Kiégett, öreg

Azt mondják, akik felnőtt korban nem szeretik a karácsonyt (=én), azok újra ráéreznek az ízére, ha gyerekük van... Hát kíváncsi leszek... Mindenesetre remélem a legjobbakat, a tavalyi karácsony pl már egész jól sikerült, pedig P. még kinn sem volt, szóval azt hiszem, van esélyünk, hogy most, hogy már itt liheg kinn tényleg csudaszép karácsonyunk lesz.

No. Erről jut eszembe. A héten kicsit elkapott a Halloween láz, jókat röhögtem a feldíszített ablakokon, kerteken, kirakatokon, megbámultam a home store-ok dekorációs részlegeinél felállított szörnyedvényeket (lásd madzagon lógó szemgolyóját blazírt arccal tartó boszorkány, huhogó hangot adó faodú, kilenc darab tökszerű koponya csak egy százas, miegymás) és úgy éreztem, húúú, életemben először nem rühellem nagyon ezt az ünnepet. Ez az érzés azonban csupán tegnap estig tartott, mikor is felettünk 1000 fős Halloween party tombolt hajnali fél 2ig, úgyhogy éjfél körül még bőven hallottuk a boldogan kiabáló és / vagy éneklő részeg fiatalokat, akik ha épp nem topogtak pont az ágyunk felett domina csizmában, akkor csikkeket pöccintettek az erkélyünkre óriási kacagások közepette.

Utálom a dohányosokat, utálom a részegeket, utálom a gyerektelen fiatalokat.

Meg persze utálom Halloween-t is. Kicsit szerettem a héten, de már elmúlt. Legyen inkább újra Halottak Napja vagy a Reformáció Ünnepe vagy Minden szentek napja vagy a fene tudja micsoda, de NE Halloween.

Helyzet

Beköltöztünk hát, nagyjából a helyükre kerültek az utolsó pözli darabok is. Minden szép, minden jó, csak hullák vagyunk.

Borzasztó volt a költözés, a legádázabb ellenségnek sem kívánok hasonlót, kivagyunk még mindig.

Először szerda éjjel aludtunk az új helyen, de akkor még kupiban, csütörtökön ürítettük ki teljesen a másik lakást és aznap adtuk át a kulcsot is (ezen a napon amúgy felmerült egy olyan apró kis probléma is, hogy lemerült a kocsi akksija és újat kellett vadászni), pénteken a nagyobb dolgokat már teljesen elpakoltuk, majd este megjöttek anyuék. (Ők nem segíteni jöttek alapból, csak így jött ki a lépés.)

Szombaton az IKEA-ban ébredtünk, vettünk minden ablakra függönyt (ez ugyanis olyan környék, hogy egy szál függöny sincs alapból, sehol, de mi úgy döntöttünk, nem nyerő, ha mindenki látja, hogy épp mit nézünk a TV-ben vagy hogy épp breast fed vagy bottle fed P.) meg szereztünk egy fellépőkét, egy rolót illetve egy fürdőszoba "szekrényt". A délelőtt ezeknek az összeállításával telt, pontosabban a fiúk összeállítottak, Anyu főzött, együtt lenni jó. Délután elmentünk a Phoenix Parkba sétálni, kikapcsolódásképp, majd este folytatódott a berendezkedés: az összes függönyt méretre vágtuk és feltettük. Mivel kevés volt a csipesz, este elmentünk Blanchibe, hátha lesz valahol (már csipesz), de csak Halloween-es cuccokat találtunk, úgy tűnik, itt nem divat (már a csipesz).

Vasárnap Brayben jártunk, tengerezni és elvégeztük az utolsó simításokat a lakáson: felkerültek a képek, a tükrök, az óra és az egyéb bosszantó apróságok a falra. Míg a fiúk otthonosabbá tették a lakást, én átrendeztem P. szobáját, azaz áthúzogattam a bútorokat egy tetszetősebb mintába. Hogy este mit csináltunk, azt nem tudom, talán kimentünk autókázni a Poolberg-hez, de ez nem 100%.

Hétfőn októberfest volt ugye, azaz munkaszüneti nap. Délelőtt sétáltunk a kiskorúval a gyönyörű napsütésben, majd elmentünk a Botanikus kertbe, mert ott már régen jártunk. Ezen a napon, ha minden igaz, már nem folyt lakásdíszítés, legalábbis nem emlékszem, hogy bármit kellett volna fúrni-faragni-vágni-illeszteni, szóval kimondhatjuk, eddigre végeztünk a költözéssel.

A kedd-szerda elrepült, mint a szélvész, a nagyszülők unokáztak, én néztem őket, AV meg dolgozott.

A kis csapat tegnap vált ketté, anyuék ugyanis tegnap repültek haza, egy kisebb űrt hagyva az itt maradottak szívében... P. meglepően jól fogadta amúgy őket, folyton vigyorgott, ha meglátta bármelyiket, már az első naptól engedte, hogy felvegyék, szívesen játszott velük, gagyogott nekik, tök aranyos volt.

Ha már P., a két fog továbbra is két fog, a hátrafelé mászás már tökélyre fejlesztve, a nyűg együttható kibírható. Ami kicsit bosszantó, hogy az éjszakákat már nem alussza úgy át, mint 4 hónaposan: vagy 4-5 vagy 6-7 körül már ébred. Az előbbi esetben a visszaringatás a nyerő, de ember legyen a talpán aki egy egy órás hajnali ringatás után vissza tud aludni, az utóbbi esetben pedig sokszor már kezdődik a nap, szóval nem alszik vissza már. Az eddig sem nagy alvásigény tehát tovább csökkenni látszik: napközben 2,5-3 óra a szokásos, éjjel pedig 8-9. Ami a kaját illeti, napi 1 liter tej + táp csúszik le átlagosan, ennek köszönhetően a 3000 grammos kis jószág ma már 8 kg-t nyom mezítelenül. Forgolódni ímmel-ámmal szokott, jobban szereti a fenekét az égnek meresztgetni és nyújtott karral erőlködni. Szociálisan tündéri, nagyokat nevet, egyik este pl attól kapott röhögőgörcsöt, hogy felvettem a szemüvegem és azt mondtam neki, hogy hello.

Hát itt tartunk, jóccakát.

Nőjön be az orrod lika

Fantáziátlanoknak bosszú-ötlet:

Költözz egy csecsemővel és egy mindent idehordó emberrel!

Breaking

Hétvége nagyjából megbocsátva.

Kibukkant az első recés fogtetőcske.

Mióta rendeződni látszik a kérdés

- Ó, már oda is jutott... Ja nem, az csak a Micimackó orra...

Beavatottak gondolom értik.

Félig üres

Ha jól emlékszem (persze hogy jól emlékszem), pont három hónapja azt írtam, hogy soha, de soha többet nem akarok költözni. Főleg nem egy két hónapos csecsemővel.

Tulajdonképpen félig valóra is vált az álmom. Hiszen egy öt hónapos csecsemővel költözünk.

Össze-vissza

A hétvége nyögve-nyelősen futott ki, no de ma új hét virrad, remélem kicsit épkézlábabb lesz a kölök. Eddig elég aranyos volt, felkelt-evett-játszott-nyűglődött-hasafájt-elaludt. Ha így maradna, már összetenném a két kezem.

Ami miatt viszont szarul indul a hét: akkora herpesz nőtt a számra, mint ide Makó. Ezer éve nem találkoztunk, el is felejtettem, milyen szar, most mehetek és szerezhetek valami herpesz ölőt, mert az idegeimre megy, hogy csak szívószállal tudok inni, mert irtózom attól, ha bármi hozzáér. Ráadásul így nyünnyögni sem tudok P.-vel, mert fosok, hogy elkapja.

Remek.

Osztán azon is elfilóztam a fenti nyűglődött rész közben, hogy a tegnapi bejegyzés élét kicsit elveszem azzal, hogy aláhúzom, hogy szombaton, gokart alatt még jófej volt P. Azaz voltunk gokartozni egy még nem öt hónapos gyerekkel, ez azért menő, nem? Aztán majd tilthatjuk a motortól meg a veszélyes vezetéstől, eh, mi sem vagyunk normálisak. Persze nem csinálunk ebből rendszert, de akkor is. Akit a gokart benzinfüstje megcsapott... Alig várom, hogy újra menjünk.

Ha pedig már a szórakozásnál tartunk, úgy érzem, rögzítenem kell, hogy manapság az apró dolgoknak nagyon tudok örülni és ez tök jó. Pölö régebben nem volt nagy szám egy tejes kávé vagy egy süti, most a világ egyik legjobb programja, ha kávét ihatok vagy sütit ehetek. Régebben kicsit uncsinak tűnt a tengerparton való sima mászkálás, most tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Persze néha jól jön egy kis thrill, mint ez a szombati gokart, de egyébként kétségtelenül úgy érzem, hogy lenyugodtam kicsit, nem izgat, hogy hétvégente nem járjuk be Tolnát-Baranyát csak kiautózunk a Lidl-be wc papírt meg mazsolát venni, esetlen ezt ünnepnapokon azzal is megspékeljük, hogy csemegeuborkát is veszünk. Egyelőre nem döntöttem el, hogy ez P. miatt van-e, vagy mert vénülök, de tulajdonképp mindegy is.

És ha P., nem is értem, minek rendeznek szépségversenyeket, mikor egyértelmű, hogy ő a legszebb a világon, anélkül, hogy bármelyiken is indulna. És ez véresen komoly.

Meg még

És különbenis körülöttem már mindenki abbahagyta a szoptatást, én meg még mindig itt szívok és küzdöm, pedig nálam ugye a kezdetek kezdete óta bajos volt az egész.

Nem vagyok normális.

Rinya

Jó fosszar kedvem van.

Péntek délután AV kivett egy fél napot, így 2. etetés után csináztam egy kis tápot és kimentünk az ikeába. P. végigaludta az utat, ott felébredt, türelmesen végignézte velünk a tv állványok és a fiúkos szekrények hadát, majd elvonultunk a nursing area-ba és szépen evett (!). Már ez meglepetés-szerűen hatott, mert a 3. etetésnél már bőven megy a hiszti és pótolni szoktunk, de sebaj, mondok, biztos rájött, hogy nem kell annyit ennie. Miután ő ebédelt, mi is beültünk enni, amit jó kedéllyel végignézett (!). Ezután mászkáltunk még egy kicsit, nézelődtünk, vásárolgattunk, majd hazaindultunk, P. pedig az új lógókáját nézve 5 perc alatt ismét bealudt a kocsiban. Délután játszottunk, énekelgettünk, egy nyikk nem sok annyit nem hőbörgött. Este kimentünk Dollymountra, néztük-szagoltuk a tengert majd hazajöttünk és hello, fürdetés, alvás.

És hogy ekkor miért van fosszar kedvem?

Mert tegnap meg ma pótol a kölyök, de rendesen. Hisztis, mint azok a bizonyos fürdős k*rvák, sír, sír és sír, sokszor kézben is, hőbörög, elégedetlenkedik, nyöszörög, nyikog, köhécsel, szenved. Öt percig nincs el magában, sokszor az sem elég, ha tartom, akkor is baja van, akkor is szipog, nyikorog. Kezdek megőrülni tőle az az igazság.

Főleg azért is idegesít ez, mert pénteken megmutatta, milyen, amikor valakinek jó gyerek jut. Elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, hogy tátáám, ilyen is lehetnék, de nem vagyok ám. Az igazat megvallva, rádöbbentett, hogy nem is olyan nagy dolog a babázás, ha az ember nem egy ilyen hisztis példányt fog ki. És ez szar. Rettenetesen.

Ráadásul a másik, ami felcseszi az agyam, bár erről asszem már írtam párszor, hogy a "jó" gyerekek szülei meg vannak elégedve magukkal, hogy ők "képesek olyan környezetet biztosítani a babájuknak", amiben boldogok, kiegyensúlyozottak lehetnek a gyerekek és alhatnak naphosszat, ergo ha a te babád nyüsziszik vagy nem alszik max két órát napközben, akkor az azért van, mert te vagy a béna és idegroncsot csinálsz a kölyködből idő előtt, mert "nem véletlenül olyan nyugtalan típus az a gyerek"... Picsába már. Az persze fel sem merül a t. szülők csöppnyi agyában, hogy nem a környezet határozza meg csak, milyen természetű a gyerek, hanem bizonyos veleszületett adottságok is... Személyiség, temperamentum, hm? Mondanak ezek valamit? Eh.

És persze ilyenkor jönnek a vigasz cikkek, hogy örüljünk, hogy ilyen élénk és mozgékony a fiú, mert ez a normális, sőt, ez a jó, de ezek a cikkek nem adják vissza a kitépett haj- és elpattant idegszálakat, ezek a cikkek nem adnak energiát, ami alapból megvan a nyugodt és szépen alvó gyerekek szüleinél...

Nőjön már ez a kölyök, léccilécci.

Irigy

Aki még egyszer azt mondja, hogy ő úgy szoktatta a gyerekét, hogy "egyedül is ellegyen" meg hogy "magától is elaludjon, bohóckodás nélkül", annak csak azt kívánom, hogy második / harmadik babának fogjon ki egy olyan kölyköt, akit nem lehet csak úgy szoktatni és jöjjön rá, hogy a gyerekeknek igenis van személyiségük.

Oké, hallottam már, hogy a nehéz babákból lesznek a zsenik, míg az odateszem ott marad természetű többiek megmaradnak tölteléknek, de ezt egyszerűen leszarom, ez nem vigasztal egyelőre cseppet sem.

Welcome to my world

A Twix Fino csoki megkérdőjelezi az anyagmegmaradás törvényét, még hozzá fordítva. Képes ugyanis arra, hogy egy kisujjam nagyságú darabja annyi morzsára essen szét, mint egy kamionnyi nápolyi.

Drága hús híg leve

Ben bácsi elmehet a búsba a rizsével együtt.

Nem elég, hogy egy zacskóba összesen 20 szemet ha tesz, ami a fél fogamra nem elég, ráadásul kétszer annyiba is kerül az ő híres rizse, mint pl a Spar saját márkás.

Igen, hosszú idő után megint főztem, még hozzá úgy, hogy közben a Ded csodák csodájára aludt.

De basszus, nem húst akartam enni hússal, hanem rizsát hússal.

Hülye Ben.

Sok kicsi

• Azt hiszem, el sem tudnám képzelni, hogy P. lány. Az egy dolog, hogy az arca fél napos korától fogva kisfiús, most nem erről beszélek; hanem hogy P. nem lehetett más, mint fiú, mert én nem lehettem más, mint fiús anyuka. Egyszóval: sütkérezem a gondolatban, hogy van egy fiunk.


• FB-n egyik volt osztálytársam feltett egy képet a gyerkőcéről, amint a kislány egy 7 decis mekis pohárból szív valamit... Azt hiszem, elvesztettem a humorérzékem egy részét, de szerintem ez kicsit sem vicces, főleg azért, mert a kislány, hogy is mondjam, hát nem az a kákabélű típus... (Ennek kapcsán, aki még egyszer azt állítja, hogy P. duci, annak az orra alá oda fogom dörzsölni ezt a képet, hogy no EZ a gyerek kövér, nem pedig P.)


• Aki epres ízesítésű vizet forral véletlenül, készüljön fel arra, hogy még két nap múlva is cseresznyepálinka szag fog terjengeni a lakásban.


• Nem tudom, létezik-e vagányabb dolog annál, hogy este kimegyünk a partra dagályt nézni és tengerszagot szipákolni be, de rám jön a pisilés, úgyhogy másnap arról számolhatok be itt a blogban, hogy pfff, én a tengerpartra járok hugyálni.

Távirati

Hétvégén voltunk szokás szerint Blanchiben és a Poolberg világítótoronynál, szokásunktól eltérően pedig dagályban láttuk a Dollymount beach-et és jártunk a Phoenix parkban is.

Szép volt, jó volt, szeretem hétvégék.

Focista

Tekintve, hogy ma felfedeztem, hogyha a Hopp szócska kíséretében dobálgatom az ikeas textillabdát, P. gurul a röhögéstől, kétségtelen, hogy a jövő Zsiborásával állunk szemben.

Fúj

Furcsa napokon vagyunk túl (?) de mivel a furcsa jelzőt P. emésztésével kapcsolatban használom most, a szemérem nem engedi, hogy ezt hosszasabban részletezzem.

Most alszik, úgyhogy leírom már amit akartam ezer éve, csak úgy mementóul, hogy később is emlékezzem rá...

A Kutyásokról van szó. Hogy hogy utálom őket. Pontosabban a fickót még annyira nem is, mert ő mindig óriásit köszön, igaz, ezzel általában felveri P.-t; hanem a nőt... Pontosabban a nőnek tűnő nem tudom mit, aki úgy néz ki, mint Lang Györgyi szebb napjain. Komolyan úgy vonul végig a parkon a hat korcs kutyájával, mintha legalábbis ő lenne Miss World, pedig csak egy ronda Birodalmi Lépegető. Az igazat megvallva nem is tudom, miért utálom őket annyira, azt hiszem, nem egyetlen ok miatt, hanem ilyen sok kis apró idegesítésnek köszönhetően.

Hogy olyan ronda az a nő.

Hogy olyan fölényesen néz.

Hogy annyira nemtelen.

Hogy a faszi mindig felkelti P.-t.

Hogy a kutyák mindig összevesznek.

Hogy azokra is olyan rossz ránézni, mert csúnyák. (már a kutyák)

Hogy mindig olyan hangosan beszélgetnek. (már a férfi meg a nő)

De legfőképp:

Hogy mindig ott eszi őket a fene, mikor ott sétálunk, teljesen függetlenül attól, mikor megyünk.