Egyébként mig nem volt net, két filmet is láttam, ami nálam nagy szó. Az egyiket, Eszter hagyatékát még egyedül, a Buhera mátrixot már kettesben néztük meg.
Az előbbi nagyon lehangoló volt. Egyszer már elkezdtem olvasni angolul, szóval a sztori nem volt ismeretlen, de a Lajos szó annyira zavart az angol szövegben, hogy inkább abbahagytam, úgyhogy most teljes újdonságként hatott az egész. Nem akarok spoilerezni meg irni sem tudok filmekről, legyen hát elég annyi, hogy ezt a magyar Szerelem a kolera idején-t érdemes megnézni, ha az ember bánkódni meg nosztalgiázni akar.
Az utóbbi hát... meglehetősen érdekes volt. Ahhoz képest, milyen gáz volt a Kik azok a...?, nos, ahhoz képest egész jó volt ez a film. Mucsi Zoltánt mondjuk utáltam ebben is, mint mindenben, csakúgy, mint a ki-nem-nyitná-a-száját-semmi-pénzért Tóth Orsolyát, de a többiek egész jót hoztak ki a semmiből. A poénok nem voltak frenetikusak, a történet sem volt valami hűde, sok jelenet értetlenül hosszú és kifejezetten unalmas volt, de nem bántam meg, hogy megnéztük, mert a Lumnitzer nővérek bizony igen alacsonyra tették nálam a mércét...
És ha már filmek, múltkor véletlenül belenéztem Anyuéknál (itt nincs ugyanis tv sem) a Munkaügyek cimű iszonyatba és komolyan, nem is elszomorodtam, inkább felcsesztem magam, hogy ilyen létezik. Ugyanazok a béna arcok, mint tiz éve, ugyanazt a humortalan szart próbálják meg letolni az ember torkán évek-évtizedek óta. Őszintén, van olyan, aki az ilyen stilusú borzalmakon tud mosolyogni egyszer is? Hát mi ez a fos, kérem? Sas kabaré meg fingós-hányós poénok, tényleg ez a magyar humor? Komolyan, fel vagyok háborodva. Szánalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése