Tisztelet a kivételnek, akinek nem inge stb

A csak-lányos anyukák most ugorjanak legyenek szívesek, mert tudom, hogy nagyon szubjektív leszek.
Én nem tudom, miért, de valahogy az agyamra mennek azok, akiknek csak lányuk van. Pontosabban elsősorban azok, akiknek két vagy több lányuk van. Az egy-lányos anyukákkal nincsen bajom, azon kívül, hogy bárhogy igyekszem, nem tudom elképzelni, milyen lehet az élet egy kuki nélküli gyerekkel, no de ez még nem tekinthető bajnak, van még esélyem, hogy megtudjam; no de akiknek két-három lányuk van egy szem fiú nélkül, na azok nekem valahogy mindig gyanúsak. (Érdekes módon, a több fiús anyukákkal nincs ilyen jellegű problémám...)
Mert. 
Sokat gondolkozom mostanság azon, mennyit változtat az emberen a gyereke és mennyire más ez a változás az utód nemétől függően. Egy gyereknél még nem is olyan nagy a változás egyébként, mert akkor az ember még Kezdő, még csak Anyuka, de két azonos nemű gyereknél már azért meglátszik a torzulás, háromnál meg pláne. (Ha vegyes neműek a gyerekek, valahogy kiegyenlítődik az egész és az anyuka marad csak Anyuka.)
Szóval.
Valahol olvastam, hogy a fiúk sokkal szélsőségesebbek, mint a lányok, köztük több a zseni és az őrült is, míg a lányok egységesebbek, nagyon kevés köztük a nagyon okos és a nagyon hülye is és természetileg is, a lányok többsége alkalmazkodóbb, kevésbé heves, kevésbé vad, így kezelhetőbb, mint a fiúk többsége.
És éppen itt van az én bajom elásva.
Míg egy sok-fiús anyuka, aki valljuk be, tuti látott már ezt-azt, megtapasztalhatta, hogy milyen szélsőséges is lehet a fiúk világa, automatikusan sok mindent elfogad (nem feltétlen helyesel, de nem ítél el); addig a sok-lányos anyukák többsége meg van győződve róla, hogy a gyerekek, nemtől függetlenül, olyanok, mint az ő közepes természetű lányaik (hiszen nekik is kettő, három, négy gyerekük van és mind hasonló - persze, mert a lányok között alapból kisebbek az eltérések, mint a fiúk között) és hiába minden, képtelenek felfogni, hogy vannak más természetű gyerekek is, mint az övéik és ilyenkor következik az, hogy jön az ítélkezésük: más gyerek neveletlen, szemtelen, szertelen, rossz (holott csak mások, mint amit addig ők megszoktak).
Tudom, most általánosítok és tudom, több helyen sántít ez a logika, de én eddig valahogy mindig ezt tapasztaltam a több lányos anyukák irányából... Hogy ők a szuperek, mert az ő lányaik születésük óta átalusszák az éjszakákat, az ő lányaik eljátszanak egyedül, az ő lányaik bármilyen zajban képesek aludni, az ő lányaik nem követelőznek, az ő lányaik türelmesek, az ő lányaik jól-neveltek, mert ŐK arra szoktatták, arra nevelték őket, bezzeg a többiek... Holott miről van szó? A lányok általában felnőtt-kompatilisebbek, mint a fiúk... Csendesebbek, rendesebbek, szófogadóbbak. Persze, köztük is vannak vadócok, sőt, de azért valljuk be, míg egy lánynál csípőből dicsérjük az alkalmazkodást, a könnyű-természetet (és ezzel szépen aláteszünk a természetüknek, lásd önmagát beteljesítő jóslat), addig egy fiúnál - még ha titokban is - de csak dagad az ember melle, hogy némmá, milyen kis akaratos / talpraesett / örökmozgó, ezzel mintegy biztatva a gyereket, hogy maradjon is az, jól csinálja... És természetesen tuti vannak rosszul, nyugtalanul alvó lányok is, de köztudott, hogy a fiúk azért ebben gyengébbek, kezdetben a hasfájás, később a mozgás, majd a beszéd, majd a nemtudommi miatt...
Szóval aláírok én mindent. Elhiszem, hogy nem nehéz két-három alkalmazkodó, könnyű természetű lánnyal elszállni és bezzeganyává válni. De akkor is, kéne egy kis fantázia, egy kis elfogadás, egy kis nyitottság... Mondjuk ilyen: "Nagyon sokáig nem váratott magára, már kezdettől fogva rá-rácsodálkoztam, mennyire más ő, milyen sok sztereotípia érvényesül a mindennapjainkban, és mennyire nem múlik rajtam az, hogy ő miként kezeli a helyzeteket, milyen attitűddel viszonyul a világhoz."