Ja és

Elkezdtük nézni a Naphoz Holddal filmet (fél órás részleteket engedhetünk meg magunknak esténként) és tök fura látni, hogy a Kispált ennyien szerették. Én lemaradtam ott, mikor a 90-es évek elején páran Kispálosak voltunk és ezért mindenki hülyének nézett. Most meg több ezer tizenéves nyomja a szövegeket, amikről azt hittem, még mindig csak én tudom kívülről...

Örülök, hogy feloszlottak, komolyan. Ez már nem ugyanaz. Divatzenekar lett a Kispál, beszarás. És én hol voltam vajon, mikor ez megtörtént?

Dilemma

Amúgy meg még mindig nem tudom, hogy P.-e az irtó nehéz eset, hogy ennyit küzdünk vele és másnak egyszerűen könnyebb gyerek jutott vagy simán én vagyok szar alak és más anyuka ezerszer türelmesebb nálam...

Asszem amúgy mindkettő igaz: P. is nehéz temperamentumú kölyök és én sem vagyok az a született anyatípus. Ez a sok harc pedig az úgy nevezett csiszolódás kettőnk között. Remek. Legalább lesz mit mesélni neki, ha felnő.

Karácsony II

Egyébként meg azon filóztam, hogy nem is tudom, mit csinálnék egyedül vagy akárcsak egy fapofa társsal...

Merthogy ezt az egész babázást szerintem nem lehet ép ésszel kibírni, csak így, ha van egy segítőkész és vicces férj a képben, aki a legbénább helyzetekben is képes megnevettetni, hogy a könnyem csurog a röhögéstől*...

Jövőre is őt kérem karácsonyra.

* Tegnap este pl úgy vittük fürdetni P.-t, hogy közben azt a régi béna Dallas paródiát idézgettünk, hogy "Azt mondom, kezdjük el a bulit... Azt mondom fiúk, dugó van, de kezdjük el a bulit..."

Karácsony

Lement. A 3. itt kinn töltött karácsonyunkat is túléltük, ami történetesen kiccsaládunk első igazi közös karácsonya volt.

Az egész csütörtökön kezdődött, mert AV aznap szabit vett ki. Miután zuhogott a hó, takarítani meg szokás szerint senki sem takarította, összesen a postáig jutottunk el, oda is alig, mert az egyik órákig piros lámpa előtt alig bírtunk felkapaszkodni az emelkedőn, ami merő jég volt. Mindenesetre odaértünk valahogy a postára. Hálistennek AV amazonról rendelt ajándékai megjöttek, majd miután megbizonyosodtam afelől, hogy nincs több csomag (= rákérdeztem a palinál, hogy ugye nincs más?), elcsúszkáltunk a tescoba megvenni még ezt-azt. Hazaérve majd szétdurrantam, mivel egy újabb cetli várt a postaládában, hogy hohóóó, csomag jött... Miután elkezdett ismételten esni a hó, nem mentünk vissza aznap a postára, ami hiba volt, de erről később. A sztorihoz hozzátartozik, hogy anyuék múlt-múlt szerdán adtak fel egy karácsonyi csomagot, benne jó kis hazai beiglivel és szegények naponta 20x rákérdeztek, hogy megérkezett-e már... A nap egyébként kicsit feszkósan telt, P. ugyanis csak kézben volt hajlandó létezni, mi pedig semmivel sem voltunk kész. Miután a hétfőn sütött fahéjas csillag és a kedden sütött muffin elfogyott, sütöttem összeragasztott linzert (jó lett) és diós csíkokat (szar lett). Este hulla mód zuhantunk ágyba, tudva, hogy másnap 24-e, mi pedig sehol sem állunk...

Pénteken, azaz 24-én P. ismét szép formáját hozta: nem aludt egy cseppet sem. Hol AV tett fel egy díszt a fára és nálam volt a gyerek, hol én kavartam egyet a levesen és ő fogta Őuraságát. Esetenként úgy próbáltunk haladni, hogy a karunkban a 9 kilós ded ÉS díszítünk illetve főzünk. Délután az idegeim végén elmentünk a postára a csomagért, mire egy faszi közölte, hogy ááá, zárva vannak, majd 30-án (!) nyitnak ki. No itt valami elszakadt. Miután P. nagy nehezen bealudt, mondtam, hogy ne menjünk haza, legalább csönd van, úgyhogy beugrottunk a Burgerbe, vettünk két menüt és elautóztunk Sandymountra és miközben nyers sültkrumpli darabokat nyomtam AV szájába a hátsó ülésről (persze tök kussban), letudtuk a karácsonyi ebédet-vacsorát egyszerre. Hazaérve a szendvicseket is befaltuk majd ajándékoztunk, az mondjuk jó volt. A nap koronájaképp beszéltünk anyuékkal, vagyis anyuval beszéltünk, apu ugyanis valamin összeveszett anyuval és nem volt hajlandó a géphez jönni, csak ült hátul és rejtvényt fejtett. Miután letettük, bőgtem egy jót, azt hiszem, nem kell részleteznem, miért. Boldog első karácsonyt.

25-én, szombaton P. abszolválta a már említett új kunsztját: felállt a kisasztalnál. Ebédre a 24-én készített tárkonyos levest ettük illetve sütöttem sajtos-barackos csirkét. Délután sétáltunk Dun Laoghaire-ben, de befagyott a s*ggünk, úgyhogy hazajöttünk 20 perc séta után kb. Este sütöttem karácsonyi muffint és nagyjából ennyi volt 25-e.

Vasárnap rádöbbentünk, milyen gáz ez a folytonos feltérdelés-felállás, P.-t ugyanis egy mp-re sem lehet egyedül hagyni, térdel, áll és zuhan ugyanis. Akkorákat koppan a feje a laminált padlón, hogy az archája is beleremeg. (Csórikám.) Míg AV óvó kezei fogták őkelmét, délelőtt rakott krumplit csináltam, majd a gyors ebéd után elmentünk a Phoenix Parkba, de miután kaotikus volt ott a helyzet, továbbhaladtunk Dollymountra. Nagyon durván fújt a szél, nagyon keveset voltunk tehát, P.-t ki sem szedtük a kocsiból. Este csináltam pár palacsintát, éjszaka pedig 2x ébredtünk, éljenéljen.

Hétfőn visszavittünk egy ajándékot Blanchardstown-ba, jártunk Lidl-ben, majd az egész nap azzal telt, hogy pesztráltuk P.-t, azaz arra vigyáztunk, hogy ne essen nagyot.

Kedden, azaz tegnap az ILAC-ban jártunk, kicseréltünk két ajándékot (a változatosság kedvéért idén két nagyobb dolgot vettem, mint kellett volna), majd a program kísértetiesen hasonlított a hétfőire: vigyáztuk P. lépéseit. Állítólag 1-2 hét és nem lesz ilyen bizonytalan, hát nagyon remélem, mert már kezdünk fáradni, nem megy ez nekünk, öregek vagyunk, önzőek és hulladékok. Az ILAC-ról még annyit, hogy kb 10-10-10 perceket vártunk a liftekre, mire feljutottunk a különböző emeletekre, mert a k*csög lóf*szjóskák épkézláb létükre a mozgólépcső helyett a liftet használják. Erre csak annyit tudok mondani, hogy tiszta szívből azt kívánom, hogy aki ezt csinálja, az jövőre valóban szoruljon rá a liftre a mozgólépcső helyett, törjön el a lába a p*csába és tudja meg, milyen fájó lábbal (= nálunk egy visító gyerekkel) arra várni türelmesen, hogy megjöjjön a lift, ami teli van két lábon járó barmokkal. Annyira kezdem utálni ezt a sok hülyét, hogy hihetetlen.

A hó egyébiránt tegnap reggelre elolvadt hála a magasságosnak.

Ennyi

Sosem értettem, miért jó, ha egy plüss bizbaszon foltok vannak, olyan igazi, csúful rávarrott direkt más színű foltok, hát most megvan: P. - mint minden gyerek gondolom - imádja őket.

Nem egy gestallt szemléletű kölyök, az már biztos, az egészet ugyanis leszarja, számára a titkok nyitja a részletekben rejlik.

Ettől függetlenül bolondgomba.

Ki az?

Találós kérdés:

Ki az, aki a földre helyezve azonnal elstartol a kábelek, az erősítő vagy a kuka irányába, hogy azokat teljes átéléssel nyalogassa? (Update: Ki az, aki a földre helyezve azonnal elstartol a mérleg vagy a dohányzóasztal felé, hogy azokra két kézzel feltámaszkodhasson, majd hanyatt vágódhasson)?

Ki az, aki ha egy kicsit fáradtabb, nem startol semerre, csak felmászik a ölembe és vagy elkezdi teljes erőből harapni a bármimet vagy a fejét a combomon pihentetve nyújtogatja ki a lábát állásba?

Ki az, akit a fenti két tevékenysége miatt szó szerint egyetlen percre sem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert vagy ordít, hogy combot ide vagy épp akkorát esik, hogy összeszalad a sziget, (majd szintén ordít)?

A kérdés természetesen költői.

Die Hard

P. azért még készült ezzel-azzal az ünnepekre, pl tegnaptól tud egész klasszul ülni, ma pedig felállt a dohányzóasztal mellett és diszkréten megvárta, míg elkapjuk, csak akkor vágódott el.

Én Hősöm.

Karácsonyt!

Szépet, jót, boldogat.

:(

P. kitalálta, mi lesz a karácsonyi ajándéka számunkra:

Minden nap felébred hajnali 3 felé és (ma pl) fél 6ig nem alszik vissza, hadd lehessünk még többet együtt. Figyelmes lélek.

Boldog karácsonyt.

Mindazonáltal

A hétvége csúcspontja volt, mikor az apja gitározása mellett P. nyűglődött és énekelte, hogy "Unom a macit / unom a rugit / unom a body-t / és unom a tapit. / Unom a kartont / unom a könyvet / a zenélő dobozt meg a tehenet..."

Aranyhétvége

Bár a múlt hétvégi beszámoló is kimaradt, íme előbb a mostani.

Szombaton korán keltünk (nem önszántunkból), majd 9kor már Blanchardstown-ban keringtünk parkolót keresve. (Karácsony miatt nem 10kor nyitottak az üzletek, hanem fél 9kor.) Egy gyors Dunnes bevásárlás után szereztünk egy alvós plüssrugit P.-nek, amiért többet álltunk sorban, mint amennyi az egész ottlétünk volt összesen. Miután baromi hideg volt (mínusz pár), nem mentünk sétálni, hanem kora délután elautóztunk Howth-ra, ahol kb 8 hónapja nem jártunk. Ott sétáltunk 10-15 percet, majd miután mindhármunk arcára ráfagyott a mosoly, hazajöttünk. Az este meglehetősen unalmasan telt, nagyjából ólomlábakon haladt az idő, azt hittem, megpusztulok, mire fél 9 lett és vihettük fürdetni az Urat, aki fél 10kor bealudt a vacsorájába. 10kor a felettünk lakó köcsögök bulizni kezdtek, amit AV felvett és vasárnap reggel a fájlt egy szép levél kíséretében el is küldte a management-nek. (Most őszintén, mekkora IQ-ja lehet valakinek, aki miután kap egy "final warning"-ot, hogy nem hangoskodhat, különben repül, de ő azért is bulit szervez? Számtalanszor végiggondoltuk már ezt, ha mi valami miatt figyelmeztetést kapnánk, utána fülünk-farkunk behúzva tennénk mindent, csak éppen azt nem, ami miatt ránk szóltak... Most nem? Nem ez a logikus? Úgy tűnik, íréknél nem.) Az éjszaka koronázásaképpen P. hajnali 5kor felébredt, majd 6.20-ig ringattuk (főleg AV, mert én ki voltam rá akadva, miután napközben sem aludt és hangoskodott végig), semmi és aztán 6.20tól 6.40-ig aludt (1 óra 20 perc ringatás 20 perc alvásért, jó, mi?), majd 6.40től újra AV kezében volt 7.30ig, amikor is megreggelizett. (Hogy miért kel mostanság menetrendszerűen hajnalban, elképzelésünk sincs... Ha éhes lenne, nem lehetne húzni az időt, akkor azonnal kéne neki adni, mert ha ő éhes, akkor égszakadás-földindulás kezdődik, megrepednek a dobhártyák, leomlanak a hegyek stb stb stb), mindenesetre egy biztos, nem aludna 20 percre sem vissza és nem maradna meg kézben sem.)

Korán kezdődött vasárnapunknak köszönhetően délelőtt szunyált a Kiskirály, én főztem és megsütöttem az idei karácsony első sütijét (fahéjas csillag - kb 20 perc). Kora délután Dun Laoghaire volt a program, sétáltunk a mólón, fáztunk, dideregtünk, mászkáltunk. Itthon a gyors ebéd után nem volt alvás, a Gyermek gondosan várt uzsonnáig, hogy akkor belealudjon az evésbe. 20 percet hunyt a drága, én ott fagytam meg mellette, mert moccanni sem mertem, nehogy felriadjon. Miután üvöltve felébredt, kapott még ezt-azt hogy hallgasson, de csak sírt, sírt, gőzünk sincs, mi volt a probléma, mindenesetre vagy fél órán át vigasztalhatatlan volt. 9kor megfürdettük, fél 10kor megvacsorázott (a 20 perc alvás + a másfél órán át tartó uzsonna miatt csúsztunk el ilyen betyárul), majd bár 11kor felébredt, negyed óra alatt visszaaludt és aludt egészen 3/4 8ig.

Felemás volt hát a hétvége, meglehetősen aggasztó az éjszakai / hajnali kelések sorozata, hiszen eddig mindenki azzal vigasztalt, hogy oké, oké, sokat sír, nyöszörög, de legalább este 10től reggel 8ig szunyál, erre tessék, a sírás, nyöszörgés maradt, csak éppen 2x ébred stabilan éjszakánként is jó egy hónapja... Mindezek ellenére örültem, hogy volt, aki tartja bennem a lelket, jól esett, hogy pihenhettem kicsit és azért itt-ott nagyokat röhögtünk is a saját sorsunkon, ami valljuk be, eléggé fel tud tölteni (már a röhögés, nem a sorsunk)...

Elnézést

P. nemzetiséget változtatott.

Mától görög.*

* A hasról hátra eddig is ment, de ma elkezdte rendszeresen a hátról hasra forgást is.**

**  Eddig egyszer-egyszer sikerült csak, most amint leteszem a hátára, pördül.

The world is doomed vagy valami ilyen

És folytatódnak a negatív postok, sajnálom.

Pedig most nem is gyerekes (bár lehetne, miután éjjel fél 4-fél 6-ig nem aludt egy cseppet sem A gyermek, hogy miért, azt csak ő tudja (vagy ő sem), miután napközben pont annyit aludt, mint szokott, nem történt vele semmi szokatlan, nem volt éhes / szomjas, nem fájt semmije, nem sírt, egyszerűen csak nézett a nagy gombszemeivel a sötétben), hanem csak úgyos.

Történt ugyanis, hogy csináltunk egy naptárat véres-verejtékkel (ha legközelebb felmerül az ötlet, leszúrom magam - P. nem az a gyerek, akiről sitty-sutty lehet 12 művészi képet készíteni, ő a spontán fotók sztárja), kinéztük, hogy 1990 ft, hú, tök jó, csinálunk 8-at, minden rokon kap egyet, úgysem látják a Dedet soha. Pénteken el is készült az utolsó kép is, válogattunk háttérszíneket (kb fél nap, hogy Tökéletes legyen a Mű), erre a megrendelésnél kiderül, hogy időközben 3990 ft-ra emelték az árat / db. 4000 ft baszki, egy olyan országban, ahol az átlagfizetés 120 ezer. Meg amúgy is, mekkora köcsögség már ez? Jön a karácsony, szívassuk már a népet? Fele munkával ugyanannyi bevétel? Legszívesebben megrendelném itt, ahol egész évben 14 euro a naptár, hiszen árban ugyanott lennénk, de legalább nem támogatnánk az otthoni szennyet. Értem én, hogy nincs idejük és az a cél, hogy kevesebb munkával többet keressenek, de ez azért béna gondolatmenet, mert így a megemelt árnál a 8 naptár helyett mi pl 2-t rendelünk, nem 4-et, szóval végül is ők esnek el a bevételtől... Eh, szar világ, komolyan.

Aztán a másik. Miután a héten szívtam a bemenetellel - millió ember az utcán, fellöknek, elfoglalják a lifteket stb stb - mondom, oké, rendelek ajándékokat neten, amazonon, e-bayen. A hétvégén 4-5 órát töltöttem nézegetéssel, kb 0 sikerrel, miután kinézek valamit, erre az eladók 50%-a nem szállít ide az isten háta mögé (Észak-Írországba szállítanak, hiszen az az Egyesült Királyság része, ide nem, hiába ugyanaz a sziget), a maradék meg egy 12 fontos, 10 dekás árut, ami belefér egy margarinos dobozba, 13 fontért ad fel. Hát már megint hol élünk? Találtam olyat is, hogy egy 1 fontos matricát 3,5-ért szállítanak ki. Komolyan beszarás.

Ezek után vásároljunk irl, jó. Szombaton Blanchardstown, ahol reggel 10kor nem találunk parkolóhelyet, mert mindenki tombol; vasárnap Dun Laoighaire, egy pláza, ahol az üzletek 60%-a zárva (!), a maradék 40%-ban pedig elképzelésük sincs, hol vehetnék azt, amit keresek (kb olyan áruról van szó, mint egy nem tudom, gitárpengető), majd magyar bolt, csak úgy a nap koronázásaképpen, ahol kiderül, hogy csak 10 euro felett lehet kártyával fizetni, mert megy a szarrágás. (Ez amúgy annyira nem is tűnik nehéznek, miután egy márkátlan búzadara 2 euro (otthon mennyi, 200 ft?)...)

Szóval szép napokat élünk, na.

FB

Megint k*csög leszek. Két dolog. Mindkettő a Facebook-kal kapcsolatos.

Nem vagyok egy non-netfüggő (ergo baromira sokat netezem) és az utóbbi 5-6 hónapban nagyon komoly felhasználója lettem a facebooknak, de még az életben eszembe nem jutott olyan postokat írni, hogy "Itt és itt vagyok, tök jól érzem magam."... Bakker, ha én jól érzem magam, akkor jól érzem magam és nem pötyögök a laptopomon vagy a mobilomon. Jó, élménymegosztás, aláírom, de miért nem lehet azt utólag? Miért kell egy koncert / előadás / bármi alatt tájékoztatni a többieket, hogy hahó, épp itt vagyok, hú de jó nekem. Még az is oké, ha valaki unatkozik, mit tudom én, lekéste a gépét és a váróban sopánkodik, hogy "Ajjaj, itt és itt ülök, de rossz." ez még érthető is valahol, de hogy ha valaki jól érzi magát épp és erről ír - hát az beteg szerintem.

A másik. Magyarok vagyunk vagy mi az isten. Akkor miért kell egy magyar ember angol nyelvű megjegyzésére angolul írni? Még ha angolul ír valaki, rendben, a külföldi barátaihoz is szól (=nagyzol), hát ez van, de erre miért nem lehet magyarul reagálni? Én nem tudom, szerintem irtó szánalmas, mikor két magyar ember angolul bénázik...

No, hát mai köccsér rovatunkat olvashatták.

Íres

Szóval miért is furák az írek. Nézzük csak.

Mondjuk azért,

mert leesett 5 centi hó és ezért

• nem nyitják ki az iskolákat, a rendelőket


• leállítják a buszközlekedést


• leállítják a postai szolgáltatásokat


• előbb zárják be a boltokat.

mert hideg van és ezért

• a telkeken hetekig folyatják a vizet, hogy ne fagyjon be a kerti csap (folyománya: este 7től reggel 7ig vízkorlátozás van pl nálunk).

mert mindenhol maguktól becsukódó ajtók vannak és ezért

• 10 percenként hallani egy k*rva nagy ajtóbecsapódást, mert annyi eszük nincsen, hogy kilincs is van a világon.

mert a szeptemberben beadott családi pótlék kérelmet még ki sem nyitották és ezért

• februárra ígérnek választ, megkapjuk-e (amiből őket ismerve március vége lesz).

mert minceMEAT néven futtatnak egy jellegzetes karácsonyi édes süti tölteléket és hát ezért.

Jajjj

Néha vannak dolgaim, hogy csak lesek, hogy lehetek ilyen hülye. Például közel 7 hónapnak kellett eltelnie, hogy eszembe jusson, hogy egy gyerek nem csak kifejezett bébijátékot kaphat a kezei közé, hanem bármi mást is, szóval érdekes, felnőttes dolgokat is.

Így visszagondolva, fogalmam sincs, miért vettem ki csórikám kezéből a teljesen veszélytelen, vicces tárgyakat és miért nem engedtem, hogy egy tányért fogdosson például.

Mindegyik táblában egy jó pohár tej van

Mindig is szerettem volna az az anyuka lenni, akinek a fia után bomlanak a kislányok, mert jó illatú a pulcsija. Asszem megleltem az ehhez szükséges öblítőt és ez most a reklám helye.

Ő az. Mióta van, folyton csak mosnék, mosnék, mosnék...

Nyárs

Most biztos sokan szemétnek néznek és én sem vagyok meggyőződve a saját igazamról, de erről eszembe jutott, mert ilyesmin már én is sokat filóztam (nem a meleg-hideggel kapcsolatban, csak úgy), hogy én asszem jobban szeretném, ha P. bully lenne és nem bullied. Az elsőn ugyanis úgy érzem, tudnék változtatni, a második esetben viszont dühös lennék és tuti megszakadna a szívem (illetve börtönbe kerülnék, mert tuti nyársra húznám, aki szívatja).

Lekötők

Amúgy 3 gyerek az 3 gyerek.

P.-t meglepő módon ugyanis tényleg csak azok a dolgok kötik le, amik "felnőtteknek valók"*.

* laptop, távirányító, kábelek, tollak, gitár, éles és hegyes dolgok

ui: Tévedtem, van még egy dolog. Miután ma egy percig csöndben volt, úgy láttam, hogy az ujjával van el. Ez annyira nem rá vall, hogy közelebb hajoltam... és észrevettem, hogy egy hajszálat talált és azt hajtogatja.

Excuses

Magyarázatok P. bolondos viselkedésére:

• Nagyon nőnek a felső fogai és mintha az alsó már kinn lévők is fájnának neki, mert mindig ki akarja kapirgálni őket


• Gesztenyét evett, ami meglehetősen habarcsossá tette a végtermékét


• Fejlődést ugrik, ma például 210 tej után simán benyomott 80 céklát is


• És ami a legjobb: szombaton végre elkezdett szépen előrefelé is mászni

Kiccsillagom.

Képes

Szokásos

Annyira unok már nyafogni, meg tök ciki is, hogy vannak, akik egy szó nélkül felnevelnek három-négy gyereket is, én meg egyel itt küzdök minden nap. Mit minden nap. Minden órában, minden percben.

Ha egy percig csend van (értsd nem tökéletes csend, de nem zeng tőlünk a ház), már sikerélményem van, ha fél percig eljátszik hason, már örülök. És közben irigy vagyok, kezdem gyűlölni, ha valakinek nem ilyen a gyereke, ha valaki élvezi az anyaságot, ha valakinek tíz percig is elvan egyedül a gyereke, anélkül, hogy velőtrázóan visítana.

Kezdek attól tartani, hogy beteg. Komolyan. Mert az, ha valaki 1 hónaposan sokat sír, oké. Ha 3 hónaposan sokat sír, még belefér. De hogy itt van egy 7 hónapos cula, akinek létformája a krokodilkönnyes üvöltés, hát nem tudom, hogy ez normális-e.

Az elmúlt három napot konkrétan végigsírta ugyanis a törpe. Azt terveztük, hogy a rokonságnak csinálunk egy naptárat (éljen Kiszel Tünde és Donatella), de egyszerűen nem tudjuk megcsinálni a képeket, mert 100 képből 99-en sír, a maradék 1-en meg kigurul a képből, mert feldőlt épp.

Szombaton az áprilisi képet szerettem volna megcsinálni, tegnap a márciusit, ma a februárit. Körülbelül 300 kattintást végeztem a nap különböző pontjaiban és egyetlen értelmes fotó nem készült, mert az egyiken épp hídban van, a másikon csak a nyelvét látni úgy visít, a harmadikon meg mit tudom én, mivel foglalatoskodik, mindenesetre minősíthetetlen képet vág.

Annyira elegem van. Tegnap voltunk vásárolni és miután az egész odautat végigvisította az autóban, ahogy toltuk a babakocsiban a pláza felé, elsírtam magam én is, mert utálom, hogy bármilyen idős gyerek jön szembe 6 hetestől 5 évesig, mind kussol, alszik, beszélget, nézeget, figyel, játszik, mindig mi vagyunk azok, akiknek üvölt valaki a babakocsiban. A legszörnyűbb, hogy olyan ez az egész, mint egy csúszda, hiába szállnál ki, nem lehet.

Nem akarok megkeseredett harminc éves lenni, de per pillanat szinte semmi pozitívumot nem látok az életben. Az egész egy kurva nagy harc azért, hogy egy perc sírás mentes időhöz jussak. Hét hónapja élünk bolondokházában. És nem, nem én csesztem el, mert egy napos korától ilyen, nem mi neveltük félre, ő ilyen. De dögöljön már meg a szomszéd tehene is, legyen már akkor mindenkinek ilyen nehéz, mert ez rohadtul nem fair a Sorstól. És persze tudom, lehetne rosszabb is, ha beteg lenne például, te jó ég, hát abba belehalnék, de ez most nem vigasztal, mert már ezt is alig-alig bírjuk elviselni és ezt most halálosan komolyan mondom.

Future

Az előzőhöz kapcsolódva, múltkor AV teljesen spontán elkezdte az alábbi monológot:

P. (itt persze P. egész nevét mondta)

Magatartás 2-es.

Szorgalom 4-es.

Angol 5-ös.

Matematika 2-es.

Irodalom 4-es.

Fizika 3-as.

Történelem és állampolgári ismeretek 5-ös.

Testnevelés 4-es.

Rajz 4-es.

Ének-zene 5-ös.

A tanulót megrovásban részesítem, mert órán társait szórakoztatta, énekórán más szöveget énekelt, vicceket mesélt.

NőL

Bár hányok a most ezt csinálom stílusú képcímektől, néha szoktunk olyat játszani, hogy mikor P. nyűgösködik, mondatokat adunk a szájába, mint például, hogy "Anya, ne szólj bele, ez az én életem!" "Apa, te ezt nem értheted, szállj le rólam!" és ilyenkor mindig úgy elborzadok, hogy alig pár évünk van, amíg boldog öntudatlanságban van velünk ez a manó, hiszen pislogunk kettőt és máris saját tervei, céljai lesznek...

Ha ez eszembe jut, mindig megenyhülök.

Olyan gyorsan felnőnek.

Mert jó Anya vagyok

Amúgy meg mivel már kora gyermekkortól fontosnak tartom a szabad választás jogát, mindig két pelust veszek elő és megkérem P.-t, hogy mutasson rá, épp melyiket szeretné viselni.

A döbbenetes, hogy rá is mutat, hol a jobb, hol a bal oldalira*.

* macskás vagy kutyás / majmos vagy ismeret állatfajos (contact NASA)

Fapuma

Mindenesetre reggel jót röhögtem magamon, mikor P. végre csöndben maradt a kis felhúzható virágarcú-napocskáját nézve, én meg elkezdtem mozgatni neki nagy didaktikusan, hogy nééézd, a nap keleten keeeel, ííííígy feljön, dél van, húúú, de süt, meleg van, itt nyugaton meg lenyugszííííík, de ez olyan Sanyisra sikerült, úgyhogy második körben már az ment, hogy a nap kálátán kááál, Páti ná sírjál, fúúú, dél van, Páti most sá sírjál, már este is van, Páti ná sírjál már.

Azt hiszem, ez a jelenet tökéletesen leírta, milyen az élet nálunk.

Az ihlet itt:

+18

Azt hiszem, kellően meggyőző lettem volna, ha hajnali 2-kor kilógó mejjel, zilált hajjal, pizsamában, vérben forgó szemekkel egy konyhakéssel a kezemben átcsörtettem volna a szembeszomszédhoz, hogy shut your fucking face unclefucker, miután a seggarc a büdös kurváival lusta volt a hóban bemenni kocsmázni, ezért úgy döntött miért is ne basszon be csütörtök éjszaka és miért is ne üvöltesse a gagyi zenéjét a saját lakásában hajnalig, leszarva mindenki mást a házban.

IMF hitel ennek az országnak baszki, ahol 15 centi havat meg se kísérelnek eltakarítani, sehonnan, ahol télen megáll az élet, leáll a tömegközlekedés és a posta és ahol egész évben az egyetlen szórakozási lehetőség a vedelés, mert annyira igénytelenek, mint egy csapat éticsiga.

Kezd a tököm kilenni ezzel az idétlen csürhével, részeges, unalmas, szánalmas kis pöcsök és kurvák gyülekezete, menjünk haza a picsába, ott legalább megértik, ha kellően kicifrázva a pofájukba mondom a véleményem.

A nap filmje: Falling down.

Mit szeretek benne 1

Külsőségek:

A formás, okos fejét.

A két forgóját.

A vicces hajszerkezetét.

Az értelmes homlokát.

A hosszú szempilláit.

A gyönyörű, huncut szemeit.

A csinos, se nem nagy, se nem kicsi füleit.

A pisze orrát.

A száját, amit hol lebiggyeszt, hol legörbít, hol elhúz, hol kitát.

A bekapnivalóan incselkedő állát.

A lyukat az arcán, ami megjelenik, ha nevet.

A mindig meleg nyakát.

A pihés hátát.

Az izmos karjait.

A szép köldökét.

A csikis hasát.

A vastag combjait.

A böte lábfejét.

A nagy talpát.

A dagi kezét.

A hosszú ujjait.

A sima bőrét.

A vicces illatát.

Utálom a telet

A k*rva életbe már ezt a sok vizes hungarocellt.

Szombat óta esik ez a fos, öt perces szünetekkel, az élet leállt, hó, csend és hullaszag. Az utakon jégpáncél, a buszok leálltak, a reptér bezárt, de gyalog sem lehet közlekedni a tíz centis hóban, mert azalatt jég van és különben is, izmos vagyok, de annyira nem, hogy hóekének használjam a babakocsit. Kenguru is kilőve, mert attól fosok, hogy megcsúszom és összenyomom a törpét, más lehetőség pedig nincs.

Csupán szülinapi ajándékot, mikulás ajándékot és kiegészítőket kéne vennem a karácsonyi ajándékunkhoz, de persze a sarki boltig nem jutok el csak vaskos káromkodások árán, szénné ázva.

Tudom, fő az egészség, de leszarom, ki akarok innen jutni, vásárolni akarok, tenni a dolgomat, intézkedni, haladni.

Poén

P.-ben amúgy talán azt szeretem legjobban, hogy vicces. Úgy értem, sír, sír, elég gyakran, de legalább olyan sűrűn nevet is. Teli szájjal. Hogy kilátszik a két foga. Hogy összeráncolja az orrát. Hogy bugyborékol ki belőle a Miki egér hangú röhögés.

Mostanság (just for the record) a következő dolgokon tud nagyon nevetni:

• Tartom a hóna alatt, ő lóg lefelé és jobbra-balra illetve előre-hátra harangozom vele.


• Faltörő kost játszunk, azaz egyik kezemmel a hóna alatt tartom, a másikkal meg a feneke alatt fogom és nekiszaladunk a tükörnek a BUMM, BUMM szócskát ismételgetve.


• Négykézláb vagyunk egymással szemben és az elkészülni-vigyázz-kész parancsok után, a kész-nél elkezdenek az ujjaim felé szaladni és hol az egyik győz, hol a másik, hol egyszerre érnek be. (A győztes ujj ujjong, miután átszakítja a képzeletbeli célszalagot.)


• Fekszik az ágyon háton vagy oldalt, én mellette, elgurulok tőle, majd visszagurulok hozzá és SZIA-val köszönök.


• Görgetem az ágyon, miközben mondom, hogy Gyúrom a tésztát, gyúrom a tésztát.


• Vészjósló dallamot dúdolok, körözök felette és egyszer csak megpuszilom a hasát / combját.


• Belehammogok (HAMM-HAMM) a nyakába.

Hát ennyi jut most az eszembe. Ezek a játékok egytől-egyig jogvédettek, általam, tekintve, hogy én találtam ki őket hat hónapnyi kemény brainstorming és kísérletezés után. Le lehet persze utánozni, de jutalékot kérek.

Update.

Eszembe jutott még kettő:

• Háton fekszik, én pedig a két lábát TOPP-TOPP szócskát mondogatva léptetem a talpát a fejemen. (Ennek van egy tanításosabb változata: TOPP - ez a homlokom; TOPP - ez az arcom; TOPP - ez az állam stb.)


• Ül az ölemben (én hasizomból tartom magunkat, szóval edzésnek is jó) és a két karjával ÉLJEN-ezünk. (Eredetileg ÉLJEN, kijöttek a bányászok! volt a szöveg, most már továbbfejlesztettem és az aktuális dolgoknak örülünk, például ÉLJEN, megkapta Írország az IMF hitelt! ÉLJEN, jön az enyhülés! stb stb)