Gondolatok a pincéből

Szerintem a Google egyik legnagyobb találmánya (a kereső mellett persze, de az már annyira természetes) a Maps. Illetve a Street View. Ebből a szempontból örülök, hogy most élünk, komolyan. Az előbb rácsodálkoztam például, hogy California-tól délre már Mexikó van* . (Hja, lőttek annak a tervnek, hogy majd lejjebb repülünk egy kicsit nyaralni, hogy tudjuk strandolni...)
Nem tudom, ki hogy van vele, engem kiráz a hideg meg hányingerem lesz, ha ilyen távoli helyek térképeit húzogatom innen-oda, onnan-ide vagy kicsinyitem meg nagyitom, mert újra és újra rádöbbenek, hány helyen nem jártunk még, mennyi izgalmas ország, város van a Földön és úristen, milyen más lenne az életem, ha teszem azt Nevada-ban tesz le a gólya.
Emellett rettegve gondolok a repülőútra. És mint tudjuk, nem magam miatt. Hanem a Fiú miatt, Akit Megint Lefotózott Egy Japán Turista. (Ezt amúgy annyira nem értem, minek lefotózni egy vadidegen kölyköt, hogy majd otthon a diavetitésnél rábökjünk, hogy no, ilyen egy kisfiú? Mert jól esik persze meg dagad a májam, de nekem például kizárt, hogy eszembe jutna más gyerekét lefotózni, még akkor sem, ha aranyosnak tartom. Furcsa nép ez a japán... Mondjuk a használt bugyi automaták óta ezt tudjuk.)

* Amúgy rájöttem, milyen szemétség kiröhögni az amerikaiakat, hogy pfff, képtelenek bejelölni egy vaktérképen, hol van Spanyolország meg Dánia, most őszintén, hány európai vágja, hogy hol van Arizona vagy Utah? Ahogy nekünk egy bazi nagy homogén massza az USA (meg Dél-Amerika és Afrika - Ausztráliát csak azért nem emlitem, mert az tényleg egy nagy paca haha), nekik pont olyan Európa. Ennyi.