Érdekes, hogy megmozgatta az embereket a mindenki olyan gyereket kap, amelyik a legtöbbet tudja neki tanitani gondolat, még én is elfilozofálgatok itt rajta.
P. roppant erőszakos és kitartó, én pedig nagyon nem tudok nem-et mondani. Mióta megszületett, folyamatosan igyekszik az akaratát ránk kényszeriteni, ha tiltakozunk, az csak olaj a tűzre és ráerősit, hogy hátha. Vannak dolgok, amiket hiába tilos neki csinálnia, mióta mozog (pl a sütő gombját nem tekergetheti soha), mégis időről-időre bepróbálkozik vele, mert mi van, ha most véletlenül mégiscsak szabad... Baromi idegesitő mindig ugyanazokat a köröket futni, mert tudom, hogy tudja, hogy tilos, mégis játszik a tűzzel (szó szerint), hiába tiltjuk következetesen a dolgot.
Aztán ide tartozik még, hogy meggyőzhetetlen. Múltkor sétáltunk a parkban és jött szembe egy kistermetű kutya, ő meg az istennek nem hitte el hogy ez kutya, folyton cicázta. Magyarázhattunk neki bármit, nem fogadta el. Ami ilyen kicsi, az csak cica lehet, kutya nem. Röhejes, de abszolút jellemző rá ez a szituáció. Vagy az előbb a konyhában. Múltkor csináltam fahéjas csigát. Annak a tésztáját ki kellett nyújtani ugye és én hagytam, hogy a sodrófával dolgozzon, mert tetszett neki a dolog és nem mellesleg jól is csinálta, nem hátráltatott. No most ezóta meggyőződése, hogy minden sütit ki kell nyújtani, úgyhogy mikor ma emlitettem, hogy sütünk, már szaladt is a sodrófáért és mig kevertem a tésztát, végig ott lábatlankodott, mikor jöhet már az ő feladata, pedig az elején leszögeztem, hogy ez kevert tészta lesz és nem kell kinyújtani. Hiába, az utolsó másodpercekig reménykedett, hogy sodrófázhat, mikor már öntöttem a masszát a tepsibe, még akkor is ott kalamolt azzal a hülyeséggel, ordibálva, hogy Pepiiii, Pepiiiii, már mint hogy most ő jön, engedjem már oda. És bár nem engedtem, 100%, hogy legközelebb megint ez lesz. Mert nem adja fel. (Az, hogy nem érti, mi a két tészta közti különbség, meg sem fordul a fejemben, mert biztos, hogy érti, hiszen ezer éve már mindent ért, ha hisztizik például, hogy fel akar ülni egy körhintára, elég neki annyit mondani, hogy na gyere, váltsuk fel a pénzt, azonnal abbahagyja a rinyát és engedelmesen megfogja a kezünket, hogy no uccu... Szóval, ha ezt érti, szerintem mindent ért.)
Mindezek mellett - már hogy erősen rákényszerit arra, hogy határozottan és kitartóan mondjak neki nem-et - furcsa módon nagyon együttműködő is tud lenni - már ha megtaláljuk azt a közös metszetet, amivel ő is elégedett és nekünk sem esik nehezünkre teljesiteni. Abszolút a win-win szituációk hive, erőszakosan és kötve az ebet a karóhoz próbálkozik addig, amig meg nem egyezünk valami köztes megoldásban, ezzel is kikövetelve, hogy legyek már asszertivebb és találjam meg a helyes utat az agresszió és az engedelmeskedés között valahol félúton...
Félelmetes.
Gergő is pontosan ilyen. :)
VálaszTörlés