Amúgy dél van, én pedig most reggelizem, ugyanis Paja az ezer éjszakai kelése ellenére úgy döntött, hogy nem alszik el 3/4 12-ig. Nagyon effektiv voltam amúgy eddig ma: elpakoltam mindenhol, berámoltam a mosogatógépbe, leszedtem, összehajtogattam és eltettem a száradt ruhákat, mostam egy adagot, kiteregettem, végigporszivóztam a lakást, elvittem Paját sétálni, közben beugrottunk a Tesco-ba az utolsó cuccokért és mellette természetesen életben tartottam Palikát, azaz felöltöztettem, megreggeliztettem, miegymás.
Ha minden igaz, mindjárt jönnek Christianék, ebédre elővettem egy adag székelykáposztát a fagyiból, Petinek meg maradt tegnapról fasirt, hurrá.
A mai napi penzumom még:
- takaritani valamennyit
-
- becsomizni az ajándékok egy részét
Huh.
De már amikor itthon voltatok, akkor is volt gond a fülével, nem?
VálaszTörlésEz igy jött-ment. Januárban kezdődött. Akkor a magyar doki azt mondta, hogy felszivódik és jó lesz. És jó lett. Aztán nyáron nem volt gond, most ősszel újra hol hallott, hol nem. Mindig elmúlt, javult, de most már november óta nem múlt el. :-/ Állitólag, ha nő, nagyobb lesz a járat és lesz esélye spontán elfolyni a folyadéknak, most túl kicsi gyerekként és ezért van.
Törlés