Az előbb a házunk alatt sétált egy kíntornás. Na jó, kíntornája nem volt a muksónak, csak egy harmónikája, de ez így jobban hangzott.

Mikor láttuk, hogy nem úgy néz ki, mint Dubai hercege, T. berohant a spejzba, felkapott egy bort meg egy gatyát, hogy azt ő most leviszi neki, mert olyan szívhezszólóan játsza a beszamemúcsót, de aztán a harmadik emeletről visszafordult, hogy nehogymár egy '95-ös bikaveret adjunk egy csövinek (na nehogymár én meg a Lali emeljük ki...), úgyhogy a kezébe nyomtam egy addigra már kikészített olcsóbb asztalit (hja kérem, az évek...) és azzal szaladt le a bácsihoz, aki annyit tudott magyarul, hogy köszönöm,köszönöm,köszönöm...

Hát ilyen kalandjaink vannak...