Tengerpart

Trailers

2012-03-02T07:00:00.000-08:00

Jajj

2012-03-02T06:58:00.000-08:00

Nem tudom, mi lelte a Tejfölös-szájút, de ma legörbült szájjal ébredt (szó szerint) és ez azóta sem múlt el. Toporzékol, semmi sem jó neki, a játszón végig a karomban volt, TV-t nézni sem akar, csak nyekereg, pitteg-pattog, problémázik, idegeskedik, hol ez kell, hol az kell, de leginkább semmi sem kell, csak én. Ha kimegyek a szobából, ahol majrézik, nem jön utánam, csak áll, mint egy rakás szerencsétlenség és könnyekkel sír.
Remélem nem lesz beteg szegény, mióta nagyfiú, már csak akkor szokott ilyen stresszes lenni.

Számos

2012-03-01T01:32:00.000-08:00

Az milyen, hogy most néztem, hogy P. mackógatyája 9-12 hós méret.. Oké, kicsit halásznadrágos, de teljesen jó rá még. Ehhez képest felül 2-3 évesekre való pólókat, kabátkákat hord. Pedig nem amorf, csak béna a számozás. Természetesen.
A világ legnagyobb átcseszése, hogy a joghurt egészséges / fogyókúrás. Szintén most néztem, hogy egy 125 grammos joghurtban egy felnőtt cukorszükségletének 26%-a van, míg egy sima kekszben 2%-a. Vagyis 13 db kekszet megehetünk és épp ott tartunk cukorilag, mintha egy joghurtot ettünk volna... Azért ez durva.
Én, a Listák Őre azt is megállapítottam, hogy az elmúlt évekhez képest nagyjából 200 euróval többet költünk most. Ez nem P.-n múlik elsősorban, mert ő igazán nem fogyaszt sokat, egyszerűen felmentek az árak.
P. az utolsó hónapját kezdte ma ebben a lakásban.

A hét vége

2012-02-27T03:58:00.000-08:00

Voltunk a Phoenix Parkban, a rathfarnham-i kastély melletti játszón, a booterstown-i játszón, a távoli Dunnes-ben, vasárnap rántott húst ettünk és sütöttem diótortát is.
Éljünk, mondom én.
(Pedig P. kicsit zizzent volt, vasárnap délben például ezer évig ordított, hüppögött, mert nem volt képes épkézláb módon elmondani, mit szeretne ebédre. Kínáltunk neki rizst rántott hússal; sütőtökös-krumplis-húsos üveges kaját; almát, elétettük a Jókirályfit (default étkezőtárs), a Zebrát, a Zsiráfot, a kisautót, de ő csak mutogatott, mutogatott, mire végre leesett, hogy Szőlőt kér. Miután megkapta, onnantól hirtelen kisütött a nap, "savanyúként" ette a rizses hús mellé a szőlőszemeket, szépen, tisztességesen villával... Máskor is sírt már egy bizonyos kaja után, de ez most nagyon durva volt, a krokodilkönnyek eláztatták a ruháját, a feje paprikavörös volt még ezer évvel az incidens után is, nagyon belelovalta magát a dologba.)

Vigyázat!

2012-02-26T06:20:00.001-08:00

Önfényezés következik.
Mostanság tök elégedett vagyok magammal, de tényleg. Tudom, sokan vannak, akiknek nem jut nagyszülői segítség, akik nem adhatják le a gyereküket heti egy-két alkalommal pár órára (neadjisten éjszakára) a nagyiknak, de a legtöbb gyerekes ismerősünknél azért csak van némi segítség, ha több nem is, legalább annyi, hogy egy testvér, nagynéni, barátnő, bárki néha beugrik látogatóba és míg az anyuka főz / süt / fürdik, valaki lefoglalja a babát vagy szóval tartja az illető anyukát... Én bármikor megemlítem, hogy valami gázos itt, a második mondatban tuti előkerül, hogy én tulképp kussoljak, mert nekünk itt kinn tök jó (ez így is van) és nekünk aztán semmi problémánk nincsen, nem lehet, hiszen Külföldön Élünk.
Az igazság az, hogy az emberek alapvetően irigyek és hülyék. Irigyek, mert azt látják, hogy jól megy, de hülyék, mert nem gondolnak bele, hogy mindennek megvan a negatív oldala is.
Oké. Most szép helyen élünk, nem szűkölködünk, nem csesszük fel magunkat minden nap a magyar politikán. De a gyerekünk nagyszülők, rokonok nélkül éldegél; AV-n kívül (aki ugye nem "otthonról dolgozik", mint az ismerőseink nagy része - ezt nem is értem amúgy, hogy lehet, hogy a magyarok nagy százaléka otthon dolgozik?!) zéró segítségem van a mindennapokban, a karrierem pedig parkolópályán. Nagyon kevés ember fogja ezt fel furcsa módon.
Mert irigykedni egyszerűbb. Hogy mit tudhatok én, mikor nekem mindenem megvan, nincsenek filléres gondjaink. Igen, ez így van. De visszakérdezek. Mit tudhat a fáradságról, a kiégettségről az, aki hat hónapos kora óta otthagyja a gyerekét éjszakára az anyjánál, ha már túlságosan kivan? Mit tudhat az unalomról, az agyi leamortizálódásról az, akit minden nap meglátogat egy barátnő / rokon és aki heti többször kiszakad pár órára a mókuskerékből, mert van, akire jó szívvel rá meri bízni a gyerekét? Mit tudhat egy kapcsolat tűrőképességéről az, aki ha úgy dönt minden héten vagy akár minden hónapban elmegy a férjével moziba / színházba / koncertre / étterembe, mert van, aki vigyáz a babára?
Tudom, vannak nanny-k is a világon, de egyszerűen egy beszélni nem tudó gyereknél még nem hajlok feléjük...
És félreértés ne essék, nem irigylem azokat, akiknek több segítségük van. Csak utálom, hogy olyan természetes, hogy mi hármasban úgy élünk itt, mint egyetlen (jó vastag) mutatóujj, de ezt alig-alig veszik tudomásul és irigykednek, végig nem gondolva, mit kapnak ők a sorstól, amikről mi önként és dalolva ugyan, de lemondtunk ezért a másik életért...

És hogy miért az önfényezés? Mert azt hiszem, jól csináljuk. Nem élünk kupiban, kirándulunk, világot látunk, főzünk, sütünk, itt-ott ugyan nyögve-nyelősen, de meglehetősen talpraesetten, kreatívan és kifogyhatatlan energiaraktárakkal.

Okos

2012-02-25T15:17:00.000-08:00

Imádom ezt a beszélni tanulós időszakot, imádom, hogy P. teljesen kiszámíthatatlan, épp melyik szó tetszik meg neki és így ahelyett, hogy olyasmiket mondana, hogy inni, víz, keksz, labda, szóval amik a mindennapi túléléséhez kellenének, teljesen random szavakat csíp ki a világból és azokat nyomja. A roppant fontos apály mellé most például felvette a templom és a sós zsák szavakat is és a pár napja emlegetett bab is mindennapi vendég már nálunk. (Utóbbit úgy mondja, hogy szerintem ha felvenném videóra és közkinccsé tenném, még azok is gyereket akarnának, akik eddig irtóztak a gondolattól is.)
Ezen kívül az emlékezete brilliáns (mondjuk ezt eddig is sejtettem, de most már tudom is), mert mostanság, ha éneklem neki az Este jó-t, akkor a Nem félek, de azért sírni akarok sornál az azért után már előre mondja, hogy sííííí, pedig ez a rész már igencsak a vers vége felé van, szóval kitartóan kell figyelni, hogy jól időzítse a mondandót.

Na mára utcsó

2012-02-23T07:56:00.000-08:00

Pár hete P. kapott egy Békás táskát, eleinte csak nagyon óvatosan mert benne menni, nehogy leessen, de most már caplat vele rendesen. Szerintem még háttal állva is ő a Legszebb Gyerek a Világon.

Facebook etikett

2012-02-23T07:45:00.000-08:00

Kéne szerintem ilyen és akkor a hozzám hasonló szőrszálhasogató p*csák más, fontosabb dolgokkal is foglalkozhatnának, kész haszon lenne, komolyan.
Mondjuk az is lehet, hogy csak engem idegesítenek az olyanok, hogy pl valaki megosztja az általam öt perce közölt tartalom linkjét, az én "eredeti" beírásomra viszont szarik reagálni, se egy hozzászólás, se egy thumbs up, se egy megosztás, se semmi... Vagy mikor valaki szó nélkül feltesz képet / videót a szereplő megkérdezése nélkül...
Ezek szerintem tök bunkó dolgok, még akkor is, ha mellette azért örülök, hogy ilyen volumenűek a legnagyobb problémáim.

Más

2012-02-23T07:09:00.000-08:00

Nem tudom megfejteni, mi a franc ez az óriási hype Ryan Gosling körül, akit én mindig következetesen Gyan Rosling-nak mondok véletlenül. Normális, felnőtt nők tiniként rajonganak érte, egyszerűen nem látom, miért. Amikor anno Brad Pitt vagy mit tudom én, Nicolas Cage vagy George Clooney volt az ügyeletes szépfiú, emlékszem, voltak az elalélók meg voltak azok, akik csak pislogtak meg lenézték azokat, akik ilyen faszikért vannak oda; ehhez képest, bármikor, bárhol, bárkinél szóba kerül RG, róla mindenki szuperlatívuszokba beszél, hogy húú meg így meg úgy, ez aztán a hím. De miért?!

Ömlesztett P.

2012-02-23T06:06:00.000-08:00

Miután már vagy egy hete P. minden alvásidejében, mint egy idióta bújom a képzéseket, gondoltam itt az ideje kicsit megpiheni és írni ezt-azt.
Hogy például P. tök szépen beszél már, pontosabban mondatokat meg ilyesmiket még nem mond persze, de baromi aranyosan szivacskodik. Logikus a gyerek, akár az anyja, mert témák szerint halad, például mikor voltunk a tengerparton, megtanulta, hogy tenger, hajó, homok, hold és apály. (Utóbbi feltűnő hasonlóságot mutat az apával, de a szövegkörnyezet segít.) Ma reggel a babbal és a tésztával állt elő, igen, a konyhában kutakodott, jogos a feltételezés.
A napjaink egyébként tökéletesen telnek, a ma kifejezetten, 8 körül felkeltünk, feltettem főni rizst P. ebédjéhez, elmentem zuhanyozni (közben P. tisztelettudóan, egy nyikk nélkül állt a zuhanyfüggöny másik oldalán, láttam az árnyékát), kidobtam a leégett rizsát, tettem fel egy újabb adagot, majd fél 10 körül elmentünk játszózni. Negyed 12-re hazaértünk, befejeztem a rizs főzését, összeütöttem egy muffint és magamnak némi ebédféleséget, megebédeltünk és 1-től negyed 2-ig P. álomba forogta magát.
Néha úgy érzem, szuper vagyok. Azért, mert hogy mivé lettünk. Miből.
A játszón egyébként most volt egy ovis csoport is, olyan 2-3 évesek, kicsit rossz volt látni, hogy P. milyen félénk, ha sok gyereket lát egy rakáson. Azok rohangáltak, kiabáltak, őrültködtek, szegénykém meg csak mutogatott meg felült egy padra és bánatosan majszolta a rizskorongját, miközben nézte őket. El sem tudom képzelni, mi lenne vele egy ovis csoportban, baromira nem tud kiállni az érdekeiért még (kivéve persze itthon, itthon nagy a szája). Egyébként ezt már rég le akartam írni, hogy ha egyszer nanny-t keresünk mellé, tuti, hogy thai bébicsőszünk nem lesz, mert eddig akiket láttam, mind egytől egyig húsz méterre ültek a játszózó gyerekektől, dumáltak, ettek-ittak, kaszinóztak, mindent csináltak, csak éppen a gyerekre nem figyeltek. Gáz. Biztos vannak odaadó, szorgalmas thai nanny-k, de én még nem találkoztam velük.
Aztán amit még írni akartam, hogy ha Ranschburg-nak igaza van, hogy az okos gyerekek ki tudják választani, mit néznek a tévében, szóval nem nézik ömlesztve a műsorokat, akkor P. zseniális, mert ő nem csak a rajzfilm típusát választja ki (Kisvakond vs Peppa Pig egyelőre a választék), de az aktuálisan megkívánt részt is. Szóval ha berakom neki a Kisvakond és a hóembert, amit eddig kifejezetten szeretett, most már az van, hogy nem jó, mert neki a Kisvakond és a tojás kell vagy a Peppa a tengerparton, mert abban van egy jelenet, mikor Busszal Mennek benne és énekelnek (Lásd alant). Ha vagyok olyan balga és rossz részre nyomok, azonnal jön a sziréna, hogy nem, nem, ez nem jó, tessék tisztességes rajzfilmet betenni, nézze meg a gyerek.
Ja, hétvégén meg voltunk Brayben, a Phoenix Parkban, Blanchardstown-ban meg az IKEA-ban, mert itten van a tavasz.
És hát végezetül a sokat emlegetett Kedvenc Rajzfilm, Amiben Busszal Mennek:

Hír

2012-02-20T04:55:00.000-08:00

Olyan ideges vagyok, borzalom.
Tudom, hogy a "karrierem" szempontjából 3-4 hónap már semmi, de akkor is, kéne az a második gyerek, kellenének a képzések, kellene pénzt keresnem.
És most annyi minden változik.

Agresszió

2012-02-18T06:12:00.000-08:00

Miután épp a Félelem, harag, agressziót olvasom újra és különben is megkaptam, hogy pár hozzászólásomból süt az agresszió, elgondolkoztam azon, mikor is vagyok tényleg agresszív, mikor cseszem fel az agyamat legjobban úgy igazán és következetesen, szóval nem csak úgy módjával és csak akkor, mikor olyanom van.
És megvan.
Amikor azt érzem, hogy valaki teljesen zárt, meggyőzhetetlen és képtelen a kompromisszumra. Ilyenkor még ha egyet is értenék vele esetleg, automatikusan ellenérzés generálódik bennem és már csak azért is vitatkozom, hogy elbizonytalanítsam. Miután sajnos a meggyőzhetetlenség kulcskomponense az abszolút magabiztos hit valamiben és az elbizonytalaníthatatlanság, a harcom eleve bukásra van ítélve és talán ez az, ami agresszívvá tesz, mert érzem, hogy falakba ütközöm és egész egyszerűen idegesít, mikor valaki fekete-fehérben gondolkodik és nem képes az árnyalt véleményre.
Ezért is gyanús nekem bizonyos típusú vallásosság és politikai hovatartozás. Mert elvakult és egyoldalú. Tudom, én a ló túloldala vagyok erősen, mert számomra minden érmének húsz oldala van (és azok is interakcióban vannak egymással), de amikor valaki olyan csökött, hogy XY párt minden lépését szarnak titulálja, Z döntéseit pedig egytől-egyik brilliánsnak, hát az nekem nagyon odab*sz. Épp úgy, mint az a vallásos ember, akiben egy percre sem merül fel, hogy esetleg hülyeségben hisz. Vagy aki minden szar dolgot meg tud úgy magyarázni, hogy miért is jó tulajdonképpen, hogy úgy van. Pf. Miért is jó, ha egy másfél éves baba meghal leukémiában. Gáz.
Miért nem lehet úgy, hogy rendben van, van Isten, de néha csinál gonosz dolgokat.
Vagy.
Miért nem lehet úgy, hogy én bírom Orbán Viktort, vannak jó lépései, de amit ezzel-és-ezzel kapcsolatban csinál, az ultrabéna.
Miért kell a végletesség? Miért kell félni a kivételektől? Miért gyengeség árnyalt véleményt alkotni?
Nekem igenis csomó mindenről van véleményem, elképzelésem, vannak terveim, de ha ezek megkérdőjeleződnek vagy kútba fulladnak, akkor nem érzem cikinek a módosítást. Sőt, néha nehezen vagyok meggyőzhető én is, mert makacs vagyok, de azért ha értelmesen magyaráz valaki, akkor abszolút hajlok a kompromisszumra és el tudom fogadni, hogy tévedtem.
És talán pont ezért vált ki belőlem agressziót a meggyőzhetetlenség. Mert ha én megtisztelem a másikat azzal, hogy értelmesnek minősítem az érveit és bizonyos (=hosszas) mérlegelések után látom a lehetőségét, hogy megkérdőjelezzem a saját igazamat, akkor baromira bosszant, hogy ha valaki erre nem képes és csak a magáét fújja, anélkül, hogy fikarcnyit közelebb kerülne a véleményünk vagy legalábbis elgondolkozzon ennek a lehetőségén...

Wheels on the bus - full version

2012-02-17T13:57:00.000-08:00

Legalábbis amennyi versszakot én ismerek...

wipers of the bus go swish / swish / swish
doors on the bus slide open and shut / open and shut / open and shut
bells on the bus they ding / ding / ding
horn on the bus goes beep / beep / beep
babies on the bus they wow / wow / wow (oá-oá, de nem tudom, hogy kell írni in English)
mummies on the bus they shh / shh / shh
daddies on the bus they nod / nod / nod
grannies on the bus they knit / knit / knit
children on the bus jump up and down / up and down / up and down
people on the bus they chat / chat / chat

És az utókornak, a kedvenc dalocskák:

Wheels on the bus (2 verzió)
I am the music man
If you are happy (békás verzió)
Row, row, row your boat

Esetleg:

Old McDonald's
Animal sounds

Kedvenc Kisvakond részek:

Metrós
Állatkertes
Hóemberes
Gombás
Fényképészes
Tojásos

Sok kicsi

2012-02-16T13:51:00.001-08:00

Mert rég volt ilyen.

Szinte minden buszmegállóba szereltek fel most már tájékoztató táblákat, amik jelzik, mikor jönnek a buszok. Nem tudom, hány perc alatt törne ki forradalom otthon, ha a jónép azt látná mondjuk a Ferenciek terén, amit én ma az O'Connellen, nevezetesen, hogy a következő busz 24 perc múlva érkezik. Szerintem öt. Már hogy a pestiek öt perc alatt követelnék az egész BKV feloszlatását...
P. nagyfiúvá érett, ma vettem neki fürdőköntöst és egy kis polipos klumpát, úgyhogy ezentúl a saját lábán fog fürdés után kislattyogni a fürdőszobába, hogy felvegye a pizsamáját. (Rugdalózót kb fél éve nem hord, mert nekem sokkal jobban tetszik pizsiben...)
Fent nevezett (akinek a szemszíne egyre egyértelműbben zöld) mostanság próbálja utánam énekelni a dalokat, ami szintén jelzi, milyen nagy már. (Leggyakrabban a Peppa Pig zenéjét igyekszik dúdolni, illetve az Állj vagy lövök-et az Első Emelettől...)
Végre nálunk is bejött a "stílus maga az ember" mondás: P. nem hajlandó kézzel enni ám a banánt / almát / uborkát / narancsot / semmit, neki kérem mindenhez villa kell
Kedden életemben először rendeltem a Tesco-ból online, €4-ért kiszállítottak 1 kg almát, pár joghurtot, egy göndörítő habot, egy üveg bébiitalt, egy csalánteát meg egy tejfölt. A megagiga dobozos akciós Pampers, ami miatt a kiszállítás mellett döntöttem, elfogyott...
Tegnap volt a PIAAC-os bácsika a statisztikai hivataltól és 6-fél 9-ig itt dekkolt, igaz, AV már 8-ra végzett a kérdésekkel, de jól elbeszélgettünk. A €30-s vouchert, amit adnia kellett volna persze nem adta ide, hitünk szerint nem szándékosan, de még az is benne van a pakliban, hogy lenyúlta magának.
Vettem ma csokis Philadelphia sajtot, im memoriam Mese sajt vagy mi.
A Bootsban kiderült, hogy a Hűségkártyámon van €11, amit elkölthetek. Nem igazán hiszem el, hogy ez valós, mert karácsonykor már vettem a pontjaimból egy parfümöt (€15+ ajándék volt, így nem írom le a pontos árát), szóval nem hiszem, hogy kb €30 euro összejöhetett. (€1 = 4 pont, 1 pont = 1 cent)
Imádom, ahogy P. kommunikál, mert mindent leokéz. Ez egy ilyen mániám nekem, hogy meg tudok bolondulni, ha mondok valamit és a másik még egy rohadt hümmöt sem képes felelni; de hálistennek P.-nél erről szó sincs, ha közlök vele valamit vagy kérdezek, ő ettől függően reagál vagy válaszol, szóval baromi rendes. (Pl: Szeretnél még almát? Ühüm. / Tudod, mit láttam az előbb? Hm. / Szép vagy. Hm? és társai)
Ma véletlenül rajzoltam egy kétkukijú rókát. Eredetileg távcsöves róka lett volna, de így sikerült. AV persze azt hiszi, direkt rajzoltam.

És

2012-02-16T09:50:00.000-08:00

Az igazat megvallva én egyelőre örülök neki, hogy nem álltam be a sorba, hogy csak 2 év különbség legyen a két gyerek között. Most ott tartunk, hogy egy kivételével MINDEN egy gyerekes ismerősünk, akivel egy időben szültem már várja a következő babáját. Amikor az első hírek megjöttek, megdöbbentem; amikor egyre többen mutatták a kétcsíkos tesztet, kezdtem kellemetlenül érezni magam; most viszont valami furcsa boldogságot érzek, hogy nem hallgattam az irigykedő kisördögre a fejemben, hogy "lemaradsz, lemaradsz, öreg vagy, béna vagy, lemaradsz"...
A legszebb időszakunk ez P.-vel. A legjobb az, amikor felébred a délutáni alvásából és ott ül a kiságyban bágyadtan, kétszer kirázza a hideg, majd azonnal felpattan és mutat a zoknijára, hogy adjam fel rá. Ráadom, ő húzna kifelé a hűtőhöz, de még elkapom, leteperem, megcsikizem az álla alatt, összeszorított szemekkel röhög, odapattog a könyvespolcához, kivesz egy könyvet, az ölembe helyezkedik és mutogat, hogy mondjam, mit látunk. Ha megunja, elmászNA, de én elkapom, lefekszem vele a földre, a hasamon lovagoltatom, majd rám dől, ekkor jobbra-balra fordulok vele, megszorongatom, megpuszilgatom és útjára engedem, pontosabban hagyom, hogy a mutatóujjamnál fogva kihúzzon a nappaliba.
Imádom ezeket az együtt töltött hétköznapokat. Imádom ezt a Vaddisznót, mert emellett persze vad is, még mindig piszkosul akaratos és türelmetlen, ő nem kér, ő követel, hiába tudja, hogy ha hisztizik vagy nagyon erőszakos, akkor "azért se" teljesül az akarata, mert tanuljon meg normálisan kérni, nézze meg az ember... Ha sír, ha követelőzik és ezért nem kapja meg, amit akar, akkor is igyekszem mellette lenni, próbálom benne tudatosítani, mit érez és elmondom neki, hogy természetes, ha dühös, én ettől ugyanúgy szeretem, de akkor sem fogom bekapcsolni a tévét, akkor általában átöleli a nyakamat, szipog még egy kicsit és újra barátok vagyunk. Az igazat megvallva sosem hittem volna, hogy valaha ennyi türelmem lesz hozzá. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig nyugodt vagyok, ha erőszakos, néha rákiabálok, hogy most már aztán fejezze be a nyivákolást, mert ezt borzasztó hallgatni, de mivel ilyenkor vagy eltakarja a szemeit, majd elkezdi ütni a fejét (!), vagy egyszerűen legörbül a szája és sírni kezd, egyre jobban próbálom fékezni magam, mert szörnyű látni, ahogy megretten és nagyon-nagyon megsajnálom (nem mellesleg meg mindig eszembe jut a Lóci óriás lesz)... Szóval így élünk mink, örömben és boldogságban és per pillanat így hármasban tökéletes egészként.

Áttörés

2012-02-16T06:24:00.000-08:00

Nem, nem nőtt újabb foga az október óta 16 fogú Cápának, hanem végre megtanulta, hogyha a csúszdán kicsit felemeli a csülkeit, akkor nem fog tapadni a cipője, elegánsan le tud hussanni és nem kell kézzel löknie magát előre. Kisokos.
Emellett - bár vészesen egybeesik a betegségével, azért nagyon remélem, hogy attól teljesen függetlenül - már nem kell 40-50 percet ülni a szobájában, hogy elaludjon, hanem 10-15 perc után egyszer csak elbóbiskol. Sőt, volt olyan, hogy csak a tisztesség kedvéért maradtam 5 percig benn mellette, mert 3 perc után már aludt. Akinek a kezdetek óta így alszik el a gyereke, el sem tudja képzelni, milyen furcsa ez és milyen meglepő... Én spec. nem találok szavakat. De élvezem nagyon.

Kuss

2012-02-15T06:03:00.000-08:00

Mostanság egyszerűen alig történik valami*, minden a megszokott mederben, ráérősen folyik. Látszólag. Mert a kulisszák mögött komoly tervek szövődnek, kemény elhatározások születnek és lassan, de biztosan próbáljuk felépíteni az Életünket, miközben igyekszünk nem szem elől téveszteni, hogy a világ térképén bármilyen rövid időre is, de bármikor elmozdulhatunk, ha úgy hozza a Sors, akár délre, akár... délre. Most, hogy végiggondoltam, ennél a városnál északabbra nem valószínű, hogy megyünk.

* Azon kívül persze, hogy P. minden nap zakózik egy akkorát, hogy mindig attól tartok, hogy valami komoly baja esik. Általában persze fejjel előre esik le valahonnan, hétfőn a csúszda lépcsőjéről bucskázott le hátrafelé, ma meg a kanapé karfájáról ugrott egy fejest a padlóra. Baromi rémisztő, utána sír az Eszemadta, de hálistennek eddig csak azért ment a ricsaj, mert jól megijedt, nem ütötte be nagyon magát. Asszem.

Alkot

2012-02-12T06:24:00.001-08:00

Tegnap sütöttem is meg szappant is főztem. Pontosabban fürdőzselét csináltam. Ímhol:

Csöpp

2012-02-11T07:14:00.000-08:00

P.-nek megint feljebb ment a láza, most 38.2-vel feküdt le (ettől függetlenül persze 1-kor tettem be az ágyába és 40-ig rugdosott, tekergett, nyekergett, majd 40-kor, mint akit leütöttek, úgy aludt el), szóval a láz ellenére nagyon vicces, például a Tudtad? kérdésre mint a vadgalamb, mindig azt búgja, hogy tudtam (=tutta).

Kórság

2012-02-10T05:32:00.000-08:00

Az úgy volt, hogy szerda éjszaka P. kétszer vagy háromszor felébredt 10 és hajnali 1 között, mire fél 3-kor észrevettük, hogy forrófejű... Adtunk neki Calpolt, de nem igazán segített, 4-től 5-ig is csak fetrengett, majd 6-tól 7-ig is, míg végül fél 8-kor sírva ébredt és követelte a telefonomat, hogy nézhesse a kedvenc videóit. Ekkor ténylegesen megmértük a lázát és 39.7 volt.
Ettől függetlenül közel olyan volt, mint máskor, csak a szeme volt csúnya és látszott rajta, hogy elesett, de ivott egy hordónyit és bár a reggeli tápszerét nem kérte, megevett helyette egy banánt, mert a Kisvakond és a metróban a rákocska mindenkinek hajított egy-egy banánt, hát ő is megkívánta... A nap folyamán egyébként nem ment 38.5 alá a láza, pedig felváltva kapta a Nurofent és a Calpolt, de aluszékony cseppet sem volt (csak én hiszem, hogy a lázas gyerekek egész nap aludnának?), csak úgy délután 5-től kezdve egyre gyakrabban kéredzkedett fel a karunkba, hogy megpihenhessen a vállunkon.
Ma éjszaka még 5 körül megmértük a lázát (átpisilte a pelust és felriadt, így kihasználtuk a pelenka cserét*), 38.8 volt, úgyhogy kapott megint Nurofent és 8.45-ig aludt, majd reggel már csak 37.8-at mértünk, most meg 37.2-el aludt el.
A lázon és azon kívül, hogy tegnap volt egy kis hasmenése semmi más tünete nincsen - még. Kíváncsi vagyok, mi lehetett / mi ez.

* Reggel, ahogy levettem róla a hálózsákot, egyfolytában lefelé nézett, jól megijedtem, mi a franc van, bekattant a nyaka vagy mi, aztán mikor hihetetlenkedve elkezdett a hasára mutogatni, leesett, hogy azt furcsállja, hogy másik pizsama van rajta, mint amiben este lefeküdt. Vicces.

Dilemma

2012-02-08T04:41:00.000-08:00

Amúgy a Clinique elmehet a sunyiba. A decemberben vett 20 euros arclemosójától épp olyan göbök keletkeznek az állcsontomon, mint a 3 euros Niveától. Ráadásul a Nivea legalább jó illatú, a Clinique meg olyan, mintha gépolajban fürdetném a képem.
A terhesség-szoptatás alatti hormonbomba tök jót tett a fejemnek, de mióta minden visszaállt a régi kerékvágásba, borzasztó az arcom, pontosabban az állcsontom, de nem tudom, mit csináljak, mert eddig az összes kipróbált (kb 10 fajta) arclemosó fehérre szárította a búrám, szóval ártott, terhes viszont nem szeretnék még lenni.

Legkisebb gond

2012-02-07T06:07:00.000-08:00

Azon röhögök, hogy a nők milyen ordenáré hülyék. A legapróbb nézetkülönbségeken ki tudnak akadni, olyan fikarcnyi kis dolgokon, amik említésre sem méltóak, de mivel sokat pofáznak, előkerül és így hálistennek van ok az Életet Adó Vitára.
Hogyaszongya nevelés-e, ha egy néni rászól más gyerekére, aki a padkán (!) motorozik. Aztán hogy kell hívatni magunkat a gyerkőccel, mama vagy anyu vagy Ibolya. Mert ha mama, akkor nyugatb*zi vagy, ha anyu, akkor meg vidéki paraszt.
Igen, Bezzeganyát olvastam...

Pfff

2012-02-07T03:52:00.000-08:00

Mennyire béna már az, hogy végre-valahára itt a Leap Card, amivel lehet LUAS-on, DART-on, buszon utazni anélkül, hogy az aprópénzzel szarakodnánk - és erre hol kapható ez a rohadt kártya? Bizonyos élelmiszerboltokban. WTF? A megállóknál nem.
Mi ez? Magyarország?

Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért

2012-02-06T07:51:00.000-08:00

Anyu ma hazautazott, kicsivel több, mint három hét után. Rövid statisztikám következik, hol is jártunk / jártam ennyi idő alatt:

Voltam spinningen
Voltam moziban (Shame)
Háromszor voltam egyedül a városban nézelődni
Voltunk Anyuval kettesben Malahide-on
Voltunk Anyuval kettesben két múzeumban és a Bewley's Cafe-ban
Voltunk AV-val kettesben a Rathfarnham-i kastélynál, a St Enda's Parkban, a Pearse Museumban, a War Memorial Gardens-ben, Killiney-ben, a Bewley's Cafeban, a köztársasági elnök rezidenciájánál, a kormányépületekben, az ILAC-ban, a Blanchardstown Shopping Centre-ben, a St Stephen's Green-ben
Voltunk hármasban Sandymount-on, Rathfarnham-on, Dun Laoghaire-ben, Booterstown-ban, Blackrock-ban, az Iveagh Gardens-ben, állatkertben
Voltunk négyesben Howth-on, Dollymount-on, a War Memorial Gardens-ben, óceánáriumban
Kétszer jártunk a Pandában, egyszer a GoKidsGo-ban, azaz háromszor voltunk játszóházban
Kétszer jártunk a Herbert Park-i, kétszer a St Stephen's Green-i játszón
Négyszer jártunk hármasban különböző Tescokban (Sandymount, Baggot street, Dundrum)
Ötször jártunk Poolbeg-nél

Sajnos arra nem emlékszem, Anyu hányszor vitte el a játszótérre P.-t és azt sem tudom, ő hányszor volt egyedül a városban...
És még meg vagyunk lepődve, hogy P. folyton be van sózva...

Bye-bye - update

2012-02-03T07:27:00.001-08:00

EZ a januári bejegyzés megvan? Néha azért mázlink is lehet*...

* Anyu ugye hétfőn megy haza és eredetileg Malév jegyet akartunk...

Egyébként több ok miatt is sajnálom, hogy így alakult:

A Malév reggel 7 körül indult haza, így délben már otthon ehettük a rakott krumplit
Visszafelé a Malév gép indult leghamarabb, a többi csak este 7-8 körül
Az utóbbi időben már előfordult, hogy bizonyos időszakokban a Malévnál tudtuk a legolcsóbb repjegyet venni
Könnyebb szívvel vettem, ha Anyuék olyan társasággal utaznak, amin értik a szavukat
23 kg-t lehetett a bőröndbe pakolni és a bőröndért nem kellett külön fizetni
Szépek, csinosak voltak a Malév gépek
Bár nem vagyunk nagy magyarok, de mégis a "nemzeti identitás része" volt a Malév

Eddig amúgy szerettem a Ryanair-t is, mert nagyon olcsón tudtunk vele hazamenni, igaz, a közönség elég gázos volt (zsíros kucsmás, hosszú szoknyás, hangoskodó, húsz tagú román cigány családok), de most kifejezetten bosszant, hogy pár héttel (nappal?) a Malév csődje előtt nagy garral bejelentették, hogy visszatérnek (no persze, micsoda véletlen), most pedig, mint az Utasok és a Volt Malévosok Megmentői nagylelkűen közlik, hogy már márciustól elindítják a gépeiket... Az előbb csekkoltam, heti kettő darab járat lesz Dublin-Budapest között, otthon éjfélkor fog leszállni a gép, idefelé pedig fél 10kor indul, este... Ráadásul ahogy néztem, oda-vissza csomag nélkül minimum 100 euro lesz a jegy, vagyis nagyjából 40-50 euróval olcsóbb, mint az Aerlingus csomag nélkül és 70 euróval kevesebb, mint anno a Malév csomaggal együtt...
Ergo: a Malév olcsóbb jegyeinél kb 20 euróval kevesebbért utazhatunk a furcsa közönséggel tömött gépeken - az éjszaka közepén. Még ez a megmentés!

Update: Most olvastam, hogy még meg sem egyezett a Ryanair és a Budapest Airport... Na ez a legnagyobb pfff.

Nem jó

2012-02-03T07:24:00.000-08:00

Egyébként P.-vel valami nem oké. Ezt úgy érezni. Ezen a héten hétfőn vagy talán már hétvégén kezdődött, azóta minden baja van. Előtte már alig-alig sírt, most naponta többször van olyan, hogy szó szerint vigasztalhatatlan ordításban tör ki valami kis hülyeség miatt. (Pl mert nem nézzük meg a Duck-os videót) Ilyenkor hiába ölelgetem, nyugtatgatom, hiába magyarázom el neki, hogy csak este nézünk videókat, de este biztosan sort kerítünk rá, hiába mutatok neki száz más játékot, csak üvölt és üvölt, taknya-nyála egybefolyik és miután így-úgy megbékélt a helyzettel, még vagy 20 percig hüppög utána is. Ma reggel pl így kelt, mit ne mondjak, roppant kedves maxi hangerőn indítani a napot, úgy megadja az alaphangulatot...

Időkép reloaded

2012-02-03T07:17:00.000-08:00

Komolyan, mik vannak... Hetek óta tele az FB a Nagy Hóhelyzettel, én meg hol röhögök, hol sírok, hogy vannak, akik naponta ötvenszer rákérdeznek, hogy "Mégis mennyi hóra számítsunk Mezőtúron?"...
Most őszintén, miben más az 50 centis hóra való felkészülés, mint a 20 centisre? Két lapátot vesz vagy mi a franc?

Folytatódik

2012-02-01T14:54:00.000-08:00

Nem tudom eldönteni, hogy P. akut Apahiányban szenved-e (ebben az esetben részvétem a gyermeküket egyedül nevelő anyukáknak ismét csak) vagy jön a foga, de egy biztos, az izgágábbnál is izgágább és piszkosul irritatív. Hogy alliteráljak, kimondom, hogy ez igencsak idegesítő. Lábujjhegyen pattog 5 percenként valamerre, közben persze ekeg, vinnyog, húz a mutatóujjamnál fogva (az esetek 70%-ban a hűtő a cél, de ha felemelem, hogy mutasson rá, mit akar, csak üdvözült tekintettel húzogatja ki-be a zöldségesrekeszt, míg meg nem unom), de ha nem megyek, egyszer csak elszakad a cérnája, mozdulatlanra dermed, bepirosítja a szemeit és oltári sírásba kezd, majd a hatás kedvéért két óriási krokodil könnycseppet is kiprésel, hogy érezzem a tettem súlyát, én galád.
Ha kimegyünk, az sem jó, ma pl voltunk Blackrock-ban a játszón, amit alapból imád, de most persze minden baja volt, nem akart beülni a babakocsiba, hogy a parkolótól a játszóig toljam, a domboldalon legurult (ez mondjuk tetszett neki), majd miután nem engedtem, hogy bevesse magát fejjel a hattyúk közé és karban próbáltam vinni, kétségbeesetten apa-apázott, miközben engem hason, mellen, combon rúgott egy másodperc alatt, hiába szorítottam. (Hosszú lábai és kezei vannak és ha felveszem, hogy viszem, de ő maradni akar, akkor mint a motolla rúg-kapálózik és a fejem búbjától a térdemig nem vagyok biztonságban...) Miután nagy nehezen eljutottunk a játszóra, nem akart hintázni, rugózni, csúszdázni, semmit sem akart, csak enni, illetve visszaszökni egy pocsolyához, amit útközben látott. (Periszkóp szeme van, a fontos dolgokat (pl ha eszem, ha pocsolyát lát, ha fotózom) bármilyen szituációban kiszűri...) Remek kis délelőtt volt, no.
Meg úgy egyáltalán... Pár napja nem önmaga, pontosabban nem az Új Önmaga, hanem ez a régi, kezelhetetlen önmaga.
Foga utoljára októberben jött, szóval aktuális lehet a téma (bár már csak a 4 nagyőrlő van hátra) és erre utal az is, hogy piros az egyik arca, ki van csípve a seneke és 37.2-t mértem neki most este, de én sokkal jobban örülnék, ha AV hiányozna neki, mert akkor holnap már enyhülne ez a dilinyós korszaka...

(Amúgy hogy a külsőm tükrözze a hangulatomat, befestettem feketére a hajam most este. Talán 2004 környékén festettem be a hajam először és utoljára, akkor alig vártam vissza az eredeti színt, de most valami bekattant és úgy éreztem, meg kell tennem, így felhasználtam a kb fél éve itthon álló festéket, amit még akkor vettem, mikor úgy éreztem, "jöhet olyan nap, mikor úgy befesteném a hajamat"... És lőn.)

Zavar

2012-02-01T06:18:00.000-08:00

Morzsa került a gépezetbe, mióta elhatároztam, hogy írok kicsit részletesebben arról, milyen könnyű az élet mostanság P.-vel ahhoz képest, mikor még fiatalabb volt, megint megkettyent. Pedig nem is írtam, csak gondoltam, hogy írok.
Először is, megint szarul alszik, tegnap például össz-vissz 9 órát aludt - és ebben ugye a nappali alvása is benne van. Ide kapcsolódva szerintem gáz, hogy még mindig minimum fél órát (de inkább 45-50 percet) kell mellette ülni, hogy elaludjon (nem, az nem jó ötlet, hogy otthagyom egyedül, mert akkor beidegesedik és utána másfél órán keresztül kell mellette ülni, hogy megnyugodjon / azt pedig, hogy "nem álmos" nem hiszem el, mert karikásak a szemei és fetreng este fél 7-től) illetve szerintem az sem okés, hogy este 10kor alszik el...
Másodszor, az idegeimre megy azzal, hogy egy 5 perces útra nem lehet vele elmenni anélkül, hogy tiltakozna... Mert ő éhes, mert ő szomjas, mert ő rágcsálna, mert ő nem akar babakocsiban ülni, mert ő nem akar gyalogolni, mert ő nem akar kézben sem lenni, mert ő le akar ülni a jéghideg földre és ott akar maradni az idők végezetéig... de nem is, mert inkább vegyem fel. De nem, inkább tegyem le. Akkor még ül egy kicsit. De ne menjek el, üljek én is mellé. De inkább húzzam fel. Sőt. Inkább csak úgy húzzam a földön. Az jó poén.
Harmadszor, türelmetlen, mint a p*csa. Neki minden most kell, sőt, már az előbb kellett és egy utolsó senkiházi vagyok, hogy előbb megpróbálom bekapni az ebédem utolsó falatját és csak azután borítom ki az építőkockás dobozt, amit mellesleg ő épp úgy ki tud borítani, mint én és máskor (pl fürdés előtt fél perccel) ki is borít, de most épp nincs hozzá kedve... És ez a türelmetlenség még oké is házon belül, jót röhögök rajta magamban, hogy pfijjj, micsoda egy erőszakos kis pulya, de mikor napjában harmincszor kapok a pofámra, no az már kicsit sok.
Szóval nem, nem könnyebb az élet ha az abszolút értéket nézzük, csak több benne a móka, ami feledteti az idegesítő kis hülyeségeket...

Gyors

2012-01-31T15:11:00.000-08:00

Sajnos elméláztam azon, mi folyik Észak-Koreában (nem, nem történt semmi különös, csak rádöbbentem, hogy ott diktatúra van és elkezdtem utánaolvasgatni - jééé, ember a Holdon?), így csak gyorsan annyit írok, hogy kezd nagyon tetszeni ez a gyerekezés, hogy P. már ilyen nagyon értelmes, mert például bár még most is nehéz fotózni, mert amint meghallja, hogy zizzen a gép, rohan hozzám és vagy elkezdi piszkálni a vakut vagy mutatja a nyakát, hogy tegyem rá a gépet és akkor ő úgy megy, hogy lóg a nyakában a kamera, hú, de menő, de ha azt mondom neki, hogy P.-kém, állj oda szembe és akkor lefotózlak, akkor otthagy csapot-papot (azaz engem-fényképezőgépet) eltipeg pár méterre tőlem, mozdulatlanul áll és néz, míg el nem hangzik a há-ROM, majd szalad vissza hozzám, hogy ellenőrizze a kijelzőn, hogy sikerült a fotója, nem pislog-e vagy ilyesmi és csak hogy tudjam, ki a fotóalany, elégedett félmosollyal a hasára bök.

Az, hogy rólam anno a szülinapomon, Mikuláskor meg esetleg nyaraláskor készült tíz-tizenöt kép összesen, amire ráadásul vagy két hetet kellett várni, hát az más tészta... Így jártam. Így járt.

Mindazonáltal ...

2012-01-30T14:58:00.000-08:00

... teljesen odáig vagyok a világvégétől, az előbb olvastam el EZT a cikket és el is határoztam, hogy holnap veszek gyertyát meg gyufát, P.-nek némi üveges bébiételt és feltankolom az amúgy is roskadozó polcainkat és szekrényeinket tartós élelmiszerrel, amint rájöttem, mik azok a tartós élelmiszerek. (Eddig azt hittem, a cukor meg a liszt azok tartós élelmiszerek, de bazzeg, most döbbentem rá, hogy ha nincsen áram, akkor cseszhetem a lisztet, mert azon kívül, hogy hamuként a fejemre szórom a ruháim megtépdesése után, sok hasznát nem vesszük, szóval piszok gyorsan utána kell néznem, mik is a tartós kaják úgy valóban, mert szarban leszünk, ha eljő a jeges.) A kaja mellett a vízről nem tudom, hogy fogunk gondoskodni, mert tengervíz ugyan van, de bazi sós, az esőből meg gondolom amúgy sem ildomos inni, de ha vészhelyzet van, akkor meg főleg nem.
Kicsit irigylem most a falun élőket...

Fejlődik

2012-01-30T14:46:00.000-08:00

Van pár új szava (pl sátor - ShÁ; Háp - ezt a Mit mond a kacsa? kérdésre veti be)
Imád cuppogni, ha finomat eszik (erről majd le kell szoktatni, ha háztűznézőbe megy)
Tud hurrázni (felemeli a kezeit két ütemben és elrikkantja magát, hogy Hurray! - sajnos ezt a szövegkörnyezettől függetlenül csinálja, nem azért, mert örül vagy ilyesmi, hanem csak mert eszébe jut)
Szökdécselve szalad, lábujjhegyen, ha valamit nagyon akar vagy ideges

Uncsi

2012-01-30T01:39:00.000-08:00

Mivel Mollynál nem lehet kommentelni, úgy érzem, itt szükséges megvédenem azt az ikres anyukát, aki azt javasolta neki, hogy minden szobában kell izgalom-sarkot kialakítani a babáknak, különben unatkoznak... Igaza volt. Vannak unatkozó gyerekek. Aki nem hiszi, annak küldök pár videót P. legkisebb korából, néhányat pár hónapos korából és rengeteget a mostani korszakából. Ez van. Ő ilyen. Én is ilyen vagyok. Semmi nem köti le 2-3 percnél tovább és ha a szobában már minden izgalmasat végignézett (kikukucskált az ablakon: 1 perc; kipakolta a lomos dobozt: 3 perc; végignézegette a játékos kosarat: 3 perc; leállt egy játéknál: 2 perc; piszkálgatta a radiátoron a kacsát: fél perc; nyomkodta a járássegítője panelját: 2 perc, nem tér vissza sehová, hanem nyikorog, szaladgál össze-vissza összehúzott szemöldökkel, látszik, hogy húzza fel magát, megpróbál bukfencezni, de nem megy, megpróbál fenékre ülni, azon kicsit röhög, de már pattan is fel és rángat ide-oda, de semmit sem akar tulajdonképpen, csak idegeskedik, toporzékol, türelmetlenkedik, vár valamit, szúrósan néz, mérgelődik és kapkod. Ide-oda. Minden másodpercben mást csinál. Magyarul: unatkozik.
Ilyenkor három megoldás van: fel kell öltöztetni és le kell vinni sétálni; valami olyan dolgot kell neki mutatni, amit legalább egy hónapja (vagy még soha) nem látott vagy valami olyan helyre kell vinni, ahol még keveset nézelődhetett, pl fürdőszoba, erkély... Ezektől megnyugszik. Kicsit. Mástól nem. Mert ő ingerkereső. Mindig is az volt.
Senki sem hiszi el nekem még mindig, hogy őt nem lehet ölbe venni.Ha nagy ritkán megengedi, hogy az ölembe húzzam, hiába mutogatok neki képeket, olvassuk a kedvenc könyvét, autózunk, bármi, ő fél perc után köszöni szépen feláll és arrébbáll vagy ha fáradtabb, elkezd lecsúszni, hasra fordul és megszökik.
Egyébként irigylem az unatkozni nem tudó gyerekek szüleit, mert ők valószínűleg sokkal ritkábban tapasztalják azokat a szuper dolgokat, amiknek köszönhetően - míg meg nem edződtem és meg nem tanultam kicsit lazábban venni a folyamatos fülsiketítést - én az első 13-15 hónapot végigkáromkodtam és naponta ötvenszer megfogadtam, hogy soha, soha többet nem lesz még egy ilyen kicsi gyerekem, mert ezt ép ésszel nem lehet kibírni.
Mert bárhová mozdultunk ki, legyen szó autós vagy babakocsis útról, öt perc után jött a nyikorgás, a feszengés, az övek ráncigálása és az agyathasító méltatlankodás...
Mert hiába terveztem meg alaposan, hogy a vásárlások előtt mindig legyen valami izgalmas szabadprogram is, egy kenyeret és egy tejet sem tudtam betenni a kosárba anélkül, hogy jajongott volna valaki a babakocsiban, hogy ő most és azonnal megpusztul unalmában, ezt a szar könyvet / kukacot / játékot meg vigyem a p*csába, mert neki ugyan nem kell...
Mert ha esett az eső és orkán erejű szél fújt, aminek kettőse miatt nem tudtunk kimozdulni, akkor volt, hogy egész nap csak a követelőzést hallgathattam, hogy csináljunk már valamit, de ne ezt, nem, ezt sem, ezt meg végképp nem, erről ne is álmodozz...
Mert valószínűsíthető, hogy ha nem is ok-okozati összefüggés, de korreláció van aközött, hogy ezek az unatkozós gyerekek nehezen alszanak el, könnyen felriadnak és úgy összességében piszkosul keveset alszanak...
Egy szó, mint száz: az unatkozás, mint olyan, szerintem nem megjelenik az ember bizonyos életszakaszában, hanem mindig is jelen van, azzal születünk, de hogy ez mikor és milyen erősségben manifesztálódik, az az első időszakban (míg nem vagyunk képesek tudatosan átgondolni, mihez is kezdjünk magunkkal, mivel is foglaljuk le az agyunkat, a kezünket, ergo míg nem tudunk ésszel harcolni az unalom ellen) abszolút temperamentumfüggő.

Óó

2012-01-28T22:17:00.000-08:00

Istentelen fos kedvem van, remélem ez már a legalja, remélem, hogy innen már nincs lejjebb hangulatilag.
A hét elején még egész jó kedvem volt, később, a hét közepe táján elkezdtem aggódni a lenn említett három dolog miatt, majd tegnap este elkezdődött egy jó kis pech hullám, aminek következtében a mai nap már kifejezetten katasztrofálisan sikerült.
Szóval alapozásként tegnap este ismét buli volt felettünk. 10kor kezdték a bútorok széttologatását, a táncot, a székfoglalót, a danolászást, én meg vérben forgó szemekkel átkoztam őket, a Gyermektelen Fiatalokat, akik olyan tapló parasztok, hogy hiába figyelmeztették már őket, hogy ez egy lakóház és tilos hangoskodni, hiszen körülbelül öt milliárd pub közül választhatnak bulihelyet maguknak, mégis meghívnak fölénk olyan 20-25 embert házibulizni.
Hajnali 6kor aztán azt álmodtam, hogy Orbán Viktor lefogja a fejem, miközben egy segítője valami rudat dug át az agyamon, ami megfelelő elektromos áram hatására kivetít pár piros szót a szemem elé, de én nem tudom felolvasni, mit látok, mert nincs rajtam szemüveg, így csak betippelem, hogy Óceán az első szó, amit Viktor szerencsére elfogad és elenged; de ekkor Anyu és Apu kerül sorra és míg Anyu mutatja, hogy csak két alsó foga van össz-vissz, Apuba földelés nélkül belevezetik véletlenül az áramot, Orbán Viktor káromkodik, Anyu meg jajgat...
Ilyen előzmények után, fél 10 körül bepötyögtem a gps-be Killiney tengerpartját és nekiindultunk, ámde P. már Sandymountnál (kb 5 perc autózás után) elkezdett nyűglődni, vergődni, ki akart szállni, enni akart, játszani, pontosabban mindezeket egyszerre, úgyhogy a rádiót nem hallottam, mert folyamatosan nyögött, hangokat adott ki anélkül, hogy egyetlen büdös értelmes szót kiejtett volna, mit is akar úgy igazán. Már kezdett felmenni bennem a pumpa, "hogy ez az átokfajzat egyfolytában nyikorog már megint", mikor a gps egyszer csak mutatta, hogy forduljak balra, amiről még lila köddel az agyamon is tudtam, hogy baromság, úgyhogy be kellett látnom, hogy hoppá, eltévedtünk. Aki vezetett már Írországban, tudja, hogy bár az autósok sokkal rendesebbek és előzékenyebbek, mint otthon, az utak bizony gázosabbak. Nem is a kátyúk miatt, mert tudom, hogy azok otthon is nagy problémát jelentenek, hanem mert az ír utcák bizony piszkosul keskenyek. Otthon, ha egy út szűk, egyirányúsítják és szevasz, meg van oldva a dolog, itt meg csesszék meg sokszor meghagyják kétirányúnak, sőt, sokszor még azt sem tiltják meg, hogy az út mentén parkoljanak az autók mintegy slusszpoénként. No most el lehet képzelni a szituációt: friss vezetői tapasztalattal eltévedek egy ismeretlen helyen, miközben P. a fülembe nyikorog és az utak olyan keskenyek, mint egy makaróni. Mit ne mondjak, meghúztam egy, az út mentén (asszem) két sárga csíkon álló BMW-t, de miután tehetségem sem volt meg helyem sem megállni, mentem is tovább, mert közben meg forgalom az volt dögivel, mögöttünk is jöttek és szemben is, képtelen lettem volna bármit csinálni... Még sosem okoztam balesetet, tök kétségbe estem, hogy ilyenkor mi van, egész délután azt olvasgattam, mi a teendő hasonló esetben, mit lehet tenni, mi várható. A vészmadarak azt írják, hogy majd jön értem a rendőrség és priuszos leszek egy életen át, hiszen ez egy cserbehagyásos eset, de én azért baromira bízom benne, hogy nem volt cctv a közelben... Ciki, nem ciki (inkább ciki), megszöktem. Ha a mi kocsinknak mentek volna neki így (mondjuk mi nem álltunk volna tilos helyre az biztos, mióta egyszer Belgiumban elvontatták a Skodát egy nagy parkolóból, mert nem tudtuk elolvasni flamandul, hogy szombaton piac van és a parkoló bezár) tuti kilennék, de őszintén szólva, nem tudom, hogy találhatnám meg azt az autóst. Nem a háza előtt parkolt, hanem az út mentén egy városban. Még ha azonnal vissza is mentem volna P-ék nélkül délután, hát már akkor sem biztos, hogy ott állt volna... Szóval most fosok, hogy lebukok...
Délután egyébként a városba mentem volna, egyedül, venni ezt-azt, pl csizmát, de mivel kimondhatatlanul szar kedvem volt, csak a moziig vonszoltam el magam és megnéztem a hangulatomhoz tökéletesen illő Shame című filmet...
Messiásként várom haza AV-t.

Új játszó

2012-01-27T06:06:00.000-08:00

Ma egyébként egy szuper kis játszót fedeztünk fel, elmentünk ugyanis Booterstown-ba, mert már ezer éve szemeztem a dart vagy a kocsiablakon keresztül egy csinos kis játszótérrel.
Hát komolyan mondom... Szemem-szám kettéállt a vadiúj elemek és a P.-hez tökéletesen illő játékok láttán... Ez a kék hajó például egy tökéletesen biztonságos (értsd: zárt) csúszdarendszer, aminek az egyik felén lábtörés, bokaficam nélkül fel lehet mászni még az 1-1,5 éveseknek is, a másik oldalán meg szépen le lehet csúszni a piros csúszdán. (Oké, a tag a hajó oldalán elég béna, de hülye kamaszok mindenhol vannak sajnos.) A jobb oldali csúszdarendszer szintén menő, azt is kipróbáltuk, csakúgy, mint a mérleghintát, amire most kezdett el rákapni P. A játszón egyébként vannak még sima és bébihinták, egy hintaágy, még egy csúszdarendszer a nagyoknak is valamint két forgó világítótorony is.

Riadt

2012-01-27T05:44:00.000-08:00

Egyébként a napokban három dolog miatt is szarrá fostam magam. Már elnézést.

Egyrészt 4 éven belül 75% az esélye, hogy Tokióban 7esnél erősebb földrengés (+ gondolom hozzá illő szép nagy szökőár) lesz
Másrészt itt vannak ezek a hülye világvége jóslatok (nem tudom, írtam-e, hogy még gimis koromban egyszer azt álmodtam, hogy valaki azt mondta nekem, hogy a mi generációnk már nem természetes halállal fog meghalni (lásd betegségek stb), pedig akkor még szó sem volt 2012-ről meg ilyesmikről)
Harmadrészt meg úgy belegondoltam, hogy soha, soha többet nem lesz olyan, hogy én itthon lopom a napot az én mászni sem bíró, csak fekvő és kapálózó kisfiammal, kettesben

Utóbbi egyébként onnan jött, hogy tegnap este azzal szórakoztattuk magunkat anyuval, hogy P. régi videóit nézegettük, amikor még csak feküdt háton a játszószőnyegen, a kezei-lábai meg valami artikulálatlan táncot jártak, megállás nélkül.

Hogy állunk

2012-01-27T05:39:00.000-08:00

Rájöttem, hogy azért repülnek a napok, mint a sasok, mert gyakorlatilag mind egyformán telik. Szóról-szóra.

7.40-8.15 - ébredés (8.15kor már mi ébresztünk, nem aludhat tovább, ha akarna sem)
8.30 - 150 ml tápszer az ágyunkban elfogyasztva
8.40-8.48 - sűrű "duck! duck!" felkiáltások közepette a telefonom piszkálása, míg én kikászálódom az ágyból, arcot, fogat mosok és felöltözöm
9 - reggelizem, P. közben kunyerbál egy kekszet / sütit, majd kicsit játszunk
9.20 - előkészítem az ebédet
9.30 - indulás a délelőtti programra
11.45 - hazaérkezés, az ebéd elkészítése
12.10 - ebéd
12.20 - játék
13 - peluscsere és ágybavitel
13.30-13.50 - elalvás
15.15-15.45 - ébredés
16 - msn, skype a családdal, közben uzsi
17 - délutáni program (séta, bevásárlás)
17.45 - hazaérkezés, játék
18.30 - vacsora, játék
20 - kedvenc videók végigézegetése
20.35 - fürdés
21.05 - 210 ml tápszer
21.20 - ágybavitel
21.45-22.15 - elalvás

És így tovább és így tovább és így tovább.

Tisztelet a kivételnek, akinek nem inge stb

2012-01-26T07:04:00.000-08:00

A csak-lányos anyukák most ugorjanak legyenek szívesek, mert tudom, hogy nagyon szubjektív leszek.
Én nem tudom, miért, de valahogy az agyamra mennek azok, akiknek csak lányuk van. Pontosabban elsősorban azok, akiknek két vagy több lányuk van. Az egy-lányos anyukákkal nincsen bajom, azon kívül, hogy bárhogy igyekszem, nem tudom elképzelni, milyen lehet az élet egy kuki nélküli gyerekkel, no de ez még nem tekinthető bajnak, van még esélyem, hogy megtudjam; no de akiknek két-három lányuk van egy szem fiú nélkül, na azok nekem valahogy mindig gyanúsak. (Érdekes módon, a több fiús anyukákkal nincs ilyen jellegű problémám...)
Mert.
Sokat gondolkozom mostanság azon, mennyit változtat az emberen a gyereke és mennyire más ez a változás az utód nemétől függően. Egy gyereknél még nem is olyan nagy a változás egyébként, mert akkor az ember még Kezdő, még csak Anyuka, de két azonos nemű gyereknél már azért meglátszik a torzulás, háromnál meg pláne. (Ha vegyes neműek a gyerekek, valahogy kiegyenlítődik az egész és az anyuka marad csak Anyuka.)
Szóval.
Valahol olvastam, hogy a fiúk sokkal szélsőségesebbek, mint a lányok, köztük több a zseni és az őrült is, míg a lányok egységesebbek, nagyon kevés köztük a nagyon okos és a nagyon hülye is és természetileg is, a lányok többsége alkalmazkodóbb, kevésbé heves, kevésbé vad, így kezelhetőbb, mint a fiúk többsége.
És éppen itt van az én bajom elásva.
Míg egy sok-fiús anyuka, aki valljuk be, tuti látott már ezt-azt, megtapasztalhatta, hogy milyen szélsőséges is lehet a fiúk világa, automatikusan sok mindent elfogad (nem feltétlen helyesel, de nem ítél el); addig a sok-lányos anyukák többsége meg van győződve róla, hogy a gyerekek, nemtől függetlenül, olyanok, mint az ő közepes természetű lányaik (hiszen nekik is kettő, három, négy gyerekük van és mind hasonló - persze, mert a lányok között alapból kisebbek az eltérések, mint a fiúk között) és hiába minden, képtelenek felfogni, hogy vannak más természetű gyerekek is, mint az övéik és ilyenkor következik az, hogy jön az ítélkezésük: más gyerek neveletlen, szemtelen, szertelen, rossz (holott csak mások, mint amit addig ők megszoktak).
Tudom, most általánosítok és tudom, több helyen sántít ez a logika, de én eddig valahogy mindig ezt tapasztaltam a több lányos anyukák irányából... Hogy ők a szuperek, mert az ő lányaik születésük óta átalusszák az éjszakákat, az ő lányaik eljátszanak egyedül, az ő lányaik bármilyen zajban képesek aludni, az ő lányaik nem követelőznek, az ő lányaik türelmesek, az ő lányaik jól-neveltek, mert ŐK arra szoktatták, arra nevelték őket, bezzeg a többiek... Holott miről van szó? A lányok általában felnőtt-kompatilisebbek, mint a fiúk... Csendesebbek, rendesebbek, szófogadóbbak. Persze, köztük is vannak vadócok, sőt, de azért valljuk be, míg egy lánynál csípőből dicsérjük az alkalmazkodást, a könnyű-természetet (és ezzel szépen aláteszünk a természetüknek, lásd önmagát beteljesítő jóslat), addig egy fiúnál - még ha titokban is - de csak dagad az ember melle, hogy némmá, milyen kis akaratos / talpraesett / örökmozgó, ezzel mintegy biztatva a gyereket, hogy maradjon is az, jól csinálja... És természetesen tuti vannak rosszul, nyugtalanul alvó lányok is, de köztudott, hogy a fiúk azért ebben gyengébbek, kezdetben a hasfájás, később a mozgás, majd a beszéd, majd a nemtudommi miatt...
Szóval aláírok én mindent. Elhiszem, hogy nem nehéz két-három alkalmazkodó, könnyű természetű lánnyal elszállni és bezzeganyává válni. De akkor is, kéne egy kis fantázia, egy kis elfogadás, egy kis nyitottság... Mondjuk ilyen: "Nagyon sokáig nem váratott magára, már kezdettől fogva rá-rácsodálkoztam, mennyire más ő, milyen sok sztereotípia érvényesül a mindennapjainkban, és mennyire nem múlik rajtam az, hogy ő miként kezeli a helyzeteket, milyen attitűddel viszonyul a világhoz."

Micsodák azok az utak

2012-01-26T06:30:00.000-08:00

A héten tehát végképp rákattantam a vezetésre. Összefoglalásképp hétfőn jártunk Poolbegnél, kedden Panda Cafeban és Sandymounton, szerdán Rathfarnhamon, ma pedig Dun Laoghaire volt soron. Kicsit aggódom, hogy fogom leszoktatni P.-t arról, hogy amint felkel és megreggelizik, hozza a nadrágját, a téli kabátját és a cipőjét, majd visítva kérje el a kocsikulcsot, hogy uccu, menjünk le a garázsba és irányhorány...

Elsők

2012-01-25T05:48:00.000-08:00

Ma életemben először tankoltam. Egyes-egyedül. Illetve életemben először mentem gps alapján valahová, azaz úgy, hogy nem fújtam kívülről az útvonalat. Jelenleg úgy érzem, az is lehetséges, hogy egyszer a Holdra lépjek.

(Emellett megvan P. legelső furcsa-félelme is: retteg a lovasszobroktól.)

Sport és programok és furcsaság

2012-01-24T14:41:00.000-08:00

Zseniális vagyok, ma este voltam spinningen, életemben először. Igaz, végig attól fostam, hogy ha egy óra tekerés után leszállok, majd úgy fogok pofára esni, mint Bridget Jones, de nem, talpon maradtam, ügyes vagyok. Eredetileg jóga bérletet szerettem volna, 6 alkalmasat, majd átlovagoltam pilates-re, de nem találtam jó helyen, jó időben, jó áron kurzust, úgyhogy legyintettem és úgy döntöttem, mivel úgyis a combom meg a fenekem csúf összesen (csípőtől felfelé és nyaktól lefelé remekül nézek ki, de tényleg), jó lesz nekem heti egy spinning a lakásunktól 5 percre lévő sportcentrumban. És lőn.

Délelőtt amúgy Pandáztunk, mert esett az eső, délután pedig nekiindultunk a tengerpartnak, de félúton visszafordultunk, mert be volt dugulva az út, hát így jártunk.
Holnap tankolnom kell majd, eléggé izgulok, még sosem csináltam olyat...

Egyébként napok óta fázik a bal fenekem. Kirázza a hideg, libabőrös időnként. Baromi idegesítő, főleg, mert nem tudok rákeresni a neten, mitől lehet.

Szabadság

2012-01-23T14:44:00.000-08:00

Szárnyakat ad a kocsi a vágyaimnak. Ma délután ugyanis kiautóztunk a tengerhez, néztük a kikötőbe csorgó luxushajókat, kagylókat gyűjtöttünk és sétáltunk a homokban... Mondom én, hogy boldog családi film az életünk.
A nap megkoronázásaként pedig sütöttem egy nagyon jó banános sütit. Soha többet nem próbálok ki más banános receptet, mert az eddigieket magasan veri EZ.
Holnap délelőtt egyébként, ha esik az eső, fúj szél, akkor Panda Cafe; ha nem esik, csak nedves a föld és nem lehet játszózni, akkor St Enda's Park; ha pedig szép az idő, akkor rathfarnham-i játszótér. Természetesen kocsival.

Listázás

2012-01-23T07:45:00.001-08:00

Most, hogy szabadon járunk-kelünk Anyunak köszönhetően, újra elhatalmasodott rajtam a Lista mánia. Kisebb-nagyobb cetlik mindig hevernek mindenfelé, de ezek most különlegesek, mert nem bevásárló listák vagy tennivaló listák, hanem Program Listák.
EZT kiegészítve este elkészítem az Aktuálisat és kiteszem majd ide oldalra, jobbra. Alig várom.

Hasznos

2012-01-23T07:14:00.001-08:00

Honnan tudni, hogy vége a fiúzós-férjfogós időknek? Hogy nem rágó van vészhelyzetre minden kabátod zsebében, hanem pár szem keksz alufóliába csomagolva...

Hétvége

2012-01-23T05:53:00.001-08:00

Elszállt hát AV ma 1kor, legközelebb 9kor hallunk felőle... Remek. Mondjuk szép napok állnak mögöttünk, lesz mire emlékezni. Anyu még mindig itt van, így jó sok időt tölthettünk kettesben az út előtt.
Szombat délelőtt még GoKidsGo-ztunk, P. ismét bebizonyította, hogy egy elefánt, miután 5 perc játék után, mint a nyíl, tűzött fel az emeletre, mert beugrott neki, hogy novemberben látott ott valami gokartpályát... Hálistennek a földszinten felállítottak egy piros buszt, úgyhogy csak 20 percet visongott, hogy Ő Gokartozni Akar, utána a Buszozzunk! felkiáltás hatott és mikor végre sofőr pozícióba került, akkor már boldogan mutogatta, hogy dúdoljam a Wheels on the bus-t és akkor ő majd forgatja a kormánykereket meg még dudál is, ha szépen megkérem. Délután Anyura hagytuk a Dedet és elmentünk a Phoenix Parkba. Először megfagytunk a szépséges War Memorial Gardennél (ide érdemes tavasszal / nyáron / ősszel visszatérni, mert akkor teli van virágokkal és megy a szökőkút is), majd a fél 4es csoporttal elmentünk megnézni a köztársasági elnök rezidenciáját. (Aras an Uachtaráin - kiejteni nem tudom) Nagyon menő volt a dolog, kisbusszal mentünk a rezidenciáig, egy néni végigvezetett a termeken (pl dolgozószoba, ebédlő, kézfogó folyosó stb) majd vissza is kisbusszal vittek egészen a Visitor Centre-ig. (Igen, a kisbusz nagy hatással volt rám...) A Phoenix Park után beültünk kávézni a Bewley's Cafe-ba, úgy fél 7 körül értünk haza.
Vasárnap délelőtt kimentünk Bray-be és Anyuval bevittük P.-t a Sealife-ba, míg AV elvitte lemosatni a kocsit. Egy pókszerű valamin és a homokban megbúvó miniangolnán kívül sok minden nem nagyon érdekelte P.-t, de még így is jobban érezte magát, mint két hónapja, szóval haladunk, haladunk. Délután AV-val kettesben elmentünk a Pearse Museumba, ami a St Enda's Parkban van, ami mostantól a kedvenc parkunk. Először vagy egy órán át sétáltunk a szép ződ gyeppel tarkított kertben, ami Pearse magániskolájának a "tanulóparkja" volt anno, majd magát a kiállítást is megnéztük, ami szintén magával ragadott. Mivel 4kor bezárt a hely, átautóztunk Rathfarnham-ba a kastély teázójába és ott ittunk teát és ettünk scone-t, ami vicces módon nem úgy nézett ki, mint szokott, azaz nem pogácsa alakja volt, hanem tortaszelet. 5 körül értünk haza, akkor AV elkezdett pakolni, mi meg szoktattuk a szívünket a csendhez, hogy most 11 napig csonka család leszünk. Szipp.

Hozzátáplálás completed

2012-01-20T07:55:00.000-08:00

1 éves 1 hetes           karfiol
1 éves 10 napos               fagyi
1 éves 13 napos               zöldbab
1 éves 27 napos                   croissant
13 hónapos 3 napos        rántotta
14 hónapos 1 hetes         padlizsán
16 hónapos 3 hetes       méz
19 hónapos 2 hetes             dió

Tej, mogyoró kivételével gyakorlatilag mindent evett már A Fiú.

Aktuális kedvencek:

mindenféle tészta (cső-, betű-, makaróni-, tarhonya)
tejtermékek (joghurt, sajt)
rántotta
rizskorong
mindenféle gyümölcs, válogatás nélkül (szőlő, áfonya, mangó, banán, alma, körte)
sokféle zöldség (borsó, cukkini, krumpli, édeskrumpli, avokádó, répa, brokkoli, karfiol, csemegeuborka)

Aktuális nem-nagyon kedvencek:

túró (kivéve a Túró Rudi, az jöhet(ne))
paprika
paradicsom

Kultúra

2012-01-20T07:00:00.000-08:00

Most hogy itt van Anyu, tombol a kultúra.

Tegnap AV szabadságon volt és délután megnéztük a rathfarnham-i kastélyban lévő játék és gúnya kiállítást. Ingyenes volt, csak úgy, mint a parkolásunk, mert amint vettük volna a parkolócetlit, szólt egy nőci, hogy hohóó, ne vegyünk, mert az övé még nem járt le, még egy órán át érvényes, odaadja szívesen. (Az a durva, hogy ezen már meg sem lepődünk, jól esik, jól esik, az biztos, de ez itt már-már természetes számba megy nekünk, az ír kedves népség...) A kiállítás maga elég rövid volt, pontosabban elég kevés dolog volt kiállítva, de sebaj.
Ma délelőtt kihasználva, hogy ki kellett cserélnem egy széldzsekit, mert a 2-3 éves kategóriát túlléptük és 3-4 éves méretet hord A Fiú (wtf), elsétáltam a Custom House-hoz is, de egy nőci a portán közölte, hogy a hely nem látogatható pillanatnyilag és sajnálattal vette tudomásul, hogy nem pontos információk vannak a honlapokon. (Mondjuk ez is elég íres...)
Hogy ne maradjak kiállítás nélkül, megnéztem a Postán a Letters, Lives and Liberty című kiállítást, amiből megtudtam, hogy a kis falvakban még ma is cangán viszik ki a postások a leveleket, így napi 45 kmt is bicajozhatnak hegynek fel - dombról le, hogy a levelek 15%-át még ma is kézzel szortírozzák, a többit gépekkel és belelapozgathattam régi szerelmes levelekbe is...

Bár hétfőn AV sajnos újra elrepül tőlünk 11 napra, van még a tarsolyomban pár múzeum, ahová szeretnék eljutni míg Anyu pesztrál...

Pff

2012-01-18T06:36:00.000-08:00

Megint bekaphatják a Huhogók, mert pár napja nem kell simogatnom P.-t és úgy is elalszik, csak úgy, magától. Én ülök vele szemben a széken, olvasok, ő fetreng az ágyban, időről-időre felhúzkodja magának a kis napocskáját és egyszer csak hasra fordul, egyre laposabbakat pislog és elalszik. Igaz, ez a "tortúra" sokszor még 40-60 percet vesz igénybe, de lesz ez még jobb is.
És akkor végre elmondhatjuk (= a Tracy Hogg és társai féle bagázs orra alá dörgölhetjük, pont úgy, ahogy ők szokták), hogy mi nem "megtanítottuk" a gyereket aludni, hanem "kivártuk", amíg magától megérett arra, hogy egyedül aludjon el mindenféle edzés és trenírozás nélkül.

Mégis sütöttem

2012-01-16T02:39:00.000-08:00

Jó is, rossz is

2012-01-15T07:37:00.000-08:00

Rég írtam, pedig zajlik az élet. AV csütörtök óta otthon van, holnap éjjel jön, Anyu pedig itt van velünk, úgyhogy az összlétszám végül is nem változott.
Tegnap egyedül elvezettem az állatkertig, ma pedig a Poolbeg-nél jártunk - szintén autóval. Azt hiszem elkapott a gépszíj, legszívesebben a vécére is kocsival járnék laza, mégis büszke tekintettel, feltéve, ha elég nagy lenne a rötyi parkolója, mert beállni, no az nem az én asztalom...
Az állatkert egyébként nagy móka volt, P. leginkább a pingvinekért volt oda, de tetszettek neki a zsiráfok, a vörös pandák és a majmok is.
Péntek este megsütöttem a már említett csokis-meggyes sütit, de bár ne tettem volna, iszonyú lett, azóta semmi kedvem megint cukrászkodni, sőt, édeset sem kívánok. Soha, soha többet nem kezdek olyan sütibe, ahol "csészében" adják meg a mértékegységet. Őszintén, van olyan, aki ki tud mérni fél csésze vajat? Pf.
Egyébként bujkál bennem valami, folyik az orrom, fázom, hőemelkedésem van, nagyon bízom benne, hogy P.-nek nem adom át, mert így is kétszer kel éjjelente már megint...

Rejtély

2012-01-12T07:53:00.000-08:00

Szerintem a világ egyik legnagyobb baklövése, hogy az ember logikát keres a gyerekek alvásában. Persze az is lehet, hogy csak P. ilyen tejbetök, hogy nála

abszolút nincs egyenes arányosság a szabadban töltött idő / aktivitással töltött idő és az alvásmennyiség között
abszolút nincs fordított arányosság a napközbeni és az éjszakai alvás mennyisége között

Vagyis ha egész nap itthon unatkozunk, mert szar az idő, akkor napközben alszik két órát majd este 10től nyomja ébredés nélkül fél 9-ig; míg ha délelőtt és délután is játszózunk, sétálunk, pittegünk-pattogunk, akkor nappal egy óra szunya után felébred, majd este 10 és reggel 7 között felkel kétszer-háromszor.

32

2012-01-11T13:36:00.001-08:00

Mondhatnám azt, hogy havi 200 sose telt még, de az túl elcsépelt lenne... Úgyhogy csak összeszámolom hányan is köszöntöttek ma, mert egy számító dög vagyok és hajkurászom a jókívánságokat. No nézzük.
Kaptam

két IGAZI képeslapot (Anyu is feladott egyet, de még nem ért ide, úgyhogy írhattam volna hármat is.)
két sms-t
öt hat e-mailt
~~huszonhárom~~ ~~huszonö~~t huszonhat FB köszöntést
~~egy két~~ három blogos köszöntést

Éljek én.

Szép kis nap

2012-01-10T07:21:00.001-08:00

Egyébként szép kis napunk van, voltunk délelőtt az ILAC-ban a könyvtárban az énekelgetős mókán és P. meglehetősen élvezte. Egyszer vagy 3 percig is ült egy helyben és nézte a "mesemondó" bácsit, büszke voltam rá. De nem is ez a lényeg, hanem hogy vettem neki ezt-azt előtte és €11-t fizettem össz-vissz, mert még mindig mindenhol januári vásár van. Kapott egy galléros, hosszú ujjas pólót, egy bebújós kapucnis melegítő felsőt, egy kapucnis kockás inget és két pizsamát. Mindezt 3400 forintért. Zsír.

Mese ez gyermek

2012-01-10T06:17:00.001-08:00

Napok (mit napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek) óta próbálom megtalálni az életemet, hogy mihez is kéne kezdenem, de most végre egyszer komolyan, úgyhogy jó ideje bújom a netet, hogyan is fejleszthetném magam, egészíthetném ki a már meglévő diplomáimat. Ennek kapcsán ismét ráakadtam a Meseterápiára. Már korábban is ráakadtam, de akkor csak egy-két könyvet ajánlottak, most meg valamiféle képzést is. 20 órás tanfolyam 45 ezer forint, nem kevés, nem kevés, bár végül is mindegy, úgyis otthon van, én meg itt, de azért elolvastam a tájékoztatót és mit találok?
A tanfolyami díjban benne van "A szünetekben a mellékhelyiség (WC és mosdó) térítésmentes használata". Hát most ezt így most hogy? Oké, ELTE-sként az ember hozzászokott, hogy a rötyiben sosem volt wc papír, hogy a budik felének nem lehetett bezárni az ajtaját, a többi pedig tocsogott a pisiben vagy épp el volt dugulva, szóval az ember általában mégis inkább a zárhatatlan klotyókat választotta, maximum bal kézzel végig fogta a kilincset, nehogy benyisson valaki, így előkészülve a boldog gyermekes létre, de azért hogy ezt így külön meg kelljen említeni, mintegy pozitívumként, hogy a wc használata ingyenes?! Hát hol élünk? Tényleg ekkora húgyban van az ország?

Wheels on the bus

2012-01-10T06:02:00.001-08:00

Két rövid hír.

Az eddig €1.20-ba kerülő buszjegyet, ami 1-3 megállóig jó (ez kb fél óra séta lenne, ha gyalogolnánk) felemelték €1.40-re január elsejétől. Ehhez képest mikor moziban voltam, oda is és vissza is €1.20-ért kértem jegyet (tudta a fene, hogy felment az ára) és kaptam is ennyiért - igaz, a jegyen már €1.40 volt...
A londoni Oyster card-hoz hasonlóan nálunk is megjelent a kedvezményes kártyás lehetőség. A dolog Leap Card néven fut, használható buszon, DART-on, LUAS-on és a logója egy ugró béka. Menő.

Hízik

2012-01-09T13:34:00.001-08:00

Este sütöttem ilyen kókuszos-meggyes sütit (megkétszereztem a hozzávalókat, mert nincs 18 cm átmérőjű tepsim, az lósz*r kicsi), állítólag jó lett, én nem vagyok odáig a kókuszért, még nem kóstoltam. A másik jelöltem ez a csokis-meggyes lett volna, de azt majd csak holnap vagy holnapután.
Sütés közben ott lábatlankodott alattam P., majd egy óvatlan pillanatban beszorította a Zebrát a sütő nyitójához, hagy nézze ő is mi történik. És még csodálkoztunk, hogy szegény pár nap szabit vett ki...

Elmarad

2012-01-09T07:06:00.001-08:00

Elhagyom az uncsi ILAC-ban / Phoenix Parkban jártunk hétvégés / hétköznapos postokat, mert kaptam egy Noteszt karácsonyra és inkább abban fogom vezetni, mikor hol voltunk, ha nem történt semmi eget rengető. Azzal azért eldicsekszem most, hogy vasárnap mézes-mustáros-sajtos csirkét ettünk, most pedig banános-sajtos pulykamell sül a grillsütőben, kész szakácsnő vagyok basszus.

A napjaink egyébként mézes-mázos boldogságban telnek, olyanok vagyunk, mint egy romantikus családi mozi, lassított felvételen egymásra mosolygunk P. huncutságai láttán, aki jól fésülten, ingben-nyakkendőben játszik (de tényleg) és néha-néha ugyan megtöri az unalmat egy-egy velőtrázó sikoltással vagy erőszakos ide-oda ráncigálással, de alapvetően minden reggel beveszi a Jóság piruláját és azt játssza, hogy Ő Most Aranyos*. (Pedig én tudom, hogy csak egy bárány bőrbe bújt farkas.)

* például tud sopánkodni meg jószívű is, ha eszik, mindenki másnak is ad, a Zebrának, az Oroszlánnak, a Gyurmásdoboznak, de még a DVD-nek is

Juhéj

2012-01-08T05:52:00.001-08:00

Megvan a Zebra. A kiságy mögé esett be. Agyam, mint a borotva, három nap után beugrott, hogy egy veszélyes peluscsere közben láttam utoljára. Én lőn. Örülünk most.

A másik, hogy elkezdtem beillesztgetni a régi blogomból a bejegyzéseket ide - kézzel. Hálistennek volt egy rövid időszak, mikor áttértem a blogspotra, onnan csak ki kellett exportálni a postokat és ide meg be, szóval az gyorsan ment, de a freeblog-os bejegyzéseimmel bizony elég lassan haladok... Még mindig hiányzik 2500... A 2005-ös bejegyzések egyébként a "régi" címkét kapták, onnantól pedig próbáltam a meglévőkkel operálni. (Update: Kiderült, hogy 50esével be lehet importálni ide a bejegyzéseket, nem kell ctr c ctr v-zni. Hurrá.)

Tegnap

2012-01-06T06:22:00.000-08:00

Este voltam moziban, a Romantics Anonymous-t néztem meg, nem ajánlom. Csúnyák a szereplők*, butuska film. Lenge időtöltésnek jó persze, no de ki ér ilyesmikre rá manapság.

* Most néztem, a főszereplő fickó Namurban született, ott voltunk. Kekszet ettünk a folyó parton és épp motorverseny volt a városban, így le volt zárva a libegő. Utána Dinant-ba mentünk, az klassz volt.

Wanted - update

2012-01-05T06:06:00.000-08:00

Elveszett a képen látható Zebra névre hallgató zebra. Utoljára két napja látták az otthonában egy gyanúsan közepes méretű gyerek közelében, akiről feltételezhető, hogy tud az állatka hollétéről, de nem kíván nyilatkozni. Zebra eltűnésekor egy igen lenge fekete csíkos kezeslábast viselt, mint mindig. Kérjük, aki bármilyen információval rendelkezik, írjon, mert rettenetesen aggódunk.

update: Átkutattam a szemetest, de még mindig nincs meg. Mondanom sem kell, hogy minden idők legundorítóbb kukatartalmát túrtam át, hiszen miért ne. Néha vannak tök száraz adagok, ez bezzeg teli volt mindenféle ebédmaradékkal, rohadt mandarinnal, romlott joghurttal és ilyesmikkel.

A mai Magyarországot leginkább jelképező cég...

2012-01-04T12:19:00.000-08:00

... minden kétséget kizáróan a Malév. Anyu ugyanis "kiemelt ügyfél", van Malév kártyája, amire minden repülőjegy vásárláskor pontokat gyűjthet, bemehet az exkluzív váróba és időről-időre olyan óriási kedvezményeket kap, hogy például ha 3000 pontot bevált, akkor 15 ezer forinttal olcsóbban vehet repülőjegyet. Hogy mihez képest, az talány, ugyanis kiderült, hogy az alapból, a "pórnép" számára 66.300 Ft-os oda-vissza jegy a 15 ezer forint levonása után 68.300 Ft*.
Hát így.

* Mindeközben az Aerlingussal 45.000 Ft az út oda-vissza.**
** Ryanairrel pedig - mikor még járt Pestre - volt, hogy 20.000-ből megjártuk ezt a 2x2500 km-t.

Gomb Benjamin

2012-01-03T06:02:00.000-08:00

Megnéztük hát. Ezer éve vártam rá, mert nagyon tetszett a történet, visszafelé haladó idő, menő, ez olyan ötlet, ami nekem sosem jutna eszembe. (Nálam ez ilyen minőség-mérő könyveknél is.) Szóval mivel karácsony olyan filmnézős időszak, gondoltam essünk túl rajta. Túlestünk. Szó szerint. Még hozzá három részletben.
Őszintén megvallva, még ha lett volna 2,5 óránk egyben, akkor sem tudtam volna végignézni egy ülésben Benjamin furcsa történetét, mert ennyi időt egy helyben ülni képtelenség még egy akciódúsabb film kedvéért is, nem hogy egy ilyen lassú hömpölygésért, amiben tíz percenként feltűnik egy haldokló, aki kifejezetten idegesítő hangon folyamatosan pofázik.
Szóval tömören és röviden: gyönyörűen filmezett darab, ügyes operatőri fogásokkal tele, DE iszonyatosan lassú és unalmas. Nincs az egekben az ingerküszöbünk, nem vágytam volna véresebb, agyafúrtabb jelenetekre, döntőbb fordulatokra, de valahogy nagyon kiszámítható, sablonos és közhelyes az egész film. Nagyon hiányoltam a "hétszer csapott belém a villám" jellegű fricskákat, hiszen ha egyszer ment, ment volna az többször is... Kicsit bosszantó, hogy egy ilyen szuper alapötletet így nem dolgoztak ki, hogy egy kreatív és egyedi gondolatot ilyen semmitmondó és értelmetlen burokba öltöztettek.
Nem tetszett. Na. Mondjuk ki. (Ráadásul a főszereplő nőtől hidegrázást kaptam, nem volt olyan korszaka, mikor szimpatikus lett volna.)

Kezdem érteni, hogy érzik magukat a harmincas éveikben lévő gyerektelen (esetleg egyedülálló) nők, mikor hallják, hogy körülöttük mindenkinél "jön a baba"*

2012-01-03T02:47:00.000-08:00

Kényelmetlenül.

* 2010-hez hasonlóan 2012 is bébibummot ígér, akikkel egy évben szültünk, azoknak nagyjából a fele bejelentette már, hogy jön a kistesó. És ez még úgy is furcsán érint, hogy 1) nekünk már van egy a tarsolyban (már gyerek, nem tesó) és 2) jelen pillanatban a hátam közepére kívánom a terhességet és azt is, hogy egy újszülöttel babázzak.

New Year's resolutions

2012-01-02T06:56:00.000-08:00

Keményebb kezűek és következetesebbek leszünk P.-vel, mert kezd igazán a fejbúbunkra nőni. Ő egy ilyen akaratos, kitartó, makacs és határozott kis lény és bár nem célunk, hogy megtörjön vagy teljesen megváltozzon, de azt sem szeretnénk, hogy mi menjünk tönkre tőle vagy hogy pár év múlva egy kezelhetetlen kis szörny legyen belőle
Elvégzek minimum egy tanfolyamot, hobbiból (pl főzőtanfolyam, sütőtanfolyam, sminkes tanfolyam, fotós tanfolyam, photoshop tanfolyam, bármi)
Heti egyszer eljárok egy-két órát sportolni (jóga, aerobic, úszás esetleg)
Havonta megnézek egy mozifilmet
Havonta elolvasok egy könyvet
Kitalálom, mit akarok kezdeni magammal és lépéseket teszek felé
Kitaláljuk, hol fogunk élni 2015-ben, 35 évesen, mikor akarunk (és akarunk-e) második gyereket
Keresek valami elfogadható nyelvvizsgát németből és levizsgázom
Nem iszom alkoholt, nem szokom rá a dohányzásra, nem fogok drogozni

(Utóbbi pont azért került a listára, hogy legyen mit kipipálnom jövő ilyenkor.)

Bye-bye 2011

2012-01-02T06:43:00.000-08:00

Évértékelő hát.
Szerintem jó kis év volt 2011 és ha tekintetbe vesszük, hogy talán az utolsó teljes évünk volt, még jobban felértékelődik. (Nem mintha hinnék a világvégében, sőt, nem mintha bármennyire is izgatna, hogy idén véget érhet minden...) Mindenesetre voltak hullámvölgyek-hullámhegyek, de azért az összkép pozitív: szerettem 2011-et.

A további napok

2012-01-02T05:50:00.000-08:00

Teljesen szét vagyok esve, de ha minden igaz, szombat, azaz szilveszter ebéd utánnál hagytam abba. Délután, rádöbbenve, hogy semmilyen party-kellék nincs itthon (anyósnyelv, szerpentin, papírcsákó), elmentünk egy 2 Euros boltba a St. Stephen's Green közelébe. Míg AV válogatott, mi P.-vel őrjöngtünk, ő ugyanis folyton ki akart rohanni az üzletből, hogy az autók elé vesse magát, én meg a kapucnijával fogva húztam vissza és bizony időnként a földön landolt, dühtől fetrengve a többi vásárló legnagyobb megrökönyödésére. Hazafelé nem voltam hajlandó mellé ülni (mióta megszületett, egyszer ültem elöl a kocsiban, ha ő is ott volt, mikor az IKEA-ban megvettük a vendégágyat és másképp nem fértünk be), úgyhogy egy piros lámpánál kiszálltam és beültem az anyósülésre. Micsoda lázadás, mi? Érdekes módon egész jól viselte a helyzetet, csak néha-néha méltatlankodott, mi az, hogy nem mellette ülök. Miután jól bírta magát, kiautóztunk a Poolbeg-hez, 2011-ben utoljára. Természetesen apály volt, de így is szép volt, örülök, hogy kijutottunk. Este, miután hazaértünk, jeges rémülettel vettük tudomásul, hogy felettünk Gyülekeznek. Megérzésünk nem volt rossz: ismételten a felettünk lakók vállaltak be egy bulit, hogy rohadjanak meg. 8 körül már olyan volt, mintha egy elefántcsorda táncolna felettünk, alattunk, körülöttünk, úgyhogy 2011 utolsó óráit olyan mély szomorúságban töltöttem, töltöttük, hogy úgy éreztem, legszívesebben felvágnám az ereimet, mert ez nem élet, amit annak hiszünk. Eredetileg kókuszkockát akartam sütni és úgy képzeltük, hogy kókuszkockát majszolva, epres Apentát iszogatva, halk tévézés mellett jutunk át 2012-be, de annyira szar kedvem volt az elmúlt időszak küzdelmeitől és a hülye szomszédoktól, hogy csak pár kókuszgolyót csináltam, de azt sem nagyon ettük. A tévézés mondjuk megvolt, a világ 100 legjobb játékának bemutatóját néztük, huszonnéhánytól és kicsit felvidított, hogy már tizen valamennyinél kitaláltam, mi a világ legnépszerűbb játéka. A második a Monopoly lett, a harmadik asszem a Dungeons and dragons vagy mi. Az első harmincban benne volt még a Rubik kocka, a gyurma, a Transformers, a He-Man, a modell vasút, a Wii, a Playstation, a Scrabble meg az a két tekerővel irányítható rajzolótábla is... Éjfél úgy jött el, mintha előretekertük volna az órát, kettőt pillantottunk és már kezdődött a BBC-n a tűzijáték. Epres Apentával koccintottunk, majd kinéztünk az ablakon és keserűen állapítottuk meg, hogy sehol máshol nincsen buli csakis és kizárólag felettünk. Éjfél után pár perccel én lefeküdtem, de miután AV nem tud zajban aludni, ő egészen fél 6ig fenn volt, mert addig tartott a szomszédék bulija. Bár a 2012-es év fogadalmait új bejegyzésben fogom leírni, annyit azért elöljáróban közlök, hogy ez volt az utolsó Szilveszterünk ebben a lakásban - és talán ezen a szigeten is.

Vasárnap délelőtt a Herbert parkban jártunk játszózni. Fújt a szél és piszok hideg volt, de kitartottunk, P. élvezte nagyon. Utána még kiautóztunk a Poolbeg-hez megint, mert gyönyörűen sütött a nap. Ebéd alatt (borsófőzeléket főztem, hogy jó gazdagok legyünk idén meg csináltam Waldorf salátát, de azt napoltuk) befejeztük a Benjamin Button-t hálistennek, ideje volt már. Délután nem jártunk sehol, én fél 6 körül elkezdtem egy könnyűnek ígérkező sütit, de ehhez képest 7-ig azzal szarakodtam. Finomnak finom lett, de a kinézete elég gyarló (lásd fenn), ráadásul a csokitöltelék 80%-a megmaradt, szóval nem hiszem, hogy ilyennek kéne lennie, hiszen akkor fel kellett volna használni mindet... P. ezen a napon is minősíthetetlenül viselkedett, gyanús nekem, hogy azért kergült meg ennyire, mert ketten vagyunk rá egy ideje. Baró.

Ma, hétfőn, elvileg még munkaszüneti nap van, de AV bement dolgozni, egyrészt, hogy spóroljunk egy szabadnapot, másrészt, hogy ellenőrizzük a hipotézist, hogy P. a sok szolga miatt bolondult-e meg. Egyelőre úgy tűnik igen, de bővebben csak később nyilatkozhatok.

December 20-a óta voltunk hármasban, szép volt, jó volt, különösen a karácsony, de azt hiszem, itt az idő visszatérni a kerékvágásba. Szia, 2012.

Hülye Szilveszter

2011-12-31T13:43:00.000-08:00

Beugrott, hogy borzasztóra rühellem a Szilvesztert. Mert akkor még annyi jogunk sincs pattogni, mint máskor, hogy miért dobognak / énekelnek / kiabálnak felettünk legalább 20-25-en. Miért nem dönthetjük el, hogy hogy szeretnénk az év utolsó óráit ünnepelni? Miért kell mindig részeg idiótákat hallgatnunk? Nem vagyok ünneprontó szerintem, elhiszem, hogy együttélés és hogy van, aki bulizással szeretne átcsúszni 2012-be, de ha mi nem zavarunk senkit, más miért zavar minket? Miért nem lehet elmenni egy rühes bárba, pubba, mit tudom én hová, miért kell minden kib*szott bulit felettünk rendezni?!
Fos Szilveszter, fos szomszédok, még hogy boldog új év.

Szünnapok

2011-12-31T07:40:00.000-08:00

Mióta ünnepek vannak, gőzöm sincs, milyen nap van pontosan, egy nagy-nagy massza most a tér-idő kontinuum. Keddnél hagytam abba, hogy másnap csőben sült paradicsom lesz. Nem lett. Az igazat megvallva egész szerda kiesett. Azt sem tudom, mit ettünk. Ha minden igaz, voltunk a St Stephen's Green-ben ébresztő órát venni, de ez nem biztos, hogy szerdán volt. Mindenesetre azt tudom, hogy €3,6 volt a parkolás fél óráért nagyjából, botrány. Este csináltam linzert, kétfélét, egész jó lett. (Lásd fenn és lenn.)

Csütörtökön AV dolgozott, szóval kettesben voltunk a Kiskorúval, itthon ültünk. Este végre megcsináltam a csőben sült paradicsomot és szomorkodtunk.

Pénteken délelőtt jártunk a Dead Zoo-ban, megebédeltük az előző este készült paradicsomot, majd délután a Jervis-be autóztunk pelenka-zacskó utántöltőért. Útközben benéztem a Next-be is, de nagyjából már semmi sem volt az akciós cuccok polcain, ami volt, az is elég nevetséges áron, mert mondjuk ha a kölköm másfél hónap alatt kinő egy pólót, akkor nem fogok a €3,5-s Dunnes póló helyett egy féláron (!) €7,5-s Next pólót adni rá, mikor összesen ha tízszer visel egy-egy cuccot. Ennyi hordás után, ha szar lenne a Dunnes ruhák minősége (de nem az), akkor sem kopna el, akkor meg minek. (Egyébként el sem tudom képzelni, ki vesz a gyerekének €15-ért egy nyomorék pólót. Nem arról van szó, hogy nem engedhetnénk meg néha mi is, de én ilyen rohadt smucig vagyok, hogy mindig belegondolok, hogy ezt a €15-s ruhadarabot vajon mennyiből állítják elő, €2-3-ból? Na.) A Jervis után még beugrottunk a magyar boltba túróért és meggybefőttért, majd később palacsintát sütöttünk - ki gondolná? - túrósat és almás-diósat. Este elkezdtük nézni a Benjamin Button különös életét (erről később), de befejezni még nem fejeztük be.

Szombaton, azaz ma délelőtt a Cornelscourtban jártunk, vásárolni (alig voltak, juhú), majd ebéd után (az év utolsó Burgere) csináltam egy tál barackos habot. Néztünk egy újabb órát a BB-ból, de még mindig van 40 perc belőle, borzalom. Itt tartunk most, rettegve várjuk az estét, lesz-e buli felettünk, kérem kapcsolja ki. (Persze folyt. köv. később meg stay tuned és társai.)

Ma

2011-12-29T14:59:00.001-08:00

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Nem kegyelmez

2011-12-28T06:07:00.000-08:00

24-e óta újra pokoliak az éjszakáink. P. fél 10-10 körül hosszas unszolásra elalszik, majd 24-én 2 előtt, 25-én 5 előtt, 26-án 6 előtt, 27-én pedig szintén 5 előtt ébredt és hiába feküdtünk a kiságya mellé, hiába hajoltunk fölé, hiába vittük ki a nagyágyba, 24-én fél 6-ig, 25-én fél 8-ig, 26-án fél 8-ig és 27-én szintén fél 8-ig nem aludt vissza. Mindegyik napon 3/4 9 körül ébredt ezek után.

Ugyanez táblázatosan:
10         2              fél 6               9              => 7,5 óra
Fél 10    5              fél 8               fél 9         => 8,5 óra
3/4 10    6              fél 8              3/4 9        => 9,5 óra
3/4 10    5              fél 8              9              => 8 óra 45 perc

AV nem érti, miért vagyok ki, hiszen az altatás nagy részét ő vállalja, mert engem szétcsesz az ideg, miután egy órán át fekszem a hideg padlón és P. mintha legalábbis délután 4 óra lenne, vidáman dobol a lábaival és piszkálgatja a fejvédőjét és szerinte teljesen természetes, hogy egy náthás gyerek órákon át fenn van, de valami különös módon én még soha senkitől sem hallottam ilyet, hogy egy héten keresztül minden éjjel felkel a 19 hónapos gyerekük és órákon át tök éber. Arról nem beszélve, hogy nem először játsszuk ezt el, több ilyen egy hétig tartó hajnali több órás bulizáson vagyunk már túl - és eddig nem is volt taknyos ezeknél az incidenseknél.

Értem én, hogy türelem meg nyugalom, de kész, ennyi volt, elfogyott a türelmem, úgy tűnik nálam 20 hónap a limit, ennyire vagyok kalibrálva, most már egyszerűen dühös vagyok P.-re, hogy miért nehezíti meg minden lehetséges téren az életünket. Egy kis kooperáció, ennyit várnék. Vagy éjszaka aludjon vagy nappal ne legyen ilyen követelőző és mindennek ellenszegülő, mint mostanság, mert megőrülök tőle.

(Csak úgy, mint megőrülök a babás fórumoktól is, ahol épp, mikor panaszkodni akartam, megelőzött valaki, hogy az ő 21 hónapos fia abszolút megbomlott mostanság, rosszul alszik, hisztizik és társai (óóó, de ismerős), mire egy szerencsétlen, aki amúgy is a bögyömben van, már nem is emlékszem, miért, reagál, hogy jaj, náluk is kezdődGET a hiszti, néha sír, ha nem kap meg valamit a kislány, de aludni még mindig este 7-től (ha nagyon fáradt, mert nem aludt napközben 2-3 órát (!), akkor már 6-fél 7-től nyikkanás nélkül alszik reggel 7-ig, mint az elmúlt 20 hónapban is tette volt. Most őszintén: ki a lóf*szt érdekel, hogy az ő gyereke szuperalvó, mikor nyilvánvaló, hogy legalább ketten végkimerüléssel küzdünk és kocsányon lógnak az idegeink a fiaink miatt! Mi az isten vezérel valakit, hogy egy problémafelvetésre ő eldicsekedjen, hogy háhááá, nála ez abszolút nem probléma. Honnan veszi, hogy ez bármelyikünket érdekel?! Lefo*om, érted, hogy egy szobanövény, aki még csak nem is hisztizik csak néha ennyi idősen mennyit alszik ébredés nélkül. És értem én, hogy ez egy fórum, ahová mindenki írhat, de hogy ennyi jó érzés ne legyen valakiben, hogy mikor látja, hogy másnak k*rvaszar, akkor nem ül diadalt önmaga szerencséje felett nyilvánosan? És ez is. Hogy lehet, hogy az ilyen tapintatlan furkóknak valahogy mindig csendes-rendes gyerek jut? Apicsábamár.)

Karácsony további napjai

2011-12-27T14:41:00.000-08:00

Hihetetlen, hogy még csak három napja volt Szenteste, olyan, mintha már ezer éve lett volna... Pedig semmi sem történik, tényleg. Semmi rokonlátogatás, semmi vendégeskedés, semmi baráti vacsora, semmi, semmi, semmi. Magányos farkasokként tengetjük a napjainkat.

Vasárnap, 25-én, P. délelőtt megkapta a harmadik ajándékát, a sátrat, ami azóta a nappali közepén terpeszkedik. Mivel orkán erejű szél tombolt (szevasz, fehér karácsony), sehová sem mentünk, miután P. halál taknyos, naponta ötvenszer szívjuk az orrát óriási üvöltések közepette. (Ő üvölt, mi lefogjuk.) Ebédre maradék tárkonyos levest ettünk, majd másodiknak összeütöttem valami borzalmat: egy tepsi almás-fahéjas-diós-csirkés-rizses "karácsonyi" egytálételt. Este sütöttem barackos-csokis rácsos sütit, de mivel P. szokás szerint nyöszörgött, jól odaégett és a széle feketére sült. AV szerint sikerült a szárazság egy egészen új dimenzióját megalkotnom. Klassz. Hogy a napot megmentsem, már gasztronómiailag, este csináltam barackos panna cottát, Stahl Judit receptje szerint, de még úgy, hogy dupla annyi zselatint tettem bele, mint amit az a kókler írt, még úgy sem lett másnapra sem stabilabb egy joghurtnál a cucc.

Hétfőn, 26-án AV kezébe vette a dolgokat, ő főzött. Mennyország. Baracklevest csinált és gombaszószos-sonkás-sajtos palacsintákat. Mindkettő nagyon jól sikerült, örültünk nagyon. Ezen a napon szintén ki sem dugtuk az orrunkat, a fent már említett okok miatt (nátha + orkán). Este bepróbálkoztam egy citromos sütivel, de erről nem akarok beszélni, úgy dobtuk ki a tepsi tartalmát a kukába, ahogy volt, egyetlen szelet sem fogyott a sütinek sem nevezhető iszonyatból, mert teljesen ehetetlen lett. (Itt megjegyezném, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy fordulhat ilyen elő, hogy egy receptet pontosan követve szar lesz a végeredmény. Ráadásul ez egy baromi egyszerű, sima kis recept volt...)

Ma délelőtt végre lesétáltunk P.-vel a legközelebbi és legkisebb játszóra. Szerintem decemberben még nem jártunk játszótéren, mert vagy beteg volt a Kölyök vagy rossz volt az idő vagy mindkettő. Ebédre cukkinivel töltött fasírtot csináltam sült krumplival, szerintem egész jó lett, bár külsőre elég Quasimodo-ra sikeredett, a cukkini jelentős része ugyanis kifolyt a fasírtból. (Jó, jó, belátom, ez egy ilyen szar szériám nekem...) Sütivel ezúttal nem próbálkoztam, egy időre most elment minden kedvem a sütéstől, bevallom. Délután Lidl-ben jártunk, P. hozta a formáját, hazafelé jól össze is vesztünk vele, bár tudom, hiába, de akkor is. Miért, miért tűnik minden más Gyerek angyalkának hozzá képest?!

Holnapra - bár ezt AV még nem tudja, különben megvétózná - csőben sült paradicsomot tervezek főzni és kis csillagokat szeretnék sütni mellé... Legyen már megint karácsony!

Megőrjít

2011-12-27T14:20:00.000-08:00

Furcsa, hogy pont így a szeretet ünnepe közelében, de P. egyszerűen egy őrület. Sőt. Ő maga az Őrület. Ha írhatnék karácsnyi listát már most 2012-re, akkor azt kérném, hogy...

ne akarjon minden egyes percben ötven dolgot kérni, ne kelljen már minden ébren töltött percét szemmel követni, mert megy a multifunkció, szó se róla, de azért már mindennek van határa, elegem van abból, hogy úgy főzök, hogy fél lábon állok a sütőlap előtt, mert a másik lábammal tolom el magamtól, hogy ne találjon fogást rajtam és ne toljon ki két kézzel és fejjel a konyhából (nem, nem lehet minden nap sült krumpli és sült virsli a menü csessze meg)
ne nyökögjön, sikoltozzon, magyarázzon folyamatosan, mert egymás szavát nem értjük, miután mindig nyomja és nyomja és nyomja
ne kelljen minden altatásnál minimum fél órát görnyedni felette, hogy méltóztasson elaludni
ne 10-kor feküdjön már le és ne akarjon ezek után 6-kor kelni, mert nem hiszem el, hogy ha másnak 12 óra alvásra van szüksége éjjel, akkor neki elég 8 (azért sem hiszem ezt el, mert persze álmosnak álmos, ásítozik, fetreng a földön, de ennek ellenére juszt sem alszik, vagy ha igen, azt meg kell előznie ezer év tutujnak)
ne hagyja el magát, mikor mennünk kéne, ne feküdjön le a földre és ne feszítse ki a hátát, mikor felvesszük, hogy oké, akkor mi visszük

Asszem egyelőre ennyi. Ha ebből 1-2 teljesülne, már fényévekkel jobban állnánk, mint most, mikor cafatokban lógnak az idegeim, pedig most ketten vagyunk rá és per pillanat AV vállalja a gyerekezés oroszlánrészét...

Telelés, azaz a harmadik közös nyaralásunk - part 2

2011-12-27T07:26:00.000-08:00

Csütörtökön, bár elég borongós időre keltünk, úgy döntöttünk, elautózunk a Mahon vízeséshez és útközben megnézzük a Magic Hill-t is. Ez egy olyan útszakasz, ahol állítólag egy szakaszon az emelkedőn felfelé megy az autó - magától. Ismerve az írek híresen pontos útjelző tábláit, előző este utánaolvastunk a helyszínnek, de mindenhol csak azt találtuk, hogy a "fairy tree"-nél kapcsoljuk ki a motort és lássunk csodát. (Mondtam már, hogy iszonyatosan hanyagok az útba igazítások?) Ahogy haladtunk a célállomás felé, egyre jobban elkezdett esni az eső, egyre jobban beborult, mi pedig rádöbbentünk, hogy a "fairy tree" az bizony elég pontatlan megfogalmazás, mert bár azt reméltük, hogy ha majd ott leszünk a helyszínen, valami isteni sugallatra felismerjük, mit is keresünk (elvégre magic hill-ről beszélünk vagy mi), de mint kitalálható, a szikra elmaradt, mi pedig egy deka fairy tree-t nem láttunk. Bár egyre inkább ködben / felhőben kocsikáztunk (lásd a képet) és körülöttünk már jó ideje madarak sem jártak, nem adtuk fel túl könnyen a dolgot. AV fogcsikorgatva nagyjából tíz méterenként megállt minden kisebb emelkedőnél, hogy megyünk-e felfelé, de mondanom sem kell, hogy minden egyes bukkanóról csúsztunk lefelé, mint annak a rendje. Én nagyon röhögtem volna, ha közben nem rettegtem volna attól, hogy mivel a tegnapi rovarka eltűnt a kocsiból, P. besokall és elkezd a semmi közepén feszengeni, hogy ő bizony kiszállna, ha esik, ha fúj. (Esett is és fújt is.) Miután a kocsi mindenhonnan csak lefelé gurult, a tisztesség kedvéért célba vettük hát a vízesést, hátha azzal nagyobb szerencsével járunk. (Persze tudat alatt tudtuk, hogy úgysem szállunk ki, mert ítéletidő van kinn.) A leírás szerint könnyű kis családi gyalogösvény vezet a nagy parkolótól a vízeséshez. Nem lehet eltéveszteni, hiszen szépen ki van táblázva. Aha. Hát mi autóztunk, autóztunk... És kikötöttünk ott, ahonnan lefordultunk a főútról. Tettünk egy kört, csessze meg. Útközben volt ugyan valami nagy lapos placc, amit akár parkolónak is tekinthettünk volna, de onnan bizony semmilyen ösvényt nem láttunk indulni, nemhogy útjelzőtáblát. Ekkor már röhögve vágtunk neki a második hegy-körnek - immáron azért, hogy készítsünk pár fotót, ha már eddig eljöttünk. Megtettük hát a második körünket és hazafelé vettük az irányt, hiszen már fél 12 felé járt az idő.

Hogy ne maradjunk élmény nélkül, útközben megálltunk a Clonea strandon, ahol rengeteg képet csináltunk, mert a hely magáért beszélt: gyönyörű, homokos part és csintalan tenger, amerre a szem ellát. Ezután már valóban hazamentünk, ahol főztem gombapörköltet, majd P. nyugovóra tért. 3 körül felébredt, de mivel még mindig elég ramaty idő volt, az eredeti városnézős tervünk helyett életbe lépett a B terv, azaz elvittünk a Cseppet a közeli játszóházba. A Csepp viszonylag jól bírta a játszót, egész 40 percet elszórakozott a kosztól és kiöntött üdítőktől recsegő játékok között, de 40 perc után csörtetett a kapu felé, hogy menjünk. És mi mentünk. Mivel még korán volt és én mindenáron szerettem volna scone-ozni, mert az olyan romantikus, beautóztunk a városba, leparkoltunk a kinézett kávézótól 50 méterre és besétáltunk a kifőzde-szerű helyiségbe, ahol pára volt, tömeg és fokhagymaszag. Sebaj, kértünk egy etetőszéket (közben csak negyvenen-ötvenen botlottak fel P.-be, nem tudom, miért nem képesek az emberek egy 82-84 centis emberkét észrevenni térdmagasságban), majd rendeltünk teát és két sütit. Még ki sem hozták a sütiket, de P. már halálosan unta magát, próbált kiszállni a székéből, enni, inni nem kért, menekült volna elfele, úgyhogy kénytelenek voltunk bevetni AV telefonját, amin ott figyelt letöltve P. pár kedvenc zeneszáma (Music Man, Duck Song, If you are happy, Old McDonald). Mákunk volt, míg megettük és megittuk a cuccokat, P. tökéletesen elvolt az etetőszékben. No de utána. Az a baj, hogy ez a telefonos tévézés addiktív, olyannyira, hogy ha elvesszük a lehetőséget (azaz befejezzük a filmezést), P. igen erős elvonási tüneteket mutat, vagyis száj legörbül, hang kiereszt, hátat megfeszít, üvölt. Villámgyorsan hagytuk hát el a helyszínt, P.-vel a karunkban loholtunk a kocsihoz, ahol minden okénak tűnt végre - addig, amíg a Csepp meg nem látott egy Signetta tollat, amire azt hitte, hogy szívószál és rettenetes visításba kezdett, miután nem akartam beledugni a tollat a butykosába, hogy azon keresztül igyon. Egész hazaúton teli torokból ordított, úgy, hogy a hatás kedvéért belélegzéskor szaggatva vette a levegőt, de közben AV is kiabált, hogy legyen már csönd csessze meg, mert esett az eső, sötét volt és egy ismeretlen, szűk kis fos utacskán kanyargott felfelé a szállásunkhoz. A "Mit akarsz már, hogy nekimenjünk a falnak és beleessünk a tengerbe?" költői kérdés feltétele után P. végre elhallgatott, de hogy jelezze, hogy mélységesen meg van sértve azért még vagy 20 percig legörbítette a száját. Hja, szörnyű ez a gyereksors. Otthon már sajnos pakolásznunk kellett, hiszen pénteken már jöttünk is haza. Bár sosem nézünk TV-t P. mellett, ezúttal bekapcsoltuk, mert a '70-es évekből ismételtek valami zenés karácsonyi műsort és igazán szép alaphangulatot adott a közelgő ünnepekhez, hogy Cliff Richard-ot és az ABBA-t hallgattuk ömlengeni.

Pénteken délelőtt szomorúan befejeztük a pakolást, majd nehéz szívvel mentünk még egyszer vizezni. A szerdai magánszámát P. természetesen megismételte, de mivel ezúttal a női öltözőben öltöztünk, csak én voltam az egyetlen közönsége, AV megúszta a dolgot. Nagyjából egy órát vacogtunk a vízben, majd a hotel kávézójában megmelegíttettük P. bébiiételét, megebédeltettük és 12 körül vágtunk neki a hazaútnak, ami bazi jól sikerült, mert a Gyermek 1 óra 40 percen át aludt, így én elolvashattam az idei második Nők Lapját, nem is tudom, mivel érdemeltük ki ezt a nagy kegyet. Itthon jól összevesztünk, ki hozza a karácsonyi ajándékokat, de azt hiszem, még ez sem másíthatja meg a tényt, hogy egész jól sikerült életünk harmadik közös nyaralása, ami telelés volt.

Telelés, azaz a harmadik közös nyaralásunk - part 1

2011-12-25T14:40:00.000-08:00

Keddtől péntekig ugyanis Dungarvan-ban loptuk a napot. Ja, hát tudunk élni.

Kedden délelőtt még csomagoltunk, takarítottunk, hogy ne teljes káosz várjon, mikor 23-án hazaesünk, majd dél körül nekivágtunk az országnak. P. egész jó arc volt, jól tűrte a megpróbáltatásokat, igaz ugyan, hogy csak egy órát aludt útközben, de nem nagyon sírt a 2,5 órás út alatt. (Mondjuk apait-anyait beleadtam, ez is hozzátartozik, volt repdeső maci meg vibrátor szellem meg zengő abc és társai.) Egy tengerparti üdülőfalu egyik házacskáját béreltük ki három éjszakára. A karácsony előtti nyaralás hálistennek olyannyira nem közkedvelt errefelé, hogy nagyjából egyedül élvezhettük a kis levegőváltozásunkat, nem kellett attól tartanunk, hogy túlságosan zavarnak a körülöttünk lakók... Miután 3 körül elfoglaltuk a vityillót (no ezt a szót sem írtam még le soha, az is biztos), kipakoltunk, bújócskáztunk kicsit (az ír meglehetősen megalomán nép, ez a villa is két szintes volt persze, alul kettő, felül kettő hálószoba meg egy-egy nappali illetve négy darab fürdőszoba, kettő darab kandalló, páncélököl) és este, már sötétedés után beautóztunk a városba venni tejet-kenyeret, mert bár mint a piros hetes, nagyjából mindent vittünk (pl 2 szem hagyma a következő napok ebédjeihez, só, domestos stb), úgy gondoltam, tejet és kenyeret már csak nem fogunk cipelni itthonról. Az este fotózkodással telt, majd 10 körül nyugovóra is tértünk.

Szerdán reggel a nyaralókhoz tartozó hotel fürdőjében kezdtünk. Volt egy úszómedence, egy jakuzzi és egy gyerekmedence. Ismerve az írek vízszeretetét, ez osztályon felülinek számít, főleg azért, mert télen is nyitva voltak a medencék! Vettünk hát egy úszópelust €2,5-ért (€2,5-ért bazzeg) és vidáman masíroztunk be az öltözőkbe - pontosabban mi ketten vidáman masíroztunk, P. viszont gyökeret vert a recepción, majd a kilincshez rohant, hogy szevasztok, gyíkok, én leléptem. Klassz. Felkaptam hát, berohantunk az öltözőkbe, majd mikor próbáltam P. fejéről levenni a sapkát, szerencsétlen igen erőteljesen kezdett tiltakozni, konkrétan zengett tőle az épület. És ez még csak a sapka volt. Ezek után minden egyes ruhadarab levételével növelte a hangerőt, szóval mire ott állt egy szál pelusban, nagyjából megsüketültünk. (Közben persze párhuzamosan a vetkőztetésével mi is vetkőztünk, mert bazi hideg volt a családi öltözőben és rosszul vette volna ki magát, hogy ő ott áll fürdésre készen (?), mi meg akkor állunk neki a fürdőruháinkat kicsomagolni...) Na szóval, bár egy idő után azt hittem, jobban már nem sírhat a Ded, rá kellett jönnöm, hogy mindig van lejjebb, hiszen amint megpróbáltuk ráadni a €2,5-s úszópelust, P. jeges rémülettel a szemében valami vijjogó-recsegő frekvenciát talált és a mondanivalóját aláhúzandó, mint a cséphadaró úgy kezdett kapálózni a kezével és a lábaival is. Komolyan, azt hittem, hogy mindjárt ránk szólnak, hogy hagyjuk el a helyszínt... De nem. Ki kellett tartanunk. Valami úton-módon (hol én fogtam le P.-t és AV ráncigálta fel a pelkót, hol fordítva, de egy biztos, a hideg ellenére mindketten izzadtunk) felkerült hát a pelus, következett a következő akadály: be kellett jutnunk a medencetérbe. Itt egyedül maradtam, AV ugyanis volt olyan mázlista, hogy csak a férfi öltözőkön keresztül juthatott be a medencékhez. No most a mi 15 méteres utunk nagyjából 5 percig tartott, útközben többen halláskárosodást szenvedtek, én pedig már kezdtem azt hinni, hogy P. valami beépített ember és ez Kandi Kamera, b*zmeg. P. természetesen a medencék között sem hagyta abba az üvöltést, mit neki újdonság varázsa, úgyhogy az apja kezébe nyomtam, hogy vigye, amerre akarja, különben bedobom a mélyvízbe visszakézből. Szerencséjére vagy szerencsénkre, jó öt perc után P. lenyugodott és onnantól kezdve vidáman pancsolt a 29 fokos vízben, mintha mi sem történt volna. (Kivéve persze, mikor meglátta a nagymedence szélén a szobrokat, mert azoktól valami miatt f*sott rettenetesen.) Mi persze alig-alig szórakoztunk, végig őt pesztráltuk, igaz, egyszer mindketten töltöttünk vagy 5 percet a jakuzziban is (felváltva persze). Dél körül szedtük a sátorfánkat és hazasétáltunk, P. kicsit kényelmetlenül, ugyanis elfelejtettem normál pelust betenni neki, így bugyi nélkül volt kénytelen nadrágot húzni, amin meglehetősen sokáig kattogott. (Tapogatta "ott lenn" hitetlenkedve.)

Ebédre rizses húst főztem, majd P. egy órát aludt (nesze neked a víz leszívja az ember energiáját) és délután bementünk Dungarvanba körülnézni. Előtte célba vettük Ringville-t is, mert a térképen láttam egy kis jelet, hogy szép kilátás van a tengerre ebből a kis zsákfalucskából. Oda is autóztunk, de az igazat megvallva cseppet sem volt szebb a kilátás, mint bárhonnan a környékről... Egy mázlink volt: a kocsiban mászkált egy kis rovar és P. nagyszerűen elvolt a látványával, percenként mutatott rá nagy lelkesen és sikongatott, hogy hohóóó, sok van, mi csodálatos, de ennél a kis rovarkánál nincs semmi csodálatosabb... Nem kísértve tovább a szerencsénket (már hogy P. jól bírta az utat), visszasiettünk hát Dungarvanba. A főbb látnivalókat kivégeztük (kocsiból, kívülről), majd leparkoltunk valahol és besétáltunk a város "új bevásárlóközpontjába", pontosabban a Dunnes-be. Vettünk ezt-azt, majd visszaküzdöttük magunkat a kocsiig és hazaautóztunk. (Ja, hát mert hogy a legjobbat nem is mondtam: nem vittünk babakocsit. Nem ezen a délutánon, egyáltalán. No ez hiba volt, mert így a sétáink 80%-ban valamelyikünk cipelte P. pehelysúlyát. Menő végül is, hiszen égett a zsír rendesen.) Este kipihentük a nap fáradalmait és ismét csak 10-11 körül pihentünk le, hurrá.
Folyt. köv.

Krónika - vigyázat, hosszú és unalmas

2011-12-24T15:23:00.000-08:00

Sebtében le is körmölöm, hogy telt ez a nap, nehogy elfelejtsek valamit. Kérem szépen igaza volt annak, aki azt állította, hogy akkor karácsony a karácsony, ha van kisgyerek a családban, bár én ezt kiegészíteném azzal, hogy ha van 1,5 évesnél idősebb kisgyerek a családban. (Lásd a tavalyi tragikomédiát, anyám...) Idén ugyanis rohanva bár, de minden kész lett, minden jó lett, sőt, még hajat is tudtam mosni az utolsó pillanatban, igaz, a szárítást nem tudtam befejezni, mert P. kezdett elálmosodni a hajszárító zúgásától és úgy gondoltam, jobb elejét venni a konfliktusnak, ha félig vizes a hajam, hát félig vizes, így jártunk.
A reggel ugye 7.40kor kezdődött, ekkor kelt ugyan is a Törp. (Baráti, baráti.) Egy kis tutuj után reggeli, rácsodálkozás, hogy a szemközti épületben összesen egy lakásban van élet, mert a többiek hazamentek ünnepelni (szerintem a város ezen részén hármunkon kívül most senki nincs és ez nem vicc), majd játék. Mindhármunknak. Ez úgy nézett ki, hogy P., a Zebra (Nagy Kedvenc) és én ültünk a földön és építőkockáztunk, autóztunk; AV meg szokásához híven képeslapot gyártott pár jól sikerült képünkből, figyelmen kívül hagyva azt a bosszantó tényt, hogy mi minden évben kiszórunk vagy 10 postai, kézzel írt üdvözlőlapot és körülbelül ugyanennyi gondosan megszerkesztett képpel feldobott e-mailt, de mi soha egyetlen üdvözlőlapot nem kapunk és az e-mailekre is maximum 50%-os a válaszolási arány. (Ez van, nekünk nincsenek barátaink, csak zsarolóink, Magányos Farkasok vagyunk.) A délelőtt nem telt hát rózsásan, hiszen morogtam, mint a bolhás kutya, hogy mi a francot töri magát Életem Párja, minek veti a disznók elé a sok-sok gyöngyöt, ahelyett, hogy cserélnénk és ő P.-zne, én meg haladnék a főzéssel-sütéssel-készülődéssel. (P. még mindig nem elég magának, képtelenség mellette ép ésszel csinálni valami hasznosat, nagyszülők meg ugye nincsenek, akiknek le lehetne passzolni az őrültebb-sietősebb pillanatokra. Oké, egy kicsit megpróbáltam főzni mellette, de amíg kevergettem a levest, ő nekiveselkedett a lábamnak és nyögve-méltatlankodva igyekezett tolni kifelé a konyhából, úgyhogy tiszta "engem vigyen fel a padlásra" feeling volt, kicsit megsajnáltam.) Fél 11-ig készült hát a Mű, ekkor már igazán forrt az agyam veleje, hogy el vagyunk csúszva, miután se ebéd, se vacsora, se fa, se csomagolás, se bevásárlás, se semmi, csak egy szép fotómontázs... AV egész jól vette az akadályt, nem rágott be vagy ilyesmi, hogy morgolódom, kocsiba pattantunk hát és elautóztunk Cornelscourt-ba (!) bevásárolni. (Ha valaki gondolkodott már azon, ki az a szerencsétlen, aki 24-én délelőtt vásárol be karácsonyra, hát íme, itt vagyunk, ide lőjön.) Negyed 1-re haza is értünk, isteni, P. megebédelt, mi pedig belehúztunk: AV porszívózott és rendet rakott; én megfőztem a tárkonyos levest, majd közben betettem pár csirkefalatot és sült krumplit a sütőbe, ebéd gyanánt; P. meg visítva randalírozott közöttünk. (Elvakultságomat jellemzi, hogy egyszer azt hittem, hogy P. a Hull a pelyhes fehér hó-t dúdolja teljesen szabályosan, miközben tekeri le a sütőpapírt és az alufóliát egyszerre, de ránéztem a szájára és nem mozgott, mert mint utólag kiderült, csak a Bogárka énekelte a Twinkle, twinkle little start-t, de a szagelszívó zúgásában megtréfált a fülem.)
Miután P. fél 2-kor elaludt, mi mint a villám megebédeltünk és kezdődött a móka: AV elkezdte összerakni a fát (közben végig morgott, hogy hogy utál fát hajtogatni), én meg kivasaltam az ünnepi terítőt (ezt ki akartam spórolni, de kaptam a pofámra) illetve becsomagoltam P. ajándékait. Míg AV díszített, rendbe tettem a konyhát a délutáni főzéshez és csodák csodájára, mire a Kiskorú felébredt, mi készen voltunk: Az Angyalka meghozta a feldíszített fát. (A napszak kulcsmondata egyébként a Hol a pótégő és mit keresnek ezek a csirkék itt? - a karácsonyi és a húsvéti dekor kissé összekeveredett, na...)
Szóval Pöttöm felkelt, megcsodálta a fenyőfát, pöccintett kettőt a díszeken, majd kiszaladt a hűtőhöz joghurtot kunyerálni. Mit neki karácsonyfa, érted. Két falat után ráadásul sajnos eszébe jutott, hogy uzsonna alatt mindig anyuékkal beszélünk, ezért elkezdett Mamázni (mammma, mmmmama, mammmma) és szabotálta az evést addig, amíg fel nem hívtuk anyuékat msn-en. (Közben AV kiosont becsomagolni az ajándékaimat.) Fél 5 körül cseréltünk, a fiúk játszottak, én pedig ajándékokat csomagoltam és nekiálltam a hús panírozásának. Innen felpörögtek az események, elkészítettem a rántott húst rizi-bizivel, hajat mostam, pakolásztunk, becsempésztük az ajándékokat a fa alá, átöltöztünk (ebből volt egy kis konfliktus, mert P. azt hitte, megyünk valahová és mindenáron ki akart menni a folyosóra, alig bírtuk lefogni, hogy ne nyitogassa a kilincset), majd nekiálltunk közös fotókat készíteni. No most ez elég viccesre sikerült, mert hol AV lógott ki, hol P.-nek volt nagy a tokája, hol az én karom volt Popey-i vastagságú, szóval gyártottuk-gyártottuk a hülyébbnél-hülyébb képeket, de egyik sem akart tökéletesre sikerülni, amit én roppant viccesnek tartottam és hálistennek a többiek is. (Közben persze P. még mindig nem adta fel, hogy azért csíptük ki magunkat, mert megyünk valahová, ezért minden harmadik fotó után az ajtóból kellett visszahalászni, hogy "nem megyünk, basszus, fotózunk, érted? fo-tó-zunk"...) A vacsora hasonlóan viccesen telt: P. húst evett villával és borsót kézzel, mi meg tömtük bele a rizst kiskanállal (hasmenése van ugyanis, csúnya). Kaja után ajándékoztunk végre: először a Legfiatalabb kapott bontogatnivalót, majd mi is kiosztottunk 2-2 ajándékot egymásnak. Később szkájpoltunk AV tesójával, anyukájával és anyuékkal is, úgyhogy csúszva, 9-kor fürdettünk csak, de sebaj, hiszen Karácsony van, Karácsony!

update: P. 2 előtt felébredt és fél 5-ig forgolódott, horkolt, szenvedett, ugyanis... igen... mi más... náthás. Boldog ünnepeket, kedves orrszívó, karácsonykor sem pihenhetsz...
update 2: A fotók többségén AV egyik kezében ott figyel a Lovacska, amit azért vett fel, hogy P. tekintetét a fényképezőgépre irányítsa, de aztán úgy hozzá nőtt, hogy elfelejtette letenni...

Van ám hangulat

2011-12-24T01:03:00.000-08:00

De P. egy zseni és meg kell örökítenem, hogy az előbb felkapta a Télapós tányért és elkezdte forgatni, mintha kormánykerék lenne és brümmögött hozzá. Szimbolikusan játszik, istenem.

Karácsony van, karácsony

2011-12-23T14:35:00.000-08:00

Hazaértünk - épp időben, hogy ne késsük le a karácsonyt, azaz P. második karácsonyát, amikor is a Mikulás népszerűbb talán még a Békánál is, pedig az utóbbi igen-igen közkedvelt személy, amit mi sem bizonyít jobban, hogy mindig heves eke-eke-eke élményt vált ki.
Szóval ha már itt vagyunk, ragyogunk, boldog ünnepeket mindenkinek és persze nekünk!

Hetünk vége

2011-12-19T07:38:00.000-08:00

A hét vége nálunk végül is már csütörtökön kezdődött, mert AV csütörtök-pénteken csak 1-ig dolgozott. Csütörtök délután így én mentem be a központba karácsonyi ajándékokat lőni, péntek délután meg ő lődörgött egy keveset. Az én csütörtöki szabad programom maga volt a Rohanás, mert mindig millió dolgot igyekszem elintézni a rendelkezésre álló pár óra alatt, ráadásul köszönhetően a remek tömegközlekedésnek jó sok időt vesztek a buszmegállóban való ácsorgással (és megfagyással) is. Összességében azért sikeres volt a délutánom, vettem például aranyáron Clinique arclemosó habot, amihez AV annyit fűzött hozzá, hogy mi az istent mosok én le az arcomról, mikor sosem sminkelek (eh, férfiak) meg még pár apróságot karácsonyra. Mondjuk jellemző rám, hogy először a Tescoba mentem, úgyhogy az egész kis túrámon kénytelen voltam magammal cincálni egy tömött Lidl-es zacsit (mert zacsi mindig van nálam, nehogy már költeni kelljen rá). Nem vagyok sznob, de azért kicsit feszélyezve éreztem magam, hogy a Marks & Spencer-ben és a Debenhams-ban 80-100 eurós ingek között bujkáltam a bébiételekkel, joghurttal és akciós felvágottal teli kis szakadt zacskómmal. Mindegy, megszokhattam már magam 31 év alatt. (Feltételezem a Clinique mintaboltban is piszkosul elvegyülhettem a sok riherongy között.)
A péntek tulajdonképp egy viszonylag normális péntek volt, mert AV ugyan szabin volt, de nem volt itthon, úgyhogy az sz*rnak a pofon. A viszonylag-ot azért írtam, mert szimplán a normális gyenge lett volna, miután délelőtt Takarítottam. Ó, istenem. Ha azt mondom, hogy múltkor még jobb volt, azzal nem mondtam semmit. P. ugyanis láb alatt volt. Nem kicsit, baromira. Ha épp port töröltem, ő kihozta a liszteszacskót (nem vicc sajnos) és kiszórt egy keveset. Ha a wc-t pucoltam, belemászott a kis rattan kosárkába és mi mást kapart volna elő a mélyéből, mint egy borotvát. Ha az ő ruhácskáit rendezgettem, minden egyes darabnál visongani kezdett és mutatta, mit hová adjak fel rá. Ha porszívóztam, feltekerte a szívóerőt, hogy a szőnyeget porszívózni lehetetlen lett. Ha egy játékát eltettem, megkívánta és előszedte (húsz másikkal együtt). Ésatöbbi ésatöbbi. Takarítás közben persze főztem is, rakott kelbimbót, az első adag rizs így persze tökéletesen le is égett, a lábassal együtt. Mire P. lefeküdt, 2 óra volt, én pedig idegroncs.
Aztán ami az igazi hétvégét illeti, szombaton délelőtt elmentünk egy utazóágyért Blanchardstown-ba P. kis barátnőjéhez. Megnyugodva láttam, hogy a kislány épp olyan bélpoklos, mint P., folyton húzta ki az anyját a konyhába, hogy kajátkajátkaját. (Ezt persze nem mondta, csak mekegte, úgyhogy kapott még egy plusz pontot, talán még a menyem is lehet egyszer.) Ami viszont kicsit megrémisztett, hogy P. nem volt hajlandó bemenni a lakásba... Már a kapunál húzott volna kifelé, fogta a kezünket és szó szerint tepert vissza a kocsihoz, de miután felvittük karban a lakásig, akkor sem nyugodott meg, tapodta a kilincset és legörbült szájjal toporzékolt. Mikor elkezdtem levenni a sapkáját, még jobban felhúzta magát és erőből tolta el a kezem, hogy márpedig itt nem maradunk. Egy-két percig huzavonáztunk, már azon voltam, hogy hát jó, akkor felkapjuk az ágyat és megyünk haza, de aztán megmakacsoltam magam, hogy ajóéletbe, autóztunk több, mint fél órát, nanehogymár egy ilyen kis Töppeteg parancsoljon 3 felnőttnek és 1 gyereknek, úgyhogy úgy, ahogy volt, kabátban bevittük a szobába körülnézni. Három percig úgy állt, mint aki sóbálvánnyá meredt, közben mi próbáltunk úgy tenni, mintha mi sem történne, beszélgettünk, nézegettük a játékokat, majd egyszer csak feloldódott őfelsége és először óvatosan, majd egyre vadabbul kezdte el feltérképezni a helyet. Hurrá. El sem tudom képzelni, hogy járna bölcsibe... Fél 1-re értünk haza, útközben jól összevesztünk, mert a Törpe a kocsiból kiszállás után hullásat játszott, ami annyit tesz, hogy teljesen elengedi magát és fekszik. Tekintve, hogy a garázs és a lakás közti távolság nagyobb, mint szeretnénk (2 lift, 4 becsapódós ajtó), tehát normálisan gyalogolva is sok idő, nemhogy úgy, hogy az Úr egy tapodtat sem hajlandó megtenni, sőt, ha felvesszük, akkor kifeszíti a hátát és így ívben fetreng a kezünkben, berágtam és mivel idegesített, hogy P. a földön vergődik, felkaptam és ezerrel szorítva cipeltem a 13 kilós testét, miközben a vállamról egy másodpercenként esett le a táskám. A lakásba érve P-re és AV-ra is baromi mérges voltam, az előbbire azért, mert ilyen Kis Hülye, az utóbbira meg mert mi az, hogy nem vette ki a kezemből a dögnehéz gyereket. (Ő ezt azzal magyarázza, hogy didaktikus volt P. ignorálása, mert ilyen nincs, hogy több, mint 7 hónapja magabiztosan gyalogol és mégis nekünk kell vinni a s*ggét, ha úgy hozza a kedve. Én ezt is megértem, igen, tuti jól jönne a szigorúbb nevelés, de akkor ezt miért nem mondta, mikor felkapartam P.-t a földről, tettem volna le azonnal, istenuccse, ha megvan az elméleti háttér, de nem, ő csak mufurc fejjel jött mellettünk, eh...) A délután tehát ennek a kis összezördülésnek a fényében hűvösen telt, de úgy tűnik jól működik az elfojtó mechanizmusom, mert hogy mit csináltunk a nap további részében, arra bizony nem emlékszem.
Vasárnap jól indult, hiszen pakkot kaptunk. AV anyukájának a csomagját hozta meg a futár, P. még azon nyomban pizsamában kezdte el bontogatni a dobozt, jajj, alig várom a karácsonyt, most tuti sokkal jobban fogja élvezni, mint tavaly. Délelőtt elautóztunk a Herbert Parkba, sétáltunk olyan 20 percet, néztük a tó jegén csúszkáló kacsákat, majd miután befagyott a senekünk, hazajöttünk. Itthon ebéd, csendespihenő. Délután Cornelscourt-ba mentünk, vettünk ezt-azt, majd este feldíszítettük a lakást. P. teljes extázisban pakolgatta a karácsonyi díszeket, égőket, baromira tetszett neki a felhajtás, a sok boa, a kis hóember alakú mécsesek, szegény azt sem tudta, hová kapjon. Este meggyújtottuk a negyedik gyertyát az adventi koszorún és filozofáltunk egy kicsit az elmúláson...
Tulajdonképpen ennyi.

Update: Ja, beugrott, szombat este sütöttem linzert, ilyen összeragasztós csillagosat.

Gyerekszáj előzetes

2011-12-19T06:55:00.000-08:00

P.-nek még nem igazán tűnt fel, hogy az F és a H két különböző fonéma, mert mikor tegnap mutattam neki a kocsiból, hogy Nézd, fal! ő lelkesen elkezdett tátogni, mint egy Hal.
(Igen, ennyire izgi az életünk, hogy nekünk egy fal is élményszámba megy.)

Napi pozitív note

2011-12-19T05:58:00.000-08:00

A kedvenc sorozatomban a jóképű szívtipró palkó 2 éves kislányát leemelte valaki a körhintáról, míg az apuka jóképűen és szívtipróan telefonált. Először megijedtem, hogy hú, te jó ég, én hogy besz*rnék, ha P.-t elvinné valami őrült nőci, hogy mostantól akkor ő a sajátja lesz, de aztán beugrott, hogy eh, a közeljövőben biztosan senki nem fogja csak úgy elrabolni ezt a gyereket, mert egyrészt ő nem olyan töketlen, hogy ha egy idegen felemeli, akkor kussol, hiszen néha, ha nem akar kézben lenni, akkor akkor is olyan hangosan bődül fel, hogy összeszalad a környék, ha csak én veszem fel a karomba, nemhogy egy ismeretlen. Aztán, ha a potenciális ismeretlen esetleg valami elhagyatott helyen venné fel őkelmét, ahol nincs kinek összeszaladni, akkor sincs probléma, mert P. beceneve A Sikló, mivel szempillantás alatt képes kicsúszni még az én gyakorlott karjaimból is, miután úgy vergődik, kapálózik, gyilkol, mintha csak egy polip és egy piranha frigyéből született volna. A beetetés mondjuk okozhat némi gondot, mert P. még a cukkinit és a kelbimbót is képes megenni, a C vitaminért pedig egyenesen ölni tudna, szóval ezek után kétlem, hogy nem lehetne valami kajába csempészett altatóval elkábítani, ami mondjuk szívás, de végül is ekkor sem lenne veszve minden, mert ha felébredne, tuti kiszökne bármilyen ismeretlen helyről, mert egyszerűen retteg az idegen szobáktól, helyiségektől, szóval hacsak nem egy méteres falvastagságú bunkerbe zárja valaki, biztosan kikiabálja vagy kikaparja magát, mert utál más lakásban lenni, mint az otthona és mivel a megfigyelőképessége briliáns, egy szempillantás alatt levágná, hogy nem otthon van.
Szóval minden rosszban valami jó, meggyőztem magam, hogy egy ideig még nem kell tartanunk a gyerekrablóktól.
Szóval éljen.

Ennyi

2011-12-19T04:48:00.000-08:00

Beszéd - szárnyalunk, szárnyalunk

2011-12-14T15:23:00.000-08:00

A tisztán kiejtett süti után ma P. előállt a kissé elmosott nénivel is (nyennye), illetve azzal is, hogy a kedvenc Duck song-ját úgy kérte, hogy "dá" (duck, értem?) meg azt is mondta, hogy bye-bye. (Utóbbit elég rendesen belesulykolták a zenélős játékai, mind így kapcsol ki ugyanis.) Mondom én, hogy alakul.
(Ja és az előzőhöz visszalépve, ma mértem, 12,74 kg. Ezt nem mondja még ki, de ide jutott ez a megjegyzés, ez van.)

No ezt sem hittem volna

2011-12-14T06:20:00.000-08:00

Az alvás-altatás témaköre mellé felzárkózott egy újabb problematikus terület. Az evés. És nem, nem az a gond, mint mindenki másnál, épp az ellenkezője. Egy bélpoklost nevelgetünk a mellünkön.
Nézzük például a ma délelőttöt.
Reggelire evett 150 ml tápszert 9kor. 10kor kért egy sonkás kenyeret, befalta. Fél 11kor, mikor indultunk a Tescoba, már matatott a babakocsi aljában, hátha van valami kis maradék, talált is egy kis puffasztott rizst, evett egy korongot. A boltba odafelé meglepően csendben volt, nézegette a norvég mintás kesztyűjét, gondolom fárasztotta a szemét vagy valami ilyesmi, majd amint beléptünk a Tescoba (15 perc gyaloglás után - már hogy én gyalogoltam, ő ült a kocsiban), elkezdett sírni, hogy éhes. (Próbáltam kiszedni, kapaszkodott, szóval nem ki akart jönni, adtam neki vizet, nem kellett.) Oké. Adtam neki vagy 4-5 piskóta tallért meg még egy nagy korong puffasztott rizst, majd hazacsörtettem vele és útközben, miután végig sírt, hogy ne fájduljon meg megint a torka, kénytelen voltam behódolni és lenyomott még 3-4 piskóta tallért. (Natúrt, nem azt a zselés-csokis szart.) Hazaérve, gondoltam kiveszem, sétáljon kicsit, de nem, kapaszkodott a kocsi szélébe, húzta magára az öveket, hogy ő bizony ki nem száll... Feljöttünk hát, rohant az etetőszékhez és magára rántotta. 3/4 12 volt ekkor. Addig rángatott, őrjöngött, míg nem ebédelt. Megbolondít. Nem akarom, hogy dagi legyen és csúfolják. Vagy ez normális? Minden másfél éves ennyit eszik? Help!
És nem is csak a csúfolás amúgy, mert az még messze van (?), hanem lehetetlenné teszi az életet. Bevásárolni ugyanis öngyilkosság mellette, mert ha pl beteszem a bevásárlókocsiba, hogy na, üljél én meg melléd pakolok, akkor tuti, hogy kibontja a kenyeret, a sajtot, a joghurtot, a felvágottat, a banánt. Ilyen sorrendben. Szőlőt már venni sem lehet tőle, mert ha azt meglátja, vége a világnak. Ha babakocsiban tolom vagy gyalog megyünk, szintén nagy ívben el kell kerülnünk a kenyeres, sajtos részleget, mert kitör a botrány. Tök mindegy, mikor és mennyit evett előtte. Szóval tényleg nem is csak a hízás / csúfolás miatt, hanem egyébként is idegőrlő ez a zabásság. Tehát tényleg help.

Ja meg

2011-12-13T06:08:00.000-08:00

Amúgy az előzőre visszatérve, azért elég szánalmasnak érzem magam, hogy verem a seggem a földhöz, hogy így alszik a Kisdisznó mostanában, mikor bármelyik fórumon eldicsekszem, hogy hohóóó, mostanság mi ilyen királyok vagyunk, kiderül, hogy ez lószar, mert vagy az van, hogy más is 8kor kel, de 2kor (1) zéró simi után, csak úgy magától kidől (2) 2 órára, majd (3) fél 9kor már elkezdi az éjszakai alvást (ezt bárhogy számolom, 13,5 óra alvás per nap mindenféle hókuszpókusz-szerű altatás nélkül) vagy az van, hogy már 7kor fenn van ugyan, de (1) 11kor alszik 1 órát, (2) 3 felé alszik 1-2 órát, majd 7kor már ágyban van (ez még jobb, ez is 14-15 óra per nap). És b*zmeg ezek P.-vel egyidősek. 13-15 órát alszanak naponta! De hogyap*csába? És az a durva, hogy nem mennek ritkaságszámba, szóval úgy tűnik, ez a normális! (Mert arról a kislányról még nem is írtam, aki 8tól fél 10ig alszik plusz napközben 2 órát...)
De hogy, hogy aludhat egy 1,5 éves gyerek ennyit?! Egyszerűen nem térek napirendre efelett.

Alvás

2011-12-13T05:59:00.000-08:00

Még jó, hogy tegnap nem írtam le, milyen jól is alszik mostanság a Törp, mert akkor tuti arra fogtam volna a tegnap éjszakát, hogy elkiabáltam a dolgot. Pedig nincs ezt mire fogni, nekünk ilyen jutott, ez van.
Mondjuk ha a tegnapot nem számoljuk - mikor is 3-fél 6ig nem tudott aludni a Kispöcs, de azért kicsit úgy tett, úgyhogy úgy nézett ki az éjjelünk, hogy 20 perc simogatás, kézfogás, kiosonás, majd 10 perc múlva dádádádá, beügetés, 20 perc simogatás, kézfogás, kiosonás, majd 10 perc múlva dádádádá és így tovább 2,5 órán át - javuló a tendenciánk, mert mostanság úgy mentek az éjszakák, hogy egy fél órás-40 perces simogatás után 10kor nagy nehezen elaludt, majd 0-1-2-3 rövidke kelés (de tényleg rövidke, mondjuk 10 perces / db) és szunya egészen 8-fél 9ig. Napközben szintén fél órás-40 perces simi után 1-1,5 óra alvás fél 2 körül és ennyi. Ez összesen 11-11,5 óra, ami egész okés az eddigi 10 órák után. (Csak ezek a maratoni altatások... csak ezeket tudnánk feledni... Meg persze a tegnapi éjszakát...)

A hétfő csak egy hétfő

2011-12-12T14:07:00.000-08:00

Reggel baromi jó volt, miután éjszaka fél 4-fél 5-ig forgolódtam, mert szétfagytam és be volt dugulva az orrom, megmértem a lázam és 37.7 volt. Jó, nem sok, de én sokkal szarabbul érzem magam, ha csak hőemelkedésem van, mintha lázas lennék, úgyhogy egész nap hányingerem volt, fájt a torkom, gyenge voltam és összességében úgy éreztem magam, mint a mosott fos. Ennek ellenére mostam egyet, hősiesen szórakoztattam P.-t és még főztem is valami tésztás-szalonnás-sajtos bármit, amiből végül nem bírtam enni.
Délutánra normalizálódott a közérzetem (ebben nagy szerepet játszott, hogy mikor P. aludt, én is ledőltem), úgyhogy erőt vettem magamon és lesétáltam P.-vel az udvarra, de csak azért, hogy felpróbálhassa az új sapkáját, kesztyűjét és az új overállját, amit anyuék küldtek neki csak úgy, szeretetből.
Este már egész jól összeszedtem magam, olyannyira, hogy sütöttem brownie-t*, ami tényleg nagyon finom, de hozzáteszem, hogy miután a saját szememmel láttam, mennyi cukor is van ebben a sütiben, most már világos, miért is túlsúlyosak az amcsik. Ja és süti: P. ma tökéletesen kimondta ezt a szót, úgyhogy azt hittem, megzabálom. (Érted, nem boci vagy malac vagy kutya... Süti... Tud élni...)
* alternatívaként másik recept

Hello world!

2011-12-11T14:14:00.000-08:00

Welcome to WordPress.com. After you read this, you should delete and write your own post, with a new title above. Or hit Add New on the left (of the admin dashboard) to start a fresh post.

Here are some suggestions for your first post.

You can find new ideas for what to blog about by reading the Daily Post.

Add PressThis to your browser. It creates a new blog post for you about any interesting page you read on the web.

Make some changes to this page, and then hit preview on the right. You can always preview any post or edit it before you share it to the world.

Hétvége - part II

2011-12-11T13:55:00.000-08:00

Ott hagytam tehát abba, hogy P. tegnap felébredt. Este még átmentünk a szomszédba AV egyik kollégájához "kártyázni", de a kártya persze elő sem került, mert P. mellett hogy is... Fél 9re értünk haza, utána fürdetés, vacsi, altatás egészen 10ig. (Erről bővebben majd a következőkben.)
Ma délelőtt karácsonyi vásároztunk, a választásunk ezúttal a Docklands Christmas Market-re esett, ahol már 2008-ban is jártunk épp ilyen tájt. P. nem akart kiszállni a babakocsiból, amint közelítettem felé, hogy kikapcsolom a szíjakat, már visítani kezdett és tolta el a kezem, hogy ő köszöni, itt ülne továbbra is, akar a halál sétálni. Helyette úgy döntött, hogy ő éhes, úgyhogy amíg mi körbeszaladtunk a vásáron, ő egyfolytában majszolt és fapofával nézett a körhintákra, az óriás csúszdára, a sok-sok Mikulásra, a fenyőfákra, mindenre. Hiszen mit neki karácsony. Egy szikra izgalom sem volt a szemeiben, úgy csinált, mintha legalábbis egy sivatagban toltuk volna. Mondjuk így sem panaszkodhatunk, bár nem lelkesítette ugyan semmi, de amíg volt a kezében puffasztott rizs, addig elégedettnek tűnt a pókerarcával együtt is. Venni persze nem vettünk semmit, még egy forralt bort sem, mert úgy véltük, talán 2 dl bor nélküli forralt bor 5 euroért mégiscsak rablás... A vásár nagy sikerére való tekintettel hazafelé benéztünk azért a Print Museum-ba is, mert idén először ott is rendeztek valamiféle árusítást. Bár magán a múzeumon csak átrohantunk, egész izgalmasnak tűnt, el is határoztuk, hogy ide még visszatérünk kettesben egyszer. Az árusok a galérián árulták a portékájukat, itt elsősorban kézművesek voltak, akik a saját kezükkel készített dolgaikat próbálták eladni. Itt vettünk is két kis cuccost, majd siettünk haza, mert 1-re hivatalos voltam egy elsősegély tanfolyamra. A tanfolyam 1-4-ig tartott, egész jó volt, bár volt egy nőci, aki irtózatos kelet európai akcentussal (ukrán?) folyamatosan fikázta az ír előadónak az egészségügyet, a bölcsiket, mindent. Oké, szerintem is fos az eü, szégyenletes az egész, de eszembe sem jut ezt a magyarokon kívül bárkinek is hangoztatni, mert bakker nézzünk már magunkba, mégsem a Mi országunk ez... A tanfolyam után elmentünk még vásárolni az ILAC-ba, ahol őrület, mi ment, de azért sikerült P.-nek venni egy kis sapkát meg egy mini karácsonyi ajándékot. Fél 7re értünk haza, uzsonna, vacsora, fürdés, fektetés, 10 óra. Írok.

Zajlik az élet

2011-12-10T07:43:00.000-08:00

Huh, tegnap végre kimoccantunk P.-vel, izomlázam is van. A St. Stephen's Green plázába mentünk, csak úgy, hogy szívjon egy kis levegőt, miután múlt hétfő óta alig dugtuk ki az orrunkat a hülye köhögése miatt. Attól eltekintve, hogy a Mikulás odúját (vagy mije a grotto a Mikulásnak? a barlangja?) nagy ívben elkerülte és helyette a kukákon lévő Csizmás kandúrokra ekegett nagy lelkesen (Pussy in Boots plakátokkal van teli a város, including the kukák), egész jól viselte a plázázást, csak kicsit sírt oda- meg visszafelé is. (Oké, odafelé nem is sírt, hanem "csak" sikított, de olyan gyilkosan, hogy egy néni hehegve megjegyezte a dart-on, hogy "énekes lesz ez a fiú, figyeld csak meg aranyoskám..." no ja, ő lesz a következő Jimmy, ha így halad, hiszen a 7 oktáv már megvan...) No szóval tegnap városoztunk, este pedig citromos sütit sütöttem.
Ma viszonylag későn keltünk (8.37 a.m.), pakolásztam, mostam és negyed 12-kor lementünk a Céges Gyerek Mikulás Party-ra. P. meglehetősen élvezte a bulit, bár először kicsit megszeppent, látva, hogy léteznek rajta kívül más gyerekek is. Tulajdonképpen a lufi hajtogató manótól is fosott kicsit meg akkor sem volt túl oldott, mikor bementünk vele a Mikulás (na bakker, már megint) barlangjába, de összességében sírni nem sírt, csak úgy feszengett és jelezte, hogy fogjam erősen. A kedvence kétség kívül az ugrálóvár volt, úgy járt ki-be, mint akinek fizetnek érte. Egyszer ugyan lefejelt egy másik gyereket, amiből lett egy kis sírás-rívás, de két perc múlva már újra kéredzkedett vissza, hogy pattogna egy kicsit. Az ugrálóváron kívül az asztaloknál töltöttük a legtöbb időt, evéssel. A gyerekmenü sült krumpli volt csirke falatokkal és valami tojásos-csirkés összesütött izével meg gyömbéres süti, rizses akármi és gyümi. Emellett rengeteg innivaló is figyelt a hűtökben, P. dúskált a szívószálas és sportkupakos üdcsik között, a butykos ideje sajnos már lejárt, mostanság szinte csak szívószállal hajlandó inni, szóval most úgy érezhette, eljött a Kánaán... A Mikutól egyébként kapott egy kis csomagot, amiben mindenféle jóság volt, de a legjobb, hogy készült rólunk egy polaroid kép is, amin lelkesen gubbasztunk mindhárman a Mikulás mellett, hurrá. Kb fél 2re értünk haza a buliból, negyed 3 óta alszik a Ded, hiába, fárasztó volt a délelőtt.
No, felébredt, algyő.

Mindez 3 éve történt

2011-12-08T15:00:00.000-08:00

A kiköltözésrűl.
Most hogy belegondolok, miután elolvastam ezt a baromi hosszú bejegyzést, rengeteg minden változott ez alatt a 3 év alatt...
Itthon vagyunk.

Mit mond a...?

2011-12-08T13:54:00.000-08:00

P. beszéde szárnyal, a Mit mond a...? kezdetű kérdésekre már el tudja játszani, hogyan is kommunikál:

a kígyó (szszszsz)
a cica (iaú => kényeskedős nyávogás)
a kutya (wufwuf)
a boci (mmmmmmmm)
a szamár (iááá)
a bari (bbbbbbbbb)
az oroszlán (hááááááá)
a hal (itt tátog)
az óra (tiktak)
a szellem (búúúúúúúú)

Cheeky Monkey

2011-12-07T15:30:00.001-08:00

A biznisz az biznisz.

Itt járt a zsákos

2011-12-06T14:19:00.000-08:00

Szokás szerint ma sem mentünk ki, mert a Ded még mindig úgy köhög, mint egy TBC-s. Oké, már kicsit ritkábban kínlódik, mint tegnap, de azért még betegecske. (Nincs annál szívszorítóbb látvány, mikor észreveszem, hogy köhög-köhög, de azért görcsösen fogja az Oroszlánkát vagy a Zebrát, akik épp léptek volna, mikor jött a roham...)
Hálistennek elértünk viszont Mikihez, úgyhogy végre megkaphatta a már októberben megvett laptopot, amire úgy vágyott már, mint a kutya. (Itt jegyzem meg, hogy milyen már az, hogy mi tizenévesen menők voltunk, mert volt commodore 64-ünk meg lemezmeghajtónk is, ez a gyerek meg tizeniksz hónaposan tudja, hogy a telefon képernyőjén húzkodni kell az ujját és akkor változik a kép... Befosás.) Szóval bár eleinte nem akartunk laptopot venni neki, végülis mégis kapott egyet, mert ez csak kívülről laptop (azaz felhajtható a "képernyője"), de nincsenek betűs billentyűi meg ilyenek, hanem van rajta össz-vissz 9 gomb (plusz az alsó zongorabillentyűk), amiket ha megnyom, zenélnek. Emellé kapott Anyuéktól egy kis karácsonyi versikéket tartalmazó kis füzetkét, egy Ruhás könyvet, egy rénszarvasos zoknit, egy sípot meg egy kis virgácsot. Bőkezű Miki járt hát nálunk.
A laptopra visszatérve, már megérte a pénzét, ugyanis segítségével P. megtanulta végre, mit mond az autó és egész délután büszkén tütűtözött. (Hogyne büszkült volna, mikor minden tütűt után megölelgettem.)
Egyébiránt vérzivataros időket élünk sajnos, elég nehéz ez az időszak most több szempontból is, de ezek most titkos problémák.

Újabb recept

2011-12-05T03:15:00.000-08:00

Miután P. egyre betegebb (láza továbbra sincs, de egyre rosszabbul köhög), egyre bolondabbul eszik. Nagyjából semmit sem kér. Tegnap pl csak muffint volt hajlandó enni. Tudom, nem kéne rászoktatnom az édességekre, de most különleges napokat élünk, mert Nincs Jól, ráadásul a sütés engem is megnyugtat kicsit, hogy teszünk érte valamit, nem csak úgy nézzük, hogy fulladozik és fogy magában...
Szóval miután a múltkor írt Annabel Karmel muffin bejött, most is sütöttem neki: banános sütit.
Miután az eredeti receptet totálisan átvariáltam, azt ide sem írom, íme a mi verziónk:

Hozzávalók:

150 g liszt
1 csapott teáskanál sütőpor
csipet só
50 g barna cukor
60 g normál cukor
kevés fahéj
80 g vaj
2 tojás
1,5 db banán

Egy tálba összekeverjük a lisztet a csapott teáskanál sütőporral és a csipet sóval. Egy másik tálba elkeverjük a cukrot a fahéjjal, hozzáadjuk a vajat, majd a tojásokat. Ezután jön a 1,5 banán, pürésítve. A keverékbe beleadagoljuk a lisztet, jól összekavarjuk majd a masszát egy kicsi (!) tepsibe öntjük. 20 perc alatt kb kész is van, 170 fokon sütve.A masszát vajazott, lisztezett formába simítjuk és 170 fokon, 20-25 perc alatt készre sütjük.

Enjoy.

Szombat

2011-12-04T06:33:00.000-08:00

Az előbb kihagytam, hogy a teljes bezártság azért kicsit túlzás, mert tegnap, mivel tűzött a nap és melegnek tűnt az idő a szobából, délelőtt újra bepróbálkoztunk a Farmleigh-el, ami múltkor ugye zárva volt. Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a programnak, napsütés, kellemes hideg, gyönyörű park, szép ház, mi kell még. Már ott éreztük, hogy megint beválasztottunk, mikor a lépcsőn felsétálva P. sarkon fordult, hogy szevasztok gyíkok, én leléptem. Konkrétan nem akart bejönni. Nem tudom, mi zavarhatta, szép, tágas, jelenleg karácsonyi díszbe öltöztetett rezidencia ugyanis ez a Farmleigh, ahol Obama is tárgyalt, mikor itt volt, szóval nem tudom, mi nem felelt meg a kis Damien kényes ízlésének. Miután ketten voltunk, nem adtuk fel könnyen, hol AV, hol én cipeltem az Urat szobáról-szobára, de hiába, a mi vérünk, hiába mutattunk neki izgalmasabbnál izgalmasabb dolgokat (nézd, karácsonyfa gömb, ott vagy benne; nézd, kígyós biszbasz, ssszzzzszzzz, fúúú, de hideg, fogd meg; nézd, bokor, szaglásszuk meg; hohóóó, elbújt apa, hol van? keressük meg, itt vaaaan!) ő csak kényelmetlen arccal hajtogatta ki az erőlködéstől ökölbe szorított kezem ujjait, hogy a mutatót megragadva ráncigáljon a kijárat felé... Mikorra kiértünk, persze épp jött a Télapó befelé, nagy vattaszakállal, vidáman, kolompot rázva, úgyhogy elég köpönyegforgató módon, amint végre elérte P., hogy elhagyjuk a házat, húzott is vissza, mert a Mikulást azért meg kell szemlélni alaposabban is, biztos, ami biztos. Mosolyogni persze tilos, mert az a gyengeség jele. Két perc merev Mikulás bámulás után aztán elcsörtettünk a food market-hez, ahol az Úr végképp meggárgyult, elhagyta magát, lefeküdt a földre, halottasat játszott, majd kinézett magának egy árust és igyekezett lerántani a terítőjét (pontosabban a terítőn lévő sütiket), de miután ezt megtiltottuk, éktelen sivításba és vergődésbe kezdett. Gyorsan vettem hát egy chester cake-et, egy scone-t és egy pohárka bor nélküli forralt bort és mint a szél húztunk a kocsihoz, hogy végre hazaérjünk ezután a cseppet sem megnyugtató kis kirándulás után. A kocsiban - talán mondanom sem kell - P. először vagy 10 percig üvöltött (ok: ismeretlen), majd megsértődve ült egészen hazáig.
Délután - miután ekkor kezdett igazán csúful köhögni - elmentünk a Dundrum bevásárló központba venni egy párásító készüléket. Eddig csak egyszer voltunk ebben az októberi esőzésekben teljesen szétázott központban: amikor a ride-ont vettük és mivel akkor nagyon-nagyon-nagyon siettünk, körbe sem tudtunk nézni, milyen dizájnos is ez a hely valójában. Most, mivel egyrészt vettünk párásítót az Argosban, Karvol-t egy drogériában és szőlőt a Tescoban, keringtük egy keveset és megállapítottuk, hogy csinos kis hely ez a Dundrum. Van Argos, Tesco, Penneys, Boots, Eason - és nincs is olyan messze, mint a Square vagy Blanchardstown. Akkor lenne tökéletes, ha Dunnes is lenne benne, de nem vagyunk telhetetlenek. Asszem This is the beginning of a beautiful friendship.

Uncsi

2011-12-04T06:01:00.000-08:00

A csodás bezárt hetünk után csodás bezárt hétvégével zárunk. P. ugyanis beteg. Már-már szokás szerint. A hét végén (múlt hét végén) kezdte, egy kisebb hőemelkedéssel (37,5), ami feljebb nem is ment, sőt, a hét közepére normalizálódott is 36,6-ra. Ez oké. Viszont. Az orra folyik. Olyan szinten, hogy naponta vagy 6-8x szívunk több, mint egy hete, mert bugyog az orrában a takony és ha kicsit kifújja véletlenül, keni el a fején egyenletes rétegben. Guszta. Az orrszívás persze - a hajmosáshoz hasonlóan - katasztrofális, vörös arccal visít valami démoni hangon, vonaglik, karmol, csapkod a lábával, rángatja a fejét, hiába szívjuk ki előtte a zsiráftól kezdve az elefántig mindenkinek az orrát (ezen persze mosolyog), amint az ő orrát érinti a szívó, leszáll a lila köd és Élet-halál Harc kezdődik. (Ó, hogy mennyire utálom az orrszívós youtube videók bamba babáit.) Néha már attól tartok, agyvérzést kap, mert erőlködik és ordít egyszerre, félelmetes, milyen ereje van, most hétvégén ketten alig tudtuk lefogni. A takony mellett aztán pár napja köhög is, szárazon, rekedten, hogy az ember háta borsózik tőle... Slusszpoénként pedig, mert miért is ne, a feneke is kipirosodott, de olyan szinten, hogy csütörtök óta egy 1 centes nagyságú bőr hiányzik is az ominózus területről, ami persze fáj neki, mint az állat, annál is inkább, mert naponta vagy 6-7x termel valami szilárdaskás, mégis gyanúsan hasmenés-szerű állagú és színű valamit. (Persze minden alkalommal épp csak annyi jön, hogy már ki kelljen cserélni pelust, így egy hét alatt nagyjából el is ment egy jumbo doboz pelenka, pedig múlt héten még aggódtunk, nem növi-e ki azt a sok 4+-os pelust, amiből most beraktároztunk 3 dobozzal, mert csak €7 a Sparban klubtagként...) Szóval orrfolyás / köhögés / vörössegg szindróma - ennek megfelelően hipernyűg ergo elegünk van.

Diadalittas

2011-12-01T05:08:00.000-08:00

A Huhogóknak üzenjük amúgy, hogy hiába csak ringatásra volt hajlandó P. elaludni születése óta, mostanság egy perc után lekéredzkedik és úgy alszik el, hogy simogatjuk a hátát és / vagy fogjuk a kezét. Szóval az "Elrontottátok ezt a gyereket, hát hogy fogjátok leszoktatni a ringatásról?" állítást / kérdést ez esetben bizonyítottan okoskodásnak minősítem.*
És itt teszem le a nagyesküt, hogy a második gyereknél tényleg minden véleményt el fogok engedni a fülem mellett.

* Ezt kiegészíteném annyival, hogy oké, valószínűleg korábban is "le tudtuk volna szoktatni" erőszakkal P.-t a ringatásról, de egyrészt minek stresszeltük volna őt is és magunkat is azzal, hogy olyanra kényszerítjük, amire még nem érett, másrészt meg valószínűleg (részben) a ringatásnak is köszönhető, hogy most 54,8 kg-ról kezdtem a fogyókúrát és nem 64,8-ról... (Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a maguktól aludni akaró gyerekeket is ringatni kell, csak hogy fogyjunk, csak azt, hogy ha valaki igényli ezt, akkor azért valahogy ki lehet bírni.)

TV

2011-12-01T04:08:00.000-08:00

Van egy "Tales from Africa" (alcíme "Tinga-tinga") című rajzfilm délelőtt az RTE-n és mik vannak, az állatok feka akcentussal beszélnek benne. He-he.
Számomra meglepő módon P. "kedvenc" meséi a Bob, the builder illetve azok a rajzfilmek, amikben vannak békák.
A Hi5-ot én is tátott szájjal nézem, pedig szar.

Beszéd?

2011-11-30T06:59:00.000-08:00

Amúgy ha P. a mostani gajdolást majd igazi beszédre váltja, meg fogunk bolondulni, mert mindig szófosása lesz. Komolyan mondom, mindent kommentál. Különböző hangsúlyokkal, végtelen számú hanggal magyaráz. Mindig. Megállás nélkül. Itt-ott már van némi (általunk is felismert) értelme a mondanivalójának (pl baba-nyanya-ápü-mama-papa stb), de a halandzsa azért dominál még. Mondjuk én speciel mindig megdöbbenek, mikor mond valami "emberit", a napokban pl rámutatott a tányéromon a sajtra és határozottan kijelentette, hogy "e bábá" azaz EZT adjam neki, aki köztudottan nem más, mint A Baba. Eszméletlen. (Emellett persze van még ezer új kunsztja, most rendszerezem őket, mert ugye fő a precizitás. Annyit azért előrevetítek, hogy már olvas a gyerek, hiszen két betűt már felismer, a P-t (naná) és a H-t. Utóbbi láttán boldogan lehel egy hö-t egyébként... Zseni, én mondom.)

Izom

2011-11-29T14:55:00.000-08:00

A csütörtököt előrehozva ma volt szabad estém, ezért moziba mentem. Eredetileg az Üvöltő Szelek-et akartam megnézni, mert az most úgyis aktuális meg amúgy is, Bronte jó, Bronte jó, Bronte mindig jó, de végül csak az Ides of March-ra értem oda. Bár nem indult túl jól a film (utálom a politikát, fenntartásaim vannak Amerika irányában és idegesített, hogy két kötelező szereplő is volt a filmben Paul Giamatti és Philip Seymour Hoffman) a végére egész megszerettem a sztorit. Sajnos ezt a filmet is egyedül néztem, pontosabban egy 800 grammos Spar kenyérrel, mert a mozi előtt még beugrottam a boltba, tudva, hogy hazafelé rohannom kell, hogy hazaérjek fürdetésre. Így fittyet hányva a Log Lady címre, magam mellé ültettem a kenyeret és egy ideig együtt néztük a filmet, míg egy óvatlan pillanatban ő úgy nem döntött, hogy lecsúszik. Mivel nem akartam zörögni még jobban (a film baromi csendes, egy rohadt üldözős-zajos jelenet nincs benne, így a Kenyér Szökése is elég feltűnő volt) inkább ott hagytam a szék alatt a veknit, így járt, mit ficereg. Mindenesetre visszatérve, a film jó volt, nem tudok én kritikát (sem) írni, akit érdekel, nézze meg, nem fog csalódni.
ui: Legközelebb azért megnézem a Wuthering Heights-t is és a We need to talk about Kevin-t is.