Az elmúlt három napban kemény társadalmi életet éltemtünk.

Pénteken végre meglátogatott MD és megcsodálta a lakást. Hozott mogyit meg barbecue ízű mexicornt, az utóbbiból két szem fogyott: az egyiket AV ette meg elég torz arckifejezéssel az arcán (szerintem rágás nélkül nyelte le - nem egy ínyenc), a másikat pedig én kaptam be, de mivel a szemetes válaszút elé állított, hogy vagy az a szem nyálas mexicorn vagy az életem, én az előbbit választottam és egy hegyes mozdulattal megadtam neki, amit követelt. 

Tegnap megnéztük a zajló Dunát, ettünk gyrost a sarkon és örültünk egymásnak, bár engem cseppet zavart, hogy az ujjaim vöröses színben játszva próbáltak meg leválni a kezemről... 

Ötre elmentünk AV-vel A-hoz, ahol ötösben csaptunk egy játék-estet. Ötkor - ötösben - érted. Ez valami jel. Tuti valami jel. 

Szóval először próbáltunk felengedni és érdeklődtünk egy kicsit egymás hogylétéről meg hasonló érdekes dolgokról, majd aztán megkezdődött a véres harc. 

Először Scrabble-öztünk, borzasztó szar voltam; aztán meg únóztunk, amiben azért jobban otthon vagyok, bár a végén a folytonos "én jövök?" kérdés már úgy érzem, kicsit zavarta a kedves játékostársaimat... Nem tudom, miért, engem nem idegesített volna, ha más kérdezgeti folyton...   

Éjfél után jöttünk haza, utólag belegondolni, hogy hét (7!!) órát ott voltunk ötösben, kicsit furcsadurva. Életünkben először találkoztunk a társaság két tagjával. 

Ma meg voltam otthon. Jó volt látni, hogy Anyu és Apu is hogy örül annak, hogy hazamentem egy kicsit. Mindketten megölelgettek, megcsókoltak, hogy végre láthatnak... Jól esik az embernek azért néha a szülői szeretet... :) 

Anyu sütött beiglit a kedvemért, Apu meg tök visszafogta magát, alig beszélt spirituális dolgokról, sőt azt sem kérdezte meg, láttam-e pénteken a Lost-ot...