Hogy merre jártunk 1

Szeptember 25-én, kedden repültünk haza. A csomagolás és az indulás szokásosan zajlott, iparkodtunk, majd azt hittük, készen vagyunk, ezért pihentünk egy kicsit, de csak addig, mig indulás előtt két perccel rá nem jöttünk, hogy hohó, még le kell vinni a szemetet, ki kell üriteni a peluskukát, el kell mosogatni (végül nem inditottuk be a mosogatógépet, pedig fullra volt, de kockáztattunk és majd' egy hónapra itt hagytuk a koszos tányérokat, edényeket, poharakat, remélve, hogy nem nyitnak ajtót kukacok, mikor hazaérünk), be kell dobálni még ezt-azt a bőröndökbe és le is kell hordani a cuccokat a ház elé... Mivel pár napja folyamatosan esett ekkor már, a város kellőképpen be volt ahhoz dugulva, hogy a normális 20-25 perces menetidő helyett vagy 45 percen át autókázzunk kifelé a reptérre, végig attól tartva, hogy lemaradunk a gépről... Ez persze nem történt meg, teljesen időben álltunk be az össze-vissza kanyargó sorokba, hogy 1) leadhassuk a bőröndjeinket, hogy 2) bemutathassuk az útleveleinket és hogy 3) átjussunk a biztonsági kapukon. (Ez három sort jelent ugye, nem akarom részletezni, hányszor közöltük egymással, hogy mennyire rühellünk repülni és P. hányszor érezte szükségét, hogy bejelentse, hogy "sok-sok ember" van körülötte.) A reptér egyébként szolgált egy kis meglepetéssel: mióta legutóbb ott jártunk, felállitottak egy kis gyereksarkot, ami egy kisház tulajdonképpen, aminek a falát telipakolták húzogatható, nyomkodható, tologatható, fertőző dolgokkal. Szuper. Maga az út egyébként remekül telt, P. nézelődött, telefonozott, olvasgatott és jó 15-20 percenként felsorolta, ki fogja őt várni a reptéren, ha leszáll a gép. (Mama, papa, nagyi, autó.) Bár vagy 40 perces késéssel indultunk (három utas nem volt meg és ki kellett deriteni, hol vannak), időben érkeztünk. Annak ellenére, hogy csak 2 óra 40 perc az út, baromi hosszúnak tűnt, már majdnem lerágtuk a karunkat, úgy unatkoztunk, pedig én még egy tejes kávét is kaptam, hogy teljen az idő. (Note: azért ez a tejes kávé dolog nagyon nagy szám, életemben először tudtam ugyanis inni valamit úgy repülőn, hogy P. ébren volt, hiába no, nő ez az arany gyerek.)

Szerdán délelőtt négyesben (mi hárman meg Anyu) elsétáltunk a piacra, majd AV leakadt ügyeket intézni (Telenor (megszüntették a számát, oly rég használta), bank (elhagytuk a kártya PIN kódját meg valami más kódot is (utóbbi a megszüntetett számmal volt élettársi kapcsolatban)), mi meg Anyuval körbejártuk a várost, benéztünk a DM-be, mert kellett vennem ezt-azt (P. fogkrém, sampon, nedves törlőkendő, miegymás), bekukkantottam egy kinai boltba (a legolcsóbb pizsi 2500 Ft volt valami borzasztó méhecskés mintával, úgyhogy nem vettem inkább, mivel 9 euróért láttam itt csinoskákat, de azt hittem, az sok hehe), majd gesztenyéket rugdosva hazasétáltunk. (Ja, kaptam egy kürtös kalácsot is, de méltatlanul száraz volt.) Délután a Gyömrői Tóhoz autóztunk, ahol P. homokozott, csúszdázott, mi meg négyen néztük őt. (Szegény gyerek.) Este még beugrottunk a Tescoba pelusért (imádok otthon Tescoba menni, annyi minden van, hogy csuda (itt egy átlag Tesco akkora, mint otthon a Tesco Express; az otthoni átlag Tesco-ból (ahol van ruha, elektronika, játék is) itt alig pár darab van, mondjuk úgy három össz-vissz az egész városban)), majd hazasiettünk, mert már fél 8 körül járt az idő.
Csütörtökön délelőtt AV-vel elmentünk usziba, ezalatt P. Anyut szokta otthon (és viszont). A délutáni alvás alatt elvittem Anyut megetetni a kutyákat, majd megfogadtam, hogy én többet nem ülök volán mögé ebben az országban, mert botrányos a közlekedési morál (nem, nem én vezettem szarul, egyszerűen nem akarok részt venni abban az őrületben, amit otthon vezetésnek hivnak: villogás, letolás, dudálás, ha az ember nem 70-nel megy egy 50-es táblánál...). Délután Anyu kedvéért elmentünk az Attila dombra feltöltődni, pontosabban játszóterezni, házi állatokat nézni és sétálni a simogató napsütésben (csöpp-csöpp).

Pénteken délelőtt jelenésünk volt a bőrgyógyászaton, ahol - bár időpontra mentünk - vagy 45 percet vártunk, ki tudja, miért. Kiderült, hogy P.-nek genetikus, hogy rücsi a bőre és nem nagyon tudunk tenni ellene semmit, mit ne mondjak, nagyon örülök. Vagy kinövi majd vagy n em. Állitólag valamelyikünknek gyerekkorában ugyanilyen volt a bőre, de mindkettőnk szülei tagadják a dolgot, úgyhogy nem tudni, kitől örökölte ezt a gyerek, (nem mintha ez olyan fontos lenne, már hogy kitől jött a probléma). A bőrgyógyászat után játszóztunk egy kicsit a szemközti Cicás játszón, ami nem volt egy nagy szám, mert a két bébihintába beleragadt két gyerek, a csúszdára nem lehetett felengedni még P.-t sem, úgyhogy a játszózás végül abból állt, hogy P. a C betűn sétált fel és le, időnként meg-megcsúszva a homokos felületen. Délután jöttek a tesómék látogatóba, az általában fagyos hangulat most kicsit oldottabb volt AV-nek köszönhetően, majd este 6 körül még befutott L. is, akivel elmentünk bowlingozni 8-ig.
Szombaton Erőszakmentes Kommunikációs Tréningen voltam, de mint már irtam, nem jött be túlzottan, no nem azért, mintha erőszakos lennék, neeem, hanem mert nagyon művinek tartom az egészet, nem hiszem, hogy ha én agressziven szólnék oda valakinek és az elkezdené találgatni, mi is a bajom tulajdonképp, akkor az engem olyan nagyon lenyugtatna... Persze lehet, hogy elferdült, idegbajos k*csög vagyok, de nem hiszem, hogy egyedül vagyok, akit csak még jobban felhúzna az elemezgető okoskodás. (Emellett mondom, az is cseszte a csőrömet, hogy a Szebb Életért Központban volt a képzés, ahol minden olyan Enya, olyan vészjóslóan, erőltetetten nyugodt, relaxált, amitől a legnyugodtabb pillanatomban is agyf*szt tudok kapni, arról nem beszélve, hogy volt ott egy kis Kávézó is, ahol egy tökéletesen unott képű ipse nem átallott 300 Ft-ért adni egy bögre forró vizet és egy zacskós kávét, amiről azt sem tudta, hogy koffeines vagy koffeinmentes-e. (Ő váltig állitotta, hogy ő csak koffeinmentes kávét árul (már ez eleve bakker), de a zacskón, amin egy szó nem volt magyarul, semmi nem utalt arra, hogy koffeinmentes lenne a cucc...))
Vasárnap szintén egész napos képzésen voltam, ezúttal a Világ Végén, Hűvösvölgyben, ahol majd házat fogunk venni egyszer, ha sok pénzünk lesz és hiába lesz csönd meg hiába lesz saját kiserdőnk is, 10 perc alatt ott leszünk a Moszkván villamossal. No szóval ez a másik továbbképzés ahhoz nyújtott fogódzót, hogy hogyan is kezdhetünk hozzá ahhoz, hogy önsegitő gyászcsoportokat inditsunk. Bár a gyásszal sosem szerettem volna, szeretnék foglalkozni, jelentkeztem a képzésre, mert azt reméltem, hogy segit elinditani a kitűzött célom felé, nevezetesen, hogy különböző önsegitő csoportokat szervezzek itt kinn először magyaroknak, majd betelepült külföldieknek, végül ireknek is. A balul elsült EMK képzés után igazi felüdülést jelentett ez a nap, élveztem minden pillanatát, már ha lehet ilyet mondani, mikor végig a halálról volt szó, ami természetesen számomra is nagyon érzékeny és kényes téma... AV egyébként este az anyukájánál aludt, én pedig olyan 7 körül értem haza, hullafáradtan.
Hétfőn, mivel AV dolgozott, délelőtt meglátogattuk P.-vel MD-t (no jó, akkor megint vezettem, ennyit a fogadalmaimról), ahol P. jól beégetett, mert miután leült a földre a szobában, benézett az ágy alá és ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy koszos. MD lánya már fél éves, nagyon furcsa, más gyerekein látszik igazán, hogy repül az idő... Miközben beszélgettünk, leesett egy-két dolog a neveléssel kapcsolatban megint, rájöttem erre-arra, de ezeket majd csak később fejtem ki, nem akarom túl hosszúra húzni ezt a hol voltunk, mit csináltunk beszámolót. Délután el kellett szaladnunk a postára (ahol újabban vetőmagot is árulnak, hehe), majd hazafelé beugrottam a Rossmannba is, ahol végre találtam egy nekem tetsző, normális, kék hajpántot, éljenéljen.
Kedden, mivel szombaton nem mehettünk AV anyukájához, bementünk Pestre, hogy P. végre találkozhasson a Nagyival is. Délelőtt mentünk, úgyhogy mig AV anyukája főzött, mi átsétáltunk hármasban AV nagyijához, vagyis P. dédijéhez. Nála véletlenül ott volt AV nagybátyja is, igy két legyet is leütöttünk egy csapásra. Mig ebéd után P. aludt, mi elmentünk AV-vel az Europarkba, már nem tudom, minek, majd mivel délután esett sajnos, csak beltéren játszottunk AV anyukájánál és estefelé hazaautóztunk az átmeneti szállásunkra, Anyuékhoz.
Igy telt hát az első hét.