Sebtében le is körmölöm, hogy telt ez a nap, nehogy elfelejtsek valamit. Kérem szépen igaza volt annak, aki azt állította, hogy akkor karácsony a karácsony, ha van kisgyerek a családban, bár én ezt kiegészíteném azzal, hogy ha van 1,5 évesnél idősebb kisgyerek a családban. (Lásd a tavalyi tragikomédiát, anyám...) Idén ugyanis rohanva bár, de minden kész lett, minden jó lett, sőt, még hajat is tudtam mosni az utolsó pillanatban, igaz, a szárítást nem tudtam befejezni, mert P. kezdett elálmosodni a hajszárító zúgásától és úgy gondoltam, jobb elejét venni a konfliktusnak, ha félig vizes a hajam, hát félig vizes, így jártunk.
A reggel ugye 7.40kor kezdődött, ekkor kelt ugyan is a Törp. (Baráti, baráti.) Egy kis tutuj után reggeli, rácsodálkozás, hogy a szemközti épületben összesen egy lakásban van élet, mert a többiek hazamentek ünnepelni (szerintem a város ezen részén hármunkon kívül most senki nincs és ez nem vicc), majd játék. Mindhármunknak. Ez úgy nézett ki, hogy P., a Zebra (Nagy Kedvenc) és én ültünk a földön és építőkockáztunk, autóztunk; AV meg szokásához híven képeslapot gyártott pár jól sikerült képünkből, figyelmen kívül hagyva azt a bosszantó tényt, hogy mi minden évben kiszórunk vagy 10 postai, kézzel írt üdvözlőlapot és körülbelül ugyanennyi gondosan megszerkesztett képpel feldobott e-mailt, de mi soha egyetlen üdvözlőlapot nem kapunk és az e-mailekre is maximum 50%-os a válaszolási arány. (Ez van, nekünk nincsenek barátaink, csak zsarolóink, Magányos Farkasok vagyunk.) A délelőtt nem telt hát rózsásan, hiszen morogtam, mint a bolhás kutya, hogy mi a francot töri magát Életem Párja, minek veti a disznók elé a sok-sok gyöngyöt, ahelyett, hogy cserélnénk és ő P.-zne, én meg haladnék a főzéssel-sütéssel-készülődéssel. (P. még mindig nem elég magának, képtelenség mellette ép ésszel csinálni valami hasznosat, nagyszülők meg ugye nincsenek, akiknek le lehetne passzolni az őrültebb-sietősebb pillanatokra. Oké, egy kicsit megpróbáltam főzni mellette, de amíg kevergettem a levest, ő nekiveselkedett a lábamnak és nyögve-méltatlankodva igyekezett tolni kifelé a konyhából, úgyhogy tiszta "engem vigyen fel a padlásra" feeling volt, kicsit megsajnáltam.) Fél 11-ig készült hát a Mű, ekkor már igazán forrt az agyam veleje, hogy el vagyunk csúszva, miután se ebéd, se vacsora, se fa, se csomagolás, se bevásárlás, se semmi, csak egy szép fotómontázs... AV egész jól vette az akadályt, nem rágott be vagy ilyesmi, hogy morgolódom, kocsiba pattantunk hát és elautóztunk Cornelscourt-ba (!) bevásárolni. (Ha valaki gondolkodott már azon, ki az a szerencsétlen, aki 24-én délelőtt vásárol be karácsonyra, hát íme, itt vagyunk, ide lőjön.) Negyed 1-re haza is értünk, isteni, P. megebédelt, mi pedig belehúztunk: AV porszívózott és rendet rakott; én megfőztem a tárkonyos levest, majd közben betettem pár csirkefalatot és sült krumplit a sütőbe, ebéd gyanánt; P. meg visítva randalírozott közöttünk. (Elvakultságomat jellemzi, hogy egyszer azt hittem, hogy P. a Hull a pelyhes fehér hó-t dúdolja teljesen szabályosan, miközben tekeri le a sütőpapírt és az alufóliát egyszerre, de ránéztem a szájára és nem mozgott, mert mint utólag kiderült, csak a Bogárka énekelte a Twinkle, twinkle little start-t, de a szagelszívó zúgásában megtréfált a fülem.)
Miután P. fél 2-kor elaludt, mi mint a villám megebédeltünk és kezdődött a móka: AV elkezdte összerakni a fát (közben végig morgott, hogy hogy utál fát hajtogatni), én meg kivasaltam az ünnepi terítőt (ezt ki akartam spórolni, de kaptam a pofámra) illetve becsomagoltam P. ajándékait. Míg AV díszített, rendbe tettem a konyhát a délutáni főzéshez és csodák csodájára, mire a Kiskorú felébredt, mi készen voltunk: Az Angyalka meghozta a feldíszített fát. (A napszak kulcsmondata egyébként a Hol a pótégő és mit keresnek ezek a csirkék itt? - a karácsonyi és a húsvéti dekor kissé összekeveredett, na...)
Szóval Pöttöm felkelt, megcsodálta a fenyőfát, pöccintett kettőt a díszeken, majd kiszaladt a hűtőhöz joghurtot kunyerálni. Mit neki karácsonyfa, érted. Két falat után ráadásul sajnos eszébe jutott, hogy uzsonna alatt mindig anyuékkal beszélünk, ezért elkezdett Mamázni (mammma, mmmmama, mammmma) és szabotálta az evést addig, amíg fel nem hívtuk anyuékat msn-en. (Közben AV kiosont becsomagolni az ajándékaimat.) Fél 5 körül cseréltünk, a fiúk játszottak, én pedig ajándékokat csomagoltam és nekiálltam a hús panírozásának. Innen felpörögtek az események, elkészítettem a rántott húst rizi-bizivel, hajat mostam, pakolásztunk, becsempésztük az ajándékokat a fa alá, átöltöztünk (ebből volt egy kis konfliktus, mert P. azt hitte, megyünk valahová és mindenáron ki akart menni a folyosóra, alig bírtuk lefogni, hogy ne nyitogassa a kilincset), majd nekiálltunk közös fotókat készíteni. No most ez elég viccesre sikerült, mert hol AV lógott ki, hol P.-nek volt nagy a tokája, hol az én karom volt Popey-i vastagságú, szóval gyártottuk-gyártottuk a hülyébbnél-hülyébb képeket, de egyik sem akart tökéletesre sikerülni, amit én roppant viccesnek tartottam és hálistennek a többiek is. (Közben persze P. még mindig nem adta fel, hogy azért csíptük ki magunkat, mert megyünk valahová, ezért minden harmadik fotó után az ajtóból kellett visszahalászni, hogy "nem megyünk, basszus, fotózunk, érted? fo-tó-zunk"...) A vacsora hasonlóan viccesen telt: P. húst evett villával és borsót kézzel, mi meg tömtük bele a rizst kiskanállal (hasmenése van ugyanis, csúnya). Kaja után ajándékoztunk végre: először a Legfiatalabb kapott bontogatnivalót, majd mi is kiosztottunk 2-2 ajándékot egymásnak. Később szkájpoltunk AV tesójával, anyukájával és anyuékkal is, úgyhogy csúszva, 9-kor fürdettünk csak, de sebaj, hiszen Karácsony van, Karácsony!
update: P. 2 előtt felébredt és fél 5-ig forgolódott, horkolt, szenvedett, ugyanis... igen... mi más... náthás. Boldog ünnepeket, kedves orrszívó, karácsonykor sem pihenhetsz...
update 2: A fotók többségén AV egyik kezében ott figyel a Lovacska, amit azért vett fel, hogy P. tekintetét a fényképezőgépre irányítsa, de aztán úgy hozzá nőtt, hogy elfelejtette letenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése