- Tegnap délelőtt meglátogatott egy régi magyar tanitványom, ami jó volt, de rájöttünk, hogy P. mellett nem fog menni a tanitás, hiába lehetne tőle is tanulni kicsit. (A cél az volt, hogy megnézzük, mennyire járható ez az út, de természetesen semennyire.)
- Tegnap végre volt Emer, ami jó volt, de P. szinte végig sirt, mikor nem voltam itthon velük.
- Tegnap P. mind a délelőtti vendégnek, mind Emer-nek mondott pár szót angolul (firetruck, car, star, cheese), de ehhez az kellett, hogy ott üljek mellette és erőt adjak, hogy megszólaljon.
- Tegnap voltam az első Mindfulness órán, ami jó volt, de majd megfulladtam a füstölőszagtól, ami terjengett a teremben.
- Tegnap jót pihentem a kurzus alatt, de rájöttem, hogy ez kicsit spirituális, szóval jól megkaptam...
- Tegnap oltári büszke voltam, hogy mindent értettem, amit a csoportvezető mondott és meg is mertem szólalni a csoport előtt, de kicsit furcsán éreztem magam, hogy 16 emberből egyedül én nem vagyok ir.
- Tegnap sütöttem fahéjas kekszet, ami finom lett, de elvileg habkinyomóval kellett volna késziteni, aminek neki is fogtam, de egy sütit sem tudtam kinyomni vele, mert a zacskó elszakadt. (Most nyitottam ki a csomagot, sosem használtuk még.)
- Tegnap megrendeltem a repjegyeket haza, de jó drágán...
A keksz
Emer-re várva
Mozgalmas nap :-)
VálaszTörlésCsak a szokasos, eh. :))))
VálaszTörlésA keksznek a receptjét megosztanád velünk?
VálaszTörlésÓÓÓ, könnyű: 15 dkg vaj + 4 ek. porcukor + kis vanilia összekever és ehhez hozzáad 15 dkg lisztben elkevert 1 ek. keményitőt meg 3 kk fahéjat. Nem folyós, de puha tésztája lesz, ebből golyókat formáz majd összenyom és 190 fokon 10-12 percig süt. Nagyon omlós, nem morzsálódós, inkább olyan finoman fullasztós, de én nagyon szeretem. :D
VálaszTörlésKöszi :-) A vajat puhán kell használni?
VálaszTörlés(De érdekes, nem kell hozzá tojás?)
Aha, hogy olyan keverheto legyen. Tojas nem kell bele! :)
VálaszTörlés