Arbeit macht frei

Pénteken ismét voltam dolgozni és ezzel letudtam a két próbanapomat, így holnaptól kezdődik a három hónap próbaidőm. A hely vagy bejön - vagy nem, sokat már nem tehetek, péntek dél körül ugyanis aláírtam a munkaszerződést, sőt, az egyik leendő kollégám már be is jelölt wiwen, szóval úgy tűnik, nincs menekvés egy ideig. Mindenesetre most és itt kikötöm mindenki előtt, hogy az alábbi esetekben a három hónap próbaidő alatt szemrebbenés nélkül lelépek és vagy folytatom az álláskeresést vagy hivatásos anyuka leszek:

• Egy hónap múlva sem látom át teljesen mit is csinálok
• Folyamatosan 6-ig / 7-ig benn kell lennem
• Idegesítenek a kollégák és rám fújják a füstöt
  
• Nem utalják időben a fizut
• Úgy érzem magam, mint abban az álmomban, amikor egy nyolcadik kerületi kis putriban kellett laknom

Hétvége, hétvége

Pénteken miután 5-kor eljöhettem, vígan bevásároltam a Kaiser's-ben, majd kiderült, hogy AV szintén ugyanilyen vígan ugyancsak hétvégi bevásárolt, hiszen csütörtök este írtam neki egy listát, mit hozzon, de miután péntek reggel nem erősítettem meg a kérést, nem bíztam benne, hogy meg is teszi, pedig de, megtette. 6 körül tehát hazaértünk, sütöttem egy rakat palit, mert vendégséget adtunk és akkor nálunk ugye kihagyhatatlan a gombás-sonkás meg a nutellás pali és a rózsaszín filcmamusz. Szokásunkhoz híven uraltuk a szót, kajáltunk, nevettünk, jengáztunk és UNO-ztunk, bár az utolsó kártyákat éjfél körül már úgy tettem le, mint egy csukott szemű hulla.

Szombaton reggel AV kámforként eltűnt, én meg káromkodtam magamban, hova a fenébe tud lelépni szombaton 8-kor, amikor péntek este egykor még bőven fenn voltunk és különben is, az egész hét olyan volt, mintha bolondokházában élnénk, alig volt időnk egymásra. Mérgesen fürödtem, mostam, mosogattam, takarítottam, tanítottam, teregettem, hajtogattam, főztem - sehol senki. Hogy teljen az idő, lesétáltam a Coopba egy törlőkendőért meg 4 tojásért a lecsóhoz, merthogy az volt az ebéd és AV szerencséjére, mire hazaértem, már ő nyitott ajtót. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem is nagyon kérdezgettem, hol volt, mert azt mondta titok, én meg megnyugodtam, pedig nem szokásom, mert hihetetlenül kiváncsi természet vagyok. De fogjuk rá, hogy lefoglalt, mit csinálunk délután... Egyrészt szerettük volna átrendezni a nappalit, másrészt az Utazásra is szívesen kimentünk volna. Az ilyen dilemmák az agykapacitásom 99%-át le tudják foglalni. Végül az utóbbi mellett döntöttünk - hátha találunk egy jó kis nászutat - és négyesben kimentünk a kiállításra, ahol az 1200 ft-os belépő mellett még 800 ft-ra is le akartak húzni parkolási díj címszóval, de kicseleztük őket. Három és fél óra alatt összeszedtünk húsz kiló prosit, két felfújható Nivea strandlabdát és miután megállapítottuk, hogy bár a magyar standok ezerszer ötletesebbek meg színvonalasabbak meg szebbek voltak, mint a külföldiek, azoknál csak lézengtek az emberek, míg Horvátország meg Görögország előtt, akik a külföldi kiállítók kb 60%-át tették ki, egymás lábát tapodták, leültünk egy padra, nézegettünk néhány ajánlatot és hazautóztunk.

Hétvége egyéb

Miután 7 körül hazaértünk, kaptam magam, bepakoltam az ünneplő rucim, a hétfőre átnézendő anyagot, az arclemosóm és a fogkefém és hazamentem Anyuékhoz. A buszon zötykölődve azon filóztam, mik is lesznek A zenéink, de amikor elkezdtem dúdolni magamban a Régimódi dalt és a Szerelem második vérig-et és odáig jutottam, hogy és nem változunk, csak lesz egy fiunk és egy kislány is kell meg addig, hogy ezután, már a szálloda portán kiderül, hogy enyém vagy nem vagy már egyedül, mindig meg kellett törölgetnem a szemem, úgyhogy inkább abbahagytam a nóta választást és elkezdtem azon izgulni, mi lesz, ha bepisilek, mielőtt hazaérnék. Persze végül kibírtam, nem pisiltem be, de majdnem. Otthon kicsit furcsa volt, nem találtam konnektort, gyufa nélkül akartam meggyújtani a sütőt, nem tudtam, hol vannak a poharak és úgy egyáltalán, nem tudtam, mi hol van, nagy volt a ház, szinte kongott és szokatlanul hideg volt. Hihetetlen, de négy-öt év és az ember úgy megy vissza a tulajdon szülőházába aludni, mintha szállodába menne. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára otthon... Jó volt a régi illatú tiszta ágynemű, a régen ismerős mosdókagyló, a kölcsönbe kapott pizsipóló, mert azt persze nem vittem, a lehúzott redőny, a kattogó óra... Még a párnára hajtott fejem felett sorakozó rég elolvasott könyvek is valami ismeretlenül ismerős látványt és érzést nyújtottak... Érdekes élmény volt. Olyan Alice csodaországban-os.

A délelőtti sürgés-forgás vidáman telt, percenként jártam wc-re úgy izgultam, Anyu főzött, Apu pakolt, Marci őrjöngött. Múlt hét óta óriási titokzatosság övezte, hogy AV, AV anyukája és tesója mellett ki lesz a negyedik, aki eljön engem kikérni a szülői háztól, merthogy azért aludtam ám otthon, hogy legyen honnan kikérni, így amikor megláttam, hogy AV apukája száll ki a második házunk elé gördülő autóból, már ott tudtam, hogy el fogom bőgni magam, ha eljön az ideje. Aztán persze eljött hamarosan... Nem vagyunk egy nagyon hagyománytisztelő család, nem kell úgy képzelni, ennek ellenére AV apukája kérte meg a fia számára a kezem és ez, meg Apu válasza, hogy odaad, ha megyek, már magában annyira megható volt, hogy azt sem tudtam mondani, hogy igen, megyek, mert záporesőként hulltam AV vállára, utána pedig a többiek nyakába. És még nincs vége... Miután szabad volt a pálya és igent mondtam, AV kivonult a tesómmal, akivel a viszonya egy évvel ezelőtt kb még olyan volt, mint egy pénztárossal a Kaiser'sben, vagyis semmilyen, majd a két fiú bejött egy hegedűvel meg egy tangóharmónikával és elkezdték a Két nyárfát* játszani. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy sírni is elfelejtettem, de amikor AV elkezdte énekelni is a verset, nem bírtam tovább és megint elkezdtem pityeregni, annyira jó volt. A lánykérés után ebédeltünk egy nagyot, mindenkinek leesett, hová tűnt el AV szombaton egész délelőtt (gy.k. gyakorolni a számot tesómmal), majd duma után kb 5-6 felé haza is ért mindenki a saját kis hajlékába.

Tök jó, ha kikérnek.