A másik vonalon mint irtam, Palika slusszpoénként belázasodott. Este 11 körül 39.1 volt a láza, a Nurofen levitte ideig-óráig, de egész éjszaka fetrengett, nyögött, szenvedett... 5 körül adtam neki még egy adag Nurofent, mert lángolt, ezzel kihúzta reggel 8-ig, de egész nap kivan, sir és bágyadt. Az orvos azt mondja (felhivtam), hogy nem az MMR, mert az még nem hat, inkább a Prevenar, de nem emlékszem, hogy az eddigi szurik igy kiakasztották volna, pedig köztük volt a Prevenar is. Ezt is köszi.
Hogy haladjak a dolgokkal, betettem egy mosást, de ez megint csak hibás lépés volt, ugyanis centrifugáláskor a viz utat tört magának kifelé és elárasztotta a mosókonyhát. Mint a filmekben, úsztak a papucsok, minden, ahogy a nagykönyvben meg van irva. Isteni. Nagy nehezen felszáritgattam a követ Palikával a karomban (szerencsére csak a mosóviz jött ki, nem volt trutyis vagy ilyesmi), majd csengettek, visszajött a légzésfigyelő, mi más, a szerelő sehol.
Paját elaltattam, szegény mondjuk 38 fokos lázzal viszonylag könnyen elaludt, én meg végre megreggeliztem, ittam egy teát.
3/4 2-kor megjött a szerelő, valami bottal lepiszkálta a vizet a WC-ből, de a művelet nem sikerült tökéletesen, mivel a nagy nyomástól a mosókonyhában a cső úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását és gyakorlatilag a szennyviz elöntötte mosógép környékét...
Itt tartunk most, Palika nyűgös és lázas, a mosókonyha csupa szar, hurrá, éljen a hétvége...
Baszics! :-(
VálaszTörlésNe is mondd....
VálaszTörlésatyaég! együttérzek. :(
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésugye? :(
Törlés