Tegnap gyönyörű idő volt, nem esett az eső, (először, mióta hazajöttünk), az egyetlen bökkenő az volt, hogy 0 fokra ébredtünk. Ez borzasztó ritka errefelé, nem vagyunk már hozzászokva az ilyen zimankóhoz, elég rosszul esett hát a dolog, hogy téli kabátot meg sálat kellett felvennünk. Délelőtt elmentünk azért a Botanikus Kertbe, megnézni a Tök-kiállitást meg fagyoskodni egy cseppet; délután pedig a Palmerstown Parkba autóztunk játszózni. Semmi extra tehát.
Ma már visszazökkent az idő, 6-8 fok volt egész nap - viszont szinte megállás nélkül esett. Lélekemelő. Délelőtt vásároltunk, tomboltunk a Dealz-ben, délután pedig ismét csak költöttünk, elmentünk az IKEA-ba és vettünk két polcot meg egy csomag szalvétát, hogy fejlesszük P. asztali etikettjét.
A hétvége folyamán - szokás szerint - rengeteget agyaltam ám a Jövőn, de - szokás szerint - semmire sem jutottam és ez már kezd olyannyira idegesiteni, hogy szavakba nem önthető.
A Jövőről való Gondolkodás Két Fő Napirendi Pontja:
- Mikor jöjjön P. öccse? Most júliusban vagy esetleg 2014-2015-ben?
- Hol éljünk az elkövetkezendő 5 évben? Maradjunk itt vagy máshol? (Hol?)
Július? :) Azt gyorsan el kellene dönteni. :*
VálaszTörlésMost júliust már lekéstétek. Max. jövő július. :)))
VálaszTörlésÉs mi az, hogy az öccse???? Ennyire fiúpártiak vagytok?
Egy gyermekből durván általánositva és a megfelelő számitásokat elvégezve még benne vagyunk júliusban. :D
VálaszTörlésAmi a nemet illeti, teljesen két fiús anyukának látom magam a jövőben, bár jól jönne egy lány is, meggyőződésem, hogy sok szempontból könnyebb lenne egy lánnyal (pl nagyobb az esély, hogy lehetne ölelgetni, nem mozogna mindig valamije - már ez nagy segitség lenne). :)))
Azért erre a lányos dologra ne vegyél mérget :-D
VálaszTörlés