Kórházi napok

No szóval kórház. Hát ezt már irtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezerszer szarabbul viseltem most ezt az egészet, mint 3 éve. A fő problémám az volt, hogy a jobb csipőmtől a hasam felé 3-4 centire folyton szúrt valami, igy a jobb lábamra alig birtam állni, oldalt feküdni, normálisan egyenesen ülni képtelen voltam és mellesleg azon paráztam nonstop, hogy valami gáz van. Aztán időről-időre - utólag azt mondom a hasfájás miatti hülye tartásom miatt - hirtelen valami bele-belenyilallt a hátamba, a hasamba, de úgy, hogy levegőt sem tudtam venni normálisan, ettől egy álló görcs lettem és még jobban fájt mindenem. Palit minden reggel fél 6 és 6 között behozták, este 9-ig rám volt bizva, én pedig igyekeztem ellátni, de közben majd megpusztultam. AV péntek délelőtt 11-től 4-ig ott volt, 4-kor én küldtem haza, mert hulla voltam többek között az előző éjszakai szenvedés miatt. Úgy volt, hogy Peti bejön, de miután nem akartam, hogy tropán lásson, inkább halasztottuk a találkát... Szombat délelőtt Anyuék hozták be, nem voltak ott sokat, egy órácskát csodálták hármasban Palkót, majd hazamentek. Vicces módon, Peti induláskor összefutott a dokival, aki bejött megnézni, hogy vagyok, pedig pénteken már elbúcsúztunk, mert a felesége január 6-ra volt kiirva és azt beszéltük, hogy átad egy kollégájának. Múltkor ugyanezt csinálta amúgy: hétvégén is bejött megnézni, minden okés-e, szóval abszolút kedvenc a fiatalember, nem cserélném le semmi pénzért. (Segiteni mondjuk nem tudott a fájdalmaimon, de megtapogatott és megnyugtatott, hogy minden okés.) AV 1 körül jött be, 6-ig maradt, de nem voltam túl szórakoztató társaság, mert azon paráztam, hogyha nem tudok wc-re menni, nem fognak hazaengedni... (Ja, a pisilés is gond volt, lélegzetvisszafojtva, totálisan hátradőlve, a kapaszkodót markolva tudtam csak pisilni, szóval elképzelésem sem volt, kakkantani hogy fogok tudni (elnézést), ha a pisi kieresztése is fájdalmas.) Mikor AV elment, jöttek a tesómék fél 7 körül, de csak egy órát maradtak, mert nem akartak fárasztani. A szombat éjjel - a péntekhez és csütörtökhöz hasonlóan - borzasztóan telt, 2-3 órát aludtam részletekben. A maradék időben filóztam és tornáztam, hátha a mozgás javit a kinjaimon. (Még jó, hogy nem volt szobatársam, haha.) Vasárnap reggel megint jöttek Anyuék Petivel, ámde ekkor Anyu már tiszta takony volt, csak maszkban mert bejönni hozzánk. Egy órát maradtak, majd AV és Nagyi váltotta őket, utóbbi szintén maszkban... Anyósom egy órát maradt, majd hazavillamosozott, AV pedig szokás szerint 6 körül indult haza, addig tartotta bennem a lelket. Időközben a kedvenc nővérem adott egy kúpot, hátha az beinditja a dolgokat és láss csodát - 4 körül végre megkönnyebbülhettem, hogy egy nyomorék kaka nem fog a hazamenetelünk útjába állni. Innentől egész vidám lett a helyzet, készülődtünk a másnapra, tervezgettünk. Hétfőn összepakoltam, zuhiztam egy utolsót (közben elátkoztam a Tena bugyik méretezőit - bazzeg az XL-es Tena-fix szűk volt a combomra!) és vártam AV-t. Reggeliztem egy utolsót, ittam egy utolsó pohár isteni kórházi teát és békésen szemlélődtem kifelé az ablakon. Időközben jött egy hivatalos fotós, aki készitett egy újszülött fotót Palikáról a csecsemőosztályon, majd mivel Pali született másodiknak a klinikán az évben, kaptunk egy kis regeneráló csomagot is nagy csinnadratta közepette. AV délben érkezett meg, lepakolt a kocsiba, én megetettem Palkót (jött egy kedves csecsemős nővérke és hozott egy szopipárnát, miután látta, hogy küzdöm) és hazaindultunk. Ez volt hétfőn, több, mint egy hete... Azóta alakulunk, igyekszünk, küszködünk...