Legyen holnap!

Olyan szar kedvem van, mert nem szeret senki.

Ha az ország szintjén nézzük a dolgot, az ittenieket most tök ellenségesnek látom (pl vasárnap délelőtt megkérdezte egy nyekkent öreg nyanya, hogy írek vagyunk-e, majd mikor mondtam, hogy nem, akkor elkezdett hadonászni a mankójával, hogy akkor get out of this land, today - oké, zizzent volt, de akkor is), Magyarországot viszont én nem szeretem a kicsinyessége, a packázásai, a nehézkessége és a rugalmatlansága miatt. No nem mintha Magyarország szeretne engem, érted.
 Aztán nem vagyok egy barátkozós típus, elvagyok én így magamban, mint egy remete, nem nagyon érdekelnek mások mostanság, gondolom én sem érdeklek senkit, úgyhogy nem is túl meglepő, hogy nem szeretnek...

Aztán ráadásképpen olyan béna napjaim vannak, hogy borzalom, teli ilyen mindennapos kis bosszúságokkal, hogy ami kiömölhet, az kiömlik, ami elromolhat, az elromlik (tegnap pl rossz volt a lift a Connolly station-nál, visszafelé mondom, oké, legyalogolok egy megállót, felszállok a Tara-nál, nem számít, hogy ez 20 perc plusz talpalás a babakocsiban feszengő gyerekkel és erre bazmeg a Tara-nál is rossz volt a lift) és slusszpoénként még ma el is áztunk (mikor borult az ég és elmegyünk a Pandába, tuti, hogy kifizetem a belépőt és 2 perc múlva tűz a nap, de ma, ma nem, lógott az eső lába, mondom, eh, nem csapsz be te disznó, úgyis mindjárt kisüt a nap, bevándlizunk a városba, lesz ami lesz, hát lett is: 15 percet vártunk a buszra, alig bírtunk le- és felszállni, mert tömve volt és amint leszálltunk, rákezdett az eső, de úgy istenigazából ömlött és ez így maradt mindaddig, amíg haza nem értünk.

Ja és akkor azt még nem mondtam, hogy P. éjjel 5-6x kelt fel, én pedig minden kicseszett órában felébredtem és megnéztem az órát, majd még ezer évig bámultam a sötétben, mozdulatlanul, nehogy 9x ébredjen P. (mert ugye 9 óra neki elég az éjszakai alvásból).