Hány cédula egy élet?

P. útlevelével kapcsolatban jártunk a magyar nagykövetségen hétfő délelőtt. (Az úgy van, hogy júniusban jár le neki, de csak úgy csináltathatunk újat, ha mindkét szülő jelen van és mivel AV nem biztos, hogy júniusban hazajön velünk, ezért úgy gondoltuk, nem kockáztatunk, intézkedünk itt. Két lehetőség volt: vagy besétálunk egy nyilatkozatot tenni a konzulátusra, hogy otthon egyedül is intézkedhessek az ügyben, vagy beadjuk itt az új útlevélre a kérelmet. Árban nem sok különbség volt, az előbbi 40, az utóbbi 49 euró. Az utóbbit választottuk, hogy otthon már ne kelljen még egyszer szórakozni a hivatalokkal.) No szóval magyar nagykövetség. Időpontra odamentünk, kopogtunk, semmi. Kopogtunk még egyszer, mire egy női hang közölte, hogy fáradjunk le az alagsorba. Az alagsor, azaz a konzulátus - nem túlzok - 6-7 négyzetméter, tele emberrel. Mint a heringek, úgy álltunk ott, esküszöm. P. csodálkozott is körbe-körbenézegetve, hogy mé van itt ez a sok ember? a helyiségben nyomorgók nagy örömére... 9.50-kor kerültünk sorra - ami annyit tesz, hogy beordithattunk az üvegfalon túl ügyintéző nőnek, hogy útlevelet szeretnénk hosszabbittatni. (Ennyit a privát szféráról.) Mikor kiderült, hogy a fotómasina az az a fekete izé, ami a legtöbb helyet foglalja a váróban, kicsit kezdtem úgy érezni magam, mint egy igen-igen szürreális filmben, főleg azért, mert a várakozók egy emberként drukkoltak P.-nek, hogy ne pislogjon, mikor 100 wattal belevillantottak a szemébe, anélkül, hogy bárki szólt volna előre mikor jön a kattintás, mert a gép olyan, hogy a néni fotóz, a kamera meg a klikktől számitva 1-10 mp között valamikor lő egyet... Ehhez képest P. egész profi volt, harmadiknak elfogadható képet produkált, igaz, a szemei árbócon vannak, mert épp becsukni vagy kinyitni készült őket, de AV-nak kifejezetten tetszik a fotó, mert P. roppant sármos benyomást kelt rajta - igaz, cseppet sem hasonlit magára, de hát nem lehet minden tökéletes ugye. 10-re végeztünk is, megállapitottuk, hogy iszonyat kevés magyar élhet itt, ha egy ekkora lyukat kell a nagykövetségünknek tekinteni és kicsit el is szomorodtunk, hogy egy kisebb helyiség képviseli a hazánkat Irországban, mint egy mozgássérült wc. Hm. Sic transit gloria mundi.