Álláspontom

No és hogy miért rühellek szoptatni... Mert a szopás => szívás.

Az még csak hagyján, hogy nem ehetek és ihatok azt, amit akarok, mert azt már nagyjából megszoktam, hogy húson és krumplin élek mindenféle főzelék (kivéve persze krumplifőzelék) és zöldség nélkül, mert ha nem így tennék, üvöltés lenne a vége, mert P. mindentől puffadni látszik és azt bizonyos okoknál fogva ugye utálja, ergo visít. (Múltkor én szemét megettem két banánt, hát akkora patáliát csapott, hogy zengett tőlünk a környék.)

De az, hogy számunkra minden szoptatás egyben egy kisebb-nagyobb harc is, az már eléggé kikészít. Az elején azt hittem, később könnyebb lesz, mert oké, nehezen indult be a tejem, de létezik ugye a kereslet-kínálat egyensúly, tehát ha majd sokat szopik a gyermek, sok tej termelődik, de be kell vallanom, ez egy baromság, a természet nem ilyen kifinomult, a természet béna, fúj. Mert hiába telik-múlik az idő, hiába nyúlik a bugyogó, az én kis tejtermelésem maradt ott, ahol volt egy-másfél hónapja és így egy fix 600-650 mg-nál többet nem tudunk kisajtolni a tőgyeimből, ha a fene fenét eszik, akkor sem.

A kisajtolnit pedig szó szerint értettem. A reggelek még csak-csak, akkor alvás után 160-180 mg megvan / mejj, de ahogy közelít az este, egyre jobban csökken a termelés, szombaton pl délután 50 (!) mg, este 70 (!) mg jött a kettő darab csöcsből összesen. Mérgemben már olyanokat mondtam, hogy legszívesebben levágnám ezt a két funkciótlan izét magamról, mert most őszintén, hogy gondolhatják, hogy egy közel 4 hónapos gyereknek közös erőből termelnek 50 mg tejet és az neki elég 3 órán át!? És hiába Laktoherb, Mecsek tejszaporító, urtica urens, more milk, még több víz, az 50 az 50, ha nagyon küzdök, talán felmegy egészen 90-ig is, de kész, annyi... Hát hogy fogjam be egy 180-200 mg-ot igénylő gyerek száját fele annyi kajával, mint szeretne? Ugye hogy sehogy.

És az alapfrusztráció mellett, hogy nem tudom ellátni a csöppöt, az is idegesítő, hogy ő (már maga a csöpp) sem sztoikus nyugalommal veszi ám tudomásul, hogy a saját anyja éhezteti, hanem miután érzi, hogy lószar sem jön, kifeszíti magát és valami éktelen rikoltozásba kezd. Ez a rikoltozás persze a megszólalásig hasonlít a hasfájós rikoltozásra, úgyhogy ilyenkor jön a gyomorszorító bizonytalanság, hogy no most akkor az a baj, hogy fáj a hasa vagy az, hogy nincs tejem? Ha ömlene a tej, persze kilőhetném a bosszankodást, mint lehetséges ríkató tényezőt, de így ezt nem tehetem meg, vagyis ott tartok, hogy épp úgy mint totál kezdőként, néha még mindig nem tudom, miért sír a saját gyerekem, ami azért valljuk be elég szégyenletes és meglehetősen aggasztó 4 hónap után...

Összefoglalva tehát, igenis utálok szoptatni, mert a szoptatós kampányok által sugallt bensőséges és nyugodt élmény helyett számomra a szoptatás csupa frusztráció, kényelmetlenség, harc és küzdelem. Ha még ennek tetejében fájna is a cickóm, mint sok más ismerősömnek, hát az biztos, hogy nem szoptatnék egy percig sem tovább... Ez van.

(Ennyi negatívum után azért leírom, hogy néha vicces és jó is szoptatni ám, pl mikor kivételesen van elég tejem és látom, hogy P. már csak mókázik velem és nevetve hullajtja ki a szájából a bimbajam, de ezek olyan ritka pillanatok, hogy a sok szar mellett sajnos hajlamos vagyok meg is felejtkezni róluk...)