Szóval igy a héten nem sok mindent csináltunk. Pipi ugye vasárnap éjjel kezdett hányni, fél 1 felé. Először biztam benne, hogy csak köhög, de aztán csekkoltam és hát nem. Palika mondjuk nagy arc, ott aludt Peti tőle 2 méterre (az úgy volt, hogy este kérte, hagy aludhasson mellettem, úgyhogy Paja a kiságyban, mi Petivel a franciaágyon aludtunk (vagyis én még fenn voltam, fél 1 körül próbáltam feküdni)), mi fél 2ig takaritottuk a romokat mellőle, szellőztettünk, fertőtlenitettünk, de fel sem horkantott szegényke... Ezen az éjszakán Peti háromszor hányt, ritkábban, mint múltkor, amikor fél óránként, mint az atomóra hányva ébredt, úgyhogy biztunk benne, hogy áhhh, hátha csak bekajált este... No hát mint a mellékelt ábra mutatja nem, nem csak bekajált, keményen beszedett valami szart, úgyhogy hiába érkezett meg Dublinba a nyár (16-18 fok, ragyogó napsütés), benn rohadtunk Palikával, aki szegény ment volna, mint a gép, dehát Pipi ugye mozdithatatlan volt.
Oké, hétfőn elvittem Stillorgan-ba (T. szabit vett ki), mert nagyjából semmi nem volt itthon, na de az boltról-boltra járás volt, nem játszózás, szaladgálás, bogarászás a fűben a szép időben... T. amúgy azért vett ki szabit, mert el kellett mennem végre a GP-hez a köhögésemmel és hát nem szivesen cipeltem volna magammal Paját meg a hányós Petit. (Hörghurutom van egyébként, kaptam antibiot, szteroidot, de még mindig úgy köhögök, mint egy rossz bagós...) A GP előtt amúgy még elugrottam a suliba szólni, hogy Pipi beteg és az ismerős gyerekeknek odaadtam a szülinapi meghivókat, amiket ugye Peti osztott volna ki - ha megy iskolába. No szóval ez volt hétfő, vásárlás, suli, GP, kinlódás.
Kedden jött a láz, na az durva volt, Peti 39,5-tel kelt, kissé ijesztő volt a dolog. Hálistennek estére lement neki, de azért biztos, ami biztos T. elvitte este az EastDoc-hoz (aki az itteni ügyeletes orvos, este 6-10 között).
Szerdán paráztam rendesen, mert este Aware meeting volt, ami kvázi kötelező volt, mert négy alkalommal ott kell lenni egy évben ezeken a találkozókon, hogy folytathasd az önkénteskedést, de én a múltkorinál és a következőnél is Magyarországon voltam illetve leszek, úgyhogy nagyon nem akartam kihagyni, de Peti ugye nem gyógyult valami rapid módon, tehát attól tartottam, nem tudok menni most sem... Végül mivel egész nap csak kétszer hányt, akkor is keveset, 3/4 7-kor leléptem (futva 15 percre van az iroda, mázli), de negyed 9-kor már irt T., hogy már kétszer hányt és kétszer fosott szegény, menjünk-e a kórházba vele. Mint a gép rohantam haza, 8.35-re otthon voltam és mivel Pipi egész vidáman fogadott, végül nem mentünk kórházba.
Csütörtökön már nem volt hányás, sőt, mivel a szülinapi meghivókat ki kellett osztanunk végre, negyed 2kor elmentünk kocsival a sulihoz és egy kivétellel mindenkinek odaadtuk a meghivókat. Mire hazaértünk, Peti úgy elfáradt, hogy Pajával együtt aludt fél 5-ig. (Ilyen nem tudom, mikor volt utoljára, volt-e valaha...) Este, mikor T. megjött, elmentünk Palikával gyalog a Herbert Parkba, ami nagy élmény volt, imádtam, szegény, mint egy őrült, ki letépte láncát, úgy rohangált a játékok között, roppantul tetszett neki, hogy végre kinn lehet.

Pénteken, mivel Peti már egész jól volt, délelőtt kimentünk a Herbert Parkba (kocsival haha), ő ücsörgött vagy feküdt, Paja rohangászott, majd délután, mikor Palika felkelt, lementünk ide a ház elé a fél zsebkendőnyi kis zöld részre és itt örültünk magunknak, hogy végre alakulnak a napok, Peti egyre jobban van. Megjött amúgy a H&M csomagom is, a méretezés továbbra is röhejes: Peti 6-8 évesekre való trikója olyan széles, mint egy 4 évesre való (a 6-7 évesekre való nadrág meg hatszor körbetekeredik rajta), az én M-es felsőm viszont olyan nagy, hogy nem lehet hordani, S-es kellett volna, pedig direkt megnéztem a mérettáblázatot is, de úgy tűnik, hiába...
Itt tartunk hát, jó szar hét volt, a betegség mellett folyton veszekedtünk is, kiboritó volt, tényleg, köszönjük kedves virus, rohadj meg.