Összevissza

Ma immáron negyedszer (és asszem végképp utoljára) ismét megpróbáltam beadni a magassarkúm sarokjavításra, de a cipész bácsi szokásához híven megint nem volt ott, annak ellenére, hogy állítólag minden hétköznap 10-17-ig rendel. Inkább írná ki a hülyéje, hogy kedden és csütörtökön van ott, déltől 5-ig mondjuk, de akkor MINDIG ott lenne, csessze meg. Ehelyett ad egy ilyen tág intervallumot és négyből négyszer nincs ott és nullára redukálja a renoméját. És fogadjunk, még ő csodálkozik, hogy a rendszer meg a csomag felfalja szőröstül-bőröstül. Áh...
Tegye az árját oda, ahová gondolom. MOST.  

Megmondjam, honnan lehet tudni a legegyszerűbben, hogy öregszünk?
Hogy most már nem az kerül óriási erőfeszítésbe, hogy megjegyezzük, kinek a fiúját / nőjét hívják Karesznak, Marcinak, Eriknek, Gézának, Gábornak, Annának, Juditnak, Áginak, hanem hogy memorizáljuk, kinek a kisfia / kislánya Zsófi, Margaréta, Peti esetleg Panni...
Amúgy pedig reggel óta rettenetes erővel próbálom lebeszélni magam arról, hogy ötödször is elvigyem a cipimet a suszterhez...  

Életed párja az az ember, akit hallgatva nem érzed az élet kétségbeejtő szánalmasságát.

Mostanság olyan idcsi vagyok. Hogy ne mondjam, feszült. Idegesít a jövő, nem tudom, be tudom-e fejezni a szakdogám időben, össze kéne már házasodnunk, úgy érzem, soha semmire nincs időm, nem tudom, mit fogok dolgozni... Ilyesmik... Tervezzük itt az életünket, az elkövetkezendő 50 évet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és közben pedig világok omlanak össze a földön, az égben és itt, valahol mélyen a szívemben... Körülöttünk mindenki szakít, mindenki gondolkozik a váláson, mindenki összeveszik, mindenki válik...
Tessék. Az élő példa. Most olvastam, hogy Pogány Judit is kidobta Koltai Róbertet... Meg EZT is most találtam. Repesek.

- Azért te sem vagy tökéletes...
- Tudom, de nincs is tökéletes ember.
- Igen, de lehet, hogy van olyan, akiben megvan az a plusz két dolog, amit belőled hiányolok...
- Az lehet... De annak meg biztos mindig fosszaga van. Mindenhol.

Írom a szakdolgozatom. És miközben sírok-rívok, időnként vinnyogva röhögök milyen szavak jutnak eszembe kínomban.
Az előbb például nem átallottam leírni, hogy xy újabb eszközökkel rukkolt elő...
Előrukkol. Beszarás.

Ma összesen öt db küllő, egy db 0%-os joghurt és egy db körömpolírozó vétele miatt vettem rá magam, hogy kilépjek a lakásból.
Az öt db küllő megvan, viszont miután a Kaiser's, a Spar és a Coop bojkottálja a 0%-os jokit, a DM és a Rossmann pedig a körömpolírozót, elmondhatom, hogy nagy valószínűséggel én vagyok az egyetlen az országban, akinek 2 és fél órájába telik megvenni öt küllőt egy olyan helyen, ami mindössze fél órányira van a kiindulási ponttól. Kurvaéletmár. Szar ez a nap.

Tegnap voltunk otthon. Anyu sötött kiskiflit végre, mostanság eléggé leállt a hagyományos sütéssel; ha csinált is valamit, az általában máfin volt vagy palacsinta, úgyhogy most szinte fürödtem a kilónyi lekis meg diós kiskifliben. Alig van már pár szem sajnos, bár hálistennek csak egyedül eszem.... Bocs AV, thx Norbi. (Igaz, a hétvégén már 55 kg voltam. Tulajdonképp nem is tudom, miért.)
Aztán hazafelé beugrottunk Nagyapához, helyesebben csak én mentem be, AV meg bennmaradt a kocsiban zenét hallgatni, mondván Nagyapa úgyis össze fogja téveszteni az Előzővel, ami persze kama, mert Nagyapa nagyon is jól tudja, hogy AV AV, hiszen meg is kérdezte, hogy van AV meg minden, miután káromkodások közepette a kezembe nyomta a pénztárcájában lévő utolsó papírpénzt, ami szerencsétlenségére egy tízezres volt... Kicsit rosszul éreztem magam, mert utoljára kb húsvétkor voltam nála, de az igazság az, hogy az embernek nagyon össze kell szednie magát ahhoz, hogy meglátogassa, mert a kastély, ahol lakik, jóformán a Halál Háza. Mindenhol járókeretes, magukban beszélő nénik, bácsik, folyamatos WC és öreg szag, üvöltő kisrádiók, száz éves légycsapók... Nagyapa közel sem a legkáóbb lakó, sőt, ő tulajdonképpen egészen képben van az aktualitásokat illetően, bár az évszámokat nem nagyon vágja, mert elmondja, hogy ő 1926-ban született, most 2006 van, de ennek ellenére azt állítja, hogy 11 év múlva betölti a százat... Ilyenkor nem szabad vele vitatkozni, mert elkezd üvöltözni, de egyébként már azt hiszem, belenyugodott a sorsába és már csak egyetlen dolgot vár... Tegnap egész rossz hangulatban kaptam el, bármit mondtam, nem reagált, csak ette a szőlőt, amit még ő ültetett a kertünk végébe... Ha kérdeztem, félszavakkal válaszolt, de most őszintén, összesen hány kérdést lehet feltenni egy öregembernek, aki naphosszat az ágyában ül vagy fekszik?
Szégyen, nem szégyen, fél órát voltam nála összesen, mert kifogytam a kérdésekből. Aztán szóltam, hogy megyek. Felvette a szandálját és kikísért az előtérig. És könnyes lett a szeme, amikor elbúcsúztam tőle és azt mondta, hogy vigyázzak magamra...
Amikor kiléptem a kapun, szinte rohantam a kocsi felé, örültem, hogy előttem az élet, süt a nap, ősz van. Beültem a kocsiba és A Paris Hilton szám ment.
És annyira szánalmasnak éreztem az egészet és annyira igazságtalannak.    

Amúgy Visegrádon voltunk.
A parti séta után gyalog (!) felmentünk a Fellegvárig, majd némi jóindulatnak és rábeszélőképességnek köszönhetően ingyé' bementünk. (Amúgy 2200 vagy 1700 Ft lett volna...) A vár elképesztő volt, nagyon régen jártunk benn, a kilátás gyönyörű, a sólymok szépek... A kínzókamrákat ugyan valami miatt nem láttunk, de nagyon örültem, hogy bejuttunk. A Fellegvártól legyalogoltunk a bobpályáig, majd annyian álltak sorba, hogy egy pisilés után inkább felmentünk a Nagy Villámig, és onnan le a 11-es útig, ahol egy buszmegállóban barchobáztunk 20 percet, amíg a Pest - Esztergom járat meg nem érkezett és egy százasér' el nem vitt minket a Hajóállomásig, ahol még egy kicsit kacsáztunk és ahonnan olyan 6 felé indultunk haza.