Amikre büszkék vagyunk és amiben még kéne némi fejlődés

Pontosabban amik miatt büszke lehet P. magára. Csak a rend kedvéért.

• imádom, hogy a boltban nincs apelláta, hogy bontsunk ki és kóstoljunk meg ezt-azt
• birom, hogy nem rontópál, hogy óvatosan bánik a dolgaival
• szeretem, hogy tud suttogni, hogy néha poénból nagyon halkan közöl csak valamit, nagyon aranyos
• szuper, hogy leszokott az itthoni telefonozásról, hiába hagyom szanaszét a telefonomat, nem csap rá és nyomkodja (most csak a kocsiban használhatja illetve ha sokat kell várakoznunk valahol)
• hasonlóképp, nem rinyál a tévéért sem, talán ebben a lakásban még nem is néztünk tv-t, egyszerűen engem sem izgat, gyakorlatilag el is adhatnánk a készüléket, mert minek áll itt 
• nincs már csak virsli evés, szalámi evés, sonka evés, szépen eszik mindenhez kenyeret is

Amiben viszont tovább kéne fejlődnie kissé, az a türelem. Harcolunk vele, küzdünk, de alig látok némi javulást. Példa:
- Nyanya, kéjek mazsót.
- Pillanat, befejezem a reggelimet és hozok.
- Nem. Kéjek MOST.
- Mondtam, hogy mindjárt, nézd, ezt a három falatot még megeszem és adom a mazsolát.
- NEM. MOST. Nyanya föláll. Kéjek mazsó.
- ...
- NYANYAAAAAA! Kéj Peti! Mazsóóóóóóóóóóó...
Ha jobb a hangulata, még vagy ötvenszer felszólit, hogy adjak mazsót, ha viszont feszültebb és látja, hogy nem moccanok (akkor szoktam moccani mégis, ha azt mondja, hogy Nyanya, hozzál légyszi mazsót Peti - ennek nem tudok ellenállni, légyszi, istenem, elolvadok), szóval ha nem jut eszébe a kulcsszó, akkor ledobja magát a földre és fetreng végig a szobán / konyhában, miközben orditja, hogy mazsó és sir. Én ilyenkor közlöm vele, hogy legyen kicsit türelmesebb, kap mazsolát, de várja ki a sorát. Ettől persze még jobban felhúzza magát és bömbölni kezd, mire én beviszem a szobájába, hogy megnyugodjon és kijövök. Régebben (és időnként még ma is, ha rosszabb a kedve) ilyenkor orditott, mint az albán szamár, hogy Nyanya fölvesz, Nyanya fölvesz, mig vissza nem tértem hozzá, de mostanság általában már egy perc sem telik el és jön ki magától, hogy már nem sijok... Eddigre ugye már el is intéztem, amit akartam, úgyhogy ha tudja még, miért is akadt ki, megkaphatja, de néha el is felejti, miért is kezdett hisztizni...
Az igazat megvallva, nem tudom, ez jó taktika-e, mit lehetne másképp csinálni, de jobb ötletem nincs a türelem fejlesztésére, mint ha nem érek rá, nem pattanok az első szóra.