Mix
Voltam ma otthon. Apu megígértette velem, hogy miután meghalt, 40 napon keresztül rendszeresen nézem majd a hálószobában lévő kis levélmérleget, amire ő majd megpróbál ránehezkedni a maradék 21 grammjával, hogy jelezze, van túlvilág és ő ott van. Belementem. Ezen kívül ebédeltünk, beszélgettünk, neteztünk, sütit ettünk, vitatkoztunk, Anyutól kaptam néhány szál ibolyát, egy szóval rendes, tisztességes családi életet éltünk.
Hazajőve bepakoltam a holnapi Szombathelyhez, vitatkoztunk egy kicsit semmiségeken, majd megnéztem az Isten nagy, én kicsi vagyok-ot a film+-on, ami szerintem aranyos volt, csak éppen zavart, hogy én sosem leszek olyan szép, mint Audrey Tautou.
Most készülök fürdeni, amire elsősorban azért van szükség, mert végigcsináltam Béres Alexandra extra fenékerősítő gyakorlatát, ami extrán kidöglesztett a maga 15 (tizenöt) percével. Égő, nem égő, ez van, a videot alig tudtam kikapcsolni, mert felállva az ágyról a lábaim éppúgy összecsuklottak, mint Bridget Joneséi a spinning után. De lesz ez még jobb...
Remélem.
Küzdelmeim
Állásinterjúim elb*szottsága vetekszik azzal, mint amikor Schnell Judit keresi a donort a Csak szex-ben. Ez a mai próbálkozás azért asszem ver minden eddigit, olyan szar volt.
Azt még csak elviseltem, hogy a jósors ismét csak a nyolcadik kerület bugyraiba vetett, sőt, még afelett is szemet húnytam, hogy az irodában lépten-nyomon egy-egy Nagy-Magyarország térképbe botlottam; de amikor megláttam az ott dolgozó négy ember búvalbélelt, szigorúan mosoly nélküli, rigorózus ábrázatját, hát már azért sejtettem, hogy ezt a helyet nem valószínű, hogy nekem találták ki.
A helyzet csak fokozódott, amikor némi késéssel megérkezett AZ ügyvezető igazgató (mindez futótűzként terjedt a három munkatárs között, mintha legalábbis az angol királynő jött volna magánhelikopteren), aki nálam kb kétszer akkora volt, de az is lehet, hogy háromszor. Arcán a már elvárt szúrós szigorúság, kézfogása kemény, ropogtatós, szemkontaktusa állandó, szuggeráló, borzasztó. Már vártam, hogy bemegy átöltözni valahová és felölti az SS egyenruháját és magához veszi a gumibotját, de nem, mereven beinvitált és miután leültetett, g*ci kérdések sorozatát zúdította rám, kezdve a béren kívüli juttatások mibenlététől a hogyhogy ennyi dolgot csinálok egyszerrén át a hogy fogom én bírni kezdőként a mélyvizetig. Utólag visszagondolva ezek a kérdések még csak a hagyján kategóriába tartoznak, hiszen ha nagyon akarom, megértem, hogy munkaadóként valaki tudni szeretné, hogyan reagál a jelölt az ilyen megjegyzésekre, amikor a tapasztalatát és a kompetenciáját kérdőjelezik meg burkoltan, de szerintem az ilyen jellegű kérdések egyszerűen szarok, hiszen ha bizonytalankodsz, akkor pályakezdőként reális vagy, de béna; ha viszont magabiztoskodsz, azt hiszi, el vagy szállva és irreális elképzeléseid vannak saját magadról...
Az önéletrajzom piszkálgatása után aztán áttértünk a gyakorlatra, úgyhogy kellett írnom egy hivatalos levelet. Nem mondom, hogy a fogalmazásban nem zavart némiképp az öt másodpercenként felugró msn ablak, a mögöttem kritikusan tornyosuló pali és az, hogy nem volt egér a laptophoz. A feladat (szerintem) sikeres teljesítése után ugyanezt a levelet angolul is meg kellett írnom és tulajdonképpen akkor döntöttem el végérvényesen, hogy ez az ügyvezető igazgató egy arrogáns pöcs, aki alatt én semmit sem szeretnék nagyon csinálni, nem hogy dolgozni... A levél fogalmazása közben folyamatosan gúnyosan b*sztatott, többek között olyan dolgokkal, hogy mi az, hogy nincs megszólítása a levélnek, miért az első mondatot írom először. Mert még nem vagyok kész bazdmeg - gondoltam, de sajnos ez csak egy nyugodt: Mert még nem vagyok kész-ben realizálódott. Amikor viszont már azt kezdte el kifogásolni, hogy miért öt ujjal gépelek, a másik kezem vajon mire használom (most őszintén, nem titkárnő leszek, szerintem senkinek semmi köze hozzá, hány ujjal gépelek, ha a sebességgel nincs baj) akkor már kissé türelmetlenebbül feleltem, hogy Látja, azon ülök.
Innentől kezdve az esélytelenek nyugalmával vigyorogtam végig az interjút, egyéb szórakoztató elem hiányában ezzel a sovány poénnal voltam el. A levelek után még gyorsan megkerestem valamit a neten (feladat volt!), még néhányszor becsuktam az msn ablakot, majd bevonultam egy másik szobába, hogy kitöltsek két kérdőívet, ami közül az egyik egy amatőr módon rövidített EPQ volt, aminek teljes változatát mind a két szakdolgozatomnál használtam. Ezt nagyjából úgy töltöttem ki, hogy extrovertált legyek, abszolút őszinte jellem, aki az átlagnál alacsonyabb neuroticitás és pszichoticizmus mutatókkal bír.
Eredmény náluk egy hét múlva, nálam már két órája.
KKK
Nem egyszerű a választás, ha a Kilenc Kedvenc Könyvről van szó, na de ma hős vagyok, úgyhogy nosza, mielőtt holnap új nap virrad... Thx Nefi.
1: Móra Ferenc - Kincskereső Kisködmön - Ez volt az első regény, amit egyes egyedül olvastam el az elejétől a végéig egy családi nyaralás alkalmával 8 évesen. Utána egy ideig ha valamit el akartam kérni a tesómtól, azt mindig az "Eném mucita, én fúok." mondattal tettem meg. Aki érti, érti.
2: Gárdonyi Géza - Láthatatlan ember - Az Egri Csillagok után olvastam közvetlenül, ötödikben. Anno úgy gondoltam, Zeta sztorija sokkal közelebb áll hozzám, mint Bornemissza Gergelyé és Vicuskáé - és ez ma sincs másképp. Az első harcos fejezetnél be is lázasodtam, úgy izgultam, mi lesz.
3: Robert Cormier - Én vagyok a hunyó - Már gimi. Legalább ötvenszer olvastam, mert az egy napnál hosszabb kirándulásokra mindig magammal vittem. Szívbemarkoló, megdöbbentő és sokkoló, egyszóval tökéletes.
4: Stendhal - Vörös és fekete - Még ez is gimi. Imádtam olvasni, minden sorát faltam esténként az ágyban nápolyit majszolva. Romantikus, nagyívű, szenvedélyes, szenvedős, vagyis megint csak minden, ami jó.
5: Henry James - Egy hölgy arcképe - Már egyetem. Hosszú, de tanulságos és elgondolkodtató. Néha még ma is szeretnék olyan következetes lenni, mint Isabel, de képtelen vagyok rá és olyankor szégyellem magam rendesen.
6: Virginia Woolf - Mrs Dalloway - Még ez is az egyetem. Magam veszem meg a virágokat. Erről nem tudok többet mondani. Glugg.
7: Emily Bronte - Üvöltő szelek - Szintén egyetem. Tulajdonképpen néha asszem én vagyok Miss Earnshaw. Olyankor egy-egy vihar alkalmával sáros körmökkel kaparom az ablaküveget és ezzel halálra rémisztem az eltévedt szomszédokat.
8: Augustus Napier - A törékeny kapcsolat - Az egyetlen nem-regény a felsorolásban, ami azért elég komoly eredmény. Kötelező olvasmánnyá tenném a férfiaknak. De a nőknek is.
9: Gustave Flaubert - Bovaryné - És ez már a jelen, hiszen kicsit megkésve bár, de most olvasom az orvosné történetét. Imádom a stílusát, a fricskáit, a humorát és a mélységét. És az Emma nevet, bár Emma nem nevet.
és vé ge
Asszem lassan leállok a súlyomat feszegető témáról, de annyit azért úgy érzem saját magam megrettentése érdekében még le kell írnom, hogy tegnap 56 kg voltam. Ez eddigi életem csúcsértéke. Ma stabilan 55 kg vagyok.
Este elbrinyóztam felfúni a canga kerekeit a MOL kúthoz, de a zsírégetés még nem kezdődhetett meg, hiszen kábé 15 perc alatt megjártam az egészet úgy, hogy a fél telepet körbeszáguldottam időnként óriási féknyikorgással riasztva fel a békés vasárnapi hangulatban punnyadó lakókat.
Mondjuk lehet, hogy nem 3/4 hatkor kellett volna elindulni lámpa nélkül és akkor meglett volna az a 25 perc...
Március 19
Élménybeszámoló
A blogírás olyan, mint a vonat meg a matek. Ha az ember lemarad róla, soha nem éri utol.
Akartam írni a múlt hétfői tanításomról, az SOS szerelemről, a keddi dolgozós napomról, az állásinterjúmról, a szerdai otthoni villámlátogatásomról, az éjjeli csomagolásról, de ezek már mind olyan messze vannak, hogy jelentőségük közel 70-80%-át biztosan elvesztették valahol, akkor meg minek...
Szóval közelebbi dolgok: Csütörtökön 9.20-kor elindultunk Zalakarosra, 10-re pedig már meg is tankoltunk a sarki benzinkútnál, igaz, keréknyomást nem mértünk és autópályamatricát sem sikerült szereznünk, hiszen a magyar virtus Budapest lakosságának 99%-át kiűzte a városi punnyadásból és ez az eszement hosszúhétvégézzünk épp az általunk is kiszemelt benyakútnál kulminált. Mindegy. 12-kor lecuccoltunk a kissé szoc. jellegű szállodai szobánkban, (a valósághoz hozzátartozik, hogy ez előtt percekig cirkált az agyamban, hogy vajon melyik égőbb, 27 évesen bepisilni vagy leguggolni egy szálloda tövébe pisilni) majd miután elsétáltunk a fürdőig igen, ide fogunk jönni holnap és felfedeztük Zalakarcsi látnivalókban nem túl gazdag, de annál rendezettebb városát; elautóztunk egy rezervátumba, ahol közel sötétedésig szórakoztunk a bambán kérődző bivalyokon, akiknek megvan az a fura tulajdonságuk, hogy a dagonyázótavukba brunyálnak (esküszöm, nem vagyok pisi-fixált, az egy bekezdésen belüli másodszori brúzemlegetés csak a véletlen műve) és akiknek a nyelvük és a nyáluk is zöld. Visszafelé megnéztük a Grill & Metód emlékoszlopot, ámuldoztunk egy kicsit a Kis-Balatoni naplementében, majd gyors vacsora után sétáltunk még egy rövidet a szálló környékén.
Pénteken a reggeli után (mert az is járt a szobához ám), elcaplattunk a fürdőbe, majd röpke fél órás sorbanállás után be is jutottunk a kissé nehézkesen működő komplexum sűrűjébe. Jó volt a hely, jó volt, de volt benne valami nyögvenyelős. Persze az is lehet, hogy a rettenetes tömeg és a csúzdák kevés száma (konkrétan egy csuszi működött a talán háromból) facsarintotta el az arcunkat, hiszen nem túl jó dolog válltól vállig ázni egy frillió nyanya és tata között, de hát így jár, aki kommersz időben próbál nyaralni. A fürdés után még volt energiánk felmenni a kilátóig, mivel viszont kajánk már nem volt, némi szőlőhegyi rallyzás után elautóztunk a nagykanizsai teszibe, ahol a mindennapi betevő mellett egy best of Elton John CD-re is beruháztunk. Na.
Szombaton reggelizik, majd Nagykanizsa, csónakázó tavat körbesétál, andalog, fotózik, kilátóhoz felgyalogol, próbál felmászni, bár tilos, cipő miatt feladja, pedig bátor, városi multit végigszenved, nagyokat nevet, mert rájön a bolondóra, menüt ebédel a Vasember házban, várost néz, teszkóban jégkrémet akar, de nem kap, mert nincs, elautózik egy 700 éves hársig, majd hazamegy és éjjel sétál.
Vasárnap a kiürült szállóból kényelmesen elindulva megnéztük a Kis-Balaton kiállítást, majd az egész napot régi barátunkkal, a kehidakustányi fürdővel töltöttük. Sodródtunk, csúzdáztunk, dagonyáztunk, súlyfürdőztünk, sodródtunk, csúzdásztunk, sodródtunk, dagonyáztunk, sodródtunk, majd zárás előtt, amikor már senki nem volt szinte az egész fürdőben, kiosonkodtunk az egyik gőzölgő külső medencéhez és a lezárt bejáró alatt átcsúszva a sötétben belecsobbantunk a forró vízbe. És akkor... És ott...
Hát igen, fiúk, férfiak, ezt bebuktátok. Meg lettem kérve. Én. Bizony. Úgy tűnik, szeptemberben bekötik a fejem... Az enyémet... Bizony...
Kicsit hirtelen jött a dolog, nagyon meglepődtem, egyszerre azt sem tudtam, mit reagáljak, de büszke vagyok és vidám. Ám.
Március 25
Kisszombat
Pénteken voltunk IKEA-ban. Vettünk egy spricnit (erre már régóta fentem a fogam, de eddig még nem láttam kékben, csak rózsaszínben vagy drágán), amivel most mindent spricnizek kegyetlenül valamint beruháztunk egy kis világoszöld ébresztőórára is, ami viszont úgy kattog, hogy éjjelente kivisszük és bezárjuk a konyhaszekrénybe, hogy nézzen már magába egy kicsit. (E kettő cuccért fizettünk összesen 380 forintot...) Ezután 1300 Ft-ért megvacsiztunk (18.00 után 20%-kal olcsóbbak a kaják az IKEA éttermében) és hazavándliztunk a szakadatlanul ömlő esőben.
A péntek további izgalmai közé tartozik, hogy éjjel fél 12-kor levágattam a hajam a házi fodrászommal, aminek következtében ma már a begumizás is örömteli eseménynek számít, de sebaj, szeretem, ha a göndör fürtjeim keringnek-szállnak a magasba minden egyes fejmozdulatra.
Szombat
Napközben egy kis mászka esőben és napsütésben, majd délután sütés Szotyi és Bridgetj tiszteletére. Életem első muffinja elképesztően szarra sikerült, Szotyi szerint nem mostam ki a muffintepsit rendesen (pedig de), ezért mosogatószer-ízű volt a süti, szerintem viszont túl sok lett a sütőpor és a szódabikarbóna, ezért keserű volt a dolog. Bridgetj a tojásra tippelt, de ő volt a legrendibb, mert ő még a végső megoldásként somlóivá avanzsált muffint is megkóstolta, kockáztatva ezzel a szája örök időkre szóló összeragadását. A muffinproblémát némileg orvosolta a hirtelenjében összedobott gombás-sajtos és nutellás pali sikere és az Est Sztárja, akiről többet nem is árulok el, mert csak újabb rosszindulatú pletykákra adna okot... Szóval ettünk, kártyáztunk és olyan sokat nevettünk, hogy felment a víz az agyunkban és így végül a fagyifájáshoz hasonló tünetekkel kellett megküzdenünk. De jól éreztük magunkat, na.
Március 27
Ráfeszül végre
Délután elmentünk gyűrűt nézni. A neten már vasárnap este óta bújtuk a különböző ékszerüzleteket, találtunk is egy szimpit, ahol elég sok karikagyűrű figyelt, hát gondoltuk ma akkor élőben is megszemléljük a kínálatot, aztán még az is lehet, hogy megvesszünk valamelyiket. Elegáns, belvárosi szalon, egyedi kínálat - na persze... Lósz@r nem volt a megadott címen, nemhogy szalon. Egy ütött-kopott Antikvitás tábla figyelt ugyan egy szigorúan lehúzott ócska redőny felett, na de gyűrűt azt egy szálat sem láttunk közel s távol. Vicces volt, ahogy tanácstalanul fel-le mászkáltunk az utcában, el sem hittük, hogy tényleg ide jöttünk, kicsit volt egy na ez is jól kezdődik feelingje a dolognak, de nem adtuk fel, elgyalogoltunk a Szabadság hídig a Vámház körúton és igen, a Klapkánál vettünk két gyönyörű, fehérarany gyűrűt. Elég sokat válogattunk, filóztunk még egy hagyományosabb sárgaarany páron is, de végül a fehér mellett döntöttünk, mert az olyan ezüstös és kicsit bohókásabb is.
A metrón hazafelé aztán sajnos eszembe jutott, hogy rutintalanul a baj ujjamra próbáltam fel a gyűrűket, nem a jobbra, így már ott sejtettem, hogy ebből baj lesz és igen, a sejtésem beigazolódott: a jobb ujjamra is feljön ugyan a gyűrű, de lehúzni már csak ökrös szekérrel lehet, vagy úgy, mint az Álljon meg a nászmenetben, úgyhogy most tök vörös a gyűrűsujjam középső bütyke, mert az ember azért próbálkozik ugye... Szóval holnap megyek egyel nagyobbra cserélni vagy kitágíttatni egy kicsit a gyürcit, mert ha egy hangyányit is meghízik az ujjam, hát akkor lesz aztán igazán durva.
Március 4
Nem mind arany
Na, a gyűrű sztori tovább gyűrűzött. Klapkáéknál persze nem volt nagyobb méret, undok lebaszás (aztán tegnap miért nem vették észre, hogy kicsi?) és szájhúzás viszont annál inkább. Mintha legalábbis az eladóbanya gondja lenne a dolog és nem a mi bosszúságunk... Nem tudom mit kell azon kiakadni, ha a választott gyűrű kicsi és próbálunk helyette találni egy olyat, ami mindkettőnk ujjára jó és még tetszik is. Öt percnyi böngészés és néhány csesztetős megjegyzés után feladtuk és átsétáltunk a közeli ötvöshöz, hogy tágítsa ki a gyűrűmet, mert megfullad az ujjam a szorítástól és nekünk csak ő, ő kell. A jókedélyű negyvenes férfi aztán letört, mert azt mondta, fehéraranyat ő nem mer tágítani, mert az borzasztó könnyen elszakad és a karcolatot utána már lehetetlenség ugyanolyanra megcsinálni, mint az eredeti. Beszartunk. Akkor nem tágítunk. Visszasomfordáltunk Klapkáéhoz, hogy válasszunk egy másik gyűrűpárt vagy legalábbis megkérdezzük, mit lehet tenni, jön-e még ilyen gyűrű nagyobb méretben két hónapon belül, rendelni lehet-e esetleg, vagy bármi... A nőn már látszott, hogy idegbaj közeli állapotba került, ahogy meglátott minket, holott tegnap és ma ha összesen fél órát foglalkozott velünk, sokat mondok... Az ember karikagyűrűt ha minden igaz egyszer vesz az életben, nem tudom mi az az iszonyatosan bosszantó, amin felhúzta magát, hogy töprengünk a vásárlásnál. No mindegy. Éljen a tolerancia. Két perc alatt átnéztük a kínálatot és megállapítottuk, hogy a tegnap választott gyűrűnél nincs jobb, a sárgaarany már visszalépésnek számítana, főleg azért, mert a két, méretben nagyjából okés sárgaarany gyűrűpár közül nekem az egyik, AV-nek a másik tetszett csak és kizárólag. Elképzelés nélkül kitámolyogtunk az ajtón (immáron harmadszor) és visszasiettünk az ötvöshöz (immáron másodszor), hogy megkérdezzük, minden típusú sárgaarany gyűrűt tágít-e, vagy azok között is vannak elpattanásveszélyesek. Vannak. Ekkor jött a megmentőnk, az ötvösmester bátor kolleginája, aki látva tanácstalanságunkat, na majd én eltöröm felkiáltással megragadta a gyűrűmet és a tágítóberendezéshez vitte. Bennem megállt az ütő a gondolatra, mi lesz, ha elpattan szerencsétlen kis gyűrűm, de a lépésről-lépésre zajló tágítás olyan óvatosan történt, hogy túlélte a megpróbáltatásokat és egy méretet hízott, ami már-már tökéletes illeszkedést eredményez.
Röviden: most már mind a két kezemre jó a gyűrű. Éljünk.
Ambi
Az életemet át- meg átható ambivalencia ma ismét dübörög bennem.
Reggel voltam egy állásinterjún. Mert visszahívtak. Az első interjú után, ami azután történt meg, hogy az önéletrajzomat beválogatták a potenciális jelöltek cv-i közé. Hurrá. Az iroda semlegesnek tűnt. Barátságos is volt meg nem is, kicsi is volt meg nem is, öregszagú is volt meg nem is, mindenesetre feltűnt, hogy jóval kisebb a nyüzsi, mint ott, ahol az első interjún voltam és ahol a recepciós fiú körülbelül dupla olyan magas volt, mint én és ebből következőleg teveként himbálózó járással vezetett keresztül egy folyosó három ajtaján, amelyek mindegyikénél gondosan be kellett húznia a nyakát...
Az interjún minden jól ment, okos voltam, ügyes meg talpraesett meg még asszem szép is, ámde ekkor szóba került a főnök, akire már most próbált felkészíteni az interjúztató nő, feltételezem nem véletlenül...
És itt jön az ambi... 4-kor hívtak, hogy kiválasztottak. Hogy menjek még a héten próbanapokra, hogy kiderüljön, gyakorlatban is jó vagyok-e nekik és ugyanígy, nekem bejön-e valóban ez a munka... Igent mondtam, persze, egész délután repkedtem a boldogságtól, forgatgattam a karikagyűrűmet, csillogtattam a napfényben és közben vidáman siettem tanítani, de most, ahogy kinn már töksötét van, felmerült bennem, hogy mi lesz, ha nem fog tetszeni? Mi lesz, ha nem bírom, hogy van felettesem? Mi lesz, ha nem tűröm majd az igazságtalanságot?
Március 28
Kormi
Kezdek esküvői bloggá válni, sorry, nem bírom ki. Reggel voltunk az önkormányzatnál, ahol gondosan megvárattak, hogy úgy érezzük, van még esélyünk menekülni, Március 29
2 ségek
1: Köszönhetően annak, hogy tegnap este levágtam egy hisztit, hogy utálom, amikor a jól megszokott kis életem egyik pillanatról a másikra egy az egyben felfordul (gondolok itt a jövendőbeli feleség szerepemre és a ha minden igaz új munkahelyemre), ma olyan fejjel mentem be az első próbanapomra (ami a próbanapok 50%-át teszi ki), mintha a hét törpe egyike lennék (gy.k. bedagadt orr, szemek). Napközben aztán eszembe jutott, hogy ez a torz arc nem csupán a tegnapi egész estés bömbölésnek tudható be, hanem az egész éjjel gondosan szerkesztett rémálmomnak is, amiben az történt, hogy harmadmagammal együtt elszállásoltak egy nyolcadik kerületi kis putriba, ahol a fürdőszoba tele volt koszos ruhával, normális ágyam nem volt, a kabátomat pedig egy százas szögre kellett akasztanom és úgy éreztem, nincs menekvés. Borzasztó volt, komolyan.
2: Aztán ami az állást illeti, vegyes érzelmeim születtek az első napon. Olyan, mintha egy óriási mátrixba dobtak volna, amiben egyetlen jelet sem értek még és bár örök optimistaként van egy halovány sejtésem, hogy idővel ez javul azért, a kisördög azért ott bújkál bennem, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy egyáltalán nem értek ahhoz, amit majd csinálnom kellene és mondjuk kárt okozok, amiért majd leüvöltik a fejemről a hajat.
Vagyis végülis tudom, mi lesz. Sírni fogok. Mint a záporeső.