Kedden délelőtt még csomagoltunk, takarítottunk, hogy ne teljes káosz várjon, mikor 23-án hazaesünk, majd dél körül nekivágtunk az országnak. P. egész jó arc volt, jól tűrte a megpróbáltatásokat, igaz ugyan, hogy csak egy órát aludt útközben, de nem nagyon sírt a 2,5 órás út alatt. (Mondjuk apait-anyait beleadtam, ez is hozzátartozik, volt repdeső maci meg vibrátor szellem meg zengő abc és társai.) Egy tengerparti üdülőfalu egyik házacskáját béreltük ki három éjszakára. A karácsony előtti nyaralás hálistennek olyannyira nem közkedvelt errefelé, hogy nagyjából egyedül élvezhettük a kis levegőváltozásunkat, nem kellett attól tartanunk, hogy túlságosan zavarnak a körülöttünk lakók... Miután 3 körül elfoglaltuk a vityillót (no ezt a szót sem írtam még le soha, az is biztos), kipakoltunk, bújócskáztunk kicsit (az ír meglehetősen megalomán nép, ez a villa is két szintes volt persze, alul kettő, felül kettő hálószoba meg egy-egy nappali illetve négy darab fürdőszoba, kettő darab kandalló, páncélököl) és este, már sötétedés után beautóztunk a városba venni tejet-kenyeret, mert bár mint a piros hetes, nagyjából mindent vittünk (pl 2 szem hagyma a következő napok ebédjeihez, só, domestos stb), úgy gondoltam, tejet és kenyeret már csak nem fogunk cipelni itthonról. Az este fotózkodással telt, majd 10 körül nyugovóra is tértünk.
Szerdán reggel a nyaralókhoz tartozó hotel fürdőjében kezdtünk. Volt egy úszómedence, egy jakuzzi és egy gyerekmedence. Ismerve az írek vízszeretetét, ez osztályon felülinek számít, főleg azért, mert télen is nyitva voltak a medencék! Vettünk hát egy úszópelust €2,5-ért (€2,5-ért bazzeg) és vidáman masíroztunk be az öltözőkbe - pontosabban mi ketten vidáman masíroztunk, P. viszont gyökeret vert a recepción, majd a kilincshez rohant, hogy szevasztok, gyíkok, én leléptem. Klassz. Felkaptam hát, berohantunk az öltözőkbe, majd mikor próbáltam P. fejéről levenni a sapkát, szerencsétlen igen erőteljesen kezdett tiltakozni, konkrétan zengett tőle az épület. És ez még csak a sapka volt. Ezek után minden egyes ruhadarab levételével növelte a hangerőt, szóval mire ott állt egy szál pelusban, nagyjából megsüketültünk. (Közben persze párhuzamosan a vetkőztetésével mi is vetkőztünk, mert bazi hideg volt a családi öltözőben és rosszul vette volna ki magát, hogy ő ott áll fürdésre készen (?), mi meg akkor állunk neki a fürdőruháinkat kicsomagolni...) Na szóval, bár egy idő után azt hittem, jobban már nem sírhat a Ded, rá kellett jönnöm, hogy mindig van lejjebb, hiszen amint megpróbáltuk ráadni a €2,5-s úszópelust, P. jeges rémülettel a szemében valami vijjogó-recsegő frekvenciát talált és a mondanivalóját aláhúzandó, mint a cséphadaró úgy kezdett kapálózni a kezével és a lábaival is. Komolyan, azt hittem, hogy mindjárt ránk szólnak, hogy hagyjuk el a helyszínt... De nem. Ki kellett tartanunk. Valami úton-módon (hol én fogtam le P.-t és AV ráncigálta fel a pelkót, hol fordítva, de egy biztos, a hideg ellenére mindketten izzadtunk) felkerült hát a pelus, következett a következő akadály: be kellett jutnunk a medencetérbe. Itt egyedül maradtam, AV ugyanis volt olyan mázlista, hogy csak a férfi öltözőkön keresztül juthatott be a medencékhez. No most a mi 15 méteres utunk nagyjából 5 percig tartott, útközben többen halláskárosodást szenvedtek, én pedig már kezdtem azt hinni, hogy P. valami beépített ember és ez Kandi Kamera, b*zmeg. P. természetesen a medencék között sem hagyta abba az üvöltést, mit neki újdonság varázsa, úgyhogy az apja kezébe nyomtam, hogy vigye, amerre akarja, különben bedobom a mélyvízbe visszakézből. Szerencséjére vagy szerencsénkre, jó öt perc után P. lenyugodott és onnantól kezdve vidáman pancsolt a 29 fokos vízben, mintha mi sem történt volna. (Kivéve persze, mikor meglátta a nagymedence szélén a szobrokat, mert azoktól valami miatt f*sott rettenetesen.) Mi persze alig-alig szórakoztunk, végig őt pesztráltuk, igaz, egyszer mindketten töltöttünk vagy 5 percet a jakuzziban is (felváltva persze). Dél körül szedtük a sátorfánkat és hazasétáltunk, P. kicsit kényelmetlenül, ugyanis elfelejtettem normál pelust betenni neki, így bugyi nélkül volt kénytelen nadrágot húzni, amin meglehetősen sokáig kattogott. (Tapogatta "ott lenn" hitetlenkedve.)
Ebédre rizses húst főztem, majd P. egy órát aludt (nesze neked a víz leszívja az ember energiáját) és délután bementünk Dungarvanba körülnézni. Előtte célba vettük Ringville-t is, mert a térképen láttam egy kis jelet, hogy szép kilátás van a tengerre ebből a kis zsákfalucskából. Oda is autóztunk, de az igazat megvallva cseppet sem volt szebb a kilátás, mint bárhonnan a környékről... Egy mázlink volt: a kocsiban mászkált egy kis rovar és P. nagyszerűen elvolt a látványával, percenként mutatott rá nagy lelkesen és sikongatott, hogy hohóóó, sok van, mi csodálatos, de ennél a kis rovarkánál nincs semmi csodálatosabb... Nem kísértve tovább a szerencsénket (már hogy P. jól bírta az utat), visszasiettünk hát Dungarvanba. A főbb látnivalókat kivégeztük (kocsiból, kívülről), majd leparkoltunk valahol és besétáltunk a város "új bevásárlóközpontjába", pontosabban a Dunnes-be. Vettünk ezt-azt, majd visszaküzdöttük magunkat a kocsiig és hazaautóztunk. (Ja, hát mert hogy a legjobbat nem is mondtam: nem vittünk babakocsit. Nem ezen a délutánon, egyáltalán. No ez hiba volt, mert így a sétáink 80%-ban valamelyikünk cipelte P. pehelysúlyát. Menő végül is, hiszen égett a zsír rendesen.) Este kipihentük a nap fáradalmait és ismét csak 10-11 körül pihentünk le, hurrá.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése