A kezei, a lábai mindig mozgásban vannak (nem, nem általában, mindig), ha hason is fekszik elalvás előtt, látom, hogy a takarója fel-le emelkedik, mert vagy a csipőjét emelgeti ezerrel vagy térdből a lábát. Ha ekkor megfogom a kezét, biztos, hogy törögetni kezdi az ujjaimat, a szájához húzza a kezem, rosszabb napokon pedig a térdét igazitja oda az összekapcsolódó kezeinkhez és bökdös vele...
Amikor éber, rohan, de mindig, én pedig szó szerint alig-alig érem utol, pedig gyors vagyok istenuccse. Boltban, utcán ész nélkül, hátra se nézve tud otthagyni, eszébe sem jut, hogy baja eshet. Ülni / feküdni nem tud öt másodpercnél hosszabb ideig egy helyen, ugrál, négykézláb mászik, gurul a hátán, bukfencezik, mint akit alaposan felhúztak.
Visszatérve az alvásra, este 10 előtt nem alszik el, ébredni pedig 7-fél 8 között szokott, kéthetente egyszer pedig 8-kor. Napközben 1-1,5 órát alszik. Ez 10-11 óra a 24-ből. (Ha belegondolok, hogy eddigi élete 750 napján minimum 1500 órával aludt eddig kevesebbet, mint egy átlaggyerek (13 órával számoltam az átlaggyerek átlagalvásidejét, pedig mint tudjuk egy csecsemő pl mindig alszik...); azaz pontosan 62,5 teljes napot "vett el tőlünk" pluszban, mint az átlag, tök mérges leszek, pedig szegény nem tehet róla...)
Az aktivitás mellett a folytonos kapcsolatigénye az, ami kikészit már igy két év után. Ez a nonstop kérek inni, almát, joghurtot, banánt, kekszet és elölről újra végtelenitve: kérek inni, almát, joghurtot, banánt, kekszet, inni, almát, joghurtot, banánt, kekszet, inni, almát, joghurtot, banánt, kekszet, inni, almát, joghurtot, banánt, kekszet... Minden percben kell valami. Ha nem kaja, akkor a dicséretem, hogy szépen autózik, firkál, mászik, ugrál... Tudom, ezek normális igények (még ha kicsit végletesen sűrűn is talál ki dolgokat ennyi idősen) de egy kicsit most épp unom...
Mert nálunk nincs egy nagyi, nincs egy segitő húg, nővér, barátnő, nincs bébiszitter, nincs bejárónő, nincs SENKI, aki egy fél órára átvenné a felügyeletét... Nincs olyan, aki egy fél órára odafigyelne rá, aki friss türelemmel, aggyal elégitené ki a furfangos kis kapcsolati kivánságait, mert tudom én, hogy erről van szó, átlátok rajta, azt szeretné, ha mindig egyek lennénk, a nap 25 órájában...
És hiába balanszirozok én, hogy tudatosan ne legyek rabszolga, hiába nem hagyom, hogy majmot csináljon belőlem azzal, hogy például kér almát, majd miután megmosom, feldarabolom, kitalálja, hogy ja nem, ő narancsot akar mégis (gonosz vagyok, ilyenkor már nincs narancs, ez van) baromira fárasztó ez az egész, mert ilyenkor jön tombolós hiszti, a végtelen, agyattépő sirás és bár kitartok, nem adok neki narancsot akkor sem, ha megveszik, de közben szétesik a fejem és szétvet az ideg. Próbálok arra gondolni, hogy ez egy korszak, amit túl kell élni, de ez nem mindig segit, amikor az egész olyan, mint szélmalom harc: egy folyamatos, néha vicces, néha izgalmas, de alapjaiban csak egy baromi unalmas szélmalom harc.
És hiába gondolkozunk azon egyfolytában, hogy kéne egy kistesó, mert öregszünk, mert mindig is két gyereket szerettünk volna és mert talán egy tesó mellett rájönne, hogy nem csak ő van a világon, mellette egyszerűen nem merek belevágni, igy, teljesen tökegyedül... És tudom, hogy nem szabadna emiatt dühösnek lenni rá, nem kéne a saját gyávaságomat palástolva őt kikiáltani bűnbaknak, de úgy érzem, ez a hurrikán természete* mindenképp közrejátszik abban, hogy nincs kedvem még egyszer ezt végigzongorázni. Szivtunk mi már vele annyit, amennyit más két gyerekkel...
* egyébként ez nagyon érdekes: alapból vad, aktiv, mindent elsöprő gyerek, de ha idegenek között van, teljesen lemerevedik, befogja a fülét, bámulja a cipője orrát és imádkozik, hogy kikerüljön a helyzetből
Nagyon ismerős! No, nem a jellem,hanem a helyzet... Tudom - te meg tudod, h tudom - milyen egyedül végigcsinálni ezt. Hol jut a magunkfajtának 6 hét gyermekágyi pihenés. :-) Vagy "rábízom a nagyira, míg elugrok a boltba"...
VálaszTörlésDe szerintem idővel 3-4 éves korában majd már bele mertek vágni. Addigra kinyílik annyira az értelme, illetve lesz ovi, ami elnyeli a napi feszkó jelentős részét.
most nem azért, de szerintem nagyjából senkinek nem jut gyermekágyi pihenés, az első idők segítséggel is kemények mindenkinek.
VálaszTörlésBéb, hát remélem, hogy bele merünk, én most az összefüggő, értelmes beszédben bizom épp, gondolom baromi frusztráló lehet neki (is), hogy nem tudja szóban kifejezni magát... sokszor azt sem tudom pontosan, épp mi a baja, mitől akad ki egyik pillanatról a másikra.
VálaszTörlésMolly, persze, az első 6 hét alapból gáz, de azért lássuk be, vannak fokozatok... A gyerek természete + a támogatottság nagyon befolyásolja, mennyire stresszes az első időszak (és az utána jövő ezer év). Ha azt a "normális" esetet vesszük, hogy egy apukának-anyukának születik egyetlen, egészséges gyereke, nagyon nem mindegy, hogy az az egy gyerek sirósabb, ingerlékenyebb vagy nyugodtabb ÉS a temperamentumtól függetlenül van-e leakasztható támogató / segitő a háznál.
persze, nem mindegy, csak ez a "hol jut a magunkfajtának gyermekágyi pihenés" azt sugallja, hogy a gyermekágyi pihenés az egy bevett dolog és csak a különösen szerencsétleneknek nem jut, pedig szerintem nagyon ritka, hiszen az anya mindenképpen kulcsfigura, hiszen ő szoptat (jó esetben), nyilván nem heverészhet egész nap akkor sem, ha a nagymama lelkesen főz.
VálaszTörlésa "normális" eset az egy, egészséges gyerek? hát igen, én kettőt szültem, mint az állatok:D
meg még az jutott eszembe, hogy nekem az kicsit olyan visszatetsző is, hogy manapság a nagymamának szinte kötelessége segíteni. amennyire kitolódott a szülés időpontja, még örülhetünk, ha élnek a szüleink, nemár, hogy minket szolgáljanak hatvan fölött, esetleg akár betegen. persze, néha segíteni lehet, de valahogy azt érzem, hogy manapság ezt mindenki elvárja. basszus, a nagymamám négy gyereket nevelt fel tök egyedül (a nagypapám költő volt, nem hiszem, hogy sokat tudott segíteni;)), nulla segítséggel, nulla forinttal és nyilván mosógépe sem volt. oké, a világ változik, de szerintem azért nem árt néhány akadályt egyedül megugrani az életben.
VálaszTörlésezt most nem konkrétan neked címzem, sőt, nehogy félreértsd, rosszindulat sincs bennem, nem téged akarlak kioktatni (ezt csak azért magyarázom túl, mert a neten ami félreérthető, azt félre is értjük)csak sokat gondolkodom ezen, aztán valami ilyesmire jutok általában...