Hétfőn ugye T. még dolgozott, délután elkezdte irogatni, hogy fáj a torka, én csak legyintettem, hogy torokfájás, hát ez van, tél van, mit csináljunk, mondjuk ki ez természetes.
Kedden szabin volt, majd mikor Palikával délelőtt visszaértünk Dun Laoghaire-ből, épp végzett a fürdéssel és megmérte a lázát, ami 39 fok felett volt... A torka már nem fájt annyira, kissé köhögni kezdett, na bumm. Délután jelenése volt a GP-nél, mert múlt héten volt vérvételen és most kellett megbeszélniük az eredményeket, úgyhogy pont kapóra jött ez az időpont. A doki antibiotikumot irt fel neki, mert azt látta, hogy a torka nagyon gyulladt, de itt volt egy fura dolog: a GP mellett van egy patika, de ő nem váltotta ki a gyógyszert, mondván majd én elsétálok érte a Tesco melletti Boots-ba... Mikor kérdeztem, hogy mi a fenéért nem váltotta ki a gyógyszert, csak hebegett-habogott, értelmes választ nem tudott adni rá, úgyhogy megjegyeztem a dolgot, de nem foglalkoztam vele túlzottan. Este elsétáltunk Petivel a Boots-ba, tettünk egy nagy sétát hazafelé, elvoltunk, jót andalogtunk. T. láza este megint felment 39 fölé (napközben 38 körül volt), de teljesen jól volt, alig köhögött, alig fájt a torka. Az antibiotikumot nem kezdte el szedni végül, gondoltuk majd reggel.
Szerdán elvittem Petit suliba, de rohantam, mint az őrült, mert volt egy rossz érzésem, hogy mi van, ha azalatt a fél óra alatt történik valami, mig nem vagyok otthon... Ahogy irtam, pont ezért szerdán nem mentünk sehova Palikával, itt őriztük, figyeltük, mi a helyzet. Napközben egész jól volt, 38 körül volt a láza, de semmi extra megint, még este is jót röhögtünk pár Napirajzon, aztán elment fürdeni és mikor kijött a fürdőszobából rákvörös volt a feje és 39,7-et mért... Azonnal lefeküdt, csináltunk borogatást a homlokára, én pedig még éjfélig fenn maradtam, mert befejeztem az osztálynak szánt képeslapokat (mindenkinek irt Peti egy képeslapot, de a boritékokra már én irtam fel a neveket) és méregettem a lázát. Mivel éjfél körül csak 38 volt neki, lefeküdtem aludni én is.
Csütörtökön mikor felkeltem, már éreztem, hogy gond van, ült az ágyon és mesélte, hogy hajnal óta szédül és nagyon bizonytalannak érzi magát, csak a falat tapogatva tud menni... A láza 38 volt, de iszonyú lassú volt és ezt mondta is, hogy tudja. Gyorsan elvittem Petit a suliba Palikával, akit nem mertem otthagyni vele egy légtérben, majd mikor hazaértünk, megbeszéltük, hogy bemegyünk az ügyeletre, mert ez igy nagyon nem jó. Összedobáltunk pár cuccot és siettünk le a kocsihoz, vagyis mi Palikával siettünk, ő meg mint egy csiga botorkált... A folyosón már nem tudott beszélni, értelmes mondatok helyett már csak szavakat sem tudott mondani, csak első betűket, majd hozzátette, hogy na hagyjuk, ez nem megy. (Cssssss... Őőőőő... Bbbbbbb.... Na hagyjuk ez nem megy... Kb igy.) Az ügyeletre 10 körül értünk be, azonnal bejutottunk a nővérhez, ahol eldaráltam, mi a helyzet, mi várható, majd minket Palikával hazaküldtek, mert gyerek nem tartózkodhat a kórházban, de őt már nem engedték ki a váróba... (Elvileg az a menet, hogy recepció - triage - várószoba - orvos, de ő már nem jöhetett vissza a várószobába.) A délelőtt valahogy eltelt, 11 körül hivott egy bizonyos Mark nevű orvos, hogy feltegyen pár kérdést, mert T. ugyan próbált beszélni velük, de nyilván nem ment, majd elmentünk Petiért a suliba fél 2re és húztunk haza azonnal. 2 körül hivtam a kórházat, mégis mi van és akkor közölte egy fickó, hogy X-ray közben megint volt T-nek egy seizure-e (nem mondja! abszolút nem hittem volna, hogy ez lesz! bahhh!) és most lenyugtatózva fekszik az a&e-n. (Nem értem, nem fogom fel, hogy ha mondtuk, hogy ez a harmadik eset, mindjárt összeesik, akkor miért nem tettek rá EEG-t. Hogy pontosan lássák mi és hogyan történik. Hogy mondjuk megelőzzék a rohamot. Tudom, nem vagyok orvos, de hogy a francba nem lehet megelőzni egy előre bejósolható seizure-t? Hiszen úgy mentünk be, hogy hello, 1-2 óra és ez meg ez lesz. Mert már kétszer ez volt... Mi a fenét keresett a röntgenben? Ha valakit autóbaleset ér, azt elküldik fül-orr-gégészhez, hátha folyik az orra is vagy most mi van?! Egyszerűen efölött nem térek napirendre.) Na mindegy, még nem tudom, hánykor történt a seizure, valamikor dél körül ha minden igaz, én 2kor tudtam meg és azonnal elkezdtem szervezkedni, hogy egyáltalán bejussak hozzá a kórházba... Gyula - aki egy youtube-os kolléga - mondta, hogy át tud jönni munka után, itt is volt fél 6 körül, én odadobtam neki a gyerekeket és rohantam a kórházba - már amennyire lehetett a legnagyobb esti dugóban. Negyed 7 körül értem be, T. még mindig az a&e-n volt, egy elkülönitett szobában és pont mikor beléptem hozzá, akkor jött ki tőle egy doki, aki boldogan mondta, hogy nem kell altatni, mert ezúttal nem olyan rossz a helyzet, mint az előző két esetben. (Most tehát nem tették lélegeztetőgépre, nem tették mesterséges kómába.) Ehhez képest az állapota azért nem volt rózsás... Konkrétan ébrenlét-álom között feküdt az ágyon és ha hozzászóltak összerezzent és odanézett ugyan, de semmire nem reagált. Üveges szemekkel forgolódott a keskeny kórházi ágyon és ha épp legurult volna, egy dolgozó (aki végig mellette állt) visszaforgatta középre... Próbáltam kideriteni, felismer-e, tudja-e mi a helyzet, de pár mondat után rá kellett jönnöm, hogy semmi. Fogalma sincs hol van, fogalma sincs ki ő, abszolút nincs magánál, csak a legalapabb funkciói mennek: lélegzik, mozog, de egyébként az egész frontális lebeny kikapcsolva. Az orvosok nem mondtak semmit egyébként, kérdezgettek, mi volt, hogy volt, milyen tünetei voltak, mi történt, majd jött két neurológus, akik megnézegették és bőszen jegyzetelgettek. Én össze-vissza keresztkérdéseket tettem fel nekik, mégis mi a helyzet, nem lehetséges-e, hogy ez még mindig seizure, csak épp nem grand mal, miért van fertőző szobában, nem lehet-e, hogy ez status epilepticus és amúgy is mi az isten van...? Válaszokat persze nem igazán kaptam, nem titkolózásból, hanem mert fingjuk sem volt, mit mondjanak... Egy idő után jött egy román "forgató nő", aki büszkén mondta, hogy ő tud magyarul, úgyhogy beszéljünk nyugodtan úgy. Nem igazán vette észre magát, hogy semmi kedvem beszélgetni, ő sztorizott, kérdezgetett, én meg kb a pokolba kivántam, de mivel kulturált vagyok, azért váltottunk pár szót. A román nő után bejött a szobába Paul, aki egy nagydarab arab fickó volt és állitólag ő emlékezett T.-re még tavalyról és (what a surprise!) ő is folyton beszélgetni akart: elmesélte, hogy járt Budapesten, tetszett neki stb stb én meg nem hittem el, hogy ilyen van, vidáman csevegnek velem, miközben azt sem tudjuk T. túléli-e az éjszakát... Mikor láttam, hogy az orvosok elszivárogtak, én is hazafelé vettem az irányt, mert sok vizet sajnos nem zavartam T. életében, segiteni nem tudtam rajta, beszélgetni pedig nyilván nem tudtunk. 8-ra értem haza, gyorsan pakolás, vacsora, fürdetés, altatás és persze agyalás, hogy most mi az isten lesz, úgy mégis.
Pénteken délelőtt Krisztiék ide tudtak jönni hozzánk megint, igy mig Peti suliban volt, Palikára ők vigyáztak, (jó lehetett három gyerekkel itthon), én pedig szaladhattam be a kórházba, 11re már benn is voltam. Bár reméltem, hogy javult a helyzet, T. sajnos nem sokat változott: továbbra is az a&e-n feküdt, de már kórházi lebernyegben. Továbbra sem tudta, mi a helyzet, pont olyan volt, mint csütörtökön, nem tudott magáról. Oxigénmaszk volt rajta, igy ha tudott is volna beszélni, akkor sem igazán értettem volna, mit akar, de nem is tudott, dadogott, még mindig csak hangokat tudott kiadni, összesen annyit vettem ki a szavaiból, hogy nagyon melege van... Próbáltam beszélni az orvosokkal, de mindenki rohant, mindenki dolgozott, nem igazán tudtam kihúzni belőlük semmit. 3/4 1ig maradtam, vagyis tébláboltam ott a szobában, tovább nem tudtam, mert ugye Petiért kellett menni a suliba. Hazarohantam hát, szóltam Krisztiéknek, hogy elszaladok Petiért és már tűztem is tovább. Hogy délután mit csináltunk, azt nem tudom, valószinűleg nem voltunk túl vidámak. Ja, de, emlékszem, kiüritettem egy sarkot, Peti pedig elővetette a fenyőfánkat és úgy-ahogy összeszerelte, de az igazat megvallva cseppet sem érdekelt, mit csinál, teljesen magam alatt voltam, mert nem tudtam elképzelni, mi lesz most, mihez kezdünk, ha T. igy marad...
![]() | ||
Peti kérte, hogy mutassam meg T.-nek |


![]() |
Lába sem áll jól... |
Hétfőn már minden nagyjából a rendes kerékvágásban folyt: elvittük Petit suliba, majd Palikával elmentünk a Nutgrove-ba visszavinni Peti két pár cipőjét (direkt két párat vettem múltkor, de egyik sem lett jó, mert Pipit persze minden nyomja, úgyhogy az egyik cipőt kicseréltem eggyel nagyobbra, de a másikat is kénytelen voltam még elhozni, mert a blokkot otthon hagytam bahhh), ezután vettem pár apróságot a Dealzben, majd bevásároltunk a Lidl-ben. Palika meglepő módon szépen viselkedett, mondta is, hogy most jó vagok... No köszi, legyél mindig jó... Vásárlás után hazatűztünk ebédelni, elszaladtunk Petiért a suliba, majd fel sem jöttünk a lakásba, mentünk tovább Tallaght-ba átvenni egy könyvet, amit még múlt héten rendeltem, de még nem volt érkezésem felvenni... Az autóúton Palika aludt fél órát, hurrá, majd mikor hazaértünk megebédeltettem Pipit és vártuk Gyöngyit, mert ezúttal ő jött vigyázni a kölykökre este. Negyed 6ra igérte magát, 3/4 6 lett belőle, sebaj, rohantam mint a hülye, mert Saverio, T. egyik kollégája 3/4 7re ment látogatni, nem maradt hát sok időm előtte, fél órát sem tudtam beszélni T.-vel.
Ez volt hát a legizgalmasabb hetünk az évből, roppantul örülök, hogy 2016 még bedobott egy ilyet a végére...
:-(
VálaszTörlésNagyon drukkolok h kideruljon vegre a baj oka.
VálaszTörlésHazaengedik karacsonyra?
tovabbra is szoritok nektek, orulok, hogy T. magahoz tert
VálaszTörlésHogy vagytok?
VálaszTörlésKöszi, most irogattam. :)
VálaszTörlés