Rájöttem amúgy, mi idegesit halálosan anyósom kommunikációjában: nála minden "úgy kell". Én - és szerintem az emberek 90%-a - roppant érzékeny vagyok a puszta szavakra és ha kérés nélkül úgy kezdi el az észt osztani, mondjuk ha épp P. hisztizni kezd, mig Skype-olunk, hogy "ilyenkor azt kell csinálni, hogy...". Bazzeg, egyrészt ki kérdezte, másrészt meg mi az, hogy úgy kell?! Nem értem, hogy létezhetnek olyan emberek, akik szerint az egyetlen üdvözitő út az az egy, amit ők követnek. Lehet, hogy bosszantana a mindenbe belebeszélése akkor is, ha úgy kezdené az ötleteit, hogy "és mi van, ha ilyenkor..." vagy "azt próbáltátok már, hogy...", de hogy ez az "ilyenkor azt kell, hogy..." egyértelműen felcseszi az agyam annyira, hogy már meg sem hallom, mit mond, csak zsigerből tiltakozom, az biztos. Azt nem értem amúgy, hogy az igy beszélő embereknek (mert tuti nem ő az egyetlen), nem tűnik fel, hogy az ilyen kommunikáció bezárja a beszélgetőpartnereket és élből ellenkezést vált ki? Vagy van, akit ez a határozott parancs nem idegel és képes igy is elfogadni, amit a másik mond?
Egyébként ez az egész úgy esett le, hogy tegnap mikor meséltük az autónézéses kalandokat, úgy reagált, hogy ja, hát autót venni nem igy kell. Nem igy kell bazmeg. Soha nem volt autója, soha nem vett autót, jogsija sincs. 30 éve egyedül él, azóta évente kétszer ül kocsiban. De ő tudja, hogy kell autót venni. Most nem őrület?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése