Szokásos

Paradox, de amikor sok minden történik, akkor sosincs idő dokumentálni az eseményeket. Na jó, végülis ez nem paradox, hanem éppen hogy érthető, de legalább jól hangzott. Már a szó, hogy paradox. Olyan okosos.

Szóval csütörtök este egy baráti látogatásnak köszönhetően újra fellángolt bennünk a szállj, szállj, szállj fel magasba azösszescókmókoddalegyüttmajdszálljislevalaholmesszeinnen vágya, de amíg nincs vége az esküvői hajcihőnek, addig még én sem tudom elképzelni, hogy komolyabban eltöprengjünk a dolgon, pedig az már igazán nagy szó, ha az én végtelen fantáziám sem bír lépést tartani a történésekkel és / vagy az átgondolnivalókkal… Lényeg a lényeg, Michelin baba külső ide, hóakadályok oda, egy kisebbfajta rábeszélésnek engedve, eredeti kedvenc álmodozós célpontunkat kissé Északabbra toltuk, kb ide. De mondom, erről inkább a nagy nap után.

Aztán.

Pénteken valami isteni csoda folytán 2 órával hamarabb eljöhettem az irodából, úgyhogy dolgozó nőhöz illően ki is használtam a hirtelen jött szabadidőt és elbotorkáltam a halál f… Pesterzsébetre egy esküvői ruhaszalonba, hátha a halál f… a Belvárostól messzebb kissé olcsóbbak a menyasszonyi ruhák. Gondolom ez a hátha már sok mindenről lerántja a leplet, de a gyengébbek fáradtabbak kedvéért azért le is írom: borzasztóra nem voltak olcsóbbak a ruhák a külvárosban, csak azért mert másfél órát kell utazni azért, hogy meg lehessen őket nézni. Az arcomba vágott ez 60, ez meg 78 ellenére kitörő örömmel léptem ki a kis szalon ajtaján, hiszen azért nem mindennap ájulhat el az ember önnönmaga csinosságától, amikor belenéz a tükörbe. Folyt. köv. most koncert.

Folyt. köv.

Na szóval miután királykisasszonyoskodtam egy kicsit, ragyogó arccal libegtem be az Europarkba, hátha találok végre egy világoskék blúzt, de persze nem találtam, így helyette beszereztem egy bordó hajpántot és egy pár narancssárga köves kis fülbevalót. Ha venni kell valamit venni kell valamit. Hatra hazaértem, de megkaptam, hogy betegesen hiperaktív vagyok, ezért, hogy eleget tegyek a vádaknak, fél hétkor nekiindultam bicajozni és másfél órát Meg Ryan-ként tekertem a lemenő nap szépségén bambulva.

Szombaton, bár csak egy kisebb túrát terveztünk a Börzsönybe, végülis a Nagy Hideg hegyre másztunk fel óriási szenvedések közepette. Az ég hihetetlenül kék volt, egy fél felhő nem adott árnyékot, összesen néhány könyörületes fának volt köszönhető, hogy nem kaptunk hőgutát a kb 50 fokban. Az első fél kilométeren kétszer álltunk meg lihegni és inni, csak a dac tartott vissza attól, hogy feladjuk. Egy km után egész jól megszoktuk a haldoklást, úgyhogy viszonylag nyugodtan tűrtük a kínokat. Valószínűleg vonzott a cél, ami a kiindulási ponttól összesen 5,5 km-re volt, viszont 500 méterrel magasabban... Egy óra 45 perc alatt felküzdöttük magunkat a turistaházig, ahol túrógombóc meg kóla jutalmat kaptunk és fél órás pihegés után el is indultunk lefelé. 7-re értünk L.-ékhez, ahol még kártyáztunk egy kicsit és szokás szerint ettünk egy XXL-es pizzát mindnyájan sok hagymával.

Vasárnap, azaz ma reggel Kenny, AV próbált, én fájó vádlikkal és fenékkel takarítgattam egy kicsit és 11 felé elindultunk a Rádayba, ahol AV-ék felléptek. Izgi. Kettőig maradtam, aztán buszra fel, hazamentem Anyuékhoz, akik kissé megint lefárasztottak, ellenben kaptam fasírtot meg kukoricás krumplit uborkával. A koncert után AV értem jött és megszemléltük a tesóm szétbombázott kertjét és a két behemót kutyáját, majd csendben hazaautóztunk, azóta pedig buzgón és elkámpicsorodott arccal éttermet keresünk illetve én még zöldbabfőzeléket is főzök holnapra, hogy legyen mit az Anyutól kapott két fasírtom alá tenni.

Holnap pedig új hét virrad.