Szerdán délelőtt Palikával nem toltuk túl a szekeret: a Herbert Parkba motoroztattam ki. Útközben mindenkinek köszöngetett (hááááááááj), nagyon vicces volt, mert mindenki visszaköszönt neki, az öltönyös ötvenesektől a harmincas festőlegényeken át a totyogó nénikékig. A parkban kicsit játszóztunk (mi voltunk összesen), de mivel minden sáros volt, Paja 10 perc után fogta magát, felkapta a motorját és átsasszézott a tóhoz. Bár kicsit aggódtam, hogy fogom hazaénekelni, de mikor mondtam neki, hogy Pál, menjünk haza, legnagyobb meglepetésemre egy mukk nélkül elindult kifelé a kapun. Roppant ügyesen motorozott ám, mikor mondtam, hogy álljon meg, megállt, ha meg indulni kellett, elindult. (Négy zebrán kell átmennünk a parkig, szóval nyolc esetben volt rendes oda-vissza, nagyon menő.) Itthon sajnos nagy sirás-rivás volt, mert valamitől iszonyú szorulása lett, nem is értem, csomó zöldséget, gyümölcsöt eszik, rengeteget vizet iszik és egyébként is, egy napi kaki maradt ki összesen, másnapra mégis úgy bedugult, hogy ihajj. Nagyon sajnáltam, kivolt teljesen, nem részletezem, a lényeg, hogy megoldódott a dolog, bár óriási harcok árán. Délután jött Mónika, Peti irtóra örült neki, madarat lehetett volna fogatni vele, táncikált, ugra-bugrált, szinte magán kivül volt a boldogságtól. (Szegénykém, hogy unhatja a fejünket.) Én az Insomniába ültem be tanulni, majd hazafelé T-vel együtt beszaladtunk a Tescoba és este rendeltünk egy pizzát.         

Tegnap jobb ötlet hijján Pajával elmentünk a Drimnagh kastélyhoz. Jó volt, bár én eléggé odáig vagyok az ilyen jellegű épületekért alapból, szóval lehet, hogy gáz az egész, mert igen kicsike azért és a kertje is pirinyó. Szóval érted. Egy órácskát töltöttünk a kastélynál, bár Palika még maradt volna, hogy ki-be sétáljon a vicces kapucskán, de miután elkezdett esni az eső, inkább rábeszéltem, hogy húzzunk haza. A délután és az este szokásosan telt, esett az eső, volt nagy szivárvány, szóval csak a szokásos, tényleg. (Ja meg sütöttem valami szörnyűt, EZT, nagyon szar lett, de tényleg, nem is értem magam, hogy futhattam bele megint egy bögrés receptbe, totál hülye vagyok..)   
Ma reggel T. elvitte a kocsit szervizbe, mert ki kellett cserélni az egyik féklámpa körtéjét és nem volt itthon. Fél 10re már haza is ért, de nem mehettünk Palikával sehova, mert 11 körülre igérték az új kanapét. (Rettenetesen nézett ki a régi, teljesen kikopott a bőr az ülőrészen, szóltunk a landlordnak és egy hét múlva irtak, hogy 5-én érkezik az új. Le is voltunk döbbenve rendesen, mi ez a hübelebalázskodás.) No szóval 11 körül megjött a kanapé, akkor viszont már semmi kedvem nem volt sehová nekiindulni, úgyhogy maradtünk a fenekünkön. Negyed 2kor szokás szerint elindultunk Pipiért az esőben és bár arra számitottam, hogy 3/4 2-re hazaérünk, mint mindig, Ms McDonagh szólt, hogy maradjak ott egy kicsit, mert mesélni akar valamit... No ez nem hangzott jól, láttam Petin is, hogy be van tojva és igen, a sejtésem beigazolódott: a kis hülye kivette egy osztálytársa táskájából a CBG cardokat és betette a sajátjába... Mikor kiderült, hogy eltűntek a kártyák, a tanárnő rákérdeztett, nem látta-e őket valaki, Pipi persze szólt, hogy deeee, nálam vannak, szóval ennyi jó van a dologban, hogy legalább bevallotta, hogy ő tette el őket, de basszus. Úgy égett a képem, hogy hihetetlen. Nem értem, miért csinálta, millió CBG card-ja van, totál jó gyerek, minden nap kap egyet-kettőt, semmi szüksége rájuk, bahhh, ciki ez az egész... Hazafelé meg itthon is persze jól leszidtam, megbeszéltük, hogy ez miért volt butaság, remélem tanul az esetből. Hétfőn majd visz valami apróságot a kisfiúnak, bizom benne, hogy kicsik még és hamar elfelejtődik... Emiatt amúgy egész délután szar kedvem volt, lop a gyerekem, hát van lejjebb?! Na mindegy. Búfelejtésképp sütöttem egy narancslekváros csokis sütit, ami végre isteni lett, el is teszem a receptet, Ő volt a jóság, hálistennek maradt holnapra is, alig várom a reggelt, haha.
Holnap NCT vizsga, drukkokat kérek, hogy átmenjen a kocsi és hamar végezzünk.
Jó éjt.