Palika
mozgásfejlődése:
2014.
január 2 - születés 3550 gramm és 55 cm (38 hetesen)
2014.
január 6 – Először forditgatja a fejét a kiságyban
jobbra-balra
2014.
március 1 – Először repül
2014.
március 31 – Szépen emelgeti a fejét magasra
2014.
április 20 – Átfordul az ágyában keresztbe (nem jellemző rá)
2014.
május 6 – Letesszük hasra és azonnal oldalra fordul
2014.
május 18 – Igyekszik felülni hasizomból
2014.
május 26 – Először billen hasról hátra
2014.
június 10 – Először fordul hátról hasra
2014.
június 27 – Először nyomja ki magát hason úgy, hogy nem ér le
a hasa
2014.
július 15 – Szépen, szabályosan kutyázik, ingatja magát
négykézláb
2014.
július 30 – Úgy mászik, tolja magát előre, hogy a feje lenn
van
2014.
augusztus 13 – Feltérdel „állásba”, majd fel is áll (nem
egyenesen, de két lábon áll)
2014.
szeptember 4 – Ha leültetjük, nem dől már el
2014.
szeptember 5 – Elkezd szabályosan a talpán állni (eddig
lábujjhegyen próbálta)
2014.
október 22 – Elindul a bútorok mentén tapogatva
2014.
október 28 – Mászásból felül magától és e lkezd szépen
ülni támaszték nélkül egyedül is
2014.
október 31 – Pár másodpercig áll egyedül
2014.
november 5 – Elkezd szaladni a járássegitővel
2014.
november 10 – Először táncikál zenére, rugózva a lábaival
2014.
december 1 – Elkezd felfelé is mászni (pl ágyra)
2014.
december 17 – Egyedül feláll a szoba közepén és pár
másodpercig álldogál
2015.
január 1 – Próbál egyedül lépegetni, de 1 lépés után inkább
mászik, néha 2-3 lépés is megy, de ez ritka
Emlékeztetőül, itt van Petié is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése