Ma este szokásomhoz hiven bebuszoztam a központba, de mivel nem vásárolgatni akartam, hanem nyelvgyakorolni a múltkori kinos mozis élmény után, célba vettem a Nassau street-i Costa Cafe-t, mert csütörtökönként 6-tól ott van valami kis gyülekező az angolt gyakorolni kivánó népnek. Leszálltam a buszról, sétáltam az utcán és mivel még csak 5.35 volt, a kávézó viszont már csak 5 perc gyaloglásra, bementem a Reads-be körbenézni, hátha találok valami értelmes fotóalbumot P. második évéhez. Nézegettem-nézegettem, átnyálaztam a gyerekújságokat is, majd üres kézzel kisétáltam, de alig tettem meg 10 métert, jött egy rendőr, orditozva és a "bűnügyi / baleseti helyszin" szalagját tekerte fel a villanyoszlopokra, épp zárta le az utcát... Először azt hittem, bombát találtak, mert láttam valami csomagot, de már itthon kiderült (ott a helyszinen semmit sem árult el a Garda), hogy nem, nem bombariadó, baleset történt. Pontosabban gyilkosság. 5.40-kor, vagyis pont akkor, mikor odaértem volna, ha nem nézek be a könyvesboltba, a kávézóval szemben két fickó a busz alá lökött egy harmadikat, aki azonnal meghalt, mert konkrétan lefejezte a busz.
Iszonyat szarul érzem magam most.
Úristen. Kirázott a hideg.
VálaszTörlésEgyszer láttam egy nénit meghalni a Nyugati aluljáróban, nem tudom, sikerült-e az újraélesztése, de akkor is az járt az eszemben, hogy ez a legszarabb, mikor az ember reggel felkel, felöltözik és elkezd egy teljesen átlagos hétköznapot - majd már nem fekszik le este és kész, soha többet nincsen. Borzasztó lehet szenvedések után elvesziteni valakit, de legalább el tudsz búcsúzni tőle és viszont. Le tudod zárni. De egy ilyennél mit lehet tenni? (Amúgy azt tanultuk, hogy a legrosszabb gyász - természetesen - a gyilkosságoknál van és talán ez még fokozottabban igaz az öngyilkosságokra, mert ott az ember magát is hibáztatja valahol...)
VálaszTörlésszerintem jó a hirtelen halál, én olyat szeretnék magamnak.
Törlésa szeretteknek pocsék, de a halál mindenhogy rossz és hirtelen még mindig sokkal jobb, mint hosszú betegség után, a hozzátartozink számára így vagy úgy, de mindenképpen teherként, legyengülve, eltorzulva, kétségbeesve...
ja persze, magamnak én is ilyen kis hirtelent szeretnék, de az itt maradottaknak azt gázosabb feldolgozni... talán...
TörlésTényleg veled van az angyalod, hogy ez nem kellett látnod!
VálaszTörlésA kommentedhez meg: igen - bár csak az egyik felét ismerem - ennél rosszabb nincs. Amikor nem tudhatod és évek múlva is azon rágódsz, hogy sosem tudtál elbúcsúzni, elmondani, hogy szereted... etc.
Nehéz ügy. :( Szerencsémre eddig még csak "távoli" halálesetek történtek körülöttem vagy olyan régen, hogy nem emlékszem már igazán, érzelmekkel.
VálaszTörlésA nagymamám pl hosszú éveken át haldoklott, folyamatosan és bár még csak 7-8 éves voltam, tudom, hogy nagyon vártam, hogy legyen már vége, ha menthetetlen, ne legyen már ez a kinlódás... Az is borzasztó érzés, hogy VÁROD, hogy haljon már meg... Ő volt egyébként a legközelebbi rokonom, aki elment, illetve a nagyapám, ugyanabban az évben, de mivel ő is csak szenvedett már, mikor ismertem, ugyanez volt a helyzet...
Ha imádkoznék, tuti azért imádkoznék, hogy ne kelljen megtapasztalnom soha sem azt, ha hirtelen veszitünk el valakit, sem azt, ha éveken át...
Annyi ilyesmi történik mostanában, hogy a maradék hitem is elvesztem az emberiségben...
VálaszTörlésTe jo eg! Tenyleg borzaszto. nekem mindig az jut eszembe, h valaki ot is varta otthon... nem tudom, ezt hogy lehet feldolgozni...
VálaszTörlésKati, azt olvastam, nem kell félni, csak ma nagyobb a visszhangja egy-egy szörnyűségnek... Régebben is ez ment, csak nem tudtak róla a településen túl... :(
VálaszTörlés