A hét sétái

Jól elszaladt ez a csonka hét...
Kedden délelőtt csak a Darling Harbour-os játszótérig merészkedtünk, mert igencsak borult volt az ég (what a surprise!) és úgy gondoltam, úgyis szeretném megcsinálni végre a videót arról az útvonalunkról, akkor meg minek menjünk messzebbre... Szerencse, hogy délelőtt mozogtunk, délután ugyanis újra esni kezdett és abba sem hagyta késő estig. Hurrá. Képek:

Szerdán délelőtt épp addig nem esett, mig besétáltunk a Botanikus kertbe (amúgy vicces, ezt úgy irom, mintha itt lenne 200 méterre, holott 40 perc gyalog, erőltetett menetben, miközben kiosztok 3-4 kekszet, 2 kisautót, meggyőzök, érvelek, fenyegetek, hogy tessék rendesen ülni abban a babakocsiban). A cél az volt, hogy bemegyünk az üvegházakba, de P. miután végre kiszabadult a kocsijából, másfelé vette az irányt, ami mák volt, mert beszaladt egy kis pavilonba, én utána és amint utolértem, abban a percben elkezdett ömleni az eső... Miután úgy látszott, sosem akarja abbahagyni, rászereltem az esővédőt a kocsira, esernyőt ragadtam és odavágtattam az üvegházakhoz. Az 5,5 dolláros belépőért két üvegházat lehetett végigjárni, pontosabban esetünkben végigrohanni. A hőmérséklet a kintihez képest jóval melegebb volt, a páratartalom ugye 200%-os, úgyhogy miután fel- és leszaladtuk a rengeteg lépcsőn, úgy izzadtam, mint egy ló, ráadásul gyakorlatilag semmit sem láttam, mert végig azt lestem, mikor gurul le P. úgy jó 4-5 méterről. (Nem mintha lett volna mit látni, de hagyjuk, legalább nem áztunk kinn.) Egy idő után szokványos módon végződött a program: P. elkezdett mámonyáért imádkozni, úgyhogy visszatértünk a babakocsihoz és kimentünk sétálni a botanikus kertbe. Kb 5 percig is vidámkodhattunk, mikor újra esni kezdett: P. babakocsiba be (akkor lesz mámonya, ha beülsz!), esővédő fel, esernyő elő, szalad. Szaladás közben mámonya elfogy, P. kinyitja magát, a tálca alatt kislisszan a babakocsiból, én rátolom a lábára a kocsit, sir, vigasztalom, eláll az eső, továbbmegyünk, hurrá. Nagyjából háromszor ismételtük meg ezt a sort (a mégpedig beülsz, mert esik-től a jééé, elállt, továbbmegyünk-ig), mikor meguntam és úgy döntöttem, elég a majomkodásból, megyünk haza. Elkacsáztunk hát a kompig és az ekkor már kitartóan zuhogó esőben hazakompoztunk. Délután nem voltunk sehol, mert az eső estig esett. Képek:

Csütörtökön jobb időre virradt, de tanulva a szerdai esetből beltéri programot választottam, elmentünk a Powerhouse Museum-ba. A Wiggles kiállitással kezdtünk, mert állitólag az A gyerekbarát részleg, hát mit mondjak, az Australian Museum nyomába sem ért... Eleve azt sem tudtam, kik ezek a fószerek (én hibám, oké), aztán viszont olyan hangos volt az egész hely, hogy azt hittem, ott bolondulok meg. Minden két négyzetméterenként más és más idegesitő zene üvöltött, de olyan hangerőn, hogy ha mondani akartam valamit P.-nek, szó szerint a fülébe kellett kiabálnom, hogy hallja. A kiállitás interaktivitását is vitatnám, miután amellett, hogy volt egy-két tevékenységre ösztönző sarok (pl csinálj magadnak gyümisalátát - ez szuper is volt), a legtöbb kiállitott cucc üvegfal mögött / alatt volt, amit cseppet sem tudtunk értékelni, sem én, sem P. Ezeknek a negativumoknak az ellenére sajnos legalább egy háromnegyed órát elvesztegettünk itt, mert tulajdonképp a kiállitás nagy, tehát a végigjárása elég sok időt vesz igénybe. Miután kiszabadultunk a furcsa együttes bűvköréből, a Magic Garden-hez értünk, ahol P. leakadt egy vasúti modellnél és csak egy mámonyával tudtam elcsábitani a többi kiállitáshoz. A "többi kiállitás" egyébként klassz lett volna, a Kisérletes részleg pl különösen, no de ember legyen a talpán, aki P. mellett tudna citromaromákat szaglászgatni meg tűzijátékot gyártani... A Közlekedéses kiállitáson megint elég sok időt eltöltöttünk, volt ott fellógatott repülő, kiállitott autó, bicikli, mozdony, ez eléggé érdekelte P.-t, furcsa módon az Űrös részleg viszont nem... Miután a fő emeleten végeztünk (volt még 1-2), kinéztünk a játszótérre is (mert ez is van a múzeumban), de nem volt hinta és más kicsiknek való játék sem, úgyhogy húztunk is hazafelé, mert idő volt. Nagyjából fél egyre értünk haza és innentől a nap megszokott módon telt: ebéd, alvás, eső. Képek:

Pénteken bár szuper idő volt végre, csak a Pyrmont játszóig merészkedtünk ki, valahogy nem volt kedvem nagyobb távot bevállalni. A délután pakolással telt, hiszen szombat reggel 8.20-kor indult a gépünk Maroochydore-ba. (Ezt mondjuk kicsit elcsesztem, mert mikor elkezdtem csomagolni, mondtam P.-nek, hogy játsszon egy kicsit az autóival, mert én most pakolok, mert holnap megyünk nyaralni, repülővel, de a kulcsszavak közül csak a repülőt és a megyünk-öt fogta fel, úgyhogy egész este felváltva húzogatta le a nadrágját és mutatta, hogy száll a repülő (közben zuhanó hangot is adott persze), mintegy arra utalva ezzel, hogy menjünk, menjünk, haladjunk már...)