Sztereotipiáim

Bár a hasonlitgatás az EMK szerint, az általánositás meg mindenki szerint gázos, már rég akartam irni az irekről úgy általánosságban, Molly olaszairól olvasgatva...
Irország legnagyobb előnye ugyanis maga az ir nép. Oké, kicsit kis igényűek (ilyen egészségügy, tömegközlekedés és szolgáltatási szinvonal mellett minden épeszű nemzet fellázadt volna már ötvenszer), de nagyon szeretnivalók. Barátságosak, nem morgolódnak, ha valami bosszúság éri őket, humorizálnak és folyton dudorásznak. Ezt a dudorászást egyébként kifejezetten imádom. Az ember vásárol, nézeget és egyszer csak realizálja, hogy körülötte 2-3 ember dalolgatja a Frosty, the snowman-t vagy a Someone like you-t, szóval azt a nótát, ami épp szól az üzlet hangszóróiból. Lélekemelő, komolyan. Aztán. Ha lassan pakolod el a pénztárnál az árut, a pénztáros nem néz rád úgy, mint a véres rongyra, hanem mosolyog, hogy take your time... A mindennapok nyugalma (vagy nem tudom, mije, lazasága? lustasága? egyszerűsége?) egyébként a vezetésben látszik meg leginkább. Itt nincs dudaszó, nincs villogás, nincs cikázás a sorok között. Nem véletlen, hogy itt vezetek, Magyarországon pedig nem... Itt hagynak sávot váltani, beengednek maguk elé, türelmesek, nem sietnek sehová. (Kivéve a buszvezetők, ők hasonlóak a magyar taxisokhoz.)
Az irek tehát kedvesek. Persze nekik is megvannak a hülyeségeik, a bosszantó kis szarságjaik (lásd például  hömpölygő takony), de mivel a kinzó kis furcsaságaikat valami mélyről jövő jóindulattal és gyerekes tudatlansággal veszik körül, az ember csak ideig-óráig képes rájuk haragudni. Lehet, hogy ez most kicsit felsőbbségesen hangzik, nem annak szánom, de egyszerűen nem tudom pontosabban megfogalmazni, mit is érzek az irek iránt.
Amikor kettesben beszélgetünk róluk, mindig a magyarokkal összefüggésben próbáljuk meg megfejteni a lényüket és általában arra jutunk, hogy amit nem szeretünk a honfitársainkban (beleértve magunkat is), az egyszerűen hiányzik az irekből. Vannak hasonlóságok a két nemzet között (a történelmünk például kifejezetten hasonlatos egymáshoz), de mégis, mintha egy skála két végében ülnénk, a hasonló körülmények valahogyan két teljesen ellentétes gondolkodásmódot termelt ki.
Azt hiszem, szeretem az ireket.