Utak és szocializáció

• P. nem lázasodott be, úgyhogy ma délelőtt voltunk az állatkertben. A kedvencei ezúttal a fókák voltak, lelkesen nyomakodott oda a rozsdás kerítéshez, hogy jól láthassa őket. Mikor az egyik felüvöltött, összerezzent szegény, majd inkább gyorsan felröhögött és félelmetes mutatóujját a kiáltó fókára szegezte, biztos, ami biztos... És ez így ment vagy 8-10 percig! Durva. A héten egyébként ez volt a csúcspont, mert valahogy olyan lusta voltam (talán a tavasz miatt?), hogy délelőttönként csak a legközelebbi játszóra toltam el, ott marhultunk 45-50 percet, majd haza, ebéd, szunya, délutánonként pedig udvari kolbászolás meg tengerpart és szevasz. Szánalom. Ja nem is, kedd délelőtt voltunk az ILAC-ban is, a mondókás mókán, ahol kétszer is vele példálóztak (nézd, a kisfiú milyen szépen ül (fél perc múlva távozott) / nézd, a kisfiú bezzeg nem sír (persze, mert tele van az arca rizskoronggal)), de egyébként tényleg ennyi volt a program a hétre, pedig gyönyörű volt az idő: 8-10 fok, enyhe szél, napsütés...
• Ami a szocializációt illeti, úgy látom, P. egyre jobban nyit a többi gyerek felé. A héten már volt, hogy egy-kettőt üldözőbe is vett, azaz követte őket pár méteren át, majd mikor azok megfordultak, hogy konfrontálódjanak, megállt előttük és mereven sokatmondóan nézte őket 2-3 percig. Háromszor a lasztiját is odaadta másnak. Menő. Ezzel párhuzamosan, ha felnőtt közeledik hozzá, egyre rosszabb a helyzet: idegesen elfordítja a fejét és ferde nyakkal elfut vagy nemes egyszerűséggel elbújik valami mögé... Hát itt tartunk.