Hosszú hétvégén vagyunk túl. Hosszú volt és bosszantó esős. Voltak nagyon jó pillanatai persze, de összességében az maradt meg a legjobban, hogy hol ömlik az eső, hol szakad. Pedig olyan jól indult...
Pénteken délután szépséges napsütésben P.-vel elsétáltunk a Paddy's Market-re, hogy vegyünk valamit a szombati házassági évfordulónkra. Egy rövid hintázással könnyedén megúsztam a Darling harbour-os játszóteret (nagyon jól bevált eddig, hogy ha indulni akarok, szólok P.-nek, hogy még 20-at lökök rajta és aztán elindulunk - ilyenkor, ha jókedve van, simán belemegy az alkuba), majd begurultunk a piacra. Attól eltekintve, hogy egy újabb kisautón kivül nem vettünk semmit végül (nem impulzus-vásárlás volt, előre megigértem P.-nek, hogy választhat valamit (= egy autót) a királynő születésnapja alkalmából), jó hangulatban nézelődtünk, bár a blair-i erdő lószar a Paddy's Markethez képest: legalább ötször tettük meg ugyanazt a kört a csipogó kiskutyák és a "kézzel festett" bumerángok között, de egyszerűen nem találtam meg azokat a standokat, amiket kerestem. (Ausztrál vadállatos puzzle-t szerettem volna meg ugye valami aranyosat az évfordulóra.) Sebaj, hazafelé elmentünk AV elé és romantikusan hármasban hazasétáltunk, klassz.
A szombat aztán már kicsit furcsán indult. P. a reggeli tápszerét sugárban hányta magára egy rosszul sikerült nézd, tudok direkt büfizni mutatvány után. Szegény halálra rémült, mit tett, próbálta befogni a kezével a száját, de csak visszajött minden, nagyon sajnáltam... Mivel tudtuk, hogy nem azért hányt, mert beteg, fél 10 körül elindultunk autóval Manly-ra. (AV bérelt kocsit négy napra, mondván, hogy most akkor jól megnézünk mindent a környéken...) Az első célunk a Worm hole volt, amit egy biciklis térképen láttam és izginek tűnt. A bicikli miatt feltételeztem, hogy egy ügyes gyerekkel is járható az alagút, különben bicajjal hogy lehetne átmenni rajta... Miután leparkoltunk és kiperkáltunk 6 dollárt (!) egy óra parkolásért, nekiindultunk megkeresni a célt. Átvágva egy mély homokmezőn felsétáltunk egy rakás lépcsőn, de miután még mindig nem volt meg az alagút, megkérdeztünk egy helyi fickót, aki közölte, hogy lenn, a medence mögött kell elindulni, de nagyon rough az út, úgyhogy felejtsük el gyerekkel. Szuper. Lelombozva lesétáltunk, csekkoltuk, mennyire rough az az út, majd miután láttuk, hogy igen-igen, visszasétáltunk a kocsihoz. Jöhetett a következő célpont, a Cabbage Tree Aquatic reserve. Térképről kinéztük a Bower street végi parkolót és nekiindultunk. Aha. Kiderült, hogy a parkolás itt még drágább, mint a parton volt... Váltottunk hát meredeken és legurultunk a jól bevált másik kis parkolónkba, ami a Corso közelében van és ingyenes. Manly fő partjának déli részéről Shelley beach-ig a Cabbage Tree Eco Sculpture Walk vezet el. Ez egy szépen kiépitett, babakocsival is járható sétaút a tengerparton, könnyedén teljesithető, úgyhogy úgy döntöttünk, ez lesz a második programunk. Útközben vettünk két Magnumot és boldogan fagyizgatva közelitettünk a célhoz (P.-t is kináltam, de nem szereti a jégkrémet, el sem hiszem). 
A 15 perces utat mi kb 30-40 perc alatt tettük meg oda- és visszafelé is, mert minden hangyánál és ivókútnál jelenésünk volt... Miután igy szépen elrohant az idő, hiába választottuk hazafelé a gyorsabb, fizetős utat (a Harbour bridge fizetős, ha északról délre megyünk át rajta kocsival), valahogy eltévedtünk és igy P. gyönyörűen elaludt a kocsiban, hiába ráztam, piszkálgattam, semmi nem hatotta meg. Mivel a városban óriási dugó volt, lépésben haladtunk előre, szóval végülis aludhatott volna eleget az autóban is, de 20 perc alvás után egy mellettünk gázt adó motorosnak köszönhetően Mr Nyúl felébredt és hazáig már vissza sem aludt. Sebaj, gondoltuk majd itthon alszik, hiszen 20 perc semmi, álmos még, hát látszik rajta... Aha. Nagyjából másfél órán keresztül rimánkodtunk neki, hogy aludjon, de mintha a falnak beszéltünk volna. Eszelős tekintettel orditotta, hogy autó, autó, autó, utalva ezzel arra, hogy ha már van kocsink, használni kéne, azonnal üljünk vissza bele és menjünk valahová... Remek. Fél 5 körül (ezen kicsit felhúztam magam, mert tudtam, hogy 5-kor már sötét van, de AV be akart fejezni valamit, amit elkezdett, igy nem indulhattunk el korábban...) nekivágtunk Bondi-nak, még hozzá a Marks Parknak. Miután a GPS azt sem tudta hol van (ja, ezt nem is mondtam, de mióta itt vagyunk, a GPS nagyjából fél órán át keresi a jeleket, mig mi kuksolunk a kocsiban), egy térkép és a memóriánk alapján gépi segitség nélkül jutottunk el Bondi-ba, hiába no, már ezért megérte, hogy ennyit gyalogoltunk a városban... Nagy nehezen találtunk parkolóhelyet, P.-t betettük a hintába, én pedig elszaladtam és csináltam pár bemozdult fotót az alkonyatban többek között a Tamarama beach-ről. (Ekkor már igencsak sötétedett sajnos, pedig nagyon szép lett volna a kilátás...) Teljesen sötét volt már, mikor hazaindultunk, pedig nagyjából 6-ra már haza is értünk. Az este, P. álmosságának hála, öt percenként sirásba fulladt, a végén már szinte elég volt, ha egy szó N betűvel kezdődött (a NEM-re emlékeztetve őt ezzel), P. már görbitette is le a száját és vetette le magát a padlóla szenvedni. Ennek ellenére kitartott, elaludni csak fél 10-kor volt képes. (Oké, nyertünk fél órát, az is valami.) Vasárnap arra ébredtünk, hogy esik az eső. Pontosabban már éjjel is esett, párszor fel is riadtam rá, úgy kopogott az ablakon. Miután mikor kifordultunk a garázsból, csak csöpögött, nekivágtunk a Botany Bay-nek, ahol meg akartuk nézni azt a helyet, ahol Cook partra szállt először (Captain Cook Landing Point) és be akartunk menni a Tramway Museumba, hogy elvillamosozzunk a Royal National Park-ba. Még lasztit is betettem. Haha. Félúton jártunk, mikor láttuk, hogy ebből ma már nem lesz semmi. Ömlött az eső. Mit ömlött, zuhogott. Mint amit dézsából öntenek. Becsületből azért elmentünk Kurnell-ig, behajtottunk a Visitor Centre-ig, de esély sem volt arra, hogy kiszálljunk, úgy esett. Mit ne mondjak nem voltam felhőtlenül boldog. Sőt. Távolról megnéztük a Bálnaleső helyet, majd szomorkodva hazaautóztunk. Hazafelé megláttunk egy IKEA-t és miután úgyis rég ettünk húsgolyót, úgy döntöttünk megnézzük a déli féltekén milyen... Hát... Drága. A 15 darabos menü 8.5 dollár, de ha sült krumplival ennénk, akkor az plusz 4 dollár. (Egy süti 3.75 dollár, egy ital 2.5 dollár.) Miután reggel fél 10 óta szegény P. nem szállt ki a kocsiból, örültünk, hogy valahol ki tudja nyújtani a lábait, úgyhogy megebédeltünk, mig ő játszott kicsit a többiek között. A délutáni alvása alatt (ami hálistennek most itthon volt), végig azon agyaltunk, hová tudnánk menni kocsival. Miután a magyar havi minimálbér 2/3-át kifizettük azért, hogy négy napig legyen autónk, úgy gondoltuk, mindenképp használunk kell a kocsit, különben minek áldoztunk rá annyit. Igen ám, de mindenhol falakba ütköztünk. P. aludt egy órát, fél 4kor kelt. A kinti programok ugye kilőve, mert esik. A legtöbb múzeum 5-kor zár, vagyis mire odaérünk bárhová, marad 30-40 percünk nézelődni, arról nem beszélve, hogy a parkolás horror, az amúgy is méregdrága belépőjegyek mellé tehát még ki kéne fizetni 8-10 dollárt a parkolásra is és akkor még olcsón számoltunk. Addig-addig filóztunk, mig végül eljutottunk odáig, hogy elmegyünk a Broadway Shopping Centerbe, a KMarktba (ott úgyis ingyenes a parkolás három órán át) és nézünk P.-nek body-t, mert az továbbra sincs elég. Igy is lett. A plázában végül találtunk egy mini játszóházat (egy mászókát egy pici csúszdával), úgyhogy ott ragadtunk és mig egyesével megnéztük, hol nem veszünk P.-nek body-t (legolcsóbb, fehér, rövid ujjas 7.5 dollár), ő kissé félszegen mászókázott, csúszdázott.
Hétfőn, miután egész éjjel esett a változatosság kedvéért, úgy döntöttünk, elautózunk a Trainworks-be, Thirlmere-be. 100 km, de sebaj, egyszer élünk, úgyis ömlik az eső, P. meg úgyis imádja a vonatokat. Az út meglehetősen eseménytelenül telt, már ha azt nem számoljuk, hogy a kocsi tetejére legalább 300 miliméternyi csapadék hullott, mig odaértünk. A kiállitás nagyon jó volt, volt egy kis játszótér, rengeteg régi vonat, amik közül néhányra fel lehetett szállni, sok-sok tekergethető, mozgatható bigyó, egy kis terepasztal a legkisebbeknek, tájékoztató táblák, gyűjtemények... 2 órát voltunk, de többet is el tudtunk volna nézelődni, tényleg egész napos program is lehetne, mint ahogy hirdetik magukat. P. is jól érezte magát, szaladgált, nyomkodott, tekergetett, kurjongatott. Miután evett egy home-made szendvicset, egy banánt meg egy mandarint, 1 körül hazaindultunk. Magunknak nem vittem persze semmit, úgyhogy megálltunk egy viszonylag nagy IGA-ban, hogy no most aztán jól feltankolunk - de jó nagy koppanás lett a vége, mert szeletelt kenyéren kivül semmi azonnal fogyasztható nem volt (értem ezalatt, hogy egy zsömle, egy péksüti neadjisten)... P. amúgy a hazaúton aludt egy órát, szóval ezzel most nem volt gond... Délután már csak beugrottunk vásárolni a BSC-be, majd kezdődhetett az újabb hét...
Összességében felemásra sikeredett a hétvége sajnos, pedig baromira vártam, hiszen ezúttal három napunk volt együtt, hármasban és kocsit is béreltünk és mégis, valahogy a hülye időjárás meg a sok sirás úgy érzem kicsit áthúzta a számitásainkat... Ennek ellenére nem panaszkodom ám, Manly és a Trainworks például kifejezetten tetszettek illetve azt is imádtam, hogy P. nagyon jól viselte az autózást, Thirlmere-be odafelé például vagy fél órán át lapozgatta a kiállitás prospektusát, mert volt benne két fotó két vonatról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése