Nyár eleje hajtom a választott konzulensem, hogy legyen már szíves válaszolni egy-két kérdésemre, mert fosok a szakdolgozattól és nem tudom elkezdeni a munkát, amíg nem tisztázunk néhány dolgot. Ma bementem az egyetemre, gondolván, hogy a fogadóórájára csak bejön már, de rá kellett jönnöm, ez csak egy újabb bizonyítéka hihetetlen naivitásomnak...
Néhány káromló szót kisziszegtem a fogam között, majd végső kétségbeesésemben este 8-kor írtam egy mélt egy másik tanárnak, hogy bár tudom, hogy nem ő a konzulensem, segítsen már megkeresni ezt meg ezt a kérdőívet, mert mégiscsak ő is foglalkozott a témával és különben is és léccilécci...
És...
És írt... És visszaírt fél 10-kor... És megadta a kérdőív linkjét... És ó...
Dézsét sajnos személyesen nem ismerem (és már nem is fogom asszem, elvégre végeztem), eddig mindig csak távolról csodáltam, mert tökéletesen megtestesítette a gimiskori zsánerem; de most, hogy írt, már nem csak kívülről csodálom...
Belülről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése