Kedden jó korán, negyed 7kor keltünk, hogy a megbeszéltek szerint 7re beérjünk a Heim Pálba. Percre pontosan 7kor bejelentkeztünk, majd felküldtek minket az Urológiára. Vártunk, vártunk, nem jött senki, majd fél 8 felé elkezdtek szállingózni az édibédi anyukák a 2-3 év körüli kisfiaikkal. (Annyira furcsa egyébként számomra magyar anyukák társaságában lenni, jézus, teljesen mások, mint az irek. A legfeltűnőbb, hogy nonstop beszélnek a gyerekekhez, de tényleg nonstop. Janika, kérsz egy kis müzlikét? Itt a vizecskéd, ne tedd a szácskádba a kezecskéd, jajjj, figyelj mutatok valamit, olvasok neked, elhoztam négy kötet Anna Peti Gergőt, kiteszem ide eléd a lelkem egy aranytányéron.) Na de a lényeg: 8 előtt pár perccel, mikor épp elaludtam volna az álmosságtól, kiszól egy asszisztens, hogy I. Péter itt van? Hát neki az osztályra kellett volna menni 7-re... Elhebegtem-habogtam, hogy hát elnézést, lenn azt mondták ide jöjjünk, pedig úgy kezdtem, hogy műtétre jövünk, majd rohantunk le bejelentkezni újra, hogy felvegyenek az osztályra... Mikor lenn közöltem, hogy Pipi köhög kicsit (néha reggelente köhög, szerintem allergia, de ki tudja), természetesen nem vették fel, átküldtek az osztályra, hogy mutassam meg az anesztesnek. Oké, átszaladtunk, ott úgy fogadtak minket, mint az elveszett bárányokat, szóval egy ideje már kereshettek, pedig 7 óta ott voltunk ugye, majd mikor előkerült az anesztes, belenézett Pipi torkába, köhögtette kicsit és rábólintott a dologra, mehet a műtét. Ekkor visszarohantunk a kartonozóba, ahol végre felvették Petit, majd tűzhettünk át újra az osztályra, ahol a nővérke aláiratott velem egy csomó papirt és Pipi kapott egy ágyat. Ekkor olyan fél 11 körül járt az idő... A szoba kicsi volt, nem is tudom, milyen lehet, amikor 4 gyerek fekszik egy ekkora helyen (plusz ugye a szülők), de volt klima és TV is, a folyosón pedig egy kis hűtő, ahova be lehetett tenni ezt-azt. Hogy a késésünk miatt-e vagy csak úgy, de Peti harmadik volt a sorban, aki aznap műtétre várt, szóval jóóó hosszú nap állt előttünk, főleg úgy, hogy szegény gyereknek enni-inni ugye nem szabadott. (Vacsit még ehetett előző nap és fél 7ig ihatott vizet is.) Ahhoz képest, hogy 7re ott voltunk, Pipi fél 2kor kapta meg a nyugtató szirupot (amit titokban félig kiköpött haha, szóval kicsit aggódtam, nem fog-e pánikolni), szóval mondtam is neki utólag, hogy igazán büszke lehet magára, hogy nem nyafogott, hisztizett, hogy mennyit kell várni, kemény legény, de tényleg. (Én már azt hittem meghalok, szó szerint megevett az unalom és az ideg és ugye én sem ettem-ittam, ne kinozzam már szegény Pipit...) Na de a lényeg, negyed 3kor végre jött a műtőslegény és Petit karban bevitte a műtőbe. (Cukikám, olyan nagylegénynek képzeli magát, de közben meg ilyen picike még, hogy nem is hordággyal viszik műteni awwwww.) Mivel nem sok mindent tudtam volna csinálni az üres kórteremben, kihasználva az időt gyorsan elszaladtam a metróhoz venni vizet meg némi kaját magamnak, majd mikor 3/4 3-ra visszaértem, a szomszédos kórteremben lévő kisfiúk anyukái mondták, hogy már kijött az orvos, biztos mindjárt hozzák is vissza Pipit. És igy is lett, két perc nem telt el, meghozták - ezúttal hordágyon - majd szépen lefektették az ágyába és megkértek, hogy figyeljem a kijelzőket és szóljak, ha gond van. Hálistennek nem volt gond, aludt békésen, mintha mi sem történt volna, én meg forródróton próbáltam mindenkit értesiteni, hogy minden oké, túlvan rajta. Egy óra múlva bejött az orvos, elmondta, hogy minden oké volt, nem volt komplikáció, most várni kell, mig felébred és ha jól van, lassacskán elkezdhet inni és enni is. Elmesélte, hogy kezeljük, hogy vigyázzunk rá az elkövetkezendő hetekben-hónapokban, majd sajnálattal közölte, hogy mivel igy megcsúsztunk, nem javasolja, hogy hazamenjünk, inkább maradjunk egy éjszakát, az a biztos. Nem tiltakoztam. Pipi 4 körül kezdett ébredezni, vagyis mit ébredezni, egyszer csak kinyitotta a szemét és fenn volt, mintha csak elszunyókált volna délután. Először is megnézte a kukiját, majd egy perc múlva kérte, hogy kapcsoljuk be a TV-t, mert unatkozik. Igy is tettünk és innentől az elkövetkezendő 1,5 napot a Minimax-szal töltötte haha... Fájni nem fájt neki semmi, nem panaszkodott, nem sirt, nem szenvedett, sőt, azt kell mondjam még örült is, hogy egész délután feküdhetett és tévézhetett... Az egyetlen gondot az jelentette, hogy felállni ugye nem szabadott, de pisilnie kb óránként azért kellett... Mit volt hát mit tenni, kacsáztunk bőszen (a kacsát Peti amúgy következetesen gólyának hivja), de ez nem volt könnyű nyilván, egyszer szegény alá is folyattam a pisit, de jött a nővérke és sittysutty kicserélte a lepedőjét, szóval tulképp nem volt gond, csak hát kellemetlen volt az egész, na... Mikor megbizonyosodtam róla, hogy jól van, átszaladtam szólni a fő épületbe, hogy maradnék éjszakára, kifizettem a számlát, majd húztam vissza a Nap Hőséhez. Nagyi fél 6 körül eljött meglátogatni minket, hozott párizsit és barackos meg túrós fornettit (Peti ezeket kérte, hát istenem), majd negyed 7kor magunk maradtunk. Mivel korán keltünk, lelkileg fárasztó is volt a nap, olyan 9 körül Pipi szó nélkül elaludt, én pedig úgy 10 körül követtem a példáját, bár ez elég nehéz volt, mert az éjszakás nővérek nonstop a mellettünk lévő helyiségben trécseltek és nevetgéltek. Éjszaka Peti egyszer kelt fel pisilni, én ezerszer riadtam fel kb és ez kombinálva azzal, hogy a takaritónő fél 6kor (!) jött felmosni a szobát, hát nem volt túl nyerő. Jó, persze, nem szállodára számitottam, de hát na, mi a fenéért kell fél 6kor felmosni?! Na tehát fél 6kor keltünk, 6kor kihivott a nővér, hogy ránéz Pipi kukijára és leszedi a gézt róla. Igy is lett. Szegény Peti szerint ez a gézleszedés volt a legrosszabb, kapott is utána Cataflamot, hátha csökken a fájdalom. (Csökkent, ezt az egy adag gyógyszert kapta összesen az egész műtét előtt-után.) 7kor volt a vizit, majd miután minden oké volt, megkaptuk a zárójelentést, szabadon távozhattunk, viszlát Heim Pál. Aput 9re hivtam (nem tudtam, mikorra végzünk), igy egy kis időt még a szobában töltöttünk, majd mikor megérkezett a házi taxi, kisétáltunk az épület elé és hello, mehettünk haza.A további otthon töltött napjaink innentől kezdve nyilván nem voltak túl izgalmasak, de azért belefért még ez-az...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése