Két gondolat

• Mig otthon cseppet sincs megoldva az akadálymentesités, igy gyakorlatilag lehetetlen kerekesszékkel vagy babakocsival (tömeg)közlekedni; itt a (nem túl helyes) középutat választották, azaz meg is van oldva a dolog,  meg nincs is. A DART megállóknál ugyanis vannak (működő) liftek, a legtöbb üzletnél, épületnél és kereszteződésnél van rámpa vagy ilyen "felvezető", de az utóbbiak közül sokat olyan hanyagul épitettek meg, hogy gyakorlatilag használhatatlanok. Az egyik tengerpartnál pl nagyjából 45 fokos lejtőn kéne leereszteni a babakocsit, a kereszteződéseknél pedig nem lehet csak úgy feltolni a kocsit az úttestről a járdára, mert ha ezt megkiséreljük, kitörik a kocsi kereke, mi meg pattanunk vissza az útra, szóval mindenképp meg kell emelni az első kerekeket, hogy felhuppanhassunk. (Sydney-ben kifejezetten "smooth" módon lehetett közlekedni, egyszer sem tapasztaltam ilyen visszapattanást.)
• Ezen a fesztiválon, ahol jártunk, önkéntesek karszalagokat osztogattak a gyerekeknek, amire rá kellett irnunk a számunkat, hogy ha a kölök elveszne, tudjanak értesiteni minket, hogy megvan, lehet érte jönni. Szerintem zseniális. 
• Plusz egy: Azt hiszem, sikerült megfogalmaznom szabatosan, mi a bajom az itteni gyerekesekkel. A minőséget feláldozzák a mennyiség oltárán. Meggyőződésem, hogy 5-6 gyereket nem mindenki képes szeretetben, tisztességben felnevelni és itt ezért ilyen neveletlenek a porontyok (ha neveletlenek). Egyszerűen nem jut rájuk idő. Elhanyagoltak, nőnek, mint a gyom. Mert ezt diktálja a tradició. Hogy szaporodj és sokasodj. Hogy milyen körülmények között, az mellékes.