Bár reggel alig kaptam levegőt, ma 11-kor elmentünk ládázni.
Voltunk a Wekerlén, ott megnéztük a Wekerle kaput, a Pannónia utcai iskolát, egy jó kis útelágazást, majd onnan továbbmentünk Kőbányára, ahol körbejártunk egy kis tavat (talán EZT, de ez nem biztos). Onnan a Csősztoronyhoz, majd a Csajkovszkij parkba mentünk, ami állítólag Budapest mértani közepe. Utunkat Pesterzsébeten fejeztük be, ahol van sok szobor, egy szép templom és egy széles sétálóutca. Úgy érzem, sosem leszek képes teljesen feltérképezni Pestet sem, nem hogy Budapestet...
november 6
Már régen akartam írni, hogy amúgy szemétség ez a wiwes felfutás, mert nekem már kb 12 éves koromban eszembe jutott ez az összegyűjtöm-az-ismerőseimet őrület... Mondjuk az is igaz, hogy nem jutottam tovább annál, hogy egy gyűrött, kockás négyzetrácsos papírlapra odafirkantottam néhány nevet és betettem egy cipősdobozba a többi feledhetetlen fecnim közé, hogyaszongya kik szerezték a magyar aranyérmeket az aktuális olimpián meg milyen könyveket olvastam idén.
Ez különben közvetlenül azután volt, hogy végrendeletet írtam, hogy ha valami miatt egyszer csak hirtelen elpatkolnék, nehogy szétkapkodja a vagyonomat a rokonság, szóval nehogy úgy osztozzanak meg a 400 Ft-omon, a Barbiemon (a hozzá tartozó kerti parti készlettel és egy nem hozzáillő autóval) meg a többi babámon, a sok puzzle-n, ahogy én nem szeretném.
Főztem zöldbabfőzeléket, kimostam a rötyit, a csapot, a kádat és közben azon gondolkodtam, hogy addig jó nekünk, amíg a lépcsőházat takarító néni Ajax Floral Fiestával mossa fel mind a négy emeletet. Úriház ez, vagymi.
Egyébként pedig ha huzamosabb ideig hordom a szemüvegem, egy idő után olyan, mintha aludnék a lencsék mögött. Nyitott szemmel persze. Ilyenkor, ha elengedem magam és nem koncentrálok a látásra, egy fehér bot is elkelne a kezembe, mert úgy érzem, valahogy összekuszálódnak a látóidegeim és rossz helyre viszik az infot, minek következtében a fejem egész váratlan helyeken kezd el sajogni, a látásélességem pedig hasonlatos lesz egy kígyóéhoz. Ilyenkor hangok és hőjelek alapján tájékozódom. Nem egyszerű.
november 8
Október 17 után november 8.
Kevesebb, mint egy hónappal élte túl öreg barátját, Fricit, a világ egyik legnagyobb egyéniségű, pajkos, szeszélyes fekete-fehér bohóca, Seti.
Ez a kép október 31-én készült róla. Az utolsó fotója.
Ősztől tavaszig mindig itt, a konvektor tetején aludt, bóbiskolt, és bár utolsó hónapjára kapott egy nagy, fonott macskakosarat, azt már nem nagyon tudta kiélvezni...
Eszemet sem tudtam még, amikor hozzánk került ez a folyton földhöz lapuló, osonó kis jószág. Fiatalkorában gyakran verhették, bánthatták, talán ezért volt mindig olyan óvatos, olyan jó lelkű... Ölben sosem tarthattuk, három simogatásnál többet sosem tűrt és elkezdett harapni, de ennek ellenére nagyon szerettünk mindnyájan, mert olyan játékos, olyan vicces, olyan egyedi volt...
Seti, sosem fogjuk elfelejteni azt a kis fekete foltot a hasadon. Vigyázz magadra és a habókos Fricire is ott, a Mennyországban.
november 14
Merthogy a hétvégén annyi élményben volt részünk, hogy csak na.
A dolog úgy kezdődött, hogy miután tavaly ősszel voltunk Hévízen, úgy döntöttünk, hogy mintegy hagyományteremtendő, idén is elmegyünk valahová őszölni. A lehetséges helyek között idén Sopron és Hajdúszoboszló szerepelt, majd rövid tanakodás után maradt a kelet. Mert a Kelet az Kelet. Szombat reggel fél 9-kor elindultunk itthonról és 11 körül már Hortobágyon pózoltam a vízhordó asszonyságok fémszobrainak sorában. Megnéztük a kilenclikú hidat, kemény 190 forintért bementünk a Pásztormúzeumba, sétáltunk A pusztában, belelógattam a kezem a forrásba, ami csak úgy a nádasban folik és gőzölög, mert forró, vicces. A Madárkórházba sajnos nem mentünk be, mert már szétfagytunk és éhen haltunk és különben is várt Debrecen, a végállomás.
Délután kettő körül megérkeztünk a Szív panzióba, amit 2006-ban adtak át, szóval zsírúj volt az egész és csillivilli. Emellett ez a panzió a legolcsóbb Debrecenben, abszolút megéri a pénzét, klíma, járólap, új ágyak, nagy fürdőszoba, TV... Tényleg mák volt a hely. Délután beültünk pizzázni, majd fotóztuk a Nagytemplomot és felkerestük a Csokonaival átitatott helyeket meg a líceum fát. Este még kártyáztunk egy rakatot meg tervezgettük a maradék két napot.
Vasárnap reggel esett az eső, így a program adott volt, elmentünk az Aquaticumba. Először hisztiztem kicsit és csak a termál részbe vágytam, aztán beadtam a derekam és boldogan száguldottunk mindnyájan a csúzdákon. Utolsónak a Kamikazenak sikerült levennie a lábamról, de utólag visszanézve, asszem az volt a legjobb csuszi.
Öt óra fürdés után jól kiázva hiába kerestünk éttermet a városban, úgyhogy megint maradt a pizza, vagyis valami öntetes tészta valami levessel.
Este megint kártyáztunk, majd jól összevesztünk, de hétfőre kibékültünk, úgyhogy elmentünk az állatkertbe, amit feltétlen meg kell néznie minden arra járónak, mert rengeteg állat van ott, a park nagyon szépen rendben van tartva, van WC, papírral meg minden, a zsiráfok, a majmok, a tevék, az albínó szamár meg a többiek nagyon aranyosak, szóval személy szerint nekem ez a debreceni "kis" állatkert ezerszer jobban tetszett, mint a pesti. Az állatkert után sétáltunk egy nagyot a Nagyerdőben, elmentünk az Egyetemig, begyalogoltunk a Botanikus kertbe, majd egy gyors meki után 8-ra már itthon is voltunk.
Összefoglalásképp: Debrecen mindenképpen megér néhány napot.
Mondjuk azt még mindig nem tudom pontosan, mit jelent a cívis szó...
november 17
- Egyébiránt ma voltam megint A CÉGnél, ahol már múlt héten is. Továbbra is szimpik az ott dolgozók, persze kérdés, hogy három nap összezártság után is ezt fogom-e mondani...
- A konzulensem még mindig el sem olvasta a dolgozatom, de döntöttem, hétfőn akkor is leadom, ha addig sem reagál, mert szerintem ez a szakdoga úgy tökéletes, ahogy van.
Mellesleg pedig egy fillért sincs kedvem az egyetem feneketlen kis vödrébe dobni. - Ma a Kaiser's-ben sétálva, valami perverz vágy kerített hatalmába és vettem egy fél kilós spenótot. És ami még durvább - hazaérve meg is csináltam a parajt és már meg is kajáltam.
november 19
Szóval tegnap némi igazítgatás után úgy döntöttem, hogy kész a szakdolgozatom. De tényleg. Ez úgy fél 2 körül történt. Az utána következő négy óra kínszenvedéssel telt. Vártam, vártam, hátha lesz valami, elmenni itthonról nem volt merszem, hátha eszembe jut még valami fontos, tébláboltam az üres lakásban, kimostam a csapot, fel-alá járkáltam, lementem a Coopba, pizzát rágicsáltam, próbáltam TV-t nézni, ahol persze minden rühes adón sport ment, ami ebben az idegállapotomban végzetesnek tűnt, mivel normál állapotomban is utálom a sportközvetítéseket, szenvelegtem-nyavalyogtam, telefonáltam és véééégre eljött a fél 6, amikor is elkezdhettem azon agyalni, hogy mibe is menjek moziba meg utána a koncira és ez már kellőképpen lekötött ahhoz hogy egy kicsit jobban legyek.
A Kék mélységet az Európában néztük meg... Valakinek ez sokat mond, valakinek semmit. Én most ezt inkább nem részletezném...
Szóval nem arról van szó, hogy szar a hely, csak valahogy olyan, mint a Seti volt még két hete... Mint ami véletlenül maradt itt a múltból... Mint amit itt felejtettek egy békésebb korszakból... Ha WC-re akarsz menni - fizetsz; ha leejtesz egy szem popcorn-t, a jegyszedő bácsi azonnal melletted terem és gyilkos pillantásokat lövellve, tüntetőleg ciccegve felkapja azt és kidobja...
Mindazonáltal a helynek hangulata van... A plázák puha bársonyülései után szinte felemelő beülni a durva tapintású, kemény, piros székekbe, amikben talán még az Elfújta a szél premierjét nézte egy kiccsalád pereccel a kezében anno.
Nyögvenyelős felkelés.
Bedagadt szemű gépelés.
Négy évszak pizza.
Unatkozás.
Idegeskedés.
Mozi.
Koncert.
Szombat.
november 22
Tegnap voltunk a Nagyi palizójában és kb azóta egy nagy rohanás az élet. Ma voltam megint A CÉGnél, vagyis inkább A CÉGgel egy gyárban. Még mindig nem volt rossz, kaptunk mensa kaját is meg minden. A holnap hasonlóan izgőmozgó lesz, mint a tegnap és a ma, viszont holnap az is lesz, hogy holnap leszünk pontosan 8 évesek... Hogy miért pont holnap, azt nem tudnám megmondani, mert 1998. november 23. már eléggé a múlt és a jelen ködébe vész.
Mondjak egy jó szót? Söntés. Ezen tegnap fél órát röhögtem, eskü.
Talán ez is válasz Léna kérdésére... A humor. AV humora frenetikus, ízes, meglepő, én meg nagyon vevő vagyok rá, ami kettős előny: egyrészről ő örül, hogy néha annyira fetrengek a mókáitól, hogy hasizomlázam lesz; másrészről én meg imádok röhögni a huncut szemeimmel. Ma pl, ahogy jöttünk egy szűk kis utcácskában, aminek mind a két szélén autók parkoltak persze, hirtelen elengedte a kormányt, hogy most vezessek én, de helyet természetesen nem cseréltünk, úgyhogy miközben mozgatgattam a kormányt, ezerrel sikongattam, mint a hullámvasúton, hogy húúúú, de izgi, júúúúj, de félelmetes, ő meg rálépett a gázra, hogy tudunk ám gyorsabban is menni... Hááát, ilyenkor kész vagyok.
november 24
Szóval az volt, hogy tegnap voltunk 8 évesek, ezért "szokás szerint" elmentünk a Kakasba. Érdekes egy hely, egy lakótelep közepén áll, ennek ellenére nem lepukkant, sőt, elég elegánsos, további jellemzője pedig, hogy csak akkor lehet ott vacsizni, ha jó előre foglalsz asztalt, ádörvájz tuti nincs hely, mert mindig rogyásig van emberrel. A kaja nagyon jó volt, különösen a francia hagymakrémleves, de a Sárkány meglepetés névre hallgató áfonyaöntetes, banánnal töltött miegymás sem volt rossz, sőt, jó volt...
Aztán kaptam róóóóóóózsááááát, parfümőőőőőt, meg egy csomó egyéb kozmetikai cikket, amiből nem azt szűröm le, hogy halad felettem az idő, hanem hogy AV ismeri az ízlésem és tudja, hogy szeretem az ilyen dolgokat...
Aztán eltörtem az egyik pezsgőspoharunkat.
Aztán ma voltunk Ikeában és vettem egy szőnyeget az előszobába (kettőt kellett volna, de nem voltam biztos benne, hogy menni fog-e színben a helyiséghez... már a villamoson jutott eszembe, hogy talán egy kéket is kellett volna venni az egyik szobába...), ilyen kis egyszerű képkereteket, (igazság szerint szerettem volna a keretekhez illő kis tükröt is, de MD lebeszélt, de szerintem még visszamegyek érte...) meg egy karácsonyi kaktuszt sok bimbajjal, de arról nincs kép a neten.
A Jokkmokk még mindig nagyon jó lenne, de az drága, szóval összefoglalásképpen ha valami jótündér elrepítene holnap is, tuti vennék még egy piros szőnyeget, egy kéket, egy karácsonyi kaktuszt Anyunak és egy olyan kis fakeretes tükröt. Jajj.
Ezen kívül úgy érzem december végéig még szükségünk lenne egy kis függönyre a konyhába, egy kis terítőre a konyhaasztalra, egy kis normális faliórára, egy kis konyhaasztalra, egy nagy íróasztalra, egy kis keretezett képre a konyhába, egy kis éjjeli szekrényre, két kis éjjeli lámpára és két kis bújtatott konzolos polcra. Ilyen kevés kéne egy tökéletes lakáshoz. Szóval el is kezdem dörzsölni a lámpácskát...
november 30
Tegnap este fél 11-re értünk haza, ennek ellenére ma már buzgón kóboroltam karácsonyi zenét dúdolgatva az IKEÁban. Ilyenkor felmerül bennem, hogy bizonyos szempontból mégis hasznos lett volna az Örs közelébe költözni.
Vettem egy kék szőnyeget, egy kék és egy narisárga mécsestartót és egy szürke kaspót. Karácsonyi kaktusz már nincs, szóval aki ezért menne oda, ne menjen. Mert már nincs. Karácsonyi kaktusz.
A kék szőnyeg jó lett, színben nagyon passzentos a nappalihoz, ráadásul ugyanolyan, mint az előszobai szőnyeg, csak az ugye narisárga. Aztán. A kaspó is tetszik még, a kari kaktusz virít benne, amit amúgy egy hete még bimbajokkal tele hoztam, de tegnapra kivirágzott. Tökjó. A narisárga mécsestartó elég kicsi, a cipősszekrény tetején szinte eltörpül, de veszek még kettőt és szerintem akkor jobb lesz az összhatás. A kék mécsestartó meg... Hát igen. Ő az előbb elpattant. Pedig rendeltetésszerűen használtam volna. Annyát.
Az Árkádban vettem egy napraforgós asztalterítőt is a konyhába, szerintem a szőnyegekhez hasonlóan az is frenetikusan néz ki. Szóval a kék mécsestartótól eltekintve jó vásárokat csináltam ma, na. Meg vagyok magammal elégedve.
Holnap még szeretném beszerezni a két nari mécsestartót és szeretnék venni a WC elé egy olyan kis C alakú szőnyeget meg két bambusz tányéralátétet. Az utóbbit nem a WC elé. Hanem a zsírúj napraforgós kis asztalkaterítőre. Ugye.