Voltam ma kicsit otthon. Anyu már tegnap a telefonba beharangozta, hogy nagy dolgok történtek / derültek ki az elmúlt 3 napban... Úgy tűnik, még mindig nem fogta fel, hogy nincs annál őrjítőbb, ha az ember szerettje hullahangon közli, hogy történt valami, de hogy mi, azt így nem mondhatja el, csak holnap, ha személyesen is elmegyek, úgyhogy addig várjak türelemmel... Mindig ezt csinálja. Hihetetlen, komolyan.
Aztán megbeszéltük a hipertitkos tényeket, majd hazahoztak, de gondolom, mert mindketten feszültek voltunk, úgy összevesztem Apuval, hogy ott tartottam, hogy menet közben kinyitom a kocsiajtót és kiszállok. Mert az egy dolog, hogy eleve úgy vezet, mint egy őrült, fél méterre rátapadva az előttünk haladóra, de ha ezt megspékeli azzal, hogy artikulálatlan hangon üvöltözik Anyuval (valamiért velem nem mer szegény) olyan dolgok miatt, amiről Anyu nem is tehet és teljesen kiakad azon, hogy Anyu még csak fel sem emelve a hangját válaszolgat neki hidegvérrel - akkor ember a talpán, akinek nem fordul meg a fejében, hogy soha többé nem beszél vele egyetlen szót sem, pukkadjon meg ott, ahol van. Aztán persze mindig elfelejtek(-tünk) neki mindent, mondván, így szeretjük, de a francegyemármeg, borzasztó, hogy egy 54 éves embernek ilyen szörnyűséges természete legyen, mint neki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése