2007 január
január 1
A "leállósávon visszafelé" kaland amúgy nem a véletlen műve volt ám, mert az egész sztori ott indult, hogy elindultunk Pécsre egy hosszú hétvégére, ámde Soltnál (aki nem ismerős a 6-oson, annak legyen elég annyi, hogy kurvamessze már Pesttől) megállított egy rendőr, hogy buták vagyunk, a város szélét jelző tábla nem csak arra szolgál, hogy szóljon, onnantól már lakott területen járunk, hanem arra is figyelmeztet, hogy a sebesség maximum 50 lehet, úgyhogy egy jogosítványért, egy forgalmiért, egy izzókészletért adna egy 8 ezer forintról szóló csekket. Nem voltunk restek a replikával, ugyanis a forgalmit, mint olyat, fel sem tudtunk mutatni, mert ott és akkor rádöbbentünk, hogy el sem hoztuk. Valószínűleg kifogtuk a megye legengedékenyebb szervét, aki a gyorshajtásos csekk után csak annyit kért, hogy forduljunk mán vissza azért a forgalmiért...
Hazafelé persze eltévedtünk, rá az M5-re, Szeged felé... ÉS EKKOR mondtuk, hogy azért mindennek van határa, ha esik, ha fú, mi bizony visszamegyünk...
(Miután hazaértünk, nem adtuk ám fel, felkaptuk a forgalmit és egy gyors pisi után vissza a kocsiba, vissza Soltra, majd onnan végre Pécsre, ahol AV estére belázasodott és 38 fokos tűzben égve sétáltunk a Széchenyi téren. Tökjó volt. Hazaérve aztán én is megkaptam a magamét, a vacsira csomagolt töltöttpaprikától három napig fostam. Azóta minden típusú töltöttpaprikától fosok. Már ha ez érdekel valakit, szerintem érdekes.)
A karácsonyi előkészületek fejezetből lemaradt, hogy a fenyőállítás egyik csúcspontja az volt, amikor komolyan elgondolkodtunk rajta, hogy csúcsdíszként idősebb Paul Teutul kinyomtatott fotóját kéne a fa tetejére helyezni.
Az milyen dolog már, hogy Anyu bátyja, akivel 30 éve nem tartják a kapcsolatot, két hete felháborodottan írt egy levelet Anyunak a wiwen, hogy Anyu jelölje már őt vissza vagy írja azt, hogy nem ismeri, de csináljon már valamit, mert ez már nem mehet így tovább. Semmi hogy vagytok, éltek-e még egyáltalán. Beszarás.
január 3
Elkezdtem tanulni az államvizsgáimra. Na jó, mondjuk úgy, elkezdtem olvasni. Van két hetem. Sirály vagyok vagy sirály vagyok.
Olvasás közben csináltam magamról két videofelvételt a mobilommal és realizáltam, hogy szinte abszolút asszimmetrikusan pislogok és teljesen rendszertelenül: hol huszat egymás után, hol meg fél percig egyet sem. Megölök mindenkit, miafrancért nem szólt eddig senki?!
A szar is le van szarva. És a tűlevelek csak hullanak és hullanak...
Na ha egész évben azt csináljuk, amit január elsején, akkor 2007-ben minden bizonnyal minden nap sértődősködni fogok majd WC papírba fújom az orrom, nagyokat fürdöm, ezret sms-ezem, szexelünk, autózunk, Honfoglalózunk, szaloncukrot eszünk és pontban éjfélkor fekszünk. Semmi tanulás, semmi munka, éljen az új év.
Emellett, ha lehet, még az alábbiakat szeretném megfogadni:
2007-ben:
- találok egy jó kis munkát, minimum nettó százér'
- megcsinálom végre azt a kurvanémet nyelvvizsgát
- hetente egyszer úszom
- havonta egyszer moziba / színházba megyek
- aktívabb társadalmi életet élek
- nem sértődősködöm hisztiből unalomból
január 4
Grétáról és Jacksonról jut eszembe, hogy annak idején AV sem volt hajlandó elhinni nekem - meg a tényt bizonygató Apunak meg Anyunak sem - hogy a szomszédunk pulyájának Jacko szponzorálta a veseátültetését, mert amikor Magyarországon járt, ellátogatott egy állami kórházba és megesett a szíve a kis világosbarna fiúcskán, aki valószínűleg a múltjára emlékeztette az azóta (=a múltja óta) kimosott sztárt.
Egyébként a lábujjamat bekapta valami kígyócska, csipkedte, harapdálta, nem fájdalmasan, no de miután azt sem kérte, hogy vágjam a híd pillérjéhez, hogy szép királyfivá változhasson, inkább lehúztam magamról és bementem Anyuval beszélgetni a szobába, ahol a terített asztal felett megtárgyaltuk, hogy Apu elég ideges mostanság, de ekkor a süvöltő szél barna leveleket sodort be, mire felnéztem és realizáltam, hogy a mennyezeten egy lyuk tátong, amin keresztül fellátni a padlásra, ami tele van avarral, amit a kinti (vagyis inkább már benti) viharos szél a pofámba fúj, de erőteljesen. Ekkor megéreztem, hogy az asztal alatt megint támadja valami a lábamat, csócsálja, harapja, bántja, ez az előző kígyócskához képest felettébb kellemetlen volt, fájt, mint a szar, de hiába rúgkapáltam, hiába küzdöttem, fogva tartott, nem tudtam menekülni, a Seti volt.
január 9
Ma reggel azzal a magvas gondolattal keltem, hogy nem véletlen, ha valaki a macskákat preferálja a kutyákkal szemben vagy ha a kutyákat a macskákkal szemben.
Mert.
A két állat alapvetően különbözik egymástól. A macskák öntörvényűek, szeszélyesek, kiszámíthatatlanok, önzők; a kutyák hűségesek, nyugodtak, barátságosak, lelkesek. Az, ha valaki az egyiket vagy a másikat komálja jobban, feltételezhetően összefügg az illető alaphabitusával és azzal is, mit vár el a körülötte lévőktől.
Namármost.
Nem biztos, hogy ha egy macskaszerető ember macskákkal él vagy olyanokkal, akiknek a természete macska-szerű vagy ha egy kutyaszerető ember kutyákkal él vagy kutya természetű emberekkel, akkor elégedett és boldog, hiszen jin-jang meg komplementaritás; de valószínű, hogy ha egy macskaimádó kutyával él vagy ha egy kutyaimádó macskával, akkor annak szenvedés az eleje, közepe, vége.
Tehát.
"There's always one reason to feel not good enough..."
A bármicsaktanulninekelljen kulminálódásaként ma négy-öt menetben kitisztítottam a billentyűzetet. Még tegnap este kezdtem a ctr - windows - alt - shift - í - y kombinációjával, majd ma kb tízpercenként azon kaptam magam, hogy azon álmodozom, hogy az esc vagy az f1, f2, f3, f4, neadjisten a scrlock - PrtScrn - Pause billentyűk alatti műanyagot tisztítgatom az erre alkalmas csavarhúzó - papírzsepi kombóval. Miután általában azonnali kielégülésre vágyom és a késleltetés fogalmával ennyi idő után is csak ismerkedem, carpe diem felkiáltással negyedóránként felálltam, bekapcsoltam a gépet, beraktam valami zenét (KFT / Kispál) és felpöccintettem négy-öt gombot, hogy feltárjam, mi is lapul alattuk.
Az eredmény:
- Szép fehér műanyagborítás ígérete a billentyűk alatt
- Egy kb négy centis biztosító fémdarabka, ami talán a shift gomb rögzítéséért volt eddig felelős
- Az AHA élmény, hogy hová tűnnek el a szempilláim
- Egy szezámmag elrettentésképpen, ami a delete és az end gombok közül került kihalászásra
- Elégedett mosoly, hogy tudok vakon gépelni, hiszen bár az ú és ű gombok fel vannak cserélve még, mégsem ütök félre csak minden ötödikre
- 50 oldal még estére a napi penzumból
No matter how eloquently a dog may bark, it cannot tell you that his parents were poor but honest.
január 10
Ahogyan a terhesség, a szülinap is divat mostanság. Nem maradhatok ki a jóból, ezért holnap már én is egy évvel idősebb leszek, mint ma. Már számilag.
Amúgy meg utálom a születésnapokat, alapjaiban hülyeségnek tartom az egészet, hiszen ilyenkor nem is azt kéne ünnepelni, aki született, hanem azt, aki a világra hozott egyáltalában valakit, elvégre aki születik, az nem szándékosan, akarattal csinálja, hanem csak úgy. Poénból.
Ez a hozzáállás (=hogy a szülinapos embert ünnepeljük és nem a jóanyját) különben kicsit hasonlít arra, hogy oviban is mindig az vitt kisperecet meg vaníliás karikát a többieknek, akinek épp szülinapja volt. Már akkor fel voltam ezen háborodva, micsoda marhaság.
Asszem nem változtam sokat.
Kamaszfiúkat megszégyenítő tehetetlenséggel próbáltam egy elemtartófedél segítségével kipiszkálni a videóból a felirat nélküli kazettát, miután észleltem, hogy a videokazettás polc tetején (amit a biztonság kedvéért csak lábujjhegyen érek el) évek óta figyelő fekete tokos kazi beragadt a készülékbe. Egy percnyi ide-oda kapkodás után, ami alatt különböző variációkon törtem az agyam, mit fogok mondani AV-nek, hogy került a Nagyapja által lomtanításkor talált (!) első ránézésre is pornókazetta a videóba, rájöttem, hogy aki maholnap 27 éves, az nem lehet ekkora lúzer, úgyhogy bedugtam a videót és fél perc múlva már jókat derültem azon, hogy a szereplők, ha akarnák sem tudnák letagadni, hogy bizony ők a kilencvenes évek sztárjai voltak.
Hiába, a kor találékonysággal és higgadtsággal jár. Még egyszer boldog szülinapot nekem!
január 11
Igazság szerint még szokom az érzést, hogy tavasszal ünneplem van a szülinapom. A madarak csivitelnek, a telep nyanyái a padokon sütkéreznek vagy a Coop előtt trécselnek, a kutyák vidáman csaholnak a kutyafuttatóban, a fák rügyeznek, a föld tavassz-szagot lehel...
Anyu mindig azt mesélte, hogy amikor 27 éve fél ötkor megszülettem, kinn egy méteres hó csikorgott azon bátrak csizmái alatt, akik vették a bátorságot és kimerészkedtek a mínusz 25 fokban.
Hja. Változnak az idők.
De ha harc, legyen harc. Ma sem szedem le a fenyőfát.
Hát igen, így van, a Szomszédoknak vége lett és amíg én e-mailezgettem, AV olyan vacsorát kreált, hogy öröm volt nézni. És utána el is mosogatott. Ami azért valljuk be, nagy szó. Úgyhogy mit nekünk Kakas, mit nekünk Nagymama titka, amikor sokkal fennségesebb fogások lapulnak a szívem kisujjában is...
Asszem nem tévedek sokat, ha azt állítom, pályát tévesztett. Köszönök mindent!
január 13
Nah csak annyi, hogy régóta először nem érzek semmi kísértést, hogy bárhová kimozduljunk szombaton. Hiába, ez már a korral jár, gyöpösödöm befele.
Mindazonáltal tanulni még most is csak tessék-lássék vagyok képes. Zéró koncentráció... Aludnék egész nap, olyan vagyok, mint egy zombi vagy mint Gárdonyi sírja... Rám is simán kiírhatnák, hogy Csak a teste...
Aztán az van még, hogy AV ma lecibálta a fát (soha, érted, soha többet nem fogunk rövidlevelű fát venni, megértetted?)... Naja.
Az ebéd utáni szokásos kávé után megittam egy fél RedBullt és két kispohár kólát. Úgyhogy most már szédülök is hálistennek, így tanulás helyett épp azt próbálom bebizonyítani, hogy a Hupikék törpikéknek két főcímzenéje volt, az egyik a "Magas hegyek között, hol a tenger hupikék, ott laknak ők a törpikék...", a másik meg a "Mi a manó a törp, ki néha néha zöld, s kit ismer már a föld, fejed tovább ne törd..." kezdetű dalocska.
AV azt mondja, az utóbbit most találtam ki. Kínomban. Úgyhogy azonnal jelentkezzen, akinek nem ismeretlen a második részlet, különben tényleg azt hiszem, csak álmodtam az egészet. Mondjuk az sem lenne rossz... Ilyen profi szöveget álmodni csak úgy, kapásból... Hiába, mindig tudtam, hogy zseni vagyok.
(Amúgy megtanultam Tréfiként beszélni. Csak mondom.)
... a fenyőfa kivitele óta jelentősen megnőtt az egyik szoba térfogata, úgyhogy bár méretileg a két helyiség pontosan ugyanakkora, a kék szobát átkereszteltük nagyszobának.
Fürdés közben eszembe jutott, hogy kilenc éves koromban életem első angol tanfolyamán én voltam a legfiatalabb, ergo a leghülyébb is, aminek következtében amúgy sem túl magas önbizalmam rohamosan zuhanni kezdett, olyannyira, hogy a végén már ha kérdeztek sem mertem megszólalni sem angolul, sem magyarul, aminek köszönhetően az óriási pedagógiai érzékkel megáldott "tanárnő" egyre többször kérdezett engem, egyre agresszívebben, egyre undokabbul és egyre hangosabban és miután makacsságnak már akkor sem voltam híján, összeszorítottam a fogam és azérse beszéltem, aminek az lett a vége, hogy az óriási pedagógiai érzékkel megáldott "tanárnő" elkérte a füzetemet, áthúzta a kis mondataimat, majd ki is tépkedte a füzet lapjait és slusszpoénként írt Anyuéknak, hogy borzasztó halkan beszélek és gyakoroltassák velem a hangos beszédet, mert szarul vagyok szocializálva és így különben sem lehet élni. Néhány éve még kívülről tudtam, mit írt, szó szerint megjegyeztem, annyiszor elolvastam anno.
Jelzem gimi végéig félévkor mindig kitűnő vagy jeles, év végén pedig mindig kitűnő voltam és már van egy diplomám angolból. Csak hogy a tyúk a vetésre ne menjen. Csakazér'.
január 14
- Mi ez a kelt tészta szag? (AV Kvarg Lipi-szerűen...)
- Mi lenne? Semmi. Nem sütök. ...
... Ja, ez a teám.
Ennyit a fahéjas-almás szörnyedvényről. Eddig azt hittem, Gabi fogkrém ízű és szagú, de ma új nézőpontból szemlélve (ez csak az önmagammal szemben alkalmazott cognitiv appeal következménye lehet => tanulok én azér'...) rájöttem, hogy inkább kelt tészta szagú és folyékony vaj ízű.
Egészségemre.
Amúgy az előző előttihez hozzá kell tennem, hogy az említett esetet kivéve sosem kerültem komolyabb összeütközésbe tanárokkal, csak amikor másodikban nem vettem fel szoknyát az október 23-i ünnepségre és ezért kaptam egy osztályfőnökit, illetve amikor harmadikban egymás után ötször gurult el a radírom egészen a tábláig, mert miközben egy füzetben leveleztünk a padszomszédommal óriási vihogásokkal fűszerezve, a könyökömmel valahogy mindig levertem. Már a radírt. Majdnem igazgatóit kaptam. Majdnem.
A Budapest TV-n hallgatjuk a Millió, millió, millió rózsaszálat egy Gergely Róbert - Máté Péter utánzattól:
- Te, tudsz még egy számot Csongrádi Katától?
- Persze, azt, hogy Szédülj eeel...
- Az Csuka Mónika... Inkább az, hogy Buzo-buzogánnyal lő...
- Az tán Csongrádi Kata?
- Nem.
január 16
Egyébként ezerrel készülök, holnapután államvizsga jajj, holnap este pedig Tommy Emmanuel hehe.
Tegnap még egyeztettünk a konzulenssel, kicsit berágtam rá, mert egyrészt szokás szerint megváratott, másrészt meg hülye indokkal adott négyest a szakdogámra, de aztán ültem álltam Combinon és a Blahánál megdöbbenve füleltem, mert az öt órai sötétségben a téren a madarak úgy csiporogtak, mintha balzsamos nyár este lenne. Nézegettem körbe, hátha kandikamera, arra is gondoltam, talán itt is nyílt egy kisállat kereskedés, mint a Baross utcánál és így próbálja meg becsalogatni a vásárlókat, de aztán magamra néztem, a kis bőrkabátomra és belenyugodtam, hogy itt a tavasz.
Reggel kezdődött. 3/4 9-kor arra ébredtem, hogy az orrom alá gurult egy bögre meleg kakaó.
Kibotorkáltam a konyhába, ott legnagyobb meglepetésemre AV főzte az ebédjéhez elengedhetetlen tésztát (sajtos tésztát eszünk múlt hét csütörtöke óta, mert a szülinapi meglepi vacsimhoz csak egy kilós kiszerelésű reszelt sajtot kapott a Metróban).
Miután elment, észrevettem, hogy három ceruzaelem katonás rendben áll a polcon.
Délelőtt megkérdezte, elmehet-e szombaton fotózni, majd hozzátette, hogy persze legszívesebben velem lenne, úgyhogy ha kitalálok valamit, lemondja a fotózást.
(Most épp hajtogatja a pulcsiját.)
Mikor hazajött, lelkesen közölte, hogy ma Colombo, majd miután nyafogtam egy sort, hogy de én a Barátok köztet, azt mondta, oké.
El vagyok hülve. Erős a gyanúm, hogy éjjel, amíg Bélát ölelve aludtam, egyszerűen kicserélték. Vagy az lehet még, hogy a tegnapi maratoni veszekedésünk eredménye ez az egész.
Persze miután veszekedtünk mi már eleget, mégis inkább az első verzióra szavaznék.
január 18
Ötös lett. De ez most mellékes.
Holnap bővebben mindenről. Ha még élek.
Mit nekem mély légzések, kognitív technikák, mikor...
VIHAR LESZ!!!
január 19
Szerda este voltunk ugye Tommy Emmanuel koncerten. Mivel tavaly is voltunk, asszem mondhatom, hogy a hagyományos Tommy Emmanuel koncerten. Szép volt meg jó volt, bár egyes részeknél féltettem a dobom hártyáját, mert hallottam már olyat, hogy valakinek valamilyen szerve egyszerűen leszakadt a helyéről, mert valahogy pont olyan frekvenciájú rezgés érte, mint amilyen frekvenciában a belső szerveink rezegnek és hát gondoltam egy belső szervhez képest az én dobom kis hártyája fikavékony, szóval tulajdonképpen bármi megtörténhet vele az ég világon, de aztán szerencsére túléltük, én is meg a hártyám is és az ausztrál bennszülött életet szimbolizáló számon kívül végig élveztem a koncit.
Akkor... Másnap államvizsga. Hát most erről mit? Jó volt, izgultam, hadartam, fél órát voltam benn, ilyesmik...
Este befostam a vihartól, alig akartam kimozdulni, de aztán kimozdultunk, hiszen itt volt két karácsonyra kapott jegy a Presseres Dalok a színházrólra, szóval hívott a kötelesség. Bár amíg vártuk a kezdést, gondosan felmértem, kitől mire lehet majd számítani, ha neadjisten összeomlana a házi színpad és kárörvendően megnézegettük, kinek a fejére fognak esni a lámpák meg a hangszórók, 8 óra 20-kor már el is feledtem, hogy esetleg kinn tombol a vihar. Szóval jó volt a hangosítás. De tényleg. Az egész jó volt. Komolyan.
Ma voltam 8-4-ig dolgozni, majd' bealudtam fél úton, nem bírom a napi 6-7 óránál kevesebb alvást. Egyenlőre.
Most meg megyünk. Vár Catan. Meg a telepesek.
január 20
Na jó. Lehet, hogy ezt nem kéne, de Anyu már az ikszedik hasonlóan informatív iméljét küldi:
Hahó P...!
Apád pakol a szobákban, mert az elmúlt héten már megint eléggé elszaporodtak a dolgok, én megsütöttem a pogit. Nem értem, ebből a formámból is teljesen kimentem, szerintem ehető, de Apád azt mondja, hogy bésűt, még fésűt (?? szerk. megj.). Itt áll folyamatosan felettem és dumál. Mindeközben ordít a CIPŐ. Hamarosan el kell mennünk a boltba, mert egy szelet kenyerünk sincsen itthon. Nem tudom, hogyan esett meg ez az eset... Na egyelőre ennyit. A.
Mindemellé csatolt egy beszkennelt képet, amin az akkori legjobb barátnőmmel fogunk egy lámpavasat 8-9 évesen valamelyik évzárón. Kisdobos öv, nyakkendő, kék szoknya, fehér harisnya. Ha ki tudom satírozni a fejem, lehet, hogy be is teszem ide.
Nosztalgiából.
január 21
Ma csak annyi volt, hogy voltunk otthon. Tegnap fél 2-ig kukacoztunk, úgyhogy ma fél 11-ig aludtam zsinórban. De nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy voltunk otthon, ahol kaptam Sacher tortát meg kölökpezsgőt. Meg kólát. Meg töltött sült csirkét. Meg rengeteg élményt. Magamról.
Az úgy volt, hogy Apura - talán a szülinapom miatt - rájött valami nosztagia és a garázsból előkaparta az évtizedek óta ott porosodó 8 mm-es filmlejátszót. Hát volt fogak csikorgatása. Elsősorban az én részemről. Hiszen amíg Apu büszkén mutogatta 20 kilóval könnyebb és 35 évvel fiatalabb (bár ugyanolyan vigyori) önmagát, Anyu pedig elégedetten, csendben nézegette szintén 15-20 kilóval könnyebb és 25 évvel ezelőtti formáját (most realizáltam csak, Anyu milyen kis csini volt anno); én hol lapítottam, hol fetrengtem a röhögéstől, mert egy dagadék, a filmek 90%-ban szőlőt vagy szalonnát majszoló, idegesítő fejű, komoly képű, vastag szájú, a mostani hiperaktív kölyköket megszégyenítő módon folyamatosan kalimpáló, mocorgó egy éves kis ösztönlényre azt mondták, én vagyok.
Persze nem hittem el.
január 22
Ma kiderült, hogy a pénteken még undoknak tartott lánynak csak az arca undok, különben viszont egész jó fej, hiszen amíg lefoglalta a gépem némi anyag DVD-re másolása miatt, képes volt meggyőzően bizonygatni, hogy fiatal vagyok még, mint a ma született báránka, emellett pedig látványosan, de nem eltúlzott lelkesedéssel irigykedett a diplomáimra... Komolyan mondom, az undokul szigorú arca ellenére belopta magát a szívembe.
Aztán.
Délután 3 körül - temperamentumtól függően - Kürtőskalácsos, megjött a kürtőskalácsos! suttogások és kiáltások kavarták fel az iroda állóvizét, amin én a második napomon meglehetősen jókat röhögtem a monitor mögé bújva. Így utólag annyira nem is vicces a dolog, de ott és akkor nagyon mulatságosnak találtam az ingerszegény környezetben felvillanó külvilág ilyen mértékű dicsőítését.
január 23
Innen jut eszembe, hogy AV egyszer többek között azért kapott szaktanárit, mert énekórán nevettette a többieket, mint később elárulta azzal, hogy a megfelelő szöveg helyett mindig az Ablakomba, ablakomba besütött az atombomba sorocskát énekelte... Amikor ezt először elmesélte, nem tartottam olyan poénosnak ezt a torzítást, de évek alatt megérlelődött bennem a fricska és most már jót röhögök rajta.
Egyébként a mai napig nem nőtte ki a szövegimprovizációt. És én még intőt sem adhatok neki.
január 25
Tegnap megnéztük a Fülest. Tök jó volt.
Ma meg 12-kor eljöttem, hogy majd tanulok a hétfői államvizsgámra. Na persze. Aztán. Burger Kingben ebédeltünk, kaptam Whopper menüt. Kicsit szégyenkeztem, mert az istennek nem akartam felfogni, hogy a régi normál Whopper felett már elcsattogtak az idő vasfogai, hiszen most már négy különböző szenya is Whopper név alatt fut és tíz percig értetlenkedtem, mi micsoda és miért kaptam én Whopper menüt, amikor csak a csirkéset szeretem, a Whopperben meg ugye gyesznóhús van. AV már rám is szólt, hogy jöjjek már le a szerről, ugyanúgy csirkét eszem, mint ő, csak épp bunda nélkül; nem értette, hogy az elején elvesztettem a fonalat, mi micsoda.
Ezen kívül. Tegnap röhögőgörcsöt kaptam a metrón, mert ketten leültünk másfél helyre, de a pufikabátok nem segítették elő a takarékos helyfelhasználást, ezért az egyik karomnak már nem jutott hely és csak előrenyújtva tudtam tárolni, amit olyan mókásnak találtam, hogy nem bírtam magammal és mint egy idiótának, vagy öt percen át potyogtak a könnyeim a röhögéstől. Először kicsit csodálkoztam, hogy a szemben ülők miért nem nevetnek, hiszen ha én látnék egy így röhögő embert, tuti rám is rámjönne a nevetés, de aztán megállapítottam magamban, hogy a szemben ülők hülyék.
Pfúj. Humortalan banda.
január 26
- Óóó, olyan smirgli a könyököm, mint állat.
- Húúú, én tegnap bekentem...
- Az enyémet?!
Ja, végülis logikus.
január 27
Miután hétköznap a 8-4-ig benn voltam, 5-re értem haza, hűdefáradt vagyok felkiáltásnak köszönhetően, szombaton a jujjdebevagyoksózva problémából adódóan, ma az Anyuék biztos megsértődnek, ha nem megyünk ebédelni gondolatmenetnek megfelelően nem tanultam a holnapi államvizsgámra, kissé kétségbeestem, amikor délután elment az áram és nyolc-tíz mécses mellett próbáltam nem észrevenni, hogy az arcom leégeti a láng és a kiálló hajszálaim bármelyik pillanatban a tűz martalékává válhatnak bemagolni - többek között - a pszichológusok titoktartásával kapcsolatos legújabb szabályokat.
Most megjött az áram, úgyhogy asszem megyek fürdeni tanulni.
Lusta disznó.
Vagyok én.
január 30
Amikor kikönyörögtem AV Burger Kinges Kedvezmény kuponját, kissé hasonlatosnak éreztem a szituációt ahhoz, amikor Eric, Stan és Kyle megpróbálnak feljutni az égbe, hogy Kennytől visszaszerezzék az utalványt, amiért a Vidámparkban cukorkát kaphatnak, hiszen a Mennyországban mi szüksége lehet rá csórikámnak.
Na. Hát így gondoltam én is.
AV Párizsban van.
január 31
Naszóval. Ami a megszokást illeti, köszönhetően annak, hogy tegnap fél egykor a fürdőszobaszekrény előtt állva rémülten szembesültem a ténnyel, hogy délelőtt kidobtam a szarrágyűrt tubust, amiben fogkrém már nyomokban sem volt található és ahogy szétnéztem semmi olyat nem találtam, amit nyugodtan nyomtam volna számba, az üres fogkefét tettem a víz alá és szigorúan három percig úgy tettem, mintha fogat mosnék. Kicsit száraz volt ugyan a történet, meg ahogy ott mozgattam a számban a fogkefét kissé komikusnak éreztem magam és ezen kb fél percenként jókat röhögtem, de tulajdonképpen büszke vagyok magamra, hogy legalább a mozdulat megvolt.
Reggel azért már inkább almát ettem.
Illetve. A tombraideres alvószerkóm sajnos nem bizonyult kellően hidegproofnak. Szépnek szép vagyok benne - igazság szerint még lefekvés után is képes voltam kimenni a folyosóra kicsit illegetni magam, hogy nézegessem, milyen jól is nézek ki benne, sőt, mikor kitámolyogtam pisilni 4 körül még akkor is belehunyorogtam a tükörbe és vágtam egy most lelőlek pózt (rohadt filmek, tönkreteszik az embert - Holden Caulfield) - de asszem ma váltok meredeken, mert háromszor eszméltem fel arra, hogy fázom, úgyhogy végül köntösben és zokniban aludtam. No meg a tombraider szettben.