Arra jutottam, hogy tanfolyamokat kéne indítani, Hogyan reagáljunk? címmel*. Tudom, zsémbes vagyok meg minden, de ha egyszer panaszkodom, rühellem azt, amikor a másik mindennemű együttérzés (pl ó-ó / igen / hát igen / hmmm) nélkül kontráz, hogy ez vagy az náluk is így vagy úgy van, sőt.
Így, az elmúlt hónapban megtudhattam, hogy senkinek sincs több segítsége, mint kettőnknek itt egyedül a nagyvilágban, hiszen az, hogy a nagyi / a testvér / a nagynéni / a szomszéd / a kisgyerekes barátnő / a bárki heti rendszerességgel vigyáz pár órát / napot a gyerekre / bevásárol néha / főz naponta / összehajtogatja a kimosott ruhákat / elkísér a játszóra / szóval tart az semmi.
És ezt most nem is panaszból írom, de tényleg, csak olyan vicces.
* Tuti sikeres lenne, AV rá a példa, régebben ő sem tudott reagálni, de miután éveken át harcoltam, mára elértem, hogy az esetek nagy részében úgy reagál, hogy jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése