Délután csöpögő esőben léptünk ki a ház ajtaján, majd mire a kocsihoz értünk (60 méter mondjuk) fossá áztunk és gőzölögtünk. Remek volt. Fenn megbeszéltük, hogy ha jó az idő, a Tymon parkba megyünk, ha rossz, a Tallaght Adventure World-be, úgyhogy tekintve az előzményeket, megcéloztuk a játszóházat. Ismerve az irek reklámtábla szeretetét (már hogy nincsenek jelzőtáblák, hogy erre menj, ökör), gondosan lemásoltam a játszó honlapján talált kis térképet, hogy majd az alapján lazán megtaláljuk a helyet, de csalódottan vettük tudomásul úgy 500 méterre a céltól, hogy mig az én térképemen két út merőleges egymásra, a gps szerint ugyanezen két út párhuzamos... Kezdtük hát átfésülni a terepet, mégis, hol a piiiiiii-be van a játszóház, majd jó fél óra keringés után meg is találtuk - az alaphangulat megvolt hát, mikor 5.05-kor beestünk a 6-ig nyitvatartó helyre... Mivel AV nem igazán rajong az ilyen központokért, elment egy zenész üzletbe, mig mi P.-vel feltérképeztük a terepet. A totyogó résznél még minden király volt, négy gyerek lézengett, P. labdázott, csúszdázott, elvolt, majd mikor átsétáltunk a nagyobbak részére, végzetes hiba csúszott a Mátrixba. Egy sötétebb kis beugróban, ahol szivacskalózok voltak, megszólalt egy félelmetes hang és P. innentől kezdve teljesen kész volt. A kezeit a fülére tapasztva először csak apapapapaautóautóautóautózott, majd legörbült szájjal nyanyázott, miközben csatakos hajjal szoritotta a fülét, vigasztalhatatlanul. Mondhattam én bármit, el sem ért hozzá, ha próbáltam leszedni a kezeit a füléről sirni kezdett meg őrjöngeni, úgyhogy nem tudtam mit csinálni, leültem a kicsik részlegén a földre, az ölembe vettem és mutogattam neki, milyen jó dolgok vannak körülöttünk. Egy idő után megnyugodott és a felmenjünk-e a nagy csúszdára? kérdésre igennel felelt, úgyhogy elkezdtünk felmászni, de ő jaj, újra jött a hang és P. újra bokáig fosta magát. Mivel ekkor már nem volt visszaút, felvittem egy flying fox-ig, mert tudom, hogy azt imádja, azon lengett is egy kicsit, majd újra bepánikolt és miután a füléről levésőztem a kezeit, hogy legalább hallja, mit mondok, a nyakamat szoritotta görcsösen, de úgy, hogy azt hittem, megfulladok. Nagy nehezen elvittem a csúszdáig, lecsúsztunk és mivel nem jutott más az eszembe, hogyan vegyem rá, hogy ne szaladjunk ki az esőbe, vettem egy teát magamnak, ő meg kapott egy muffint, amit nagy vidáman meg is evett. Ezután 5 percig visszamentünk még játszani a töküres totyogó részre, majd mivel már nagyon zártak, szépen kisétáltunk a parkolóhoz, ahol AV már tárt kocsiajtókkal várt.
Az igazat megvallva, nem tudom, mit kéne lépnünk, baj-e ez a hiperérzékenység vagy ő egyszerűen ilyen...
Azon én is gondolkoztam, hogy az vajon mitől van, hogy egyszer csak elkezdenek félni?
VálaszTörlésAzt mondják a félelmek egy részét tőlünk tanulják, mert mi megtanítjuk nekik, hogy ettől meg ettől félni kell, meg a saját félelmeinket is eltanulják tőlünk (mondjuk ha én félek a póktól, ő ezt látja és ő is félni fog tőle).
Oli nem szokott félni egyelőre dolgoktól. Az ordítozó gyerekektől, ha tömeg van, akkor megijed és sír. Mást nem tapasztaltam. Mégis akkor mitől kezd el egyszer csak félni dolgoktól???
A félelemnek vannak ugye veleszületett kiváltó okai, pl a hangos, hirtelen zaj, hang. Ez tök érthető, evolúciósan is.
VálaszTörlésAztán a veleszületett okok párosodhatnak véletlenül egyéb dolgokkal is és vannak a "tanitott" félelmek is, hogy jujjj, a kigyó megmar, a darázs megcsip stb. (lásd Watson kisérleteit a saját gyerekével: arra kondicionálta szerencsétlen kölyköt, hogy amint meglátott vmi szőröset, féljen :))
A 2 év körüli nagy félelmek oka szerintem egyértelműen az, hogy ilyenkor amúgy is stresszesebbek a gyerekek az önállósodás miatt (úristen, autonóm vagyok, egyedül vagyok, húúú!) plusz pedig ekkor gyűlik össze bennük annyi tudásanyag, hogy felfogják, hogy vmi más, mint a megszokott. Kicsiként minden új a világban, ez a normális; de 2 év körül már feltűnik a legapróbb változás is. Pl kicsiként nem zavarja őket mondjuk az, ha vki törpe, mert "belefér", elhiszik, hogy ez is lehet normális; de 2 évesen már tudják, hogy egy normál ember kb 150-190 cm magas és riasztó, ha valaki csak 80 centi és mégis bajusza van pl. (Szándékosan nem a magas embert irtam példaként, mert az korábban is félelmet kelthet, mivel "veszélyezető tényező".)
Voltak olyan kisérletek, hogy a babák megijedtek, ha az anyjuk felvett egy szemüveget pl, mert felfogták, hogy vmi változott, ami esetleg veszélyt jelenthet; szerintem ez lesz általános 2 év körül, csak éppen ekkor már nem az anya, hanem a körülöttük lévő világ változásait is észlelik. (P. pl először a lovasszobroktól ijedt meg és ha végiggondolom, tök logikus: 1,5 évig csak embereket látott, két lábon és akkor jön vmi, ami négy lábú, de emberfeje van mégis és tök nagy ráadásul...)
Engem nem az aggaszt igazán, hogy fél, persze, féljen csak, hanem hogy baromi nehezen megnyugtatható. Mondjuk megszokhattam volna már (ezért tartanak ezer évig az altatások, mert mindig éber, nem tudja leállitani az idegrendszerét)...
Kösz a kimerítő választ. :)
VálaszTörlés