Szomorú

A héten lomtalanítás van a környékünkön. Ez annyit tesz, hogy az utcákat ellepte az ócska, öreg, használhatatatlan, csorba, szakadt, szirszar, húgyszagú és a beszólogatós, kis kézi vagy utánfutós autókkal járó szemét.
A rádió bemondhatná, hogy sötétedés után nem ajánlott, hogy fiatal lányok vagy jóképű lomok elhagyják a biztonságos lakhelyüket.

Frickómackó Anyu szerint haldoklik.
Tulajdonképpen mikor szombaton szóltam AV-nek, hogy simogassa meg helyettem is, mert látszik rajta, hogy nagyon rosszul van, már úgy éreztem, utoljára szeretgeti meg szegényt...
Nem tudom pontosan, mikor hozta Anyu egy délután, még kiskutyaként, egyik pillanatról a másikra, minden előzmény nélkül... Először nem mert elő sem bújni a dobozból, remegett a félelemtől, de amikor legelőször ugatott, büszkén meséltem mindenkinek, hogy sok macska után végre van egy kutyánk, még ha tacskó-farkaskutya keverék is... Sőt, annál inkább...
Akárki meglátta, zicher, hogy azonnal beleszeretett ebbe a kis földszintes kutyuba... Kedves, bújós, nyalakodós, játékos, jóindulatú...
Régen rengeteget labdáztunk együtt, én dobtam a lasztit - ő boldogan szaladt érte és adta a kezembe... Világ életében emberszerető, barátságos, nyugodt kutyu volt... Az égdörgéstől és a tüzijáték durrogásától (és ha fotóztuk őt) nagyon félt, olyankor mindig bekéretkezett a házba és az asztal alól pislogott ki a szép szempilláival...
Kb öt éve derült ki, hogy beteg... A gerince nem bírja a terhelést, amit a gyaloglás jelent. Állítólag ez a tacskók és a tacskó keverék kutyák "típushibája"... Kapott gyógyszereket, injekciókat, de az orvos az első pillanatban megmondta, ezek csak meghosszabbítják az életét, meggyógyítani nem fogják... Azóta voltak nehezebb, könnyebb időszakai, futni egyre kevésbé tudott, szombaton már alig vonszolta magát, de ha kimentünk az udvarra és meghallotta a hangunkat, azonnal igyekezett, hogy megnyalhassa a kezünket...
Annyira sajnálom szegényt... Mondtam Anyunak, hogy vigyék el az orvoshoz és altassák el, hogy legalább a szenvedéstől megkíméljük...
Azt hiszem, szombaton láttuk utoljára.
Bárcsak lenne mennyország és akkor ott egyszer még találkozhatnánk... És akkor lenne időm annyi szeretetet adni neki, amennyit csak szeretne, ott nem türelmetlenkednék vele és nem mondanám neki, hogy most nincs időm rá...
Annyira sajnálom....
És így előre is: Frici, nyugodj békében...