... felmondtam. 2-től 4-ig folyamatosan bőgtem, mert amikor valaki megkérdezte az elkámpicsorodott arcom látva, hogy csak nincs valami baj?, nem tudtam értelmesen elmondani, hogy bakker, 8 nap után kristálytisztán látom, hogy ezt nem. Nekem... nem. Így csak bőgtem.
Konkrétan semmi rosszat nem tudok említeni, a gyerekek nem voltak nagyon gázosak, a kollégák normálisan viselkedtek, de egyszerűen a zsigereimben éreztem ma pl minden egyes órán, hogy miután nem akarok egész életemben tanítani, borzasztó kényszerpályán mozgok és az energiámat, az időmet, az életemet ölöm bele egy olyan dologba, ami nem tetszik ÉS ráadásul nincs is túlfizetve... Úgyhogy összeszedtem minden erőmet, 4-ig vártam az igazgatóra, hogy bejelenthessem a jó hírt, majd miután elmondtam, hogy alá sem szeretném írni a szerződést, jól leb@szott és látni sem akart. Megértem a reakcióját, de egy évet sem szeretnék az életemből egy olyan dologra áldozni, ami nem perspektíva, hiszen 50 évesen nem szeretnék tanár lenni.
Igaza van, tudhattam volna korábban is, százszor megkérdezte, mindig igen-t mondtam, hogy szeretnék jönni, baromarcság teteje, de most már nem tudok mit csinálni... Belátom, hogy tévedtem, de most már ezt is megtanultam. Amivel kapcsolatban bizonytalanságot érzek - arra nem-et kell mondani. Azonnal. Nem húzni az időt... Próbáltam ezzel is érvelni... Hogy jobb most, mint két hónap múlva. Most nem? De szinte meg sem hallgatott... Hülye vagyok, felelőtlen, aláírom. Ezen kívül megkaptam a hisztis jelzőt is... Abban is van valami. Meg határozatlan is vagyok és nem tudok nem-et mondani... Ezt a kettőt meg én mondom. Ezek is igazak rám.
Most meg ráadásul csíkszemem is van. Elég régen sírtam ennyit. Egyébként a többiek közül volt, aki - legalábbis azt mutatta - jól vette az akadályt, azt mondta, nagyon sajnálja, de az én döntésem; volt, aki próbált lebeszélni, hogy ne futamodjak meg; volt, aki a gyakorlati oldalánál fogta meg a dolgot és megkérdezte, mit vettem az öt csoportban; volt, aki megvetően nézett - mondjuk ő a dagibüdi volt, úgyhogy leszarom; volt, aki tajtékzott; volt, aki bólogatós kutyaként szaladgált az igazgató után és amikor az kimondott egy-egy olyan szót, hogy "hisztis" vagy "felelőtlen", szigorúan nézett és rázta a fejét és volt, aki szimplán tudomásul vette a dolgokat és annyit mondott, hogy oké, megérti...
Olyan égő ez az egész... A többiek előtt, de főleg az igazgató előtt... Ami önmagamat illeti, égek magam előtt is, de legalább megtanultam, ha a józan ész dönt valamit, de az intuícióm mást súg, az utóbbira kell hallgatni... Mert anélkül lószar az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése