Nem, nem és nem, én nem hiszek feltétlenül a következetesség hatalmában. Természetesen baromi fontos dolog, talán a legfontosabb a gyereknevelésben, mert egy (vagy kettő) kisgyerek gomolygó, bizonytalan világában, kellenek a biztos pontok, mint egy falat kenyér, pontosan meghatározott szabályok hiányában még a legangyalibb gyerek is dühöngő oroszlánná válhat, félelmében (?) vagy bizonytalanságában (?), de az, hogy a szabályok miatt melyik gyerek mennyire gyakran / vehemensen tiltakozik és mennyire alkalmazkodó, az nem azon múlik szerintem, mennyi és milyen erős kézzel betartatott szabályrendszert építünk fel köré, hanem a temperamentumán. Ez nem azt jelenti, hogy egy erős reakciójú, kemény dió típusú gyereket a könnyebb ellenállás felé haladva inkább meg kell hagyni a maga világában, hogy fel kell adni, mondván, eh, úgysem lehet megregulázni, minek akkor, mert ezzel az erővel minden bűntettet rá lehetne fogni az ember megváltoztathatatlan természetére; viszont épp így, hogyha egy gyerek alkalmazkodó, könnyen kezelhető, akkor az szerintem biztosan oltári nagy szerencse is amellett, hogy a következetes nevelés rá is erősített a jó hozott anyagra.
Szóval az én elméletem az, hogy az alkalmazkodó képesség, könnyen kezelhetőség csak úgy, mint sok más is persze (kiegyensúlyozottság, türelem stb), a veleszületett jellemzők és a nevelés kombinációjából alakul ki és szerintem tuti biztos, hogy vannak olyan gyerekek, akiket hiába vesz körül épkézláb szabályrendszer, akkor is nehezen alkalmazkodnak, akkor is kiegyensúlyozatlanok, akkor is türelmetlenek. (És itt nem P.-ről beszélek, mint írtam, ő egy angyal...)
Ettől függetlenül, akinek könnyen kezelhetőek a gyerekei, bőven megveregetheti a maga vállát, mert valamit tuti jól csinál; de az "azért könnyen kezelhető a gyerek, mert nagyon konkrét szabályok vannak" szerintem tévút, mert azt sugallja, hogy akinek viszont nehezen kezelhető a gyereke, arról ő maga tehet. Ez a vélemény egyrészt az összes temperamentumkutatást nullázza le, másrészt nagyon emberi, mert tökéletesen egybecseng az igazságos világba vetett hittel.
Én ezt egyébként az alvásos mizéria kapcsán tanultam meg. Nem minden rajtunk múlik. És ez talán jobb is így.
de minek annyi szakirodalmat olvasni, ha úgyis személyiségfüggő(genetikus) az egész nevelés-ügy?:) jóvanna, ez csak vicc volt, a kérdés ennél sokkal árnyaltabb, tudom én és természetesen neked is igazad van, majd még jövök és leírom, hogy hogyan gondolom én ezt, de most rohannom kell, viszont nem akartam reakció nélkül hagyni amit írtál.
VálaszTörlésMert pszichologus all az egyik diplomamban. :D
VálaszTörlésszóval csak annyit akartam mondani, hogy én magam is tanultam a tanárképzésben iszonyat sok pszichológiát és pedagógiát és emlékszem, folyton ezen gyötrődtünk, hogy most akkor a genetika vagy a nevelés az, ami döntően befolyásolja a gyerekek sorsát? soha nem jutottunk semmire, úgy nagyjából mindenki széttárta a kezét, hogy fogalma sincsen és mintha a kutatók is erre jutottak volna...(ezt persze nem tudom alátámasztani, mert nyilván nagyon sok új kutatás van, meg nyilván én is elfelejtettem mindent, még a másoddiplomámat is 2006-ban csináltam) amikor olvastam a sorozatgyilkosokról szóló könyvemet és ott kutatták az elképesztő pszichopátia (és gyilkolás) okait, akkor is arra jutottak, hogy hát izé, nyilván ez is, az is, de hogy milyen mértékben...mert pl sok, később gyilkossá lett gyereket örökbe adtak (és nem éltek szörnyű körülmények között), olyanokat, akiknek a szülei veszélyes bűnözők voltak - és aztán, láss csodát, hiába a jó környezet, a támogató örökbefogadó szülők, ezek a gyerekek később ugyanúgy bűnözők lettek, mint kedves biológiai szüleik.
VálaszTörlésbevallom, ennek ellenére, én magam nagyon hiszek a környezet nevelő hatásában - és nem azért, hogy magamat fényezhessem, hogyha a gyerekeim épp úgy működnek, ahogy elvárom tőlük -, nagyon hiszek továbbá az önnevelésben is, sőt, biztos vagyok benne, hogy "az ember nem tud változni" tézis nem igaz. így aztán én kevésbé gondolom a genetikát befolyásoló tényezőnek, ugyanakkor természetesen azt is mindig figyelembe kell venni, csak szerintem a kapott anyag sok tudatossággal hihetetlenül jól alakítható. de ez tényleg csak a saját tapasztalatom, a saját elméleteim, nem tudom tudományosan alátámasztani: mert hiába tanultam erről sokat, nem gondolom, hogy értek hozzá és minél többet olvasok erről, annál bizonytalanabbá válok. ha pszichológus vagy, akkor nyilván nálam komolyabban foglalkoztál ennek a kutatásával, vizsgálatával - ugyanakkor bevallom, kicsit azt is gondolom, hogy nagyon óvatosan kell bánni a szakirodalom alapján neveléssel egyrészt azért, mert egymásnak ellentmondó iskolák vannak (tudom, neked ne magyarázzam), másrészt azért, mert épp a gyereknevelés mókás részét öli meg a nagyon nagy tudatosság. itt persze ellentmondok magamnak, mert az elején a tudatos nevelést emlegettem, hát igen: valahogy azt az egyensúlyt kell megtalálni, amikor még elég tudatos vagy, de már elég ösztönös is, piszok nehéz, szerintem....szóval valami ilyesmi, de mondom, én abszolút laikus vagyok, én csak sokat gondolkodom, meg olvasok:)