A következő lépés

Szerintem a májerság Tankcsapda által felsorolt kitételei (nevezetesen, hogy  mekkora mellű a nőd és hogy mennyire tudod feltekerni a kocsiban a hangerőt) mára már kifejezetten elavulttá váltak.
Szerintem ugyanis manapság már az jelenti a rangot, hány ismerősöd van a wiwen aki téged jelöl be és akit nem neked kell előkeresgetned, átnyálazva száz meg száz ember adatlapját... 
Sőt. Az igazán nagymenőket (mint pl én) naponta bejelölik olyanok is, akikről az igazán nagymenőknek (mint pl nekem) fogalmuk sincs (még kép alapján sem), kicsodák, honnan és mikorról és milyen szálon és negatív vagy pozitív érzelmekkel töltve és különben is...

Egyébként végre újra süt a nap... Tavasz van... Olgicska...
Ebből következik, hogy a nap dilemmája számomra az, hogy vajon kihúzzam a sötétítő függönyöket és akkor aztán áradjon be a napfény megállíthatatlanul (de így a poron kívül semmit sem látok a monitoron), vagy húzzam be a függönyöket, jó szorosan, hogy kriptává merevedjen a félhomályos szoba, mint Miss Havishamnél....

A mogyorókrémes Pöttyös Rudi meg már olyan szar, hogy jó.
Félpercenként harapok egy morzsányit, mert nagyobb dózisban szerintem méreg, de nem tudom megállni, hogy ne vegyek minden egyes bevásárlásnál egy újabbat... Addigra ugyanis mindig elfelejtem, milyen pocsmányos az íze.

Egyszer... Életem legelső nyaralásán, voltam vagy 4 éves, megérkeztünk a szállásra... Beviharzottam a szobába, ahol olyan régi, vaskos, lakkozott sötétbarna bútorok voltak, aztán nem tudom, milyen meggondolásból, háttal az ágynak lehajoltam és a lábaim között átnézve megláttam a tükörképem az ágy szélén... Sírva-visítva rohantam ki Anyuékhoz, hogy szellemek vannak az ágyban és nem voltam hajlandó elhinni, hogy önmagam árnyékától ijedtem meg...
Óistenem. Mennyi félelem, mennyi rettegés, mennyi aggodalom, mennyi bizonytalanság... 

Valahogy olyan ideges vagyok. Úgy kb másfél órája kezdődött. Ha sebész lennék, most biztos nem vállalnék műtétet. Az előbb elmentem fürdeni, hátha elmúlik, egy órát elvesztegettem az életemből megint a kádban, kicsit ugyan jobb már, mint 9-kor volt, de még mindig van valami rossz érzésem...
Egyetlen barátom a luffaszivacs.

Délelőtt Apu burleszkfilmeket nézetett velem, mikor tudja, hogy (h)idegrázást kapok tőlük. Tudja. De nézd... de csak ezt nézd... hehe, milyen vicces... csak ezt... nézd...

Sikerült úgy elaludnom a szempilláim, hogy most olyanok, mint Józsika fogai fogszabályzás előtt. 10 perce próbálom különböző márkájú szempillaspirálokkal párhuzamos állásba igazítani őket, de a helyzet csak fokozódik, még össze-visszább az egész. Tegnap meg kellett volna venni azt a hiperszuper ilyenolyan maxfaktoros szart, akkor most minden rendben lenne. Vagy nem. Mindenesetre most megyek és a dolgozóból hazafelé levadászom egyet, ha addig élek is.
Egyébként a mai okosságom:
Az ember mindig azokban a kozmetikai termékekben hisz, amik a saját gikszereit hivatottak kijavítani, a többit ócska kapitalista mellékterméknek titulálja.
Magyarul:
Ha megjelenik egy új szempillaspirál, mindig belelkesedem, hogy hű, majd ez.. ez biztosan felemeli / különválasztja / megdúsítja / meghosszabbítja / megerősíti viharvert kis szempilláim, de ha meglátok egy ajakdúsító szájfényt, ami kívánatos, dús és hiperszexi, nedves beütésű ajkakat ígér a pengeszájú - de még reménykedő - nőknek - szétröhögöm magam, hogy ki hiszi el ezt a sok szart...
Higgyétek el, ennek tudatában az lesz majd az igazán ócska, amikor majd már hasonlóképpen hiszékenyen fogunk állni a ráncokat x %-al csökkentő egyéb termékeket stírölve. Az lesz a vég, én mondom.

Hazaértem, a napi keresetemnél 3x, a súlyomnál 0,5x többet vásároltam be, most ebédet főzök / sütök (még nem tudtam eldönteni), majd megnézek egy filmet, amit 1 hónapja kaptam kölcsön A-tól. Francia. Mármint a film.
Ez az igazi péntek délutáni program. Este lenne egy iddogálós-táncolós összejövetel 4 metrómegállónyira, de nincs kedvem... Bár még az is lehet, hogy addigra lesz. De inkább nem. Magamba forduló, elkalandozó szemekkel bámuló szar lettem. Vagy mindig is az voltam. És mindezek tetejében  égetett cukorba kevert szezámmagot eszem. Támogatóm a magyar fogorvosi kamara lyuk szekciója.

...az láthatott minket, amint nyakbehúzva igyekeztünk nemelázni a csöpörgő-szitáló-el-nem-álló esőben... Ennyi...

A mentortancsim már drágának szólít, az óráim előtt már cseppet sem vagyok ideges, voltam a konzulensemnél, AV-mel szeretjük egymást, Anyu wiwes képét lecseréltem, átléptem a 200-as álomhatárt ... Mi kell még a boldogsághoz? 

Talán Marci... 

Már csak a diszkusszió van hátra, jujj. Aztán jövök. 

Hülye voltam, mert még kellett a konklúzió is. 

Tulajdonképpen készen vagyok (igen, teljesen), csak úgy érzem, elég hányaveti lett az egész... Szóval ahhoz képest, hogy milyen rövid időn belül meg hogy milyen hosszú kihagyás után úgy jóóó, érted, csak úgy... hozzám képest nem tökéletes, na. 

Most pedig mielőtt a hajam végképp megkapná a rasta minősítést, megyek hajat mosni juhéj. Már szinte el is felejtettem, milyen jó hosszú, fekete hajszálakat kihalászni a lefolyóból. 

Kaptam a szemcsimre tappancskákat. 450 Ft / db vagyis 900 Ft az életlátásomért.

Egyébként nem értem, miért van az, hogy amikor semmi pénzem nincs, akkor kell telefonkártyát, bérletet, gyógyszert, arclemosót, alapozót, szempillaspirált vennem. Ezeket most épp megspékeli egy 4400 Ft-os bírság az illetékhivataltól, illetve az orvos 6000 Ft-os díja... Összesen ez (3600+2500+6000+1500+1500+1500+4400+6000 =) 27 ezer. 

Túl két TJ-n (Total Javítás), égő szemmel és fájó fejjel bámulom a monitort, szerintem lassan TV fejem lesz, mint anno Zalánnak, akit gondolom senki sem ismer errefelé, hiszen a wiwen sincs fenn, szóval elmaradott egy pára. 

Szerdán legkésőbb le kell adni köttetni ezt a borzalmat, egyedül az éltet, hogy utána már nem izgathat mit írtam - mit nem, a pont fenn lesz az i-n, én pedig majd imádkozom, le ne guruljon. 

Megtaláltam Pimpa hivatalos honlapját. Olyan öreg vagyok, mint az országút, hiszen emlékszem még rá... 

Amúgy ma elvittem köttetni A Művet. 
Aztán a krumplistészta-ebéd közben rájöttem, micsoda dolog az, hogy egy szakdolgozat egyetlen oldalát sem fénymásolhatod le (mellékletet sem), de egy egész napra otthagyod egy vadidegen helyen, ahol annyi másolatot csinálnak belőle, amennyit nem szégyellnek. 

Lehet, hogy az egész szakdolgozatírós bulit a kötők találták ki? 

A Budapest TV-n magyar kártyából jósolnak. 

Ezen tegnap akkorát röhögtünk. 

Aranyvirágom rákontraképpen kitalálta, hogy legközelebb biztosan az Autóskártya lesz soron. Erre én a Delmás ajándékkártyák használatát is felvetettem, de azt mondta, az hülyeség, mert azt senki sem ismeri, csak én. 

Pedig szerintem az sokkal nagyobb poén volt, mint az övé. Ugye. 

Amúgy hazudtam. Tegnap mégis megnéztük a Getno-t. Én fel akartam adni olyan 3/4 12-kor, de Aranyvirágom kitartott és erre buzdított engem is. 

Végülis jó film volt, csak olyan kis kurta-furcsa volt a vége. Egy kissé hímsoviniszta.