Május

Ez most nem szép...

Azt hiszem, minden 1+n-edik gyerek hálát adhat a Sorsnak, hogy valami szüleit sújtó totális amnézia következtében létezik.
És mi még azon gondolkodtunk, hogy jó lenne nagycsaládosnak lenni...

Május 28

Hivatalosan még csak ma érkezett volna a Kishangya, pedig már 16 napos.
Drágacsillag.

Tény

Az igazat megvallva azon gondolkozom, hogy milyen lehet tiniként / negyven évesen / egyedül / egy rossz kapcsolatban bevállalni egy gyereket. Terhesként mindig bosszantott, mikor mindenki azzal jött, hogy jajj, hát egy kis émelygés, jajj hát egy kis ez, egy kis az, hát majd meglátom, hogy a 9 hónap smafu ahhoz képest, ami utána jön és basszus tényleg. Terhesnek lenni semmiség.
Biztos nyápic vagyok, de amellett, hogy P. továbbra is viszonylag jó fiúcska, azért valljuk be, elég kemény dolog ez a babázás. Mert hiába van 20 centis vágás a hasadon, hiába szedték ki a belső szerveidet majd pakolták vissza egyesével, ha Ő rád van utalva, akkor is fel kell emelgetned, akkor is tűrni kell, hogy rugdossa a hasad, a melled, a mindened, akkor is ébredni kell, ha ő ébred, akkor is ki kell kászálódni az ágyból, ha alig bírsz megfordulni is...
És ami a legborzasztóbb: mégsem tudok haragudni Rá.
Ugyanez AV (azaz Zorán szavaival):
Látod, ő az, ki megtanított arra
Hogy a sorban első nem vagyok...

Zavaró tényező

Az a baj, hogy P. olyan tökéletes, hogy olyan már nincs is.
Hozzá képest mi abszolút tökéletleneknek tűnünk, ami azért eléggé zavar.
Nem tudom, mit csinálhattunk az előző életünkben, hogy egy ilyen angyalt kaptunk, mindenesetre kezdem azt hinni, hogy én voltam Teréz anya, AV meg Martin Luther King.

Élünk ám

Most szunya van épp (elég nyünnyögős, szóval nem bízom a hosszú alvástevékenységben), de gondoltam leírom már, hogy minden jó, minden szép, azt hiszem egy angyal szállt le közibénk. Szép, ügyes, okos, tehetséges, borzasztó büszkék vagyunk rá...  Már most érzem, hogy az a jég hátán is megél típus lesz, mint az Apukája.
És hogy hogyan érkezett?
Hát íme:
Az első jel:
Hétfőn este a már régóta meglévő keményedéseim „rendszeressé” váltak. Tíz percenként szépen labdává feszült, majd elernyedt a hasam, fájni nem fájt cseppet sem, csak furcsa volt a rendszeresség, AV-nek mondtam is msn-en, hogy hopp, tök érdekes, tíz percenkét befeszül a hasam... Miután egy idő után elmúlt persze, elaludtam.
A második / harmadik / negyedik jel:
Kedden a baba a pár napos hétvégi pihi után, amikor is mindig lépcsőznöm kellett ugye, hogy megmoccanjon a ctg-n, igencsak aktívvá vált és ha mozgott, benn, a hüvelyemnél keményen nyilallgatott valami. Emellett, délután furcsa „folyásom” volt, de miután eddig is bőven volt ilyesmi, fel sem tűnt, csak az, hogy ezúttal a szokásosnál jóval több és hígabb valami folyik időről-időre a tisztasági betétre... Idegesített is, hogy folyton járkálnom kell "törölgetni", de eszembe sem jutott, hogy ez valami. Kedd éjszaka aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy „meg fog jönni érzésem van” és kicsit talán mintha görcsölne a hasam. 20 percig tartott az egész, szóval újra bele is aludtam.
Az ötödik jel:
Szerda reggel, mikor fél 8-kor felébredtem, éreztem, hogy vizes vagyok alul. Kimentem pisilni, éreztem, hogy ez valami más, mint eddig volt... Gyorsan fogtam a „pisigyűjtő” poharamat és láttam, hogy fehéres, de kifejezetten nem pisi-színű valami  folyik valahonnan, jó egy deci. A fura az volt, hogy ha nem is teljesen, de tudtam szabályozni, hogy sok vagy kevesebb folyjon. Tettem-vettem, filóztam, hogy lehet-e ez magzatvíz, mikor egyszer csak újabb adag érkezett és ez már végigfolyt a lábamon... Ekkor megnéztem a neten, mit kell tenni (jelszó: magzatvíz + szivárgás), és miután az első találat az volt, hogy irány a kórház, elkezdtem agyalni, kit hívjak, mit csináljak. Miután gyalog nem akartam menni (egy óra bkv olyan lehetetlennek tűnt), felhívtam a 104-et, hogy mi a helyzet. Negyed óra múlva jöttek is értem, én gyorsan fogat mostam, felkaptam pár cuccot és iszkoltunk a kórházba, úgy, hogy negyed 9-re már ott is voltunk. Útközben végig azon stresszeltem, mit fognak szólni, ha mégsem a magzatvíz folyik... Fájásom egy darab nem volt, keményedtem csak, azt viszont rendszeresen... A kórházban azonnal ctg-re kerültem, a baba szívhangja jó volt, nálam viszont rendszeres, erős emelkedéseket mutatott a méhtevékenységet jelző csík. Mivel hálistennek benn volt a dokim, megvizsgált és kiderült, hogy nem tévedés, szivárog a magzatíz, ez nem pisi... A méhszájam zárt, 2000-es, a baba feje pedig nincs beilleszkedve. Kicsit nyomkodta lefelé, de semmi. Én közben persze semmit sem éreztem, csak hogy keményedéseim vannak. Ekkor kaptam egy kórházi hálóinget és elküldtek sétálni, hátha beindul valami. Időközben megjött Anyukám, ültünk, nevetgéltünk, de semmi. Kitöltöttünk egy csomó papírt, hogy vállalom, hogy kezeljenek, ilyesmik, majd fél 2-kor újra ctg-re kerültem. Aszerint továbbra is fájásaim voltak, de én továbbra sem éreztem semmit. Mondta a dokim, hogy akkor kezdjük... Kaptam infúziót, oxitocint pl, majd 10 perc múlva átugráltam a műtőbe, lábam közt egy óriásbetéttel, katéterrel. A vicc, hogy ott és akkor eszembe sem jutott, hogy te jó ég, ez milyen már, hogy tök puccosan átsétálok az egyik teremből egy másikba és így bárki láthat... A műtőben megkaptam hogy a spinális érzéstelenítést (semmit sem éreztem, bár másodszorra sikerült csak a szúrás), majd elkezdődött. Mikor az anesztes nő kérdezgetett, tudtam, hogy valami komoly vágás van épp, de hálás voltam, hogy próbálja elterelni a figyelmemet... Néhány kellemetlen gyomorfájás-szerű érzés jött (úgy éreztem, a babát a bal bordám alól szedik ki), majd egyszer csak már azt láttam, visznek ki egy kis batyut, majd kinn valaki felsír... Az orvosok viccelődtek, hogy ezt még párszor fogom hallani ezentúl, majd 2 perc múlva behozták a kis lurkónkat és a mellkasomra tették. Pár percig csak néztük egymást, nem sírt, nem nevetett, csak azt láttam, hogy nagyon-nagyon szép a sötétkék szemeivel és az óriási, söprűs szempilláival. Kis idő múlva, miután meg sem tudtam fogni ugye, kivitték, majd engem még 15-20 percig pakoltak vissza, varrtak, hasonlók. Néha úgy éreztem, hánynom kéne, ahogy szuszakolják vissza a dolgokat (pl mondták, hogy épp visszateszik a méhem (?), majd rángatták egy kicsit a beleimet is (jesszus)), de ennyi volt, semmi több. Ott feküdtem, igazán fel sem fogtam, hogy kész, vége, nem vagyok többet terhes, hát megszületett végre... A műtét után azonnal bevittek egy kórterembe (ez vicces volt, kapaszkodtam a műtőslegény nyakába és közben láttam, hogy amit fog, az az én lábam, de semmit sem éreztem), majd rögtön betolták a kislegényt is, aki nyugodt volt, csak nézett-nézett, én meg olvadoztam magamban és büszkültem rá. AV 9 körül futott be, alapból ugye pénteken jött volna, de hogy nem vártuk meg, hálistennek sikerült áttetetnie a jegyét két nappal korábbra és így ott lehetett velünk már az első este is.
Az igazat megvallva, mindig ilyen szülésről álmodoztam, mert egy gyáva p*csa vagyok, de most nem tudom, valóban indokolt volt-e egy ilyen kezdet után a császár vagy csak a kérésem döntött... Tulképp annyira nem izgat, de néha-néha azért elgondolkozom rajta...
A kórházban 5 napig voltunk, a baba minden nap mellettem volt fél 6-tól 9-ig, próbálgattuk egymást, szokogattuk, elvoltunk. Felkelnem az első estén 10-kor kellett és bár ez az első zuhi borzasztó volt, kb fél óra alatt fordultam oldalra és fél óra alatt ültem ki az ágy szélére, utána napról-napra egyszerűbbé vált a mozgás. A kapott oxitocintól a hasam is elkezdett visszahúzódni és bár még korántsem a régi, azért látok reményt a regenerálódásra.
Bár most úgy tűnik, hogy ennyit írtam, baromi sok időm lehet, ez tévedés, ezt a sztorit még a kórházban írtam le, hogy tudjam, merre hány méter...
Mióta itthon vagyunk (tegnapelőtt he-he), alig aludtunk, bár a Gyermek irtó jó fej, szerintem lehetne sokkal problémásabb is (kopp-kopp), de végülis a mi gyerekünk, hát persze, hogy tökéletes...
Gőgicsél, úgyhogy futok hozzá, de nem ígérem, hogy hamar visszatérek.
Szia blogírás.

Május 12 óta

Ez iszonyú kemény.
De nekünk van a legtökéletesebb és legszebb Kiscsigánk a világon.

Epilógus

Hát komolyan, nem tudom, mikor fogom erre újra rászánni magam.

Kész a leltár

Azaz a starter kit:

- 2 db kinti, 2 db benti sapka

- 2 pár kesztyű karmolás ellen

- 3 db hosszú ujjas póló (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 2 db közepesen vastag buggyos gatyóresz (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 1 db kicsi, vékony hálózsák

- 3 db kicsi, rövid ujjas body

- 3 db kicsi, hosszú ujjas body

- 6 db nagyobb, rövid ujjas body

- 1 db nagyobb, ujjatlan body

- 3 db vékony, ujjatlan rugdalózó (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 5 db vékony, hosszú ujjas rugdalózó (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 3 db plüss, hosszú ujjas rugdalózó (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

Ezek kimosva, kivasalva. (Ja, ők a világos cuccok.)


Plussz:

- 1 db kinti sapka

- 1 db hosszú ujjas póló (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 1 db kicsi, rövid ujjas body

- 1 db nagyobb, rövid ujjas body

- 2 db vastag, ujjatlan rugdalózó (méret megállapíthatatlan, olyan gyanúsan közepes)

- 1 db nagyobb napozó (WTF?)

- 1 db vastag kocsikabát (szintén WTF?)

- 1 db vékony buggyos gatyóresz

- 1 db vastag buggyos gatyóresz

- 2 db vastag kertészgatyó (egy farmer, egy kord)

Ezek csak úgy, összehajtva még, ők a sötét banda.

Remélem ennyi cucc elég 2-3 hónapra... Még két mosás és két vasalás vár rám, mert egyrészt ezeket a sötéteket nem akartam összemosni a világosakkal, másrészt a türcsiket, takarókat meg textilpelusokat (szigorúan fej alá, nem vagyok hardcore textilpelenka-hív) dettó nem szerettem volna összekeverni az egyéb ruhákkal.
Ja és a reklám helye: folyékony Dreft baby sensitive + ecet voltak a bűntársaim a mosásban. Meglátjuk, hogy reagál rá az Érzékeny Bőrű, egyelőre nekem tetszik, amit látok és érzek.

Ez is béna, minden béna

Mondjak még egy negatív dolgot, ha már úgyis így benne vagyok?
Tegnap rádöbbentem, hogy a Pannon még mindig egy perces egységekben számol, ráadásul 41 Ft / perc díjon.

Három vidám, de vad megjegyzés

Tegnap lefoglaltuk AV repjegyét haza, úgyhogy nagyon remélem, hogy ezt a 4-5 napot most már kibírjuk mindenféle action nélkül és a vulkán sem köp bele a dolgokba és pénteken valóban haza tud jönni. Hát lásson már még minket egyben basszus.
Most már hipergáznak tartom a fél soros ápdéteket adó embereket a fészbukon, azokat, akik ilyesmiket írnak, hogy XY finished THE work for today meg hasonlók, mert egyrészt ki a szart érdekel, ki iszik épp bort, ki eszik épp lencsefőzeléket, ki mikor végzett a munkával aznapra (ezek nem izgi dolgok, uncsin megfogalmazva, bénabélák - legalább izgi dolgok lennének vagy normálisan megfogalmazva, az mindjárt más lenne) másrészt nem értem, mi az jóégért kell angolul írni, harmadrészt meg hogy a francba lehet öt percenként új dolgot csinálni, ha az ember valóban csinálja ezeket a dolgokat és nem csak a gép előtt ül egész álló nap. Ha van a világon netfüggő ember, hát én nagyjából az vagyok, minden infomat a netről szerzem be kb, de basszus nem fárasztom a jónépet azzal, hogy 9:02 - elmentem fürdeni 9:05 - szép tiszta vagyok - és mindezt angolul. Ráadásul hibásan. Meg úgy, hogy azt hiszem én vagyok az élet császára, aki 30 éves korára mindent elért már - igaz, két percenként kell leírnom angolul épp mit csinálok, hogy úgy érezzem, izgalmas az életem. Eh.
Fura dolog ez a terhesség, fura dolgokat hoz ki a környezetünkből. Olyan embereket szólaltat meg, akikről azt sem tudtam, hogy emlékeznek rám egyetemről, munkahelyről, bárhonnan és olyan embereket kussoltat el, akikről azt hittük, hogy a legjobb barátaink. Kicsit több, mint egy hónapja rontom újra itthon a levegőt és amellett, hogy félismeretlen, de annál törődőbb ismeretlen ismerősök, ismeretlenek érdeklődnek mi a helyzet és ajánlják fel a segítségüket sitty-sutty; legrégebbi ismerősök, barátok fosnak le magasról és nem hogy nem barátkoznak már úgy, mint mikor még nem tudtuk, mi a pálya, még csak annyit sem kérdeznek, minden oké-e, hogy vagyunk... Hm. Terhességben ismerszik meg az igazi barát, azt kell, hogy mondjam.

Hétnek a vége

Most jut eszembe, a szombatról még nem is írtam. Bár nem volt kórházas program, a szokás hatalma azért 7.50-kor szépen kipattintotta a szemeim... Ekkor még persze nem csináltam semmit, dönciztem, forgolód(ni próbál)tam; majd olvasgattam egy kicsit és délelőtt újra átnéztem a szerzett rucikat, mert eljött az idő, elhatároztam, hogy kimossuk őket. Ahhoz képest, hogy alig vettünk eddig babaruhát (amiket vettünk, azok is 3-6 hónapos gyerekekre jók - az ír rucik nem úgy számozottak, mint a magyarok, nem 56-os meg 62-es ruhákról beszélünk, hanem van az early baby, a new born, a 0-3 month, a 3-6 month stb stb - szóval ahhoz képest elég sok ruhánk van éééés nem is mindegyik világoskék, tök jó.
Dél körül felkerekedtünk hát, telipakoltuk a mosógépet Anyuval, adtunk hozzá némi folyékony Dreftet meg ecetet (ez szolgált öblítőként) és egy óra múlva a ruhák keringtek-szálltak a magasba. A hétvége abszolút könnyített programot hozott számomra, mosás után ugyanis Anyu teregetett és megebédeltetett, én pedig buzgón jegyzeteltem, mi kell még a Gyermeknek - nevezetesen a Brendonból, mert úgy láttam, azt tudjuk elérni könnyen-gyorsan a délután folyamán...
Mivel Aput ezer éve nem láttam, leszerveztük, hogy jöjjön be értünk, menjünk el az IKEA-ba meg a Brendonba és így két legyet ütve egy csapásra meg is lesz minden, ami kell, igaz, hogy pelenkázó feltétet hol veszünk, azt nem sikerült még kidolgoznom, de annyi baj legyen. Egy óra múlva beviharzott hát Apu és eldöcögtünk az IKEA-ba (nem megy már ez a kocsikázás nekem, a bowling golyóm óriási a hasamban, így a legkisebb irányváltoztatás után olyan érzésem van, mintha külön életet élnénk, ő hol a jobb, hol a bal oldalon próbál kitörni a gravitációnak engedelmeskedve, én meg úgy érzem, darabokra hullok szét). Az IKEA-ban persze csak az nem volt, amiért mentünk (kiságyba gumis lepedő), volt viszont helyette pelenkázó betét, amire le is csaptunk, hiszen van két szép íróasztalunk, az egyiket kinevezzük pelenkázóasztalnak, rátesszük ezt a puritán, ámde szépen tisztítható feltétet és vígan pelenkázunk, míg kell. Az IKEA-ból átsétáltunk az árkádi Brendonba, ott vettem még ezt-azt (pl: durva, az ősanyák most tuti megvetnek, de vettem kis cumisüveget, még hozzá üvegből; egy kocsira / hordozóra köthető bárányos csörgősort vagy mit; egy vízhőmérőt meg egy etetőcumit), a többi összeírt cuccról viszont kiderült, hogy már nagyobbacska gyerekeknek valók... Tudta a fene. Mivel kisollóból és hajkeféből nem láttam szimpit, azokat sem vettem, igaz, ezekről meg is oszlanak a vélemények, kellenek-e. Fizetéskor kaptam egy bazi vastag katalógust, aminek először örültem (imádom a katalógusokat), itthon viszont rájöttem, hogy nem tartalmaz árakat, pedig biza minek lapozgatna az ember karletörő katalógusokat, minthogy bekarikázgassa, hogy ez kéne ennyiért, ez nem, ez izgi, ez nem... Na mindegy. (Emellett amúgy még az a szánalmas, mikor a honlapokon meg az ilyen szórólapokon a nettó árakat tüntetik fel, legyen szó bármiről, hát basszus ki az istent érdekel valaminek az ÁFA nélküli ára, most őszintén. Ki számol el egy 200 ft-os etetőcumiból 50 Ft-ot? Mire? Repiajándék? Vagy mi? Aki ezt tudja, mesélje már el, hol lehet elszámolni a babacuccokat... Oké, oké, fika off.)
Vásárlás után hazatűztünk, én nézegettem a kincseimet, elpakolásztam őket, Anyu kicsit hazaugrott Apuhoz, majd egy kis Megasztár után letárgyaltam AV-vel hogysmint vagyunk Pistukámmal. A szombat tehát ilyen termékenyre sikeredett, nem úgy, mint a tegnapi, vasárnapi nap, amikor is reggel ugye ctg (erről már írtam), délután meg szenvelgés, hogy hol itt fáj, hol ott fáj, álmos vagyok, unatkozom, kivagyok. A nap méltó befejezéseképp amúgy az éjszaka is szar volt, kétszer keltem arra, hogy mindjárt meg fog jönni meg jajj, de hasogat az alhasam, de miután nem rendszeresen éreztem a kínokat, inkább visszaaludtam. Egyszer félálomban kicsit még meglepődtem ugyan, mikor a hátam megvakargatása és a bordáim megszámlálása után a hasamra tévedt a kezem és úristen, ez miért ilyen nagy, de aztán ebbe is belenyugodtam, hogy ja, hát mert még mindig nem szültük és ezzel a megállapítással álomba is sírtam magam fél 6-ig...
Most meg itt vagyok és kukorékolok.

Vasárnap

Mióta áttértünk a két naponkénti ctg-re, romlott az állapotom azt kell mondjam. Mondjuk a kettő nevezője az lehet, hogy a Gyermek újra pörög, azaz iszonyúan sokat mozog. Ha van fél óra kemény mocorgás nélkül, már jók vagyunk...
Szóval ma különösen szarul voltam, egyrészt álomkór gyötört, másrészt a mozgás miatt folyton nyilallottam belül, harmadrészt a mozgástól függetlenül állandóan keményedett a hasam, negyedszer néha alul is görcsölt ez-az, ötödször sűrűn kellett pisilnem (utálok pisilni, mindig is utáltam, de most különösen), hatodszor fájdogált a gyomrom, hetedszer kb életemben másodszor tök sav érzésem volt. Külön-külön még el is lettem volna ezekkel a dolgokkal, de így együtt eléggé lenyomták a hangulatomat.
Emellett ma a villamoson majdnem rám esett egy faszi (egyszerűen tök mindegy, hol ülök, tuti, hogy fölém áll valaki, jó szorosan, még akkor is, ha az egész villamos tök üres) és különben is, utálom, hogy mindenki csúnyán néz rám a nagy hasam miatt. D-ben mindenki olyan kedvesen mosolygott látva az állapotomat, itt meg öregek, fiatalok, középkorúak úgy néznek rám, mint a véres rongyra. Persze lehet, elszoktam az itteniektől és mindenkire csúnyán néznek itt, de nekem ez tök szarul esik, abszolút lehangol. Nem várok semmit, nem várok extra figyelmet, türelmet, csak valami minimális megértés-szerűséget... Hogy engedjenek leszállni a metróról, hogy ne taszajtsanak meg tízpercenként, hogy ne nyomuljanak fel előttem a villamosra, hogy ne előzzenek meg a sorban (!), ilyesmik.
Annyira szeretnék nem nyafogni, úgy szeretném szeretni ezt az országot, de olyan izé az egész, figyelmetlen, bunkó, mufurc, önző, irigy, csalódott, kétségbeesett népség vagyunk. És ezt nem kéne arra visszavezetni, hogy "nagy a szegénység". Lószart. Figyelmetlen, bunkó, mufurc, önző, irigy, csalódott, kétségbeesett népség vagyunk csak úgy. Zsigerből.

Csak úgy

Amúgy ezt már régóta akartam mondani, hogy néha belenézek a tükörbe és amellett, hogy tudom, hogy ez "ősfeladat" meg ez a "természet rendje" meg semmi vész nincs meg különben is, "új élet vár"; úgy elgondolkozom rajta, hogy te jó ég, hát mit tettem magammal? Úgy értem, továbbra is csinosnak érzem magam meg minden, nem érzem úgy, hogy elhájasodtam, hogy elaránytalanodtam, jól érzem magam a bőrömben, de basszus miket áll már ki szegény kis földi porhüvelyem mostanság?
A hasbőröm most mit érezhet? Meg úgy ott arrafelé mindenféle? A medencém, a bordáim széjjelebb csúsztak, hát az sem valami kellemes nekik gondolom... Olyan jól szolgáltak a porcikáim 29 évig, tök helyes, tökéletes volt minden, erre most kiteszem őket egy ilyen változásnak... Hát mit vétettek ők? És ami a legsajnálatraméltóbb, hogy szó nélkül tűrnek mindent... A hasam meg a mejjem sem csíkos (még), a köldököm nem nyomódott ki (még), a bordáimat hátul ugyanúgy le lehet számolni, mint eddig (még), a fejem nem hízott (még)... Tudom, hülyeség ezen filozofálni és ha változtam is volna, akkor sem utálnám magam nagy valószínűséggel, de így, hogy minden maradt a régi rajtam (attól eltekintve, hogy persze megnőtt a hasam) valahogy úgy szégyellem magam, hogy bár ő mindig ilyen ügyesen teljesít, én azért annyira azért nem kényeztettem el soha a testem: nem sportoltam, nem edzettem, nem figyeltem oda a kajákra, kávézom, ilyesmik...
De most megfogadom: Ha egyszer a régi leszek újra (értsd egyedül leszek a testemben) jobban oda fogok rá figyelni, mert tökre megérdemli szegény... Jöhet a pamper...

A tegnap

Hát tegnap nem mostam... Viszonylag hamar hazaértem a kórházból, most volt mozgás bőven, igaz, most se mentünk 145 fölé egyszer sem. A második tappancsot nagy csalódásomra most nem tette fel a nő, úgyhogy összehúzódásokat most nem néztünk, pedig úgy keményedett a hasam, hogy reggeltől kezdve iszonyú gyomorfájásom volt, úgy feszült mindenhol.
Miután most mozgott a Gyermek rendesen, ma szabadnapos vagyok, csak holnap kell mennem újra. Este mondjuk elég szarul voltam, nem állt le a gyomorfájásom az istennek sem, ráadásul 6-11-ig nagy volt a ramazuri és ha már ilyen szűk a tér, amilyen, már nagyon gáz a mozgás... Az egy dolog, hogy rémisztően néz ki (nincs mit szépíteni, ez már egy normál, kifejlett Gyerek, tekintélyes háttal, fenékkel, nagy lábakkal, az én hasfalam meg olyan vékony, mint egy celofán), de mellette ahogy mozog, bele-bele nyilallgat valami valahol és az biza elég kellemetlen... Nem tudom, hogy ilyenkor meghúz-e egy ideget belül (bár akkor az hirtelenebb fájás lenne szerintem) vagy ez ilyen méhszáj nyílás érzés (azt meg elvileg nem érezni), mindenesetre eléggé szar. Mondjuk a keményedéstől független, ahogy érzem, a mozgással van összefüggésben inkább: ha én vagy ha Ő mozog, meglephet a nyilallás.
Mondjuk örülök, hogy újra van aktivitás (elég erőteljesen), de kíváncsi vagyok, meddig megy ez még...

Na, helyzet

A napi ctg továbbra is folyik.
Az utóbbi két napban mondjuk volt egy kis para, ugyanis az istennek nem volt semmi mocor. (Ez, tekintve az eddigi hiperaktivitást, elég rémisztő azért.) Szóval ez ilyenkor úgy megy, hogy húzunk egy csíkot 120-nál. Jön egy szülésznő, megmozgatja a hasam. Semmi. Jobbra-balra fekszem. Semmi. Ekkor felülök, összegörnyedek. Semmi. Elküldenek lépcsőzni, általában 2-3x megyek fel-le 4 emeletet, miközben iszom egy borzasztó édes meggyszörpöt az automatából vagy elrágcsálok egy Sport szeletet. Párszor leguggolok, majd újra ctg, ekkor van két-három rúgás, ami már elfogadható... Felviszem a cetlit a dokinak, ő aláírja és közli, hogy akkor holnap ugyanekkor, ugyanitt... Miután most elég lusti a Gyermek, örülök a napi ellenőrzésnek meg minden, komolyan, már szavam sincs, hogy naponta két órát bkv-zom a kórházba oda-vissza... Ráadásul az alsó csíkom is elég furi, na de itt egy példa, hogy is nézünk ki mi ketten:
Aztán persze nem minden ez a ctg, bár való igaz, jól meghatározza a napom, hiszen 7.50-kor csörög a telóm, 8-kor kelek, eszem, fürdöm, 9-fél 10-kor elindulok, 10-fél 11-re ott vagyok, fél 12-re, fél 1-re kész vagyok egy ilyen fenti cetlivel, ha mákom van, azonnal elkapom a dokit és fél 2-re itthon vagyok, ha nem, kivárom és 2-3 körül érek haza... És persze minden napra marad egy kis extra is...
Hétfőn szemésznél jártam például, hátha a mínusz 3 és 3,5 feles szemem feljogosít a császárra (persze nem), de miután már ott jártam, megnézte a szemfenekem is vagy mim, kitágította a pupillám, megvakított majd közölte, hogy minden okés, igaz, most 3-4 óráig szarul fogok látni. Ahogy a szemerkélő esőben kínlódtam magam haza félig vakon, hát mit ne mondjak, eléggé el voltam kenődve, hogy a délután eredménye, hogy semmi akadálya nincs szemészetileg a természetes szülésnek... Hazaértem, ittam egy Maci kávét (mint megtudtam, ez a MAláta és CIkória rövidítése) és 5 körül aztán jött a tapétázó, aki leszedte a régi tapétát, én meg igyekeztem szóval tartani, ahogy illik, de kedvem sajna nem sok volt hozzá, ez biztos fel is tűnt neki...
Kedden egy kis vásárlással spékeltem meg a napot, elmásztam a Moszkváig, úgyhogy jó későn értem haza, de legalább beszereztem az utcsó cuccokat is a kórházi pakkhoz (pl bimbóvédő, szoptatós melltartó ha-ha) meg vettem egy napsárga rugdalózót és egy szép gumis lepit is a kiságyba. (A bolt megérne egy misét, meg a bácsi is, aki ott van, de majd talán legközelebb...) Hazafelé beugrottam a Nyugati postára, ahol kb 20 percet álltam sorba egy rohadt csekkel, majd mire hazavergődtem, jött is a tapétázó, úgyhogy épp annyi időm volt, hogy felmásszam a negyedikre... Miután elment, a szépen összekészített babacuccokat, amiket eddig a nappali íróasztalán gyűjtögettem, áthordtam a hálóba a többi könnyebben mozgatható cuccal együtt (székek, díszek stb), majd úgy éreztem, bár egy Hős vagyok, sikerült teljesen leamortizálnom magam.
Tegnap nem mentem túl messzire, csak a Rossmannba ugrottam be meg pénzt váltottam hazafelé a kórházból, bár nem fáradtam el kevésbé, mert szintén jött a festő, majd este L-ék, akik beállították, hogy legyen wifim. (Van, éljen.) Miközben itt voltak, életemben először fertőtlenítettem, folyadékkal meg minden, tök durva, már ilyet is tudok.
Ma a kórház után elsétáltam a Westendbe, megvettem az első pelenka csomagot, úgyhogy asszem már minden megvan, ami tényleg kell az első időkben. Délután végre a héten először ledőltem, 2 órát aludtam, majd AV anyukája meghozta a még kintre rendelt légzésfigyelőt és azt a pár body-t, amit kértem, hogy vegyen meg AV. (5 db €4,5 volt he-he és nagyon aranyosak...)
Holnap nem tudom még, mit csinálok plusszban, asszem ha más nincs, kimosom meg kivasalom a rucikat és aztán már tényleg csak visszaszámolunk...

Hogylétemrűl

Kezd kicsit elegem lenni abból, hogy egyetlen vágyam volt ezzel az egész terhességgel / szüléssel kapcsolatban (amellett persze, hogy egészséges legyen a Gyermek, de hát az alap ugye) és ez a császár volt. Nem érdekelnek az ellenvélemények, nem érdekelnek az ősanyák, senkinek semmi köze hozzá, miért akarom így, egyszerűen úgy gondolom, kellő tájékozódás mellett az embernek joga van eldönteni, hogy szeretne szülni és kész. (Meg vagyok róla győződve amúgy, hogy ha a férfiak szülnének, már tuti lehetne választani...) Távol áll tőlem, hogy meggyőzzek bárkit, álljon a pártomra, mert nem érdekel, más mit gondol a témáról, egyszerűen én tudom, hogy ezt akarom, épp úgy, ahogy gondolom mások meg azt tudják, hogy ők mindent szeretnének csak császárt nem.
Szóval.
Kezd kicsit elegem lenni abból, hogy mindenki jobban tudja, mi a jó nekem. Főleg úgy, hogy ennek a mindenkinek az 50%-a férfi, akinek ugye alapból halvány gőze sem lehet, milyen ez az egész (hiszen most őszintén, kinek fáj ha tökön rúgják? nem tudom, azon például mit vinnyognak egyáltalán... tessék tűrni, hát nem is fáj az, én tuti kibírnám egy pisszenés nélkül.); a maradék mindenki fele meg olyan kibic nő, akinek még a gondolatai között sem szerepel a terhesség vagy a szülés, de okoskodni azt tud. Ha én sem nézem hülyének a természetesség hívőket (sőt, az otthonszülőket sem, pedig azt aztán már végképp nem vállalnám be), akkor nem értem, miért megy ez viszontban, mit kell beleszólni abba, én milyen szülésélményre vágyom. Ha valami gond lesz, ha megakad, ha megfullad, ha oxigénhiányos lesz, ha bármi történik vagy neadjisten a betegesen nem kívánt hüvelyi szülés miatt nem fogom úgy szeretni a saját gyerekünket, mint tudnám, akkor azért ki lesz a felelős!? Tudom, sarkítok, de most őszintén, ha ott és akkor csak mi, csak én leszek ott, akkor miért nem dönthetem el, mit szeretnék nem csak a saját, de a gyerek érdekében is? Önzőség, felelőtlenség, persze, csak ezt hallani a választott császár említésére, pedig csak egy kicsit kéne végiggondolni a dolgokat, hogy ne a közhelyeket szajkózzuk...
Ami meg a Természetet illeti - mert tudom, ez a fő érv a Nagy Hüvelyi Szülés mellett, hogy jól ki van ez találva, hiszen az évmilliók nem tévedhetnek - azzal ne jöjjön nekem senki, ugyanis ez már rég nem csak a Természeten múlik, mióta a nők medencéje bizonyítottan szűkült az évmilliók alatt, a babák fejátmérője és születési súlya viszont ezzel egy időben jócskán megnőtt...
Na.
Mindezekből tehát csak azt szeretném kihozni, hogy órási köcsögségnek tartom a világtól, hogy nagyjából mióta élesedett a helyzet, ezen kell paráznom, hogy mi lesz, hogy lesz; hogy folyton ezen kell stresszelnem, hogy mi fog történni; hogy állandóan azon kell törnöm az agyam, hogy oldhatnám meg ezt a helyzetet; hogy már lassan utálom, hogy jól vagyok, hogy egészséges vagyok; hogy irigykedem azokra, akik körülöttem császárral szülnek (mert persze a nők harmadának itthon császárral kell szülnie: én meg egyszerűen nem hiszem el, hogy a maradék 2/3-ba esem...) és már nagyjából el is felejtem, kiért és miért van ez az egész, mert a gondolataim 90%-át az köti le, hogy olyasmire vagyok kényszerítve, amit nem akarok... Tudom, kívülről biztos betegesnek tűnik ez az álláspont, lehet az is, nem izgat, vállalom, hogy fóbiás vagyok, de ha gyilkosok lehetnek szabadlábon nem-beszámíthatóság miatt, akkor én mi a jó istenért nem dönthetem el, mi a jó nekünk?

Minden napi ctg-nket add meg...

Nem is tudom, mikor írtam a múltkori özönt, mindenesetre azóta nem sok minden történt azon kívül, hogy szerda este miután folyamatosan 160-170-es vérnyomást mértünk, felhívtam a dokinkat, aki mondta, hogy be kéne menni az ügyeletre és kéne egy ctg-t csinálni, minden jó-e... Fogtuk hát magunkat, miután bevettem egy vérnyomi csökkentőt (tulképp nem érdekelt, milyen, mert mértem egy-két 180-at is) besiettünk a kórházba, ahol kaptam terheseknek való vérnyomi gyógyszert is a normál nyakába, majd befeküdtem ctg-re, ami tökéletesnek bizonyult. Miután a vérnyomim 130 körül stagnált aznap este (ctg után ott ültünk még egy órát, hogy újra megmérhessék, mizu), hazaengedtek azzal, hogy másnap reggel újra ctg és konzultáció a dokimmal. Okés. Ennyit a hazamenetelről Anyuékhoz. Benn aludtam hát a lakásunkban, hazajövetelem óta először egyedül. Csütörtök reggel aztán újra ctg, majd a doki nézett áramlást és megállapította, hogy minden szép és jó, de jöjjek holnap is... (Ja, csütörtök óta napi 3x1 Dopegyt-et is szedek a napi 3x2 Mg és a napi 75 mg L-thyroxin mellé...)
Szerda este óta tehát napi ctg-re járok, naponta mérik a vérnyomimat és nézik van-e fehérje a pisimben... Mindezt azért, mert lufi a lábam és vérnyomás csökkentő mellett 120-130 a vérnyomásom... Kezdem úgy érezni magam, mint aki beteg...
Elegem van. Tudom, jó az alaposság, de minden napom azzal telik, hogy 8-kor kelés, fél 10, 10-kor ctg, ott ha a hülye szülésznőt fogom ki, az pattog nekem egy sort, hogy mit keresek már megint ott, a könyökömnél megnézi a vérnyomásom, ami jó, én meg cikin érzem magam, unottan megállapítja, hogy a pisim is tiszta, átslattyogok megmutatni a ctg-t a dokinak, ő megállapítja, hogy jó, én meg hazajövök. Fél 1-nél hamarabb persze még sosem értem haza. Szombat-vasárnap egy-egy extra problémát generáltam azért, hogy ne legyen már olyan uncsi a dolog: szombaton két órán át nem tudtam pisilni, hiába vedeltem be 2 liter vizet, vasárnap meg a kölök nem mozgott az istennek sem, úgyhogy elküldtek sétálni meg lépcsőzni, aminek köszönhetően végre rúgott egyet-kettőt, én meg leléphettem - no de az ember nem tud minden napra kitalálni ilyesmiket...
Mindenesetre, aki szerint az első trimeszter szarabb, mint a harmadik, most jöjjön ide egy pofonért.