Újra süt a nap

Ma eddig nagyon lazán programoztunk, 7kor az épitkezők ébresztettek (7kor elkezdenek fémet csiszolni, 7.15-ig, majd utána tök kuss egészen P. alvóidejéig, 1-2-ig), majd besétáltunk a központba, hogy az ingyenes busszal a Central station-ig jussunk. Ott bementünk a Belmore parkba, mert az hittem, van ott egy játszótér, pedig nincs, majd csalódottan átcaplattunk a Prince Alfred parkba, ahol viszont van, igaz, elég kicsi, de a közelében van 6 (!) hinta, amiből 2 bébihinta, hurrá. P. aranyosan elvolt a hintában, legalább 30-40 percig csak lengett, csak az zökkentette ki időnként, hogy a park mögött percenként zubogtak el a vonatok, na de nem lehet minden tökéletes. A játszó maga nem kötötte le nagyon, az elefántos csúszda ugyan baró, ötletes, meg a hőlégballon és a csónak is, de az utóbbi kettővel nem igazán tudott még mit kezdeni, mert semmi nem mozgott rajtuk, csak állni vagy ülni lehetett bennük és kész. (Ezen a kis játszón elgondolkoztam amúgy, hogy azok az ártatlan tekintetű anyukák, akik a kitesót hordják magukra kötve / tolják maguk előtt szüntelen és fáradtan bámulnak maguk elé, vajon tudnak-e róla, hogy a nagyobbik gyerekük a csúszda tetején állva rugdossa le a feltörekvő kicsiket (esetünkben P.-t), mondván, ott ők vannak és oda tilos felmenni másnak. És tényleg minden tiszteletem a két 4 év alatti gyereket nevelőké és ha nem látja, oké, rászólok én a kis agresszorára, nem kell félteni; de komolyan izgat, hogy van-e idő két kisgyerek mellett észrevenni, ha a nagyobbik a testvérféltékenység (?) miatt érzett haragját, frusztrációját idegen gyerekeken vezeti le a játszótéren vagy az embernek ilyesmire több gyerek mellett már abszolút nem marad energiája?) Hazafelé egyébként gyalog jöttünk, a kinai negyeden át, láttam 3 dollárért sampont, de nem volt egy fitying apróm sem, kártyával meg persze nem lehetett fizetni, igy jártam kategória. Most fél 4, várom, hogy P. lassan felébredjen és folytatódjon a Kalandunk, azaz maga az élet.